A szemöldök komoly kozmetikai probléma szokott lenni, de nem csak a nőknél, hanem a motoroknál is. Biztos lesz olyan olvasó, akit mélyen megbánt az a tény, hogy rettenetesen ocsmánynak tartok minden motorra aggatott króm - és bőrszart, de nekem egyenesen zabszem volt a seggemben az SR-em lámpájára applikált krómköröm.

Még most is remegek az idegtől: ha rágondolok képregénybuborék kanócos bombák, villámok és halálfejek keringenek körülöttem. Úgy gondolom, hogy bárki is rakta fel ezt a förmedvényt a lámpára, jobb lett volna, ha a pöcsére szereli inkább. Vagy az anyjába. 

Pár hete már kiszedtem a lámpát a keretéből, hogy behelyezzem a kadmiumsárga búrát az izzóra, melynek eredményeképp az eltérő szín miatt jobban észrevesznek az autós vakondok. (Vagy vakondokok, mert mindkettő nyelvi forma helyes.) És persze akkor már megpróbáltam eltávolítani az átkozott toldatot, de nem mertem szétszedni a karima-fényszóróüveg komplexumot, mert valami rugós megoldással van összemókolva gyárilag: legalább olyan ijesztő, mint műszaki analfabétának a zégergyűrű.

Nehezebb ügynek tűnt, mint levagdosni pár kormányhínárt, pedig attól megkímélt a szerencsém. (A mai napig nem tudom egyébként, hogy a Yamaha XV 535 a világ legbuzibb motorja-e, vagy csak a rá aggatott extrák - hínár, szarvkormány, plexi csillámos ratyiperemmel stb. - miatt tűnt úgy azon a példányon, amivel mentem és amit inkább nem írtam meg.)

Szerencsére tegnap eszembe jutott a lámpa is, amikor Sanyi bácsinál jártam, hogy rápóbáljuk a 250-es SR-emre az SR 125 kipufogót, amit a zajszint növelése, pontosabban a megfelelő orgánum elérése érdekében akartam felszerelni erős átalakítás után. Nem lett jó, a postás SR kipufogója vékonyabb - ezt nem árt, ha az elvetemült SR 250 tulajok megtudják. Viszont Sanyi bácsi megmutatta nekem, hogyan kell lepattintani a króm karimát, ami a szemöldököt tartotta.

Az a helyzet, hogy a karimát rugalmas rögzítőelemek, ún szarvasrugók tartják, amelyeket én nem mertem feszegetni, és jól lettem, mert nem középen kell, hanem a szélén. Mivel ez a rugó igazából egy középen hurkot képező hajlékony kis rudacska, a két szélét kell kipattintani. Sanyi bácsi szerint pontosan így volt megoldva az 1200-as Ladán is.

Szétszedni egy perc volt, és végre a Kulturált Föld Dolgozóinak Mozgalom keretében megismertem azt a szót, hogy "szarvasrugó." (Biztos van szakszerűbb neve is, de nem tudom mi az.)

A kis SR 250 pedig végre nem kelt olyan hatást, hogy szép-szép, de azért jó lenne, ha nem lenne ráfosva a lámpájára semmi.

"Ma beindítom a Yamahát" – dobta be az ötletet Bandi a közösbe. Az FZR1000 Genesise ősz óta áll a szerkesztőségi parkolóban, azóta a töltőre kötött akksi magához tért, így elméletben semmi akadálya nem volt, hogy beröffentsük. Elég jól jelezte az esemény, hogy mennyire motorozhatnékja van a szerkesztőségnek: egy komplett F1-es csapat stábjához hasonló tömeg állta körbe Bandit, és cigizgetve osztottuk a jótanácsot. Így zajlottak az események:

Ja, nem ez egy rossz kép, nem tudom, hogyan keveredett ide. Szóval így nézett ki:

A Bandit körülálló szakértők közül csak Csikós és Assur motorozik

Először örömödben, amikor meglátod, hogy ilyen motort is gyártott a Harley-Davidson. Másodszor akkor amikor megtudod, hogy évek óta utód nélkül kivették a gyártásból.

A H-D Budapestnél láttam természetesen, valószínűleg bizós motor. És meg kellett állnom egy percre: az XR 1200X képen impresszív, élőben addiktív.

