A motor elé még beférünk?

 

Szánalmas, hogy ezt a cikket már meg akartam írni, és most már konkrét apropója is lett a baráti körömből. A motorosokkal szemben sok dolog jobb, mint régen, de mindig akad egy-két súlyos homályökör és nagyon bajt tudnak csinálni.

Sajnos az utóbbi időben divat lett a "ez csak egy motor, még kiférek" attitűd.

Elhiszem, hogy mindenkinek berögzült a fejébe az a mese, amelyben a gyalogosnál gyorsabb a biciklis, biciklisnél gyorsabb a motoros, a motorosnál gyorsabb a teherautós, a teherautósál gyorsabb a személyautós, de a leggyorsabb a csiga, mert amikor leeresztik a sorompót, a csiga tud csak átmenni alatta. Csakhogy a sztoriban több gyenge pont is van, ha a realitást nézzük és egyáltalán ne ragadjunk le ott, hogy a csigát elüti a vonat, mert eleve csak egy hülye megy ki a sínekre tilos jelzésnél.

A valóságban ugyanis a motornál nem gyorsabb egyik nevezett jármű se, ugyanis szép csendben elhagytuk az 1960-as éveket. Egészen hiperdrága szupersportautó magasságokba kell menni, hogy valami gyorsabb lehessen egy motornál.

Így azt feltételezni, hogy a motor elég még ki lehet gyorsan slisszolni, mert a motor egyfajta autónál lassabb jármű, baromi nagy tévedés. Még csak nem is olyan nagy, mint amikor dízel helyett benzint tankolunk vagy fordítva és gajra megy a motor, mi meg sírunk, hogy de sokba lesz ez - hanem olyan, amibe egy ember nagy eséllyel belehal.

m1.jpg
Nyilvánvaló, hogy az elsőbbség kérdésén túl mindkét félnek lehet felelőssége. Az elsőbbség megadása nem azt jelenti, hogy nekünk fél napig kell rostokolni a mellékút táblája előtt, megvárva, amíg 5 kilométeres körzetben nem jön senki. Ki lehet hajtani a közeledő jármű elé, ha nem kényszerítjük hirtelen fékezésre és irányváltoztatásra.

(Kissé félve írom le, hogy a városi közlekedésben az elsőbbséget élvező fél gázelvétele még bőven belefér, sőt, nem beletaposni és anyázni kéne, hanem segíteni a másik felet, tehát elvenni a gázt, hadd kanyarodjon ki nyugodtan.)

De hogy miért a motorosok elé kell kihajtani és miért féktávra, azt fel nem foghatom.

Csak az a magyarázatom van: túlságosan berögzült a fenti mese. Nem fogjuk fel, hogy a motor nem alsóbbrendű jármű és nem egyenlő a pöfögő Komár mopeddel. 

Pedig a valóság pont fordítva van: nemhogy a motor gyorsabb, hanem igen sok motoros van olyan barom, hogy megy, mint az állat. Annyira gyakori ez, hogy erre kell számítani, nem arra, hogy a motoros lassan jön. Motorok elé kihajtani potenciálisan veszélyes!

Sok motoros halt meg a főútvonalon ezerrel tépve, mert kifordultak elé. Védhetetlen helyzet, mert lehet, hogy amikor megkezdték a manővert, még nem is láthatták őket. Ilyenkor elméletileg nem biztos, hogy a sztereotip Skodás/Suzukis papa a vétkes.

De ez nem igazolja azt, hogy szabályosan közlekedő motoros elé miért fordulnak ki. Mert kifordulnak. Ha gyorsan megy, ha lassan megy, a motoros elé kifordulnak, mintha nem lett volna már több ezerszer a hírekben, hogy ebbe motorosok haltak bele.

m2.jpg
Az 5-ös főúton nemrég olyan nyolcvannal haladtam a megengedett 90 helyett - ez olyan főút, ahol ki van táblázva, hány motoros halt meg mostanában. A robogós kajafutár (!) vágott ki elém úgy, hogy ha pont 90-el jövök, simán telibe kapom.

A 4-es - szintén jó hírű - főúton a körforgalom előtt 300 méterre egy gumicsónakkal a tetején parkoló személyautó gondolta úgy, hogy pont előttem, a motoros előtt kell megfordulni az úton. Szépet radíroztam, hogy ne álljak bele az ajtajába. Nemhogy annyi agya nem volt, hogy elmenjen a körfogalomig, hanem egyenesen a motoros elé kellett kifordulnia, nyílegyenes útra, ahol a donorok általában ezerrel húzzák neki. Ha akkor én egy átlagos GSXR/R6 huszár vagyok, már a föld alól írom ezt a posztot.

Pár napja egy családdal megrakott személyautó gondolta úgy, hogy elém még simán kifér. Ezt is csak vészfékezéssel tudtam elkerülni.

Volt olyan eset, hogy a sorban haladtam az autókkal, megfelelő távolságra, pontosan olyan pozícióban, mintha magam is autó lennék. A mellékúton várakozott az autós, egészen addig, amíg oda nem értem, mert úgy gondolta, elém még kifér. A fékezés intenzitásától az utasom a nyakamba borult, alig tudtam megtartani a motort, hogy ne essünk el.

Ezelőtt alig 5 kilométerrel hasonló eset női vezetővel, szinte pontosan ugyanígy: autókkal együtt haladok, elém még biztos kifér, csak itt balról kaptuk az áldást.

Kiragadott példák? Igen, mert ezekre emlékszem. De a probléma szinte napi szintű.

m3.jpgKemény töke van Zolinak

Mindezen balesetek elkerülését nem annak köszönhetem, hogy a megengedett sebességgel közlekedtem vagy még alatta, hanem annak, hogy már paranoiás vagyok: minden becsatlakozó úton vagy út szélén álló autóra nagyon figyelek, elveszem a gázt és fék-készenléti állapotba helyezem a az ujjaimat a féken.

Soha nem megyek el csak úgy egy autó mellett sem, pláne nem húzom neki, mint az állat az elsőbbségem tudatában. Mindig, mindenhol számítok rá, hogy kijön elém valaki. És ezzel együtt cseppet sem érzem azt, hogy nem vár rám a kaszás valahol.

Tegnap Asesso Zoli barátom élesben tesztelte a saját gyártású térdvédőit. Zoli olyan óvatos motoros, hogy robogótesztnél ha jött utánam a VFR-jével, képes volt lemaradni, ha úgy ítélte meg, hogy felesleges kockázat előzgetni. Pedig én se húzom neki, meg egy robogónak hiába is húznám.

Mérget vennék rá, hogy milliméterre szabályosan haladt, nyílegyenes úton. Szemben jött egy kisteherautó, aki balra akart kanyarodni, behúzódótt a felezővonalhoz és indexelt. Zoli haladt tovább nyugodtan hiszen elsőbbsége volt, de a kisteherautós úgy ítélte meg, hogy még befér elé. Bármennyire is próbált jobbra húzódni Zoli, nem fért be. Védhetetlen helyzet. (Hasonló ehhez a szituációhoz, csak itt a tempó miatt a motoros volt a hülye.)

Teljes felszerelés, protektoros dzseki, motorcipő, sisak, kesztyű, térdvédő mellett ez két csuklótörés, az egyik nyílt, azaz maradandó sérülés és hónapok múlva fog tudni egyáltalán segget törölni. De legalább a térdének kutya baja. A VFR romokban, a kisteherautós "nem ismeri el" a felelősségét - mert bizony az autósok nagyjából 99%-a ilyen gerinctelen és nem érti, hogy ez itt büntetőügy, nyomozás lesz, bíróság, és tök felesleges hazudozni meg bohóckodni: minden kiderül.

Mindez azért, mert a motorosok elé még beférünk.

Nem fértek be, kedves autósok! Sokszor látom a tétova, kapkodós igyekezetet, ahogy próbáltok kislisszolni, mert ez csak egy motor. Nem tudom, honnan lehet eltanulni ezt a sík buta viselkedésmintát, amivel elbagatellizálunk egy ilyen manővert, mert ez csak egy motor.

m5.jpgKórházi koszt

Mindez még csak nem is az az elképesztő, lassan Mad Maxbe forduló közlekedési arrogancia, amit nap mint nap látok. (És ami ellen mellesleg a rendőrség nem tesz semmi. Így ahogy mondom: semmit.) Ez csak egy kicsiny példa a nemtörődömségre és az önzőségre. Mert ott, abban a pillanatban rohadt fontos, mert nem tudunk fél percet várni. 

A motoros persze ráér várni egy hetet, mire kiengedik a kórházból, meg a felépülésre - ha felépül - egy évet.

m4.jpg

 Lassan húsz éve motorozom Budapesten (ebből az első három évet futárként) és elmondhatom, rengeteget javult a helyzet az autós-motoros kapcsolatban. De az utóbbi időben elindultunk visszafelé: kevesebb hülye van, de azok extrémebbek. A helyzet paradoxona pont az, hogy a normális, udvarias, motorosokat elengedő autósból már nagyon sok van, de emiatt veszélyesebb az a néhány idióta, mert nem számítunk rájuk. El sem tudjuk képzelni, hogy normálisan jövünk egy úton, bekapcsolt lámpával és egyszer csak kifordulnak elénk.

De fel kell készülni rá, mert az átlag, vagy annál rosszabb autós nem tudja beleélni magát a motoros helyzetébe, nem elég felkészült ahhoz, hogy átlássa a forgalmi szituációt. Sőt, lehet, hogy bambul és észre sem vesz!

m6.jpgMondtam Zolinak: ideje szerencsejátékra váltani

Ezt a cikket kéne továbbküldeni, meg megosztani - különösen a katasztrofális, homály női sofőröknek - nem az aktuális cuki kismacskát, meg hogy melyik agyhalott öntözi magát éppen jéggel. Mert ha valahogy beletesszük ezt az információt a fejekbe, ezzel tényleg meg lehet menteni egy-egy normális motorost.

