Majdnem kinyírta a fekvőrendőr a motoros rendőrt: még nézni is rossz, ahogy a gép megpattan, majd a hátsó kerék a levegőbe emelkedik. A Mexikó városban felvett videón a kormányőrség alakulata látható: szinte hihetetlen, hogy emeli ki a farát a konvojt vezető gép, majd katapultálja a vezetőjét.

Ez elég indok, hogy ne hajtsunk át fék nélkül a fekvőrendőrön?

A Green Day-t még azelőtt ismertem – mert mindent azelőtt kell –, hogy igazán híresek lettek volna. Tudja a fene honnan volt meg (valahol anyámnál máig megvan), de a 90 perces TDK kazetta egyik A-oldalán az első stúdióanyag, a 39/Smooth, a B-n a következő Kerplunk volt.

Tetszett a vidám kaliforniai punk, különbözött attól a tarhálós nihiltől, ami idehaza jellemezte és jellemzi a tarajosokat. A világsikert hozó harmadik albumot, az 1994-es Dookie-t már úgy fogadtam, hogy tudtam miről van szó. A Torrent Áruház előtti időkben vagy lengyel kalózkazettákra utaztunk, vagy maradt az egyhavi ebédpénz elsikkasztása. Nem tudom már hogy, de meglett az album, talán elsőnek az egész gimiben. Mire háromszor meghallgattam volna, az MTV elkezdte orrba szájba játszani a Basket Case című slágert, mire észbe kaptam, az összes lakossági-diszkós tinisuna divatpunkká sminkelte magát.

Na, akkor kihagytam vagy 18 évet, ha jól számolom. Tegnap viszont átküldte az ismerős egy aktuális videoklipjüket, hogy hű, milyen vagány motorok. Nem hazudott, a gépek maximálisan rendben levő bobberek, de a rágógumi pop mellbe vágott. A Green Day sosem volt harcos és dühös brigád, de a mainál a Bee Gees is keményebb. És persze jobb, sokkal.

Na mindegy, a motorok miatt nézzék meg.

Sokat nem fűznék hozzá az alábbi videóhoz. Ha valaki nincs hozzászokva, hogy a motorjáról oldaldobozok lógnak két oldalra, ismételgesse az első pár napban: széles vagyok, széles vagyok. Én már fél éve használtam a rendőr Kawát, mikor sorok közti lavírozáskor megkaristoltam a doboz bukócsövével egy Hondát. Szerintem ez a srác is örült volna, ha egy betétlapcserével megússza. Mondjuk az úszást megúszta...

Ja, még mielőtt nekiesnétek a motorosnak, hogy béna, kezdő, érdemes tudni, hogy a francia Moto Journal tesztpilótája, éppen egy Yamaha FJR 1300-ról készülő anyagot forgattak. Szóval, a profikkal is megesik az ilyesmi, akár ciki, akár nem.

A motorbalesetek nagyon könnyen megtörténnek. A baj pikk-pakk pofán csap bármelyikünket, elég egy kis figyelmetlenség, jöhet a bumm.

Az összes felvétel a Mulholland Highway-en készült, az amerikai motorosok kedvenc szerpentinén. A videó érdekessége nem csak a lassított, hanem a fordított visszajátszás: ijesztő, de egyben nagyon érdekes figyelni, mit rontanak el mások, hogyan történnek a tizedmásodperces küzdelmek a lehetetlennel.

Szépítse csak meg a múlt a tényeket: a rég megszűnt lengyel motormárka, a Junak egy négyütemű, egyhengeres próbálkozása volt a szocialista tábornak. Jó sosem volt, de hangulatos, és szeretve szerelhető.

A 350-es gép leginkább a veterántalálkozók szerény résztvevője, a neves motorépítők kevés kivétellel sosem haraptak rá. Az egy-két chopper vagy café racer módosítást leszámítva semmi izgalmasat nem láttunk, egészen mostanáig.

Az amerikai The Kneeslider oldalon bukkant fel ez az érdekesség. Meglepő, hogy nem a külsőt változtatták meg, hanem a motorhoz nyúltak hozzá: megduplázva a hengereket 700 köbcentis V2-est hoztak létre. Utána keresve az interneten, hamar kiderül, hogy többen is faragtak ilyet - vajon Magyarországon is készülhetett hasonló?

Ugyan volt lengyel V2-es gyárilag, de azt nem a Junak gyártotta – ha ez hivatalosan is létezett volna, az összes káeurópai easy rider ezt fűrészelte volna a nyirkos lakótelepi garázssoron. Hallgassák csak, jól szól, nem?