Ezzel a képpel már többször találkoztam, de magyarázatot sosem találtam hozzá. Nem írják, ki a fotós, ismeretlen a helyszín, csak annyit látni, hogy a teve nézi a semmit, a két férfi a szép berber lányt, aki viszont a kamerába nevet. Csodálatos, és itt nem csak a hegyes mellére gondolok, hanem a véletlen vagy szándékos kompozícióra, a tónusra és arra a letűnt virágra, amikor egyesek angol egyhengeresekkel, talán Nortonnal járták a sivatagot. 

A több hónapos angliai gyógyszerkísérlet, nézelődés és előrehaladt depresszió után a Budapesten meglopott Aoki Kunio ismét előkerült. Ugyan a Carnet de Passage még mindig nincs a motorjához, de most már nem is akar: hónapokig hiába várt és spórolt, a gép nincs az ő nevén, haza kéne hoznia a Hondát, és az ára többszörösét befizetnie kaucióként – inkább módosította az útvonalat.

Nemrég visszatért Spanyolországba, ahol egy olvasónknál pihent a Dominator. A világutazó beindította, majd Gibraltárnál átlépett Afrikába. Jelenleg Marokkóban motorozik, bejárja a sivatagot és az Atlasz-hegységet. Ma még Ourzazatében élvezi az ingyen wifit, de holnap indul Zagorába, majd onnan M'hamidba, ahol az óriási dűne található.

Elmondása szerint hamarosan visszatér Magyarországra, majd innen utazik haza Japánba. Elárulta, fejében már ott az újabb, grandiózus túra terve.
 

Mai kedvencünk Ehn professzor Rudge versenygépe: az 1935-ös egyhengeres replika csupán, de részletei megegyeznek az eredeti, Man-szigetet megjárt TT motoréval. Egyszerű és fekete, ám mégis annyira szép, hogy legszívesebben odébb taszigáltam volna a körülötte kiállított veteránokat, csak hogy gyönyörködhessek benne.

Az osztrák magángyűjteményből származó versenymotor egyhengeres, motorja 249 köbcenti. Nézzék meg a szabadon dolgozó rugókat – a hengerfejbe négy, radiálisan elhelyezett szelepet szereltek.

Teljesítménye manapság senkit sem hatna meg, de akkoriban jónak számított a 18 lóerő: a könnyű kis gép végsebessége 140 km/h. Az angol Rudge kategóriája egyik legjobbja volt – formájánál talán csak hangja lehet dögösebb.

Az OT Expo másik gyöngyszeme szintén Friedrich Ehn tulajdona: az 1927-es New Hudson elegáns, korának egyik legkellemesebb sportmotorja. Az egyhengeres négyütemű 21 lóerőre képes, váltója háromfokozatú – érdekessége mégsem ez a pár adat, hanem a ritka, restaurálatlan állapot. Hát nem szebb így kopottan, mint valami új, szintetikus köntösben?

Érdemes megnézni Molnár Róbert Raleigh 600-asát: az 1932-es motornak ő a második tulajdonosa, még az eredeti számlák is megvannak az angol géphez. Váltója háromfokozatú, végsebessége óránként kilencven. A korabeli összes Lucas extra rajta van – csak azt tudnám, hogy a közepesen barbár veterán-minősítők mi a fenének ragasztották a tankra a MAVAMSZ plakettet; azt hiszik, ezzel hozzá tudnak tenni az angol formatervezéshez? 

Azt hiszem, még soha nem lőttem ennyi fényképet ilyen rövid idő alatt. Még nem volt olyan rendezvény, ahol betelt volna a fényképezőgépem memóriakártyája, de itt két óra alatt sikerült teleexponálni: a Velodrom Millenáris az év legjobb veterános rendezvénye volt.

A háború előtti és utáni motorok, utcai és versenygépek, két- és négykerekűk, mind ott voltak a budapesti döntött falú betongyűrűn, mind élvezték. A nagy egyhengeresek durranásai még itt vannak a fülemben, szemem sarkán még érzem a szelet, ahogy egy kölcsönkapott rendőrségi Pannoniával köröztem – nagyon rég éreztem ilyen jól magam.

A felső korlátnál elszáguldó Velorex, az égszinkék Salmson versenyautó ugyanolyan jól helytállt, mint az apró Mátra motor, vagy a lélegzetelállítóan szép, korábban általunk is bemutatott Triton. Sőt, Csikós Bianchinája is megmutatta, hogy képes felkapaszkodni a falon. Félelmetes volt.

Mindegy, hogy nyeregben vagy egy csodálatos Citroën hátsó ülésén köröztem az ablakon kilógva a fényképezőgéppel, nagyon jól éreztem magam. A sok mosolygó arcból ítélve mások is hasonlóan voltak – nézzék végig az óriási galériát, talán egy picit a képek is képesek átadni valamit az OT Expo betétprogramjaként megtartott Velodromos mulatságból.

Kötelességünknek érezzük, hogy beszámoljunk minden jelentős japán motorkiállításról. A zsíros képgaléria most sem marad el, legújabb anyagunk a nagojai Joints Custom Bike Show legszebb motorjait mutatja meg – kiállítási csarnokon belül és kívül is.

Igen, kívül, hisz már a parkolóban is rengeteg csemege állt: aki moccan a leharcolt Harley-kra és lázba jön a változatos SR500-aktól, kattintsa végig a képsorozatot. A minimalista bobberek mellett dögös café racereket is találunk, de az izmosított V2-esek látványától sem fosztunk meg senkit. 

A képek forrása: Sparetime, Katsunori Ito