A Budapest Motor fesztiválon nyilván arra mentem rá, amivel nem lesz tele minden, hiszen tudtam, hogy kint lesz Sipos Úr és Zombi is. Teljesen felesleges lett volna például a rendezvény kétségtelen sztárját, a Kawasaki H2-őt egyáltalán lefotóznom, amikor a csapból is az fog folyni.
Itt van helyette egy videó:
Azért a sajtóban prognosztizálható ömlengés ellentételezéseként hadd legyen szubjektív: nekem nem tetszik. Értelmetlen és nyilvánvalóan gazdag hülyék pénisznagyobbítója lesz. Kétségtelen, hogy elképesztő technológiailag, igazi remekmű. Mesteri megmunkálás: a váz, a blokk és a futómű egysége fantasztikus. Mintha nem tervezték volna, hanem valamiféle evolúciós folyamat eredményeként fejlődött élőlény lenne. A Kawasaki mindig is a sebességi rekordok márkája volt – már a nyolcvanas évek óta – és sikerült felülmúlnia mindent. Hihetetlen mérnöki munka: ez a motor élőben is döbbenet, ez egy űrhajó. Az Utcai Sólyom elmehet a sunyiba. De az agresszívhalszáj-fejidomról nekem egyrészt a kötelező tránszformersz-dizájn jut csak eszembe, másrészt a halál. Nem viccelek: ott álltam vele szemben és azt gondoltam, ez a motor olyan, mint a halál. Halál2. A pénzre legalábbis biztosan halálos, mert a drágábbik, 326 lóerős változat ára 15 milla. Emiatt talán nem ártalmas az egészségre annyira, mint gondolnánk.
Sokkal vidámabb, hogy találkoztam azzal a felénk ismeretlen legendával, amelyről soha nem gondoltam volna, hogy láthatom. Nem is motoros, hanem egy szerszámos cég standján volt és minden bizonnyal nem sokan értették, miért lelkendezek annyira. Pedig elég csak ránézni; az 1986 és '89 között gyártott Yamaha BW neve rövidítés, Big Wheelt jelent, ami mindent elmond. 
Igazi mindenhol járó munkagép, szerintem a Holdon is elboldogulna, ha lenne benzinkút, meg a másik kedvencünk, az oxigén. Ráadásul nem a kukából húzták elő, hanem csodálatos állapotú darab. Ez igen!
Simson Schwalbéból és Starból elég sok volt, trendi lett ez mifelénk is, mármint átépíteni. Nagyon nem lenne érdekes, de ebbe a bicikligumis porráültetett Star csótányba beépítettek egy elég mókás féket.
A lengőkarra elég extrém módon rögzített Tokico hatdugattyús féknyereg az óriás féktárcsával üt. Nem mintha szüksége lenne akár csak hasonlóra is, még akkor sem, ha lehetne egyáltalán vele menni. 
Mondanom sem kell, patkány motorokból és robogókból annyi volt, hogy az ember könyökén jön ki, de azért láttunk érdekességet. Ez a Romet önmagáért beszél, már ha alaposan megnézed a képet és rájössz, hogy az ülés vasvillából készült. Remélem sokat motorozik majd vele az, aki csinálta.
Minden bizonnyal beteges lefényképezni, amikor a haveri körömben is van és nekem is volt ilyenem, de jó érzés kuriózumok között látni egy VFR 750-est. Sajnos a halálosiramban életérzés megfertőzte azért annyira, hogy ne legyen gyári. Nem mondom, hogy nem fogadnám el, de többek között a fehérre festett kapaszkodók azért fájtak.
Nyilván öröm haverokkal találkozni: a számomra prioritásban levő Harley Davidson Budapest (a Sapka-Street 750-ről külön interjú lesz), a Yamaha (akik csak egyetlen motort hoztak, de az az új R1), után az épített motorok szekcióban belefutottam Monsters Andrisba is.
A Monsters Custom idén is nevezett vagy három motorral (az egyik a lap tetején az első kép), de ami a mai napon legjobban megmozgatta a fantáziámat, az a standjukon kiállított félkész merev vázas Springer-villás iszonyat, 1965-os Sportster-blokkal. Andris elmesélte, hogy milyen jó buli ehhez mágnesgyújtást venni egy kisebb motor áráért. Meg azt is, hogy az a bot nem vicc, ez tényleg kéziváltós lesz.
A hetvenes évek végéig ugyanis a H-D-n a jobb oldalon volt a váltó, a megrendelő viszont nem kívánt ehhez hozzászokni. Ehhez mechanikát építeni a blokk alá nem valami racionális, így maradtak a kéziváltóban, ami persze lábkuplunggal lett volna a legigazibb állatság, ha az használható lenne – létezik ugyanis a helyzet, amikor muszáj mindkét lábat lent tartani induláskor.
Az élet apró csodája, hogy a parkolóban a motorom mellett találtam egy Yamaha YB-1-et. A Yamaha kis négyütemű ötvenese ugyan nem sok mindenre jó – tehát főleg szobor – és nem is túl régi, de minden motorbuzi szívét megdobogtató kis csoda, aminek igazán bent, a kiállításon lett volna a helye.