Csak képzeljük magunkat kicsit a helyükbe: milyen lehet megrokkanni/meghalni, mert mi éppen annyira türelmetlenek voltunk. Mi, motorosok szeretnénk még élni, lehetőleg testi épségben. Köszönjük a lehetőséget!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr816683487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lük 2014.09.11. 18:17:32

pont az ilyen dolgok miatt is mondtam le a motorozásról és eladtam a vasat

Lük 2014.09.11. 18:18:51

lemaradt, hogy Zolinak JOBBULÁST kívánok!

szemétláda 2014.09.11. 18:25:14

Szerintem egyébként nincs ekkora összeesküvés-elmélet az egész mögött, egy csomóan egyszerűen nem veszik észre a motorost, nem azt gondolják, hogy lassú, és ezért kiférnek még elé. Szimplán nem látja, azt megy.
Nem véletlenül volt az a reklám - talán az UK-ben láttam -, hogy "Look twice for bikes". A mai törésbiztos rettenet méretű A-B-C oszlopok mögül tényleg többször is ki kell nézni, mert egy gyalogost-motorost-biciklist simán kitakarnak.
A Zolinak meg jobbulást, lesz még abból csukló!

st81 2014.09.11. 18:25:42

Én úgy vagyok vele, hogy sokkal tovább nézem a motorost a kihajtás előtt, mint egy autót/kamiont. Szerintem sokan abba a hibába esnek - és azért becsülik meg rosszul a közeledő sebességét - mert nem fordítanak elég időt a közeledő felmérésére. Tapasztaltam utasként, hogy a vezető csak egy pillantást vetett a szembe jövő sávra, majd kanyarodott is. És a motoros már alig volt 20-30 m-re. "ja, bocs nem láttam hogy ilyen közel van". Nem bizony, mert jobban meg kellett volna nézni.

Tomchy 2014.09.11. 18:26:23

Jobbulást Zolinak.

De a többivel is egyetértek. Volt nem egy alkalom, hogy radíroztam az aszfaltot, közben dudáltam, és még így SEM volt hajlandó rám nézni az, aki simán kijött elém a mellékutcából. Mázli, hogy senki nem jött épp szembe. Mindez egy 50-es robogóval, ami valóban 45-öt tud.

Puhák vagyunk. Vak cserebogár meg piszok sok van. Vigyázzunk magunkra.

Manarola (törölt) 2014.09.11. 18:31:06

Jobbulást!

A magyar közlekedők nagy %-a barom. Ennyi.

vuki z1 2014.09.11. 18:36:55

Többnyire nem azt gondolja, hogy még befér - persze biztos van szép számmal ilyen is -, hanem egyszerűen fogalma sincs, hogy ott vagy. Nem is feltétlen azért, mert bambul, hanem azért is, mert a motort tényleg sokkal nehezebb észrevenni. Nincs más megoldás, mint nagyon figyelni, de ettől még simán kiüthetik alólad a motort, sajnos. (Alólam is sikerült már 2x, mindkétszer a "nem láttalak" volt a szöveg, totál egyértelmű és ártatlan helyzetben.) Jobbulást!

szobbal 2014.09.11. 18:44:09

Tegnap Solymár Aldinál volt valami motoros vs. autós eset. Kifordulós! csak a takarításnál értem oda szintén motorral, a "roncsokat" már nem láttam.

kisörDög 2014.09.11. 18:47:21

Nagyon jól megvan írva. Engem is nagyon foglalkoztat ez a dolog, mert idegesít. annyira hogy két posztot is írtam róla nem is olyan régen.

A ,,féken a kéz,,- így vezetek én is, máshogy itt biztonságosan nemlehet. Még annyival toldom meg, hogy mikor közelítek ahhoz aki be akar tolakodni elém, közelebb és kijjebb is helyezkedem az előttem lévő akármihez, pont annyira hogy már rájöjjön a butája hogy tényleg nem érdemes (nem engedek--ezt akarom hogy érezze)

Én ezt az egész problémát oda vezetem vissza, hogy az emberek azt hiszik, hogy ha már mi is a nyugathoz tartozunk, akkor már be is értünk a célba. Még sokan nem jöttek rá, hogy a nyugati embernek sem attól jó mert ott jobbak a befektetők, vagy mert van szabad szavuk, hanem azért mert tettek és tesznek a dolgokért, figyelnek. Mi sokan viszont még abban a korban nőttünk fel amikor még nem tehettünk semmiért, belénknőtt, s ma azt hisszük hogy nem is kell, elég csak ráadni a gázt. Kultúráltságunk szintjét nagyon jól megmutatja a közlekedés. Ingyen bemutató non-stop.

Bq 2014.09.11. 18:48:58

Dettó ugyanez a szembeelőzés, ami nap mint nap előfordul... ott viszont egész egyszerűen el nem bírom képzelni, hogy "nem veszi észre" a nappal is felkapcsolt lámpával, akár a sáv közepén érkező motorost. Simán leszarja, mert "majd lehúzódik, keskeny, elfér az".
Oké, legyen hülye a vezetéshez, ne bírja felmérni, mennyivel jön szembe és milyen közel van az egy kerek lámpás 1.4, ami azért nem Simson-méret. De a múltkori barom, amelyik a kamionnyi Goldwinget nézte be...?

metal · http://electric.blog.hu 2014.09.11. 18:50:29

Ha valakinek évente 2 alkalomnál többször kell vészfékeznie, akkor az nem tud közlekedni. Mondom ezt motorosként, úgy, hogy az elmúlt két szezonban majdnem 30e-t tettem a gépbe.

Bq 2014.09.11. 18:52:48

És ami kimaradt, jobbulást Zolinak!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.09.11. 19:07:32

Nehéz ügy ez.Van hogy tényleg nehéz észre venni a matorost.

Nyiri 2014.09.11. 19:18:20

Jé egy kőbájker cikkhez hozzá lehet szólni ;)

Én nagyrészt már csak akkor motorozok utcán amikor kimegyek pályára. A következő motorom nem lesz rendszámos.

Nekem volt már olyan hogy egy 2x2 sávos úton kijött elém egy autós jobbról full alárendelt útról és megállt a felezőnél még körbenézni. Mikor megkérdezem miért azt mondta, hogy már kurva sokat várt és elege van. Várjon most más is. Neki is joga van menni. Csak pislogtam és szólni nem tudtam.

Roll1983 2014.09.11. 19:18:53

2 hete a 40 fokban araszoltam Pesten a dugóban, buszsáv nem lévén piros lámpáknál az autók közt próbáltam előre jutni, asszonnyal a nyakamban. Az autósok 95%-a egyből félrehúzta a kormány elengedett, megköszönve tovább haladtam. Aztán összefutottam az 5%-kal, a nyomorult a tizenéves japán autójában ült, ablakok tökig lehúzva, gondolom még klímára se telt a köcsögnek. Egy ideig nyugodtan vártam hátha elenged, de semmi, jelezném, hogy a motoron gyári rendszer van, ami egy VFR VTEC esetén nem ordenáré hangos, tehát nem lehet, hogy az zavarta a kollégát, aztán mikor láttam, hogy visszapillantóban élvezkedik, hogy nem enged el, akkor kicsit rámenősebben próbáltam elmenni, ha már geci, aztán a jobb oldalon álló teherautó észrevette a problémát és ő annyira félre állt, hogy én el tudjak menni. Nem bírtam ki, megálltam a 40 éves férfiemberünk mellett, aki azon élvezkedik, hogy nem enged el. Megkérdeztem, hogy hallott-e már a KRESZ-ről? Meg, hogy pirosnál előre kéne engednie. És amúgy is miért jó neki, hogy nem enged el? A faszkalap válaszra se méltatott, rám se mert nézni. A bunkóságáért cserébe megmutattam neki, hogy milyen a gyári rendszer tiltáson a füle mellett pár centire. Tudom, hogy ez nem megoldás, mert legközelebb még inkább nem fog elengedni motorost, de valamivel viszonoznom kellett a szívességet. Szerintem még így is olcsón megúszta, hogy velem futott össze.

Schütii 2014.09.11. 19:21:46

Az hogy rád néz (tehát lát téged) és ennek ellenére mégis kifurdul, az bizony igaz. Nem tudom hogy mit gondolnak ezek az autósok.. Azt hogy a motoros az úgyis kisebb és elfér majd valahogy az úton akkor is ha kimegyek elé?! Vagy hogy ez az izé nem akkora, mint egy Audi Q7, tehát nem lesz belőle nagy baj(om) ha kimegyek elé?! Fel nem fogom. Én sem.

blue bob 2014.09.11. 19:23:15

és miért maradt ki a mobiltelefont baszkuráló autósok egyre népesebb tábora? egyszerűen botrány, hogy néhánya mennyire szarul vezetnek néhányan és ezt súlyosbítják azzal, hogy egy képernyőt nézegetnek az út helyett.

Schütii 2014.09.11. 19:27:10

@Roll1983: Azért abban a tévhitben ne legyél hogy az autósnak téged el kell engednie a sorok között. Ha elférsz akkor mész előre, ha nem férsz el, akkor nem mész. Az persze patkányság hogy rád húzza a kormányt kéjes vigyorral a fején, de ilyenkor nem érdemes "elégtételt" venni.

Roll1983 2014.09.11. 19:31:30

@Schütii: Rendben kicsit erősen fogalmaztam, hogy előre kell engedni, akkor úgy mondom, hogy a motoros előre mehet. :)

Elégtételről meg annyit, hogy a lehúzott ablakon pofán is verhettem volna, ehhez képest csak kedvet akartam neki hozni egy V4-hez.

