A 2010-es évemet meghatározó motorozási projektről már írtam eleget, és zokogtam kicsit a költségek felett is. Persze, nem mindenki érti, miért, de ők az enyémhez képest végtelen büdzsével vágnak bele. Én viszont úgy érzem, hogy egy motor megvásárlásakor, ha nulláról indul az ember, ezer irányba kell megnyitni a pénzcsapokat. Amikor erről írtam, pár dolgot ki is felejtettem.

Például: vettem tárcsazárat. Abust, ami állítólag jó. Persze Abus és Abus között is óriásiak a különbségek. Ha az ember elnéz a weblapjukra, látja, hogy a zárakat valamilyen rendszerben minősítik, a legnagyobb szám 22, amit ők maguk adtak az egyik tárcsazáruknak.

Nos, amit én megvettem négyezerötszázért tavasszal, amellett szemérmesen nincs semmiféle érdemjegy az Abus Level Systemből. A legközelebbi, 10 pontos cucc háromszor ennyibe kerül. Nem mintha tizenötezer olyan sok pénz lenne önmagában, de a védelemnek arányosnak kell lennie a motor csáberejével. Márpedig az én Hondám öreg, csak 250 köbcentis, nem túl értékes vagy divatos; ahhoz meg nem elég gyakori, hogy ellopnák alkatrésznek (remélem). Ez a bézik tárcsazár arra valószínűleg elég, hogy üzenjen a tolvajnak: hé öreg, nézzél már szét, annyi jó motor van a közelben...

Hozzáteszem, eddig átment az üzenet.

Azt is hozzáteszem, hogy a motor ideje javát őrzött/videózott parkolókban tölti, csak ritkán áll közterületen, akkor is maximum nappal. (Nem mintha ez jelentene bármit, ez csak önámítás.) Az egyik helyen akkora emberek vigyáznak rá, akik a Xelvis súlyát kinyomnák fekve. Így egész hatásos, négyezerötért.

A féktárcsazár mégis megnyugtatott. Megtettem a minimumot, amit érdemes. Amikor megvettem, és elmeséltem Winklernek, csak annyit mondott: nem ember az, aki még nem indult el tárcsazárral. Aztán elmesélte, ő hogyan lett ember, és mennyibe került a javítás.

Persze, én nem! Majd pont én leszek ilyen hülye. Winkler.... az más! Ő szórakozott. Adtak a zárhoz egy kis tokot, a kulcsot eleve ebben tartom. Erről majd csak eszembe jut. Az emlékeztető zsineg már nem fért bele az árba, külön kellett volna megvenni, ezerhatszáz forintért. Egy pöndörített sárga teregetőzsinórért? Tollas a hátam?

Nyilván egy ilyen sztorinak azzal kellene folytatódnia, hogy pofára estem. Ne reménykedjenek, hogy mégis valami más, meglepőbb dolog fog történni. Pofára estem. Egész jól kitartottam szeptember végéig, ami az áprilisi startomhoz képest szép eredmény.

Az átkozott Csikós, aki nem használ tárcsazárat (ő egy riasztós tárcsazár árából autót vesz, vagy legalább két motorkerékpárt), ő tehet róla. Szóval az én drága kollégám kezdett kicsit átnevelni. Mindig menekülési irányba áll meg. Lassanként rászoktam én is a parkolóházunkban. Lendületből érkezve az ember tényleg még megfordul, hátralöködi magát, beáll és kész. Aztán este csak pöcc-röff, indul, nem tologatja gépet. Így nem észleli még tologatás közben, hogy a tárcsazár fennmaradt.

Azon a napon is ez történt, a GM irodaháza előtt. Leparkoltam, beálltam irányba, lezártam. Aztán a sajtótájékoztató után pofázás a kollégákkal, pöcc-röff, indul, dől. Szerencsére nem nagy gázzal, épphogy le akartam gurulni a járdáról. Így is elég szánalmas volt. A fék épségben megúszta, meg én is. A fékkar kicsit érdekes formát kapott, de amúgy semmi komoly nem történt.

Ekkor határoztam el, hogy mégis veszek ilyen emlékeztető zsineget. Bementem egy motorosboltba, ott is ezerhatszáz volt. Ráadásul nem eredeti Abus, hanem holmi Louis teregetőzsinór! A teregetőzsinórok legalja!

Ne tessék azt hinni, hogy kommunisztikus eszméket vallok, és nem vagyok képes elfogadni a profit fogalmát. Nem várom senkitől, hogy bármit is ingyen csináljon, vagy adjon nekem, satöbbi. A hülyéket meg tényleg le kell venni, amennyire csak lehet, ez mozgatja a fogyasztói társadalmat. De száz-százhúsz centi huzal bepöndörítése, amiből amúgy egy ezresért legalább húsz métert kapok, mi az anyjukért kerül ezerhatszázba???! Itt nyilván nem a hatalmas összegről van szó, de kétezerért komplett vezetékes telefont lehet venni, picivel hosszabb dróttal. Dögöljek meg, ha ennyiért megveszem.

