Bevallom, elérzékenyültem: néztem ezeket a szerecsen kölyköket, és az összes régi emlék feltolult. A nagy Babetta Grand Prix, a jawás állórajtok és a rengeteg kölyökkori röhögés – lehet, hogy azóta messzebbre is elmerészkedünk és gyorsabban is motorozunk, de azt hiszem, azóta sem szórakoztunk olyan jól.

A videóklipp zenéjét most hagyjuk, olyan, amilyen, de a képi világ és a hangulat csodálatos. Az össze-vissza berhelt motorkák és a szenvedély elegye nagyot üt – nézzék meg önök is, talán nem csak nekem jutnak eszembe kamaszkorunk legszebb bandázásai.

 

Koraősszel Nagymaroson

Mindjárt itt a tavasz, ideje gondolni a november elején letámasztott szörnyecskémre, a Yamaha XS400-ra. Ugyan az akkumulátor itt pihen az irodában, de mire eszmélünk, a szezon is megérkezik majd. Ősszel úgy tettem be a céges teremgarázsba, hogy működött, remélem az első márciusi indításkor sem lesz másképp.

Elkészülte óta nagyjából 5500 kilométert mentem vele – pontosabbat nem tudok mondani, ez is csak sacc, hisz nincs műszer a gépen. Nem is nagyon volt rá szükség: annak ellenére, hogy kicseréltük a karburátormembránokat és a fúvókákat, az elérhető végsebesség nem lett akkora, hogy túl tudjam lépni a közúton megengedett kilencvenet.

Az ülés combtőben túl széles lett

Alacsony fordulaton szépen veszi a gázt, nyoma sincs a kotonnal meg gumikesztyűvel foltozott membrán miatti késlekedésnek. Később viszont elfogy: azt hiszem a gyári méretű fúvóka beszerelésével kicsit alálőttünk. Nyitott a légszűrő, nyitott a dob, így elszegényedik és 75 fölött kínlódik – az egyik első teendőm, hogy nagyobb fúvókákat bevásárolva kikísérletezzük az ideális szettet. Hála az égnek a Mikunimhoz árul ilyeneket az Agomotor; nem is drága, nem fog földhöz verni a kísérletezés.

A megtett kilométerek száma elég volt ahhoz, hogy belássam, az ülés nem lesz jó a fenekemnek. Szakál nagyon jól belőtte a csillapítást, de sajnos combtőnél túl széles, így vágja azt. Ennek kiküszöbölésére már itt van az irodaasztalnak támasztva egy régi orosz nyereg, amely valaha egy K-55 Moszkván lehetett, legalábbis a minta erre enged következtetni. Ez a gép a DKW RT125 klónja – a gyártás jogát háborús jóvátételként kapták meg az szovjetek.

Hatvanéves orosz nyereg

Nem tudom mi volt a titkuk, de az orosz ülések egyszerűen nem akarnak tönkremenni. A kortárs BMW-s gumik már rég elmállottak, ez meg hibátlan és látszik, hogy az is marad: feltehetőleg Gagarin űrhajójához kikísérleteztek egy keveréket, amely bírja a kilövés melegét és az kozmosz fagyát, majd felhasználták mindenre, így erre a nyeregre is. A mintáját külön imádom – amellett, hogy megfogja majd a feneket, a szemnek is kellemes. A fém tartószerkezete erős, bízom benne, hogy Szakál barátom össze tudja hozni az XS-re általa készített rugózó tartószerkezettel.

Sokáig kerestem gumiharmonikát, de nem találtam megfelelőt. Végül a félelmetesen jó árakkal dolgozó E-motorpartsnál leltem ezt a párat, azt hiszem 400 forint volt darabja – ugyan ki kell majd kapni a szárakat, de nagyon jól fog állni az épített Yamahának.

A stramm gumiharmonika

Féltem tőle, hogy a 80 ezer forintért vásárolt motor majd megadja magát, de azon túl, hogy váltás után megcsörren valami, nem produkált hibát. Egyik délelőtt tartottunk szerkesztőségi hibamegtippelő versenyt, de még ez sem vezetett eredményre, mindenki mást mondott – egy biztos, valahol a primer környékén kell keresni a hang forrását. Szeretném mihamarabb Dani szerelőjéhez kivinni, hogy ránézzen és felkészítse a szezonra – 2011-ben megcsináltuk a külsőt, idén a belsőn a sor.