Csizirájder 2014.09.11. 19:34:42

Hasonlóképpen jártam 9 évvel ezelőtt, egy szemből jövő gépkocsi kanyarodott be elém. Lakott területen haladtam normális sebességgel (a szakértő szerint 57-62 km/h között), a szemből érkező Audi be szeretett volna kanyarodni a neki balra lévő benzinkútra. Be is sorolt a kanyarodó sávba, aztán meg is állt. Ekkor még elég messze voltam tőle, kb 60-70m távolságban, aztán mikor olyan 20 méterre voltunk egymástól, úgy gondolta hogy elindul... Fékezni sem volt időm, próbáltam jobbra elhúzni a gépet, de ilyen távolságból elkerülhetetlen volt az ütközés, így beleszálltam az Audi elejébe. Ez volt a szerencsém hogy csak az elejébe, mert így átrepültem a motorháztető fölött, és megúsztam egy térdsérüléssel, igaz abból is 1 év kellett a gyógyuláshoz, mert műteni kellett (fél évet vártam a műtétre). A teljes gyógyuláshoz viszont 2 év kellett, mire ugyanazokat a mozdulatokat meg tudtam csinálni mint előtte. A tankot én is behorpasztottam elég rendesen, ennél még jobban is, szerencsére a cerkának nem lett baja. :) És szintén VFR-rel voltam, csak egy generációval újabbal. :)
Azt hozzátenném hogy az illető egyből próbálta menteni a bőrét, hazudozott, hamis tanúkat szervezett (a haverjai ott voltak a benzinkút melletti lebujban), de felesleges volt, mert a szakértők nem hülyék, tehát kár volt azt kamuzni hogy jöttem vagy 150-nel világítás nélkül... 3 évbe tellett mire a biztosító kifizetett mindent, hosszú menet volt. Ráadásul az első tárgyalásra el sem jött az Audis gyerek, így jó 4 hónappal hosszabb lett a procedúra. Azt javaslom Zolinak szerezzen egy jó ügyvédet, olyat, aki kimondottan közlekedési ügyekre van specializálódva, mert a biztosítóból ő fogja tudni kifacsarni a lóvét. Fel kell majd számolni MINDEN KÖLTSÉGET: fizetéskiesést, a kórházba/kezelésekre való menetel költségeit, a gyógyuláshoz szükséges költségeket (gyógytorna, segédeszközök, stb), a motorban keletkezett kárt, esetlegesen ha maradandó sérülés keletkezett azt is, ezeket az utolsó fillérig, a vagyoni és nem vagyoni kárt, MINDENT! Szerencsés esetben kb nullára jön ki az ember, én kb annyi pénzt kaptam a biztosítótól ami a vagyoni káromat fedezte, sajnos több pénzt nem sikerült kipréselni belőlük, mondjuk kárpótlásul hogy a térdem már sosem lesz olyan jó mint régen. Lehetett volna még köröket futni (rengeteg idő), de mivel egészen jól helyrejöttem, nem biztos hogy a bíróság megítélt volna több pénzt a javamra. Kb ennyi a történet.

Zolinak pedi jobbulást és kitartást kívánok, nem lesz egyszerű menet!

Üdv, Csizi

Tuskó 2014.09.11. 19:36:42

@metal: Szeretem az ilyen kinyilatkozásokat. Gondolom oktatsz is... Pfff...

Quadanium 2014.09.11. 19:45:18

@Roll1983: Én motorozom is sokat és autózom is sokat.
De ha egy ilyen hülye motoros ezt csinálná velem, tuti fellökném az első rendszámtáblámmal.
Lehet hogy hülye az autós, de büntetni kell, mi? Húzni neki, hogy szokja a hangot! Ettől majd jól rájön, hogy vétkes és legközelebb elenged.....
Édes istenem...
Pont neked kellene normálinak lenned és miután rá szóltál, otthagyni, hogy érezze milyen bunkó, tudatlan, udvariatlan volt.

Roll1983 2014.09.11. 19:53:50

@Quadanium: Ugye te se hiszel a csodákban? Az ilyen lelkileg nyomorult, akinek annyi az össz öröme az életben, hogy nem enged el direkt egy motorost, az majd legközelebb, egyből félre fog húzódni, ha én csak szólok neki?! A legjobban azzal bőszített fel, hogy válaszra se méltatott. Én, mint motoros nem tehetek arról, hogy ő senyved a klímátlan autójában, nem miattam áll dugóban, viszont ő egy apró mozdulattal kedvezhetne nekem, hogy a 40 fokban, beöltözve a 106 fokot ne a tökömre fújja a motort, hanem tudjak haladni. De neki az nem jó, hogy elenged én megköszönöm és megy a világ tovább, hanem szopat és kielégült fejjel nézelődik a tükörbe. Ezzel szerintem bármit csinálhatsz, nem fog változni. Ez olyan, mint az egyik népség, aki, ha ajándék házat kap kis idő múlva a parkettával gyújt be. Egy szóval nem változik.

gabe76 2014.09.11. 19:54:44

Jobbulást Zolinak! Szegény biztos nem motorozik már az idén...
Látom a viffer mehet a levesbe, nagy kár!
Kár hogy a furgonost már nem lehet nevelni! :)

Semper Fidelis 2014.09.11. 19:59:22

1995 májusában szereztem a jogsimat. És még soha nem gondoltam azt, hogy "csak egy motor". Nem jó dolog az általánosítás. Vagy írjam le én is, hogy számtalan motorossal jártam úgy, hogy konkrétan fosott a szabályokra, záróvonal nekik nem betonfal, most hétvégén rendszám nélkül 200-zal a nulláson ment valaki motorral, jobbról előzés jobboldali zárón keresztül szintén a hétvégén....

"mert a motorosok elé még beférünk."
nem igaz, nem igaz, nem igaz. Épeszű ember nem vezet így.

MARHÁRHA NEM JÁRMŰ FÜGGŐ, AKI KRETÉN AZ GYALOG IS KRETÉN.

Ennyi.

kisörDög 2014.09.11. 20:05:03

@Semper Fidelis: Jól beszélsz, aki kretén az gyalog is kretén!

budy01 2014.09.11. 20:08:38

Én már letettem a motort, de amíg használtam, lakott területen fényes nappal csak reflektorral közlekedtem.
Nem azért, hogy mindenki húzzon félre, hanem hogy lássanak.
Ennek ellenére egyszer-kétszer tényleg csak a szerencsén múlott a csatt elmaradása.

Mumia 2014.09.11. 20:25:59

Szerintem várni kellett volna ennek a megírásáával amíg lenyugodsz, mert így nem lett más mint tenyérbemászó magaslóról károgás. Ezzel nem fogod megváltani a világot.

Hidd el nem a motorosok vannak fekelistára téve, meg kipécézve, aki hülye az az autó meg a kamion elé is kifordul.

Én motorosoktól nagyon félek, sose lehet tudni, hogy balról vagy jobbról fog megelőzni, és ha csak egyszer úgy mozdulok el a sávban hogy nem nézek tükörbe már kész a baj. Márpedig nem sasolhatom a tükröt folyamatosan mert akkor meg azt nem látom ami előttem történik.

Motorosként úgy kell közlekedni mintha láthatatlan lenne az ember. Ez van, de sokszor a motorosnak is bele kell gondolnia, hogy mai autók a oszlopa néha egy egész autót kitakar, nemhogy egy motorost. A Nissan Pathfinderünknek akkora tükre van, hogy az egy teherautót is ki tud takarni, de marha jól jön viszont tolatáskor.

filewalker 2014.09.11. 20:47:02

A múlt héten a Béke úton mentem a belső sávban a motorommal (150-es, rendszámos robogó) úgy kikanyarodott elém egy telefonáló észkombájn, hogy satuzva, kormányt félrerántva tudtam elkerülni az ütközést, majdnem a külső sávban közlekedő autós elé estem. Amikor a lámpánál utolértem és szóltam neki hogy nem telefonálgatni kéne vezetés közben, hanem odafigyelni a másikra is, közölte velem hogy befoghatom, mert a KRESZ szerint belső sávban robogóval nem is közlekedhetek!!! Már nem fárasztom vagy idegesítem magam, nem dudálok, nem szólok semmit. Rendeltem egy fejkamerát és ilyen az ilyen esetekben lazán írok egy feljelentést közúti veszélyeztetésért:
Btk. 234. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő......

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2014.09.11. 20:49:06

@kisörDög: A keménykedés pedig általában együttérzést és megértést vált ki az emberekből, te így járulsz hozzá a motorosok elfogadásához, ugye?

xedos9 2014.09.11. 20:54:49

@Roll1983:
Gyűlölöm az olyan motorost, amelyik a sorok közt tépi a gázt, és ezzel követeli magának a szabad utat. Ebben az esetben Én sem húzódok lejjebb.
Igazából a 106 fok volt fájó neked, és már nem bírtad cérnával, nem? Akkor azt leszögezhetjük, hogy a VFR nem kimondottan a városba való.

okleveles naiv 2014.09.11. 21:01:32

Mumiánál a ponty: Ezek a motor elé beforduló agyhiányos emberszabásúak ugyanúgy befordulnak másik autó elé is. Kisebb elé is, nagyobb elé is. És nem napi szinten, hanem naponta sokszor.
Ja, és ők nem állnak meg a kijelölt gyalogátkelőhelynél, nem adnak elsőbbséget a velósnak, stb.

Roll1983 2014.09.11. 21:06:44

@xedos9: Remélem a nem a tizenéves japán talált be, bár nem példa volt, hanem megtörtént eset. Amúgy egy szóval se írtam, hogy a gázt rángatva bármit is követeltem volna, csak odagurultam és vártam kb. 2-3 lámpaváltást, hogy csak el leszek engedve. Amúgy meg írtam, hogy még csak sportdob sincs rajta, hanem gyári a rendszer. Amúgy meg nem Pesten akartam oda-vissza cikázni, de ha képtelenek az M0-t megcsinálni, akkor előfordul, hogy az embernek keresztül kell rajta menni.

Roll1983 2014.09.11. 21:12:20

@filewalker: Nem fogja győzni a helyi rendőrség feldolgozni a feljelentéseket. :)

supernem 2014.09.11. 21:15:19

Hosszabb kihagyás után (kb. 15 év) az idén ültem vissza motorra. Én se motorral, se autóval, se semmi mással nem szoktam lassan menni, inkább sebességhatáron, vagy kicsivel fölötte. DE ez nem jelenti azt, hogy veszélyesen közlekednék, inkább azt, hogy a forgalom hogy engedi.

Vezetéselméletet oktattam anno az ATI-nál, mindig azzal kezdtem, hogy bármit is tanultak, tanulnak, egyet jegyezzenek meg: a hülyére mindig számítani kell. Illetve igyekeztem beléjük verni, hogy le lehet szarni mindent, de a fizika törvényeit nem érdemes, mert nem jogászok írták, azokkal nem jó szarakodni.