Átballagtam tehát kedvenc kék-sárga áruházamba – nem, nem az Ikea –, ahol emlékeim szerint kétezerért komplett féktárcsazárat adtak, zsinórostól. Bementem, és mit látok? Kiárusítás, trallala! Na mennyi? 1597 HUF! Azaz, három forinttal olcsóbb, mint egy szaros zsinór a motorosboltokban. Sőt, figyelembe véve a kerekítés szabályait, valójában öttel. És még egy tárcsazárat is kaptam a szofisztikált teregetőzsinór mellé.

Persze, hogy kínai. Azt ugye senki sem képzeli, hogy ezerhatszázért germán harcosok pödrik a teregetőzsinórt a motorosboltok polcaira? Sőt, szerintem a zárat sem.

Nem is tudom, mit kezdjek most ezzel a plusz tárcsazárral. Lehet, hogy eladom egy ezresért? Vagy jó lesz télen, amikor az egyik törzshelyén eltárolom, a hátsó féktárcsára. Így nem tíz, hanem tizenkét másodperc ellopni annak, aki nagyon akarja. (De nem akarja.) A lényeg, hogy ezerhatszáz alatt megoldottam a dolgot. Engem kérem nem lehet madárnak nézni!

Persze, azóta ügyelek arra, hogy ne a menetirányba parkoljam le a Xelvist.

A tradicionális és törvényen kívüli motorosklubokról kevés fotót találunk. Bill Ray képei máig szekrényben porosodtak: az 1965-ben készült sorozat nem jelenhetett meg a megrendelő Life magazinban, csak egy-egy kép volt ismert.

Az amerikai fotóriporter egy hónapot töltött el a Hells Angels-szel. Képei a tényleges mindennapokat mutatják, a pihenést, a motorozást és és a vidém bandázásokat. A napokban az egész szettet nyilvánosságra hozták, 45 év után bekerült a Life és a Google közös fotótárába.

Kattintsanak a képre, pompás galéria nyílik.

„A vidéki utakat imádom!” - írta Kunio, mikor megérkezett Gömörbe. Békés, kisvárosi sörözésről ábrándozott, és amint később elmesélte, minden úgy történt, ahogy szerette volna. Oroszországban már megismerte a vodkát, Szlovákiában összebarátkozott a Fernettel – hideg éjszakák voltak, kellett a melegedés.

Ausztria nyugati részéről nem voltak olyan jó emlékei: „Esett, szörnyen hideg volt. Bécsbe éppen csak beugrottam, a város sem nagyon néztem meg, így utólag már kicsit bánom.” Már a búcsúztatásnál láttuk, hogy a Suzuki Djebelhez kiválasztott tanktáskája nem nagyon passzol a Hondára, így az osztrák fővárosban beszerzett egy alkalmasabbat.

A japán világutazó a motorosok által kedvelt tó partjára is ellátogatott. „Faaker See gyönyörű, örömmel vertem le sátramat a partján. Legnagyobb meglepetésemre két magyar jött oda hozzám, felismertek – ti aztán mindenhol ott vagytok!”

Érdekes új fajt lőttem itt a szerkesztőségünk előtt a motoros faunából. Szenzációs hír a biológusok számára, hogy a gój motoros után megjelent a faj különleges, összeérő bokájú mutációja, a gój robogós. A kisköbcentis turbómagyarok részére nagyszerű lehetőség, hogy kinyilvánítsák nemzeti elkötelezettségüket, ezen túl akár a buszsávban is. Ha hazaértem, meg is nézem a Yamaha Vinómat, hová barkácsolhatnék rá egy szimbolikus székelykaput.

Aoki Kunio néhány nappal ezelőtt elhagyta Magyarországot. Annak ellenére, hogy ellopták motorját és holmijai egy részét, a világutazó nem gyűlölte meg hazánkat - rengeteg segítséget és baráti szót kapott nálunk.

Alaposan körbejárta a Balatont, még valami elhagyott katonai repteret is talált Istvánnal, Erdélyben megismert cimborájával. Levelében csak abandoned Balaton airportnak hívta, de tippem szerint a szentkirályszabadjai objektumról lehet szó. Ha valaki felismerné a helyet, bátran kommenteljen. Elmesélte, olyan volt, mint valami nukleáris csapás után játszódó filmben; megnézte a kifutót, az elhagyott lakásokat és a bunkert is.

A kalandozások után Esztergomnál lépett ki az országból. Előtte bejárta a várost, szállása a hűvős éjszakák ellenére a Duna melletti kemping volt. Meglepetésére még egy éjszaka portyázó rókával is találkozott, amikor a padról nézte a folyót. A motoros most Losoncon van, ahol a palóc vendégszeretetet élvezi. Hamarosan folytatja útját Ausztria felé, ahonnan Olaszországba indul majd tovább.