Ugyan négyszázas meg csak 27 lóerő (papíron, nem most), de nagyon élvezem vele a motorozást. Nem fogyaszt sokat, ezzel az alálőtt karbival 3,7-et evett. Bízom benne, hogy nagyobb fúvókával is megáll majd négyben, nem hajtok. Ezzel? Minek, csak kellemesen cirkálok. Nyáron szeretnék az XS-sel túrázni – az a helyzet, mióta elkészült, talán kétszer vettem elő a Suzuki GS1200SS-emet.

Talán nem ártana dupla benzincsaposra átalakítani

Azt hiszem ideje volna eladni, de tudom, egy ilyen ritka motort nehezebb elpasszolni, mint egy tucatgépet. Nehezíti a helyzetet, hogy szlovák rendszám van rajta, északi szomszédainknál meg halványabb a piac. Mondjuk visszahozni Magyarországra se nagy trükk, mivel már volt itteni rendszáma, a regadót már nem kell rá még egyszer befizetni.

Azt hiszem a 250-es Jawa meg a Yamaha egyelőre elég, bár már itt az asztal sarkán egy hiperritka üvegszálas enduró Jawa tartály a nyolcvanas évek elejéről – átkozott jól néz ki, kéne köré valami gépet csinálni, de kisköbcentisben és kétüteműben gondolkodom. Megöregedtem volna? Lehet, egyáltalán nem vágyom már sebességre, csak jó hangulatra és keskeny utakra. 

Az embert néha a saját barátai viszik a hülyeségbe. De van úgy, hogy a végén mégis mindenki örül.

Mikor ősszel Imolába tartottunk (Csikós, Zirig, Zách, a Szabó Gyurka meg jómagam), hogy ismét egy hétvégét töltsünk autós és motoros relikviák között a híres versenypályán megrendezett Mostro Scambio-n, sokat tudtunk a Transitban beszélgetni.  A sok locsogás közben megállapítottuk - mert már mind ismerjük már jó ideje Zirig Árpit-, hogy ő talán a világ legnagyobb kibice.

Minden héten több mailt is küld a levelezőlistára, amiben valami hihetetlenül ritka, őrületesen különleges, vagy nevetségesen olcsó motor vásárlására buzdít másokat. Mindezt úgy, hogy ő maga egy imolai börzéről is képes két darab motor-mintás csempével hazatérni, mikor mások fél vagy egész motorokat slihtolnak a kocsi rakterébe.

Szerencsére engem kevésbé hoznak lázba a robogók, meg öreg Jawák és negyven éves kétütemű csodák, ezért nyugalommal nyitom meg a leveleit, tudom, rám nem leselkedik veszély. Éberségemet elaltatták a korábban mutogatott, számomra érdektelen vackok, most is kattintottam. Hibáztam. Csak ennyi állt a mailben: valaki gecire vegye meg – a világ egyik legjobb motorja. Meg egy link, ami ennek a motornak a hirdetésére mutatott:

Azonnal beindult a zsizsegés a levelezőlistán. Először B. Capelluti, a Rallye Dream blog szerzője, (kiskorában száját nem az anya, apa, hanem bal kettő, sodor szavak hagyták el először), tett egy tétova megjegyzést: „Rákívántam. De... Esetleg, ha Tibby lealkudja, és valaki jól megnézi.” Pillanatokon belül előjött, hogy hány filmben, milyen jelenetekben használtak ilyen rendőrmotort - Halálos fegyver, Terminátor 2, meg szinte az összes 80-as, 90-es években készült hollywoodi akciófilm). Aztán Winkler csak ennyit mondott: „Ráadásul ennyiért egy lófasz. Kérdés, van-e olyan jó állapotban, mint a Marvin új Kawája, mert ha igen, akkor nyilván vinni kell.”