DerMedve 2014.09.11. 21:18:03

Hááát, nem is tudom. Én soha az életben nem ültem motoron, autózom viszont elég sokat. Eddig kétszer sikerült megtörni az autót, mindkétszer kifordultak elém. AZ első nem tudta mivel magyarázni, a második meg nagyon sietett, belökött a szemben lévő villamos sínre, ha ott jön épp a Hannoveri, akkor most virág szárad a fejfámon. Ja, mindezt egy fehér Feliciával, ami anno eléggé rendőr kinézetű autó volt. Szerintem nem annak a függvénye, hogy mekkora vagy, vagy hogy világítassz, aki annyira sötét, hogy a szituációt sem ismeri fel, az eléfordul a Volvo FH16-nak is. Ezeknek általában ahhoz is kevés a RAM, hogy egyszerre tudjanak kanyarodni és indexelni... Nemhogy a másik sebességét felmérni... Katasztrófa. Ahogy Ti 2 ujjal, úgy én fél lábbal mindig a féken vagyok. Ki lehet szimatolni a rázós szitukat előre, de egyre több van belőlük...

dieselrocket524 2014.09.11. 21:21:50

nekem még az oktatóm mondta azt hogy aminek csak 1 lámpája van azt nehezeben helyezük el a térben igy nem tudjuk pontosan felmérni a távolságot és autókal is ez van északa mert nincs mihez viszonyitani a távolságát nem tudom hogy ez tudományosan menyire igaz de én vigyázok a motorosokra mert amugy se lehet tudni hogy 80 al jön egy CBR vagy a gixer jön 180 al a szokásos papucs poló menetfelszerelésben :S amugy soha nem értetem hogy ezek hogy nem fagynak rá a motora amikor elzugnak meletem ?

Zolinak jobbulást

misi107 2014.09.11. 21:24:27

@xedos9: én is pont ezt akartam írni.Kedves Roll!Ha nem engednek el,akkor a faxnak kell csinálni a feszkót?Szerinted a többi autósnak aki meg elengedett milyen lehetett hallgatni a motorod?Nekem ilyenkor az jön le,hogy fa..szfej motoros,legközelebb csakazért se....erre nem gondoltál komám?Én életem legrohadtabb éjszakáját töltöttem el Szekszárdon egy mondeo klubos találkozót követően.A mai napig is retek qrva anyjába kívánom azt a motoros bandát akik Hotel előtt mutatták be egész éjszaka milyen faxa gyerekek.Ettől még nem veszem őket egy kalap alá,köszönhetően a motorozó kollegáimnak.Sajnos Szeged is sújtva van a tapló-paraszt klottgatyás,Széchényi téren/Rakparton (szerencsére momentán lezárva....)/Körúton nyélgázon vagy egykerekező hülyékkel.De akkor is ott vannak a a többiek...na pont miattuk nem rühellek benneteket.Kanyarodott már az én autómba is seggrészeg Hondás és talált telibe hátulról piros lámpánál állva Suzukis.Akkor utáljam az összes többit is?

Dr Szabó Tamás 2014.09.11. 21:25:19

Velem pont egy éve történt szinte ugyanez. A teher az egy Nissan Navara volt. 18 nap kóma, a tüdőm 95%-a bevérzett, az összes bordám eltörött, az agyam is megsérült, 15 év kiesett. A saját kislányomra és a feleségemre máig nem emlékszem. Nem emlékszem a nyaralásokra, a lányom születésére,a munkámra stb. és magamra sem.
Érdekes én is Hondával mentem és engem is a szerelés mentett meg.

Most káromkodjak??? Minek? ÉLEK

Zoltan Csorosz 2014.09.11. 21:30:10

Én egyszer bekerültem Hatvannál az m3-on egy kb 40 -50 gépből álló motoros "hadtestbe".
Amit akkor leműveltek azok a barmok, az kritikán aluli volt.
Lefogták az egész úttestet. Belasitották a forgalmat 100-ra. Lassan tudtam köztük előre haladni, de mire rájöttem, mekkora hülyeséget csináltam, már késő volt. Teljesen körbezártak. 2-3 méteres körzetemben 6 motoros volt. Úgy manővereztek, hogy kb darázsrajban éreztem magam. Próbáltam dudálni, villogni, hogy húzódjanak le, erre rámfékeztek, majdenm elgázoltam, a többi a hátam mögött majdnem belémszaladt, oldalra meg nem mehettem, mert ott is lefogtak. Látván ezt a mozzanatot, még jobban rámálltak.
Klausztrofóbiás élmény volt. 20 km-en keresztül próbáltam áthámozni rajtuk magam.
Előttem egy Astrát nem engedtek besorolni a belső elfogyó sávból, 100-as tempónál annyi helyet hagytak neki, hogy a betonterelőn lecsapta a visszapillantó tükrét. Hajszálon múlott a tragédia. (meg minden pillanatban)

Szar dolog az általánosítás, de azóta immunis vagyok a motorosok problémáira. Én figyelek rájuk, megteszek minden Kresz szerint kötelezőt, meg azért többet is, de nagyon sok baj van a kétkerekűek oldalán is...

misi107 2014.09.11. 21:30:50

@Roll1983: másrészt az,hogy ablak leengedve egyenlő azzal,hogy nincs klíma?NEkem egy 98-as mondeom van és például a családban mindenki egyformán nem szereti a klímát.Nyáron,konkrétan városban ablak le,napfénytető hátrahúzva és ezerszer jobb a klímánál.Akkor ez szerinted jelenti,qrva anyját annak,aki abban szarban rohad?A két hete 40 fokot meg légszíves támaszd már alá valamivel mert itt a napfény városában (Szeged),Magyarország seggelukában sem volt ennyi.Ha már röntgenszemed van,hogy látod melyik autó klímás,melyik nem egy hőmérő is legyen már nálad.

udla 2014.09.11. 21:35:02

Konkrét eset most vasárnap, szombathelyi elkerülőn:

www.youtube.com/watch?v=DXM6jUj94uc

Cooper911 2014.09.11. 21:37:55

Jobbulást a barátodnak!

Egyébként kicsit össztönös is, hogy ha jön egy baromi nagy teherautó 30al, az elé nem mennek ki mert nagy. A motor / bringa / gyalogos meg "kicsi" és ha észre is veszik nem jelenik meg olyan veszélyforrásként mint egy teherautó.

2014.09.11. 21:45:35

A motor az teljesen idegen a hazai közlekedési kultúrban, nem vicc, egy alien, valami titkos szégyenletes misztikus tudomány, erről szól a külön hülye motorosjogsi is, motorszerű 90et tudó járművel mehetsz, váltossal is, mer' az robogó (papiron), de motor, az nemnem, mert az hú.

A sofőrök többsége csak a kis vicces ábrán tud a bukósisakos bácsinak A-B-C jármű közül elsőbbséget adni a kereszteződésben és ennyit tud a motorrol autósként, akár 20év mindennapos vezetési rutin után is.

El sem tudja képzelni, egy motor mire képes, vagy mire nem, észre sem veszi, meg sem tanulja felbecsülni egy ennyire kicsi és ennyire gyors valami távolságát és sebességét.
(ami az egyszem fénypont miatt éjjel majd lehetetlen, max a nagyságrend becsülhető hatalmas rutinnal, 10km-ek, km-ek, 100méterek, 10méterek =ittvan!-)

Erre rátesznek egy lapáttal azok a motorosok akik -tisztelet a kivételnek- valami misztikus szekta lovagjainak tekintik magukat emiatt a kozzállás miatt, és nem speciális járművezetőnek:(

Ritka az a motoros, akinek eszébejut, bemegyek a kanyarba X, nekem nem is "sok" sebességgel bazze, de nem lesz-e az ,hogy a kijárata után 30-40 méterrel egy keresztező (akár földutrol!) felhajtó szakadt lassu akármi csak a 75el kivánszorgó családi dizel kombira számit a kanyarbol, odapillant, semmi, és kifordul elém, én meg már nem tudok korrigálni, kijönni a döntésből, lassitani és kerülni, ott fogok beleszállni mint a győzelmi zászló.

Látni nem láthat, mert én sem őt, sőt nem is tudom -és nem is érdekel?!?!- hogy ott van-e utkereszteződés vagy földút vagy valami.

Elsőbbség az van, de a többi járművezető megadja, egyáltalán KÉPES megadni, vagy egyáltalán esélye lenne észlelni, MIELŐTT az ütközés már elkerülhetetlen?

Sokmindennek kellene változni az autóvezető képzésben, és a közlekedési kultúrában, hogy egy kicsit biztonságosabb legyen motorozni, és nem utolsósorban talán a motorosok hozáállásában is, mert akárhogy is van, ők is jármávezetők, és minden történetnek két oldala és két olvasata van, biztonságosan közlekedni csak együtt, egymásra figyelve és nem egymás "ellenében" lehet-ne-.

Roll1983 2014.09.11. 21:49:28

@misi107: Én se vettem egy kalap alá az összes autóst, mert ahogy írtam a 95%-a normális, segítőkész, ráadásul én sem csak motorozok. Az az 5% képtelen átlátni, hogy a közlekedés az egy nagy társasjáték. Igazából, ahhoz sem kéne sok ész, hogy rájöjjön, ha a motorok ugyanúgy beállnak a sorba, mint az autósok, akkor azzal ő is tovább fog állni a dugóban.

Biztosíthatlak, hogy tőlem egész nyugodtan aludhatsz, és nem egykerekezek sem a város közepén sem a városon kívül.

Amúgy meg, nem tartom elképzelhetőnek, ha valakinek van klíma a kocsijában, az a dugó közepén a szmogban letekert 4 ablakkal várja a sorát és közben szívja a kipufogógázt.

Piotor 2014.09.11. 21:51:55

Nincs elég motoros rutin a rutintalan autósok ellen... És akkor még ott van a véletlen és a figyelmetlenség. Sok ismerősöm vett idomot a motorjára és ment pályázni vagy eladta a speed-et és cross-ra váltott. Nem véletlenül. Komolyan, mit vártok, hogy nem lesz halott motoros soha többé egy ilyen cikk után?

kisörDög 2014.09.11. 21:54:09

@Bockó: Én nem keménykedésről írtam, rosszul értelmeztél. Hanem arról, hogy hogy a buta amelyik valaki elé ki fog fordulni, kinézi magának azt a vezetőt akinél a legtöbb a szabad hely, s oda fogja tolni az orrát erőszakkal, pedig tudja hogy nem fér be. Balesetet okozhat. Azzal beszélem le róla, hogy annyira kisebbítem a helyet, (időben jóval előtte), hogy ez velem meg se forduljon a fejében. Nulla agresszió, egyszerűen csak figyelek. Ennyit tehetek, és remélem más is jobban odafigyel. .......... Különben meg az a probléma ezzel a motorozással, hogy sokkal fürgébb a motorkerékpár mint az autó, tehát mások számára kiszámíthatatlan mikor ugrik ki valaki. Ez olyan mintha hirtelen a gyalogos járdán kéne tekernie az összes kerékpárosnak. Teljesen fel tudja borítani az utazás rendjét.