Az 1200-as Sportser blokkja alapjában imádni való. Szín vas, alul nyomaték, de meglepően jól megy: egyáltalán nem ördögtől való egy sima naked bike-ba tenni. (Hasonló projekt az MT-01, de ott a dizájn elment egy kicsit a mesevilágba.)

Az XR 1200-ba nem nehéz belelátni az XJR1300-asomat: hasonló koncepció, de ez a V2-es nyilván sokkal jobban rezgő, ergo karakteresebb értelmezése egy utcai izommotornak. Meg persze bele lehet látni a dirt/flat track versenymotorokat, hiszen egyértelműen az amerikai motorsport pörgött az alkotók fejében.

 Az XR 1200-ban minden megvan, amire egy élmény orientált motoros vágyik. Egyértelműen kultuszmotor és egyértelműen Harley-Davidson. Ez az árán is érezhető: nem olcsó, bár ez relatív. Eddig életemben élőben ezt az egyetlen példányt láttam közelről és egyszer egy másikat menet közben. (Pár éve amikor tesztmotorként elérhető volt, sajnos nem voltam képben.) 

Ha nyernék a lottón és választanom kellene nagy kedvencem, a kissé mű, kevésbé őszinte MT-01 és az XR 1200X között, nem tudom mit tennék. Ha azt nézem, mennyiért lehet hozzájutni, akkor MT-01 már akadhat 1 millával olcsóbban, de az kétszer ennyi idős - az én értelmesemben pedig egy 2010-es XR 1200 még új. Azonos évjáratban pedig az áruk ugyanaz.

Az MT-01 egy pontosan behangolt, kiváló, brutális, de mesterséges élmény, míg az XR egyszerűen csak motornak tűnik, ami hozzám közelebb áll.

Remélem egyszer lesz alkalmam egy tesztre, és akkor kiderül. Hiába nem gyártják már, sosem szabad elfeledkeznünk róla, hogy volt egyszer egy XR 1200-as. És ugyan ez a poszt csak recskázás egy majdan legendává váló motorra, de vállalom. Főleg, mert rosszul vagyok a mai ótvar ronda műcaferacer és transformers motoroktól.

Mindenki hallott már a soha meg nem valósult négyütemű Trabant/Wartburg és egyéb fejlesztésekről, amelyeket az akkori KGST piac pár típusból álló favoritjai továbbfejlesztésének szántak a lelkes mérnökök. És amelyek sosem valósulhattak meg, mert közbeszólt az államvezetés, mondván jó lesz a prosztónak az, ami van. (Persze ebben nem csak ideológiai, hanem gazdasági megfontolások is lehettek: nem volt pénz a gyártásra.)

A motorkerékpár piacon a nyolcvanas években szinte kizárólag kétütemű típusokkal kellett megelégednie a nagyérdeműnek, miközben a nyugat-európai és a világpiacon reneszánszukat élték a kiforrott négyütemű gépek. Nekünk, Magyarországon esélyünk sem volt négyütemű motorkerékpárt venni. Legalábbis nem nagyon emlékszem rá a Keravillból.

A telet, a havazást nem mindenki fogadja egyformán: van, akinek csak közlekedési nehézségeket jelent, másoknak pedig a móka kezdetét. A finneknek persze jócskán kijut belőle, így ha igazán jól akarnak szórakozni, fel kell találniuk magukat. A hómobil talán már unalmassá is válik számukra, ezért inkább autóval és motorral mennek csapatni.

A Stunt Freaks csapata a hóra tervezett Polaris RMK mellett egy Porsche 911 GT3 raliautót és egy Triumph Daytonát választott lappföldi csapatásához. A Porsche kétségkívül nagy élvezetet jelenthetett, az igazi kihívás viszont a Triumph irányítása volt ezek között a körülmények között. Ha pedig már kezdenének unatkozni, egyszerűen csak megállnak, és kicserélik egymás közt a járműveket.

Persze motorral nagyot bukni havon és jégen is lehet. A videóban ezt éppen egy fejkamerás felvétel segítségével mutatják be. Igaz, az esés a finn motorost a legkevésbé sem zavarja, de amit csinál, azt otthon inkább ne próbálják ki.