Pontosan 590 ezer Forint volt. Nem sok, de nem is kevés. Az 1993-as gép fényképen szép, a legendák és internetes fórumok szerint a konstrukció tartós. Csak meg kellene nézni. Nekem még a Tibby segítsége sem kell, már régóta tudok egyedül is alkudni, ha kell. Márpedig elindult a vezérhangya, egész sebesen sikerült még magamnak is hihetően megmagyarázni, miért nem tehetem meg, hogy nem menjek el megnézni: „Igazából kell. Nincs most egy használható nagymotorom, az Intrudert már mióta szét akarom kapni, a Katanát nem használom, mert kopik, esetleg törik. Ez meg nagy, idomos, dobozos, igaz kettővel több a hengere, mint kellene, de mindegy is.”

Aztán Árpád benyögte, hogy ugyanezt a motort a Malackarajos, ex-TC-s Péter Annának is ajánlgatta, akit érdekel is. Püff neki. Azért olyat nem csinálunk, hogy barát elől elhappoljuk a koncot, Annát pedig szeretjük, nem babrálunk ki vele. Azért finoman megjegyeztem, hogy „Ez Annának egy kicsit nagy lenne.” Árpád megnyugtatott, hogy Anna „egy 650-essel jár most is, nem okoz neki gondot ránézésre. Szerintem ezzel se lenne gondja, nem hajtja rosszul a gépet.” Oké, oké, de ez 310 kilós dög. „De, de, túl nagy neki. Kényelmetlen a városban, túl széles, neki nem jó. Nekem jó.” Igaz, Capelluti is jelezte, hogy esetleg megvenné.

A nagy okoskodás közben leellenőriztem, hogy tényleg ez-e az egyetlen magyar KZ1000P. Az, amit az ötödik kerületben használtak, és még élénken emlékszem rá, sokszor láttam a kapitányság előtt állni. Ha ilyesmi infóra van szükség, az ember csak kinyitja a policecars.hu mindent tudó oldalalait, és voilá, meg is van, ő az. Asztabüdös, ez egyre jobban kezd izgatni.

Szerencsére közben Capelluti jelezte, hogy enyém a pálya: „Ja, és viheted. Nekem félbemaradt az A-m, és kis feleségemnek túl rendőrös, és azt mondta, hogy ha nem vagyok érte megveszve, ne ezt vegyük meg".

Még Koncz Jani is beszólt: „Ha lenne motorra jogsim, ez a vita már rég okafogyott volna.” Megnyugtattam, Eger túl messze van, mire Pestre ér, már hűlt helyét találja csak a gépnek.

Másnap felhívtam Annát, tisztességesek-e a szándékai a Kawával, vagy menjek én megnézni. Illetve, ha őt komolyan érdekli, nehogy mindketten bejelentkezzünk, mert ha egyszerre többen is érdeklődnek, az árfelhajtó, pontosabban alkupozíció rontó hatású lehet. Kiderült, Anna szerelője is azon a véleményen van, hogy ez nem igazán neki való motor, meg aztán inkább egy Ducati Monstert szeretne a lyány. Amikor meghallotta tőlem, hogy a Kawasaki 310 kilós, mondta, menjek csak nyugodtan megnézni.

Maga a vásárlásra fordított nettó idő rövidebb volt, mint amit a levelezőlistára válaszolgatással eltöltöttem. Odamentem, megnéztem, beindítottuk (na jó, ez hosszadalmas volt, feltöltött akksi és benzin hiányában kicsit macerás másfél óra volt), kicsit vakartam a fejem, majd kiterítettem a kártyáimat. A szituáció elég egyszerű. Van egy motor, ami tetszik, de igazából nincs rá égető szükségem.

Szépnek tűnik, a motorja egyenletesen jár, nem zörög, nem csattog. De természetesen vannak makulák, kell rá ez-az. Elmondtam, hogy nem szeretnék senkit megbántani, de van egy bizonyos összeg, amiért gyakorlatilag azonnal, kápé ellenében viszem a motort. Ezt az összeget úgy mondom, hogy nem alkudozni szeretnék, hanem alkudni. Tehát ha annyiért adják, viszem, ha nem, nem.

Az eladó és a sógora, akinél a motor állt, feljebb tolták a fejükön a sapkát, vakargatták a kobakjukat, hogy nem lehetne-e inkább egy köztes összegben megegyezni. Végül abban maradtunk, mindenki aludjon egyet a dologra.

Mivel másnap délutánig sokkal határozottabb lettem az árképzésemet illetően, egész gyorsan megegyeztünk. Sajnos, ha valaki nem tudja szezonban eladni a motorját, sokkal kevesebb az esélye, hogy később vevőt találjon, pláne nem annyiért, mint amennyit elképzelt.

Szerencsére Göbi, a Motordoktor következő nap pont ráért, és nem csak el tudott vinni a motorért, de át is nézte. Szúrós tekintettel, szakszerű mozdulatokkal átbogarászta, hümmögött, majd négyszemközt annyit mondott: „ez kurva jó.”

Az M0-n hazafelé folyamatosan vihogtam. Alattam ez az irtózatosan nagy batár, a fejidom tőlem egy méterre hasítja a mínusz két fokos levegőt. A testemet semmilyen szél nem éri, az arcomra húzott kámzsából kiáramló leheletem tökéletesen látszik előttem, a szél csak a számtól 10-15 centire kapja el. Terpeszkedek a nagy nyergen, a karjaim kényelmes pozícióban, szinte lógnak.

Basszus érzem, már nem is vagyok hús-vér ember. Lassan mimetikus-polialloiddá válok. És ezt valahol Baowah-nak köszönhetem. Piszok kibic, csak érdemes volt rád hallgatni! 

Azt hittem, már semmilyen motoron nem tudok meglepődni, de ma mégis: a Yamaha SR400 hír kommentjei között bukkant fel ez a hirdetés.

évjárat: 1992. 10. hó
okmányok: okmányok nélkül
futott: 0 km
lökettérfogat: 494 cc
teljesítmény: 34 LE
szín: fekete
feladva: január 20.

gyári 0. km-es, 20 éves és mégis ÚJ!!!
Nem volt soha üzembe helyezve és használva.
Teljesen új, még a gyári fedőzsír is rajta van.
Kis türelemmel veterán lesz.

Az MZ gyár utolsó REMEKMŰVE, IGAZI KURIÓZUM !

Ára: 4.000.000 Ft.

Csere nem érdekel!
Az ár nem elírás, komolytalanok kérem kíméljenek.

Szomjas 77 nevű olvasónk nagyot szúrt, mikor megosztotta velünk az 500-as MZ linkjét – képen már láttam ilyet, de nem gondoltam volna, hogy a Rotax négyüteműjével szerelt gépből lehet egy is az országban.

Pedig van, és milyen! A szöveg szerint nullkilométeres, forgalomba helyezve sosem volt. Nem szép, nem lehet különösebben jó sem, bár egy oldalkocsival a jobbján amúgy sem beszélhetünk vezetési élményről. Ez az ország legdrágább MZ-je: négymilliót kérnek érte alku nélkül, ami iszonyat sok, de rajtunk ne múljon – csapunk egy kis reklámot, hátha valaki pont erre vágyik majd.

Érdekes egyébként, hogy ezt a vezérműszíjas blokkot milyen sok helyre elpasszolta a Rotax. Szerelt vele a Jawa, az Armstrong, ez volt a késői Matchless G80-ban, használta a CCM, a KTM és Aprilia is. Amerikában a dirt track gépek egyhengereseinek is ez a léghűtéses az alapja, igaz, a versenyváltozat nagyjából kétszer olyan erős, mint bármelyik széria.

Igazi muzeális csemege sosem lesz a német rendszerváltást követő vergődésben legyártott négyütemű MZ-ből. Ennek ellenére örömteli, hogy ilyen jó állapotban fennmaradt egy, bár tudjuk – egy motor akkor jó, ha használják.

Kipufogó témában láttunk már sok mindent, kicsit és nagyot, fényeset és feketét is. Hallottunk hangosat és lopakodót, csattogót és diszkréten sustorgót – a Tailgunner azonban túltesz minden eddig hülyeségen.

Hát persze, hogy amerikai találmány, kedveskedés a fegyverbuziknak: a forgócsöves gépágyút imitáló dob azoknak való, akik hiába vágynak egy A10A Thunderbolt repülőre. A nagyjából 500 dolláros, vagyis 118 ezer forintos dob olcsó pótlék azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a félelmetes tűzerővel bíró, varacskos disznó becenévre hallgató gépet.

Giccses bóvli vagy ötletes bolondság? Hát, én inkább az lefelé tartom a hüvelykujjam, de ennek ellenére biztos lesznek, akik ráizgulnak a kipufogógázzal meghajtott kamu forgócsövesre.