Fferkó 2014.09.11. 21:57:14

A cikk egy részére reagálva:

Nem az a baj, hogy ha kikanyarodnak elém,akkor el kell vennem a gázt ill. fékeznem kell.
Szubjektiv tapasztalataim szerint, tíz esetből kilencszer még felgyorsítani sem hajlandóak!
Basszus,ettől a falra tudnék mászni de komolyan!

halor 2014.09.11. 21:57:53

Az átlagos személygépkocsivezető vak a többi járműre. Személykocsi, teherkocsi, busz, ez van nekik. Kihajtanak a bringás, a motoros, a gyalogos meg a többi más jármű elé is. Ha egy mig 29 vagy egy t 72 jönne, az elé is kihajtanának. Csomószor elcsapnak bringával, mert egyszerűen nem látnak, nem vesznek észre, nem keresnek a szemükkel. Főként ha nem az azon az úton személygékocsival átlagosnak tekinthető sebességgel megyek, hanem bringával ugye lassabban, motorral meg vagy háromannyival megy az ember. Őszintén, láttatok már sportomotor tulajdonost városban 50-nel közlekedni? :-)

kisörDög 2014.09.11. 22:07:29

@supernem: Hát, én meg ha új emberke van a családban és vezet, mindíg mondom neki elejével hogy 2 dolgot tartson be. Egy hogy mindig tartson elegendő távolságot az előtte lévőtől, a másik meg hogy soha ne tegyen hirtelen mozdulatot. (pl. hirtelen erős fékezés), mert az a mögötte levőt kizökkentheti. És bizony jól vezetnek a csajok is ha szépen el van nekik magyarázva mire figyeljenek. De bizony nem egyszer láttam olyat is, hogy a kislány megkapja a jogosítványt, beül mellé a barátja/testvére, hogy majd megtanítja, és nyugalom helyett ordibálni kezd. Aztán ne csodálkozzunk, mert így senki nem tanul meg jól vezetni.

Piotor 2014.09.11. 22:15:06

@halor: Azért azt tisztázzuk, hogy a Suzuki SX4 és a J Astra is, amiket az utóbbi 4 évben vezetek olyan, hogy az A oszlop egy komplett 747-es Jumbo Jet-et kitakar, ezt jó, ha tudja a gyalogos vagy motoros is. Nem győzök hajolgatni az ülésben.

misi107 2014.09.11. 22:34:30

@Roll1983: hát pedig elhiheted van ilyen...sajnos(?) az összes többivel egyet kell értsek Veled is és a többi kommentelővel is.Aki hülye,nem figyel,elvan a saját világában nem csak a motorosokra de semmi és senki másra nem figyel.Én például napról napra ugyanazon az útvonal járok dolgozni.Ha egyenruhában megyek (nem,nem rendőr vagyok...talán egy fokkal rosszabb náluk...) érdekes módon elengednek a zebránál akkor is ha nem szállok le a kerékpárról,ha tekerek a külső sávban a körúton akkor megtartják az autósok az oldaltávot stb...ha szimplán civilben megyek ugyanitt dettó az ellenkezője...ez van,ez Magyarország.A legjobban azt szeretem,amikor egyenruhában állok a buszmegállóban.Öröm (inkább bánat) nézni a sok agyatlan barmot,ahogy kapnak az öv után,dobják az ülésre a telót vagy csak szimplán taposnak a fékbe...és semmi mást nem csinálok csak várom a buszt...hát ez is Magyarország...A héten kedd reggel egy motoros (valami régi Jawa vagy Mz volt a motorja,azt sem tudom mi a besorolása)vén b..zi simán a zebrán akart elütni.Elkezdett anyázni,hogy mégis mijafaxt csinálok előtte...épp toltam a biciklimet a zebrán...lehámoztam magamról a hátizsákot és Jóreggelt kívánokmiisaproblémája kérdésre az volt a válasz,hogy bekussolt és egy szó nélkül elhúzott.Ha nem egyenruhában megyek akkor mi lett volna????Na,ezért nincs itt rend és nem is lesz soha.

Daytona 2014.09.11. 22:37:23

Nemrégen eladtam a BMW-met: az év nagy részében motorozom, auto csak télire kell, meg ha nagyon esik az eső. Vettem egy Smartot. Az autósok zöme pont ugyanúgy kezeli, mint egy motort. Bevagnak elem, kikanyarodnak, mintha ott sem lennék. Valószínűleg sokak szerint a méret a lényeg: ha kicsi, vagy kevesebb kereke van, akkor en vagyok az erősebb - gondoljak.

Azlk 2014.09.11. 22:53:15

@udla: Ebből kb. annyi látszik, hogy a kereszteződés előtt és után is elfelejtettél jobbra tartani. Ráadásul akkor simán elfértél volna fékezés nélkül az autó mögött.

hungarisztan 2014.09.12. 01:57:44

Senki nem tisztel senkit, és ez persze nem csak a közlekedésre igaz. Frusztrált mindenki, mert mindenhol átverik, hülyének nézik, mert nem keres (elég) jól, mert nagy a hajtás, mert három állásban tolja, mert válik az asszony, mert tinédzser a gyerek, mert barom a főnök, mert... ezernyi okból idegeskedik a magyar, sokkal több okból, mint az osztrák vagy a dán. Ez nem mentség, de csodák nincsenek: az idegrendszer fárad, s ha nem lehet kipihenni a fáradalmakat, akkor az ember rosszul reagál. És pont olyan lesz, mint akiket utál: frusztrált, dühös, idegbeteg.

A magam részéről még a leghülyébb, legidiótább barommal sem vagyok hajlandó üvöltözni, mert akkor semmivel sem leszek különb nála. Ha tudom, megoldom helyette is az általa okozott balesetveszélyt, legfeljebb magamban átkozódom, hogy vajon ki adott neki jogosítványt, és miért (pénzért, naná). De ez se tökéletes megoldás, mert egyfelől így is engem emészt a baromja, másfelől meg sosem tudja meg, hogy már megint mekkora hülyeséget csinált – azaz sosem tanul...

Aztán vannak a helyzetek, amiket nem tudok megoldani más helyett. Ha pirosnál állok, előttem a sor, hátulról meg belémjön a pótos IFA, akkor a hajamra kenhetem a mindenki helyett figyelő, senkiben nem bízó hozzáállásomat, mert rommá tör így is, úgy is.
No meg volt konkrétan a tyúk, aki az Üllői út legbelső sávjából gondolt bekanyarodni a mellékutcába. S az hagyján, hogy gondolt, de a gondolatot tett követte... A középső sávban satuzott neki a forgalom, a szélsőt mégannyira sem látta, szemei előtt már a mellékutca volt, oldalra nem is nézett. Onnan pedig én jöttem robogóval, bőven féktávolságon belül, mondhatni esélyem sem volt, de hogy legyen még egy kis nehezítés is, száz méterrel előttem haladt a működő locsolókocsi...
A nő hivatkozott rá, hogy nem látott – na ja, ha nem nézett oda, akkor persze, hogy nem látott... Szépet repültem, úgyhogy zúzódások, nem mozgatható csukló (akkor még nem volt világos, hogy tört-e, vagy csak zúzódott), 220 ezerért vett robogó (+ „apróságok”, mint bukó, nadrág, cipő, bőrkabát, emlék ezüst karkötő) totálkár, biztosító térített kábé 80 ezret, köszi. Nő a helyszínen totál beszarva, fizet nekem zsebbe, csak ne hívjam a rendőröket, mert nem akar priuszt (büntetőpontokat, bírságot stb.), meg malus-t. Mondom nem a zsebbe fizetésről van itt szó, hanem konkrétan meg is ölhetett volna, mert ő úgy döntött, hogy a legbelső sávból, két sávot keresztezve kikanyarodik, meg amúgy is, személyi sérüléses balesethez kötelező rendőrt hívni, a malus-t pedig kezdje emészteni, mert hülye és vajra kenhető vagyok, de annyira azért nem, hogy kitöltött kéksárga nélkül elengedjem innen. De hogy rendőrt akkor se hívjak, mert így meg úgy, és ő annyira, de annyira sajnálja, térít minden kárt, a kéksárgán is elismeri, hogy ő volt a hunyó. Addig, addig, míg meglágyítja a szívemet (igen, én vagyok a hülye, de többet nem fordul elő!), rendőrök úgyis fél nap múlva érnek ki, ha rájuk várok, lekésem a röntgent. Kitöltöttük a papírokat, én rajzoltam, fogalmaztam, ő aláírt, gyöngybetűkkel elismert, biztosító sem MÁV vagy KÖBE, úgy néz ki, minden sínen lesz. Még a lelkemre is kötötte, hogy feltétlenül telefonáljak neki, hogy mi lett a röntgen eredménye, mert nagyon aggódik.
Ja, annyira aggódott, hogy válaszra sem méltatott, helyette ügyvédet fogadott, és visszavonta a kéksárgán tett elismerő nyilatkozatát, mondván azt kényszer alatt tette (azért annak a kedves ügyvédnek az anyukáját is csókoltatom, aki ezt a „trükköt” javasolta neki!), s mivel nem volt helyszínelés, még örülhettem neki, hogy némi hátszéllel sikerült a szaros 80ezret kipréselni a biztosítóból. Hát így bízzon az ember a tisztességben, erkölcsben, felelősségtudatban.
Remélem, jól alszik azóta is a picsa, mert ahányszor eszembe jut, kívánok neki egy kellemes kis rákot, de a lassan ölő, gyógyíthatatlan fajtából. Egyetlen szerencséje, hogy azóta külföldre költöztem, különben rejtélyes módon törnének a tükrök az autójáról, karcolódna a dukkózás, ismeretlen telefonok zaklatnák az éjszaka közepén, záptojás érlelődne a lábtörlője alatt, és pálpusztai tapasztódna a levélszekrénye belsejére. Merő pedagógiai célzattal.

Ph0en1x 2014.09.12. 06:11:58

A cikkel egyetértek. Tényleg sok a barom, aki kifordul. A kis ezres Swiftem elé is, mert azt hiszik az nem autó. Viszont motorosból is sok a barom, sőt arányaiban meg több is. Ökölbe szorul a kezem, akárhányszor a belvárosi lakásunk előtt eltépnek 160-al, vagy egy keréken, mert nekik szabad, ugye? Az ilyenek elé viszont bár az InterCity fordulna ki egy mellékutcából, naponta 3x. És nálam a statisztika szerint a környéken 10-ből 6 motoros ilyen... Ennek ellenére én pl nagyon szoktam figyelni, mert tudom, hogy mindenkit hazavár valaki...

Liquid_Night 2014.09.12. 07:02:37

Elém a körforgalomba is ugrattak már be (páciens fél méterre volt a bordáival az autó elejétől), egyirányú magasabbrendű úton a kisutcából jöttek ki úgy hogy a szembejövő irányba néztek (pedig nem volt), ősszel tejködben a szomszéd sávból belémváltottak majdnem (pedig azért 5 méternyi látótávolság vóóót még, tag csak tapadt a kormányra, még a csikorgó gumi meg a folyamatos duda se hozta ki a transzból)...nem motoros baj ez, alapvető gondok vannak a látni és felmérni terén.

Megoldás? Ordító repedtfazék sportdob autóra is, meg mérgespók mintájú citromsárga/fekete fényezés, jó kontrasztosan. Akkor észreveszik...mostanában kezdtek rájönni hogy ezek nagyon nem öncélú dolgok

udla 2014.09.12. 08:21:06

@Azlk: Az viszont nem látszik, hogy a jobboldali sávban egy 40-el haladó utánfutós grafitszürke pólót előztem, kereszteződés után pedig 8 másodpercnél szintén egy lassab autót előz egy másik azért maradtam bent a belső sávban. Utána pedig amú is a belső kell maradni, mert egy kétsávos körforgalom következik ahol a belső sávban haladók mehetnek Körmend felé a külső sáv pedig a vépi út felé.

Miki Szirmai 2014.09.12. 09:00:49

@Lük: 20 évet lemotoroztam komoly baleset nélkül. Juliusban ugyan így elém fordult az autós..szerencse hogy autóval voltam én is..de sajnos helyzetek voltak nagyon is élesek és persze azt is megértem ha valaki vált vagy eladja a vasat , de inkább rajt dögöljek meg mint rákban..

Azlk 2014.09.12. 09:04:00

@udla: Semmi gond, örülök, hogy mindenki megúszta épségben. Csak ezek a dolgok amiket leírtál, nem derültek ki a videóból. az eleje az előzött autóval hiányzott, a vége meg feleslegesen hosszú lett.

halor 2014.09.12. 09:10:53

@Piotor: na erre pont nem a gyalogosnak meg a motorosnak kell figyelnie, hanem neked a járművásárlásnál, utána meg a használatnál. A közlekedésben nincs különbség A oszlop vastagság alapján a járművek közt.

Piotor 2014.09.12. 09:32:10

@halor: pont levetted a lenyeget annak, amit irtam. Gratulalok. Akkor irom erthetoen, a modern autokbol kilatni egy Lada-hoz kepest eg es fold a kulonbseg. Olvasd el a totalcaron az Insignia cikket pl. Es persze, az autovasarlaskor kell erre figyelni, csak a flottakezelonek nem szempont a kilatas :) De egyszeruen jar az eszed, vedd le a napellenzot inkabb es nezz szet a vilagban.

d0ve 2014.09.12. 09:34:29

Augusztus első hetében szenvedtem hasonló balestet Budapesten a Xvi. kerületben. Nyíl egyenesen a Szlovák úton haladtam, teljesen gyári robogómmal alig 45 kmh környékén, amikor is az ellentétes oldal melletti zöldséges parkolójából egy autó vissza akart fordulni, mindezt féktávon belül. Esélyem se volt megállni. Sajnos - mint 50es robogón általában mindenki - felelőtlen voltam, rövidnadrág, póló - így nem lett volna szerencsés - no meg más esetben sem - ha frontálisan telibe kapom. Ezért gyors fék,majd kikerülő manőver az út és az út melletti árok közötti földsávra. Az autós naná, hogy 1ből akart megfordulni, így ezt a részt is bőven igénybe vette a forduláshoz, és a kocsija eleje elvitte a bal lábamat, combomat, mely után elestem, a motor meg rámesett. A bal combom szilánkosra tört a becsapódás miatt, velőűr szegezni kellett..maradandó sérülésem lesz - bicegni fogok. Az autó vezetője !75 éves volt, totál nem volt képben, nem is látott, fogalma sem volt, hogy hogy kerültem oda. Bár nem erről szól az aktuális téma, de biztos, hogy gond van a szabályozással is, mert -habár tisztelem az időseket- az idő múlásával reflexeik lassulnak, változnak, figyelemképességük csökken, reakcióidejük nő. 65-70 év felett bizonyosan csak komplexebb vizsgálat után adnék alkalmassági engedélyt egy-egy évre amíg lehet, a mostani: bemegyek a háziorvoshoz, kezébe nyomom a 7e Ft-ot, elolvasok három betűt a tábláról, esetleg az orvos megkérdezi jó esetben, hogy "jól van Pista bácsi?" dolognál..mert így tényleg más életét kockáztatja..

halor 2014.09.12. 09:34:51

@Piotor: örülök, hogy a téma helyett a személyemmel is el tudsz lenni, hasonlóan teljes életet kívánok élethosszodig.

Ádám600 2014.09.12. 09:49:41

@Lük: Így van, el kell adni a fenébe. Sajnos elég rossz a vezetési morál ma. Motor helyett cabrio.

Etniez 2014.09.12. 10:35:57

Múltkor összevesztem a családom két nem motoros tagjával. Jöttünk haza a hármason, közel voltunk Gödöllőhöz, ment előttünk egy autó, az előtt meg egy motoros. A motoros úgy kb. 90-el ment, az autós meg sietni akart, de éppen kanyargós részhez értünk.

Jött szembe egy 3,5 tonnás az autós meg ki akart menni előzni. Az egyértelmű volt, hogy ha sikerül is a manőver, akkor is csak 1-2 méteren fog múlna, de valószínűbbnek tűnt az, hogy mind a szembejövőnek, mind a motorosnak le kell lassítania majd, hogy beférjen az előző autós biztonságosan.
A motoros észlelte a helyzetet és felhúzódott a felezőre, hogy az autós ne tudjon kimenni.

Aztán amikor tiszta lett a helyzet, visszament a sáv közepére és elengedte az autóst.

A rokonok fel voltak háborodva, hogy a motoros "miért nem segítette az előzésben az autóst".
Hiába mondtam nekik, hogy ez egy nagyon veszélyes manőver, mert az autós megijedhet és idő előtt jöhet vissza a sávba, letolva a motorost az útról, stb. Elmondtam nekik azt is, hogy ugye az előzésnek a feltételei között szerepel a 10-15 km/h sebességkülönbség, másokat nem zavarhatsz, stb. Szóval a biztonságos előzésnek semmilyen feltétele nem teljesült, sem a jogi, sem a józan gondolkodási.

Nem sikerült őket meggyőznöm, kicsit össze is vesztünk ezen. Hogy a hülye motorosok száguldoznak, stb.

Az a baj, hogy az autósok egy része így gondolkozik, megtűrtként kezelik a motorosokat, nem egyenlő félként.

És ezek a rokonok amúgy teljesen normálisan gondolkodnak.

Én is fékkészültségben vagyok, ha látok valakit a keresztező úton, gyakran kijönnek elém még itt Londonban is. De amikor dolgozom és ülök a 3,5 tonnában, akkor soha nem fordulnak ki elém... Vajon miért?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.09.12. 10:58:23

@szemétláda: Motorost? Én is csak addig csodálkoztam, hogy itt Debrecenben nem vesznek észre karácsonyfának öltözve kerékpárral, amíg meg nem indult a 2-es villamos, és össze nem törték lassan a járművek felét. Még egy kerékpáros is tesztelte, hogy tényleg nem fogja-e levágni a lábát a kerék. "Nem vetem észre, hogy jön."
Én esélyegyenlőség-párti vagyok, de azoktól, akik ennyire látássérültek, el kellene venni a jogosítványt! A XXI. század egységsugarú járművezetőjének csak a Google-autó jelent majd megoldást. Radarral, GPS-szel, ütközés előtt felfúvódó külső légzsákokkal stb.

qmatch 2014.09.12. 10:58:24

A múltkori angol videó (is) döbbenetes volt , de....

... már akkor is az motoszkált bennem, hogy egy sokkal kisebb felületű ( kevésbé látható ) jármű még ha UGYANOLYAN sebességgel is közeledik, sokkal nehezebb észre venni.

Hát még, ha sokkal gyorsabban közeledik - mint egyébként bármi más , vagy mint egyébként SZABAD LENNE.

Ez a "szabad lenne" úgy nyer értelmet , hogy a megengedett sebességre vannak kitalálva az utak , illetve azok struktúrája. Azaz: pl. autópályán képtelenség úgy keresztezni a motoros útját, ahogyan az angol videón láttuk.

Ha tehát a "motor sokkal gyorsabb" tényt elfogadjuk , akkor is valamennyire logikus, hogy pl. városban , de még akár autóúton is nem tudunk megfelelni ennek a ténynek - csak elfogadni azt.

A biztonság érdekében megfelelni ennek igazán a motoros tudna - magyarul: én nem mehetek lassan HELYETTE.
Ez ugyanúgy igaz a hátulról minket utolérő motorosra is - pillanatok alatt van ott , ahol nem kellene lennie.
Aztán meg tükröt rugdos , meg motorháztetőt ver ...

Van nekem egy kollégám-barátom , aki betegesen lassan motorozik - azaz csak kissé lépi túl a megengedett sebességhatárokat , szinte nem is.
Nem is történik vele soha semmi , még csak panaszkodni sem szokott.

...nem lehet nem látni az összefüggést.

Etniez 2014.09.12. 11:03:28

@qmatch: Jobb lenne, ha te is és az összes autós is felfogná, hogy ha csak egy pici pontot lát, akkor azt nézze meg jól, mert az egy motoros. Az jöhet normálisan és jöhet nagyon gyorsan is. És ha kimész elé, megölöd.
Én mindig megnézem jól és csak utána döntöm el, hogy kiférek vagy nem. Attól, hogy a motoros gyorsan hajt, nincs jogod megölni.

Én nem hajtok gyorsan motorral és nincs balesetem. Tudod miért? Mert állandó fékkészültségben vagyok, ha autóst látok. Kijönnek elém, megfordulnak, stb. Hetente egyszer biztos megmentem a saját életem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.09.12. 11:07:39

Aki a hazai forgalmi- és útviszonyok mellett a megengedett sebesség olykor többszörösével közlekedik, az jó eséllyel a Donor Club tagja lesz. Ebben sokat segítenek a védőfelszerelések, amelyek megvédik az érzékeny szerveket (vesétől a szaruhártyáig).

igyszeretlek 2014.09.12. 11:24:54

Nem veszik észre a motorost, mert túl keskeny szemből nézve.
Az én tippjeim a túléléshez:
- Napközben mindig reflektor. Ha valaki villog, intesz neki, hogy "Szevasz!".
- Nem gyári dob, és ha gyanús autóst látsz, akkor kuplung, gázfröccs vagy visszaváltás. Ezt piros lámpánál, előregurulásnál is szoktam használni, de nem túl fülsértő módon.
- Esetleg egy rövid dudaszó, de ha hangos a dob, akkor az nem kell.
- Láthatósági mellény, főleg hét végén, amikor elszabadulnak a hülyék az utakon.
- Kéz, láb a féken ha hülyeveszély van.
- Mindenféle protektor, ha mégis kivédhetetlen lenne a hülye.

Én még gondolkodok egy sárga LED-es stroboszkópos fényen előre, bár gondolom az sem teljesen legális.

Etniez 2014.09.12. 11:30:27

@igyszeretlek: A hangos dob felesleges. Múltkor elhúzott mellem egy, ültem a 3,5 tonnásban, átlagos hangerőn ment a zene és csak akkor hallottam meg a kibaszott hangos dobott, amikor megelőzött. A tükörben láttam előre..
A hangos dob ál biztonság érzetet ad. Egy jobban szigetelt autóban, felhúzott ablaknál kis rádióval már szart sem hallanak belőled, te meg azt hiszed...

Pepejoe 2014.09.12. 11:34:58

Jobbulást Zének.
Nagy baj az a csuklótörés már csak azért is, mert így nem tudott beverni egyet annak a vakparasztnak.
Ha nekem lesz ilyen, ne tudjak felkelni a földről mert eltöröm az orrát.

akos696 · www.focusauto.hu 2014.09.12. 11:36:00

@igyszeretlek: Az én tippem is a nappali reflektor használat. Ezt alkalmazom évek óta, és azt tapasztalom, hogy eléggé beválik, 100x jobban észrevesznek. Egyik nap sokat közlekedtem a városban és feltűnt, hogy aznap mindenki hülye. Kikanyarodnak, elém sávot váltanak, stb, mintha ott se lennék. Aztán, mikor hazaértem, a kapuról visszatükröződve láttam, hogy csak sima tompítottal mentem (akkor tűnt fel). Azóta az első, hogy nézem a kék visszajelzőt, világít-e. Az elvem az, ha kicsit vakít, zavar, akkor már eljutott a tudatáig, hogy ott vagyok. Amúgy pont ilyen típusom van, ami most a cikkben szerepel, különösen rossz így nézni.

zsg? 2014.09.12. 11:38:22

Nekem volt egy napom, amikor három hasonló inzultus ért, kettő reggel, munkába menet, egy pedig este, hazafelé. És én nem voltam 20 éve motorozó rutinos róka, ergo, majd összeszartam magam. Ott dőlt el, hogy eladom a motort, mert ennyit nem ér meg.

akos696 · www.focusauto.hu 2014.09.12. 11:51:15

Azért azt hozzá kell tennem, hogy a gyakorlatilag kb 100 motorosból álló ismerősi köröm nagy része sok éve motorozik több tíz, de valaki több száz ezer km-t és nagyon ritka, hogy valakivel valami komolyabb történt. Szóval a motorozás veszélyes, de azért nem kell kamikaze módon tekinteni, aki motorra ül. Nekem több ismerősöm halt meg autóval, mint motorral (sajnos közeli családtag is). Egy kisautó sem igazán biztonságosabb a motornál. Pl egy ismerősöm a Swiftjével szintén kéztörést szenvedett, amikor 50-nél kifordultak elé (be volt kötve). A főutas frontális ütközés meg a legtöbb autóval is halálos (már 80-90-es tempó felett is). Meg a fára mászás is, rengetegen leesnek és eltörik a gerincük, kezük-lábuk stb. Szóval minden veszélyes, aki ezek a hírek miatt eladja a motorját, az tényleg jobban teszi, mert sosem volt igazi motoros.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.09.12. 11:56:42

@igyszeretlek: A motorra tényleg necces. A ruházat díszítéséről viszont nem igazán rendelkezik jogszabály. Jó is lehet, sisaklámpa, csuklóstroboszkóp, sárga ledfüzérek a varrásokon stb - de mentek már neki karácsonyi kólareklám-villamosnak is.

Etniez 2014.09.12. 11:58:13

@akos696: Nem kell refi, én +80-os GE izzót használok évek óta. Olyan, mint ha refivel mennél, de nem vakít, mint a xenon. És még mindig ott van a refi lehetősége, ha kéne.

akos696 · www.focusauto.hu 2014.09.12. 12:11:44

@Etniez: Nekem ezek az izzók nem jöttek be (Osram valami ilyen +60 vagy +80 as), autóban próbáltam és az egyik kiégett. A másikban bent hagytam, a kiégett helyére sima Bosch-t tettem, ami 500Ft és semmi különbség nincs a 2 lámpa között. Se szemből belenézve, se az úttest megvilágítási erősségében. Mivel az én motorom régi sima üveg lámpás, a refi sem annyira vakító, de sokkal erősebb, mintha ilyen izzókkal kísérleteznék.

Etniez 2014.09.12. 12:18:03

@akos696: Mivel nekem csak egy fényszóróm van, ezért láttam a különbséget, sokkal jobbak. GE-t kell venni, az elspő 3,5 évig bírta, a második 1,5 éve van bent. Ha normális a jármű elektromos rendszere, nem égnek ki ezek olyan hamar.
Volt a TC-n teszt is, ott is látszódott a különbség. Ha neked nem jött ki, akkor a foncsorral vagy a borítással lehet gond, rossz felé szórja a fényt.

akos696 · www.focusauto.hu 2014.09.12. 12:34:17

@Etniez: A motoron nekem is egy lámpám van, autóban próbáltam. Igazából nem is kiéget az izzó, hanem a szoknyájánál elengedte a forrasztás és ezért csak a vezeték tartotta a lámpában. Én, ha szemből belenézek a lámpába, a 3 éves emelt fényű pont ugyanolyan fényt ad, mint az új normál. Valszeg idővel vesztenek a fényükből, vagy nem tudom. A különbség számomra láthatatlan. Új korában, mintha jobban láttam volna velük, de az 3 éve volt. Amúgy attól, hogy a motorba erősebb izzót raksz, és lefele világít a lámpád, az autóst pont nem fogja annyira zavarni, hogy arra jobban felfigyeljen. Szerintem.

dondanial 2014.09.12. 12:54:02

Zolinak mielőbbi jobbulást kívánok!

Összeszedett, jól megírt cikk fölösleges felszültségkeltő beszúrások nélkül, minél szélesebb körbe eljuttatni!

Egy nagyon jól megfogalmazott gondolatot kiemelnék:
..."rengeteget javult a helyzet az autós-motoros kapcsolatban. De az utóbbi időben elindultunk visszafelé: kevesebb hülye van, de azok extrémebbek. A helyzet paradoxona pont az, hogy a normális, udvarias, motorosokat elengedő autósból már nagyon sok van, de emiatt veszélyesebb az a néhány idióta, mert nem számítunk rájuk"

20 éve motorozom, budapesti vagyok és pontosan ezt tapasztalom.
Érdekes módon nagyon jól kijövök az autósokkal - természetesen figyelek rájuk és nem várok el többet, mint amit én tudok autóvezetőként - megvan a kölcsönös figyelem.
De a kemény mag az kemény mag marad sajnos.

Galgogergo 2014.09.12. 13:20:04

Még valami kimaradt: a KÖDLÁMPA használata!

Ugye három pontból (főfényszóró, 2 ködlámpa) sokkal könnyebb az agynak sebességet/távolságot számolni, mint egyből.
Van a környékünkön egy útkereszteződés (alárendelt útról jövök, a főút enyhén kanyarodik, és a kanyar felé süllyed, plusz még a kanyar belseje be is szokott lenni nőve gazzal), na ott autóval is figyelni kell rendesen. :) (általában bő gázt adok neki, hadd pörögjenek a kereket, minél hamarabb hagyjam el a veszélyes zónát), és egyik nap jött el előttem egy motoros (tán R1200GS), ködlámpával. Fura mód sokkal jobbna kitűnt a környezetéből, mint mikor nincs nekik bekapcsolva. Ha nagymotorom lesz, tuti veszek rá ködlámpát is.

PepeXVI 2014.09.12. 13:36:03

Zoli, gyógyulj meg hamar!

Három dologgal egészíteném ki a cikket:

1: Autósok, nem várjuk tőletek, hogy veszélyhelyzetet teremtve elengedjetek, megelőzlek amint lesz rá biztonságos alkalom!

2: Használjátok az indexet! Az idexelő, irányt váltó autóra felkészülünk, és a másik oldalon kerülünk ki.

3: Jön egy mondjuk T kereszteződés, te a T szárán jössz, elsőbbséget kell adnod a jobbról és balról érkezőknek egyaránt. Az autód orrát se teszed be a kereszteződésbe, csak mint egy tölcsér aljáról, benézel jobbra és balra.
50m útszakaszt látsz be, ott nem jön senki, kikanyarodsz.
És nem vetted észre, hogy 51m-re (te már nem látod) jön valaki.

Ennek a B-verziója amikor látod, hogy jön, de nem kalkulálsz a sebességével, mert még messze van. Tessék 1-1,5 másodpercig folyamatosan nézni az érkező másik járműre, hogy meg tudd saccolni a sebességét!

Ennyi kérésem van, mint motoros. Cserébe én sem keverlek veszélyes helyzetbe idióta előzéssel, furakodással, bizonytalankodással.

Tisztelet!

Donor 2014.09.12. 13:43:14

Szerintem nem az van az emberekben hogy "motoros elé még beférünk" hanem a motor egyszerűen kisebb, és nehezebb felmérni a távolságát, sebességét. Az emberi agy úgy működik, hogy ha valami kisebb, akkor azt távolabbinak érezzük. Egész egyszerűen ezért fordulnak ki a motor elé. Vagy mert simán észre sem veszik.

Egyébként egyetértek. Autósoknak MEG KELL TANULNIA felmérni a motorosok távolságát és sebességét, de nagyon sok a rutintalan vezető az utakon akit 3* is meghúztak de a jogsi azért meglett.

Addig is pedig a helyes motoros túlélő magatartás, ha minden létező potenciális veszélyforrásra és kivédésére mi magunk ügyelünk. Lehet ezt paranoiának nevezni, de én már mondhatom magamra hogy öreg motoros vagyok, mert annyira reflexből működik ez a fajta motoros 6. érzék, hogy gyakran észre sem veszem. Ezen idegeskedni meg végkép nem jut eszembe, mert a világ legtermészetesebb dolgának érzem a hülye v. figyelmetlen autósok gyilkossági kísérleteit kivédeni.

Nem tudom hogy ezért vagy azért mert én defenzívben vezetek, de nekem nincsenek naponta ilyen élményeim, csak mondjuk havi egyszer. Autót vezetni számomra sokkal stresszesebb, mert amit motorral kikerülők autóval be kell állnom mögé.

Donor 2014.09.12. 13:48:14

Hozzáteszem, mivel elég régóta motorozok, én akkor tanultam meg életben maradni amikor egyenesen közellenség volt, de minimum láthatatlan a motoros.
Számtalanszor próbáltak szándékosan leszorítani, dobtak meg szembe jövő kocsiból üveggel..stb.
Manapság már annyira figyelnek, egyenrangúnak tekintenek az autósok és előzékenyek, hogy néha én érzem magam feszélyezve.

Régen egyszerű volt. Autósok bunkók voltak velünk cserébe engem sem izgatott az autósok lelkivilága és tükre :D de manapság ha udvariasak velem, nem fogok 100-al elhúzni a lehúzott ablak mellet hogy összetojja magát, muszáj nekem is udvariasnak lenni :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.09.12. 13:55:20

Mi9vel guglimagyarul jelentek meg a kommentek, büntetésből egy szép válogatás a Donor Club tagjainak: www.youtube.com/watch?v=apR7wX4QHxI

2014.09.12. 14:15:36

:) Egy ilyen "beférek még" típusú vezető amitt sípol rám a fémérzékelő kapu a reptéren már 25 éve. Ha a vezető részeg is volt, én meg 50-el kaptam el egy simsonnal lakott területen. Tudom tudom 40, de akkor is.

FJPO 2014.09.12. 15:21:33

Nagyszerű, időszerű a cikk!
Oktatni kellene!!!!!
Bp agglomerációban lakom, de a nagyrobival - ha tehetem - csak kifelé megyek.
FÉLEK Bp-en motorozni, pedig - így idősebb fejjel - már nagyon megfontolok minden "akciót".
Tudomásul kellene venni a közlekedőknek, hogy vigyázni kell, mert a motoros (robogós, biciklis, gyalogos) puhatestű, nem védik hatalmas vasdarabok, mint egy "úrvezetőt".

vau · http://www.holdkomp.hu 2014.09.12. 16:00:17

Egy órája jöttem a Dózsán a Hősök felől a Mondeommal. Feketék a lámpák épp. Ha nem Raikönnenezek el, akkor egy szőke kurva telibe kap balról a Volvo XC90-nel. Minimum ötvennel kanyarodott, balra a Podmaniczkyről a Dózsára.

Kocsival voltam, így is simán megölt volna, ha egy fél másodperccel lassabb vagyok. Telibekapott volna a sofőrülésen.

Ha a Kawámmal vagyok garantáltan megdöglök, nem vagyok még annyira rutinos motoros, hogy ilyen manővereket meg tudjak csinálni két keréken is.

Természetesen se bocsánat se semmi, elmenekült.

hangyavadász 2014.09.12. 17:28:44

33 éve motorozom, jelenleg egy 400 as robogóval, és mondhatom sokszor volt "szerencsém". Az autósok hozzánk állása szerintem rengeteget javult, de persze megvannak a mazsolák még most is. A nagyobbik fiam motoros, a kicsi kerékpáros. Mindkettőnek azt mondtam, amikor egyedül kezdtek közlekedni, hogy arra gondoljanak, az úton MINDENKI meg akarja őket ölni. Az ismerőseim hülyének néztek. Eddig viszont bevált. A kicsit egy motoros próbálta elütni a zebrán, amikor mindkét irányból megálltak az autók, és zöld volt a gyalogos lámpa, szerencsére a fiam meghallotta a motor hangját, és visszaugrott. Így nem kellett megölnöm a motorost. Kb két hete egy fasza gyerek engem előzött jobbról a sávomban KB százzal, lakott területen. A másik agyas jobbról kőrforgalomban mellém gurult. Komolyan mondom ahogy sikerül autósokat megváltoztatni, úgy lesznek egyre hülyébb motorosok. Sokan már nem integetnek, s ha leállsz az út mellett, már nem biztos, hogy megkérdezik segíthetnek e. Pedig ez is hozzátartozott a motorozás szépségeihez. Mostanság inkább félek a fajtársaimtól, mint az autósoktól. Remélem megérem míg megtanulnak NEM motorozni, az nem olyan nehéz, KÖZLEKEDNI !!! Valamint tisztelni másokat.

Lomha 8V 2014.09.12. 18:28:20

Jobbulást!

Nekem is volt több ilyen sztorim, de a legszebb az volt mikor egy Wartburg fordult ki elém. Chopperem van, olyan 70 körül mehettem a siklósi elkerülőn, sosem sietek vele sehova. Jobbról kezdett kifordulni, már jó közel volt. A hátsó féket tövig tapostam, az elsőt próbáltam azon a határon tartani, hogy ne csússzon meg a kerék. Már épp azt hittem, hogy el fogok férni mögötte szűken, mikor észrevettem, hogy utánfutója van. Innen már tudjátok, mi történt. Utána azt mondta, hogy nem vett észre. Világított a lámpa, széles a motor, táskákkal, magas kormánnyal és én sem vagyok kisfiú méretű. Vicc...

killercsiga 2014.09.12. 19:49:36

Nem értem ezeket a "nem vettem észre" embereket. Az ilyennek azonnal el kell venni a jogsiját, mert egyértelműen súlyosan balesetveszélyes, nem tud közlekedni. (Persze van kivétel, gyorshajtók elé kijönni lehet balszerencse is, főleg kanyarban.)

A potenciálisan veszélyes kereszteződéseket (vagyis ha nem forgalomban vagyok akkor mindet) lassabban szoktam megközelíteni, akkor gyorsítok, ha látom hogy egy autós rám vár. Ami még fontos, mindig igyekezni kell előre felmérni a menekülési lehetőséget, hogy ha valami előttem terem, merre tudom elkerülni.
Széles utat!

Tinman 2014.09.12. 20:22:21

A cikkírónak üzenném nagy tisztelettel, hogy én pontosan ugyan ezt élem át naponta AUTÓVAL!!!

Igen! Autósok nem adnak elsőbbséget és autósok játsszák azt, hogy még beférek... tegnap sikerült is picit keresztbe állnom egy faszkalap postás miatt.

Még 1x: Dehogy csak a motorosokkal ilyenek az emberek... baromság! MINDENKIVEL ilyen érted? Mindenkivel, kivéve a Hummer-el, meg a tűzoltó autóval, mert azok nagy vadak.

Egy kisebb autóval (Yaris, Corsa, Note, Jazz, etc.) ezt hatványozottan igaz!

Mintha a KRESZ szabályok így módosultak volna:

Elsőbbség adás kötelező abban az esetben, ha a jármű melynek elsőbbsége van ránézésre nagyobb és nehezebb, mint az éppen vezetett gépjárművünk.

Ez van gyerekek, ez van, így élünk/halunk... gratula minden faszfejnek aki így viselkedik, remélem megrohadtok jó hamar.

Máttyáskirály 2014.09.12. 21:57:11

Sajnos igaz, hogy motorost észrevenni sokkal nehezebb, különösen ha kocsisorban mozog, a lámpája sokszor beleveszik a mögöttes sor lámpáiba. Saját tapasztalatból mondom, mióta 2 éve ködlámpát szereltem a motorra, nem volt elémkanyarodós eset. Nem vakít (35w), a nagyobb látszólagos felület szerintem megkönnyíti az észlelést. A refrektorral nem értek egyet, feleslegesen vakítjuk a szembejövöt, különösen szürkületben/este. Persze a deffenzív hozzáállást semmi sem helyettesítheti, ez motoron hatványozottan érvényes, jobb ha alapértelmezésként nem várom el senkitöl hogy elengedjen,...stb. Egyébként szerintem az autós hozzáállás sokat változott az elmúlt néhány évben, nagy többség figyel, elenged, cserében nem kell erölködni és felháborodni, ha néhány másodpercet várni kell, nem biztos hogy ez rosszindulatból történik.... az 5% pedig legyen boldog, mert boldogok a lelki szegények.... :-)
Zolinak gyógyulást!
MK

bakonyibetyarbandi81 2014.09.12. 22:18:33

Beszarás, hogy lehet kommentelni.

Adri83 2014.09.12. 22:38:42

Először is jobbulást!
Nagyából elolvastam az írásokat... szóval ha valaki hasonlót írt akkor bocs...
A legnagyobb gond hogy alapból csesznek a vezetők a szabályokra és a többi közlekedőre is!! ( mint manapság az élet más területén is) Én Nőként jól és sportosan vezetek,próbálok odafigyelni MINDENKIRE, azért is mert autóval,robogóval,kerékpárral, gyalog is járok. Próbálok minden fajta közlekedőnek a helyében lenni,de nagyon nehéz legyürni a békát, ha nagyon gyakran nem kapod meg az elsőbbséget sem autóval, sem robogón, sem gyalog!!!!!!!!!! A nő vezetőkkel az a gondom az írásban, hogy sajnos nemrég veszítettem el 1 jó barátot, és biztonságosan és sok km.-t megtett motoron,mert 1 37 éves,már jó pár évet vezető férfi autós úgy gondolta megfordul, dupla záróvonalon, index nélkül , leszarva hogy a belső sáv jön 1 motoros!!! Azóta a városunkba több motorosnak halálát, vagy komoly sérülést okozott Hangsúlyozom férfi sofőr mert nem adta meg az elsőbbséget... Nap mint nap megélem, hogy mert látszik a férfiak arcán, ja ez csak 1 női vezető ráhúzom a kormányt úgyis megijed és beenged, és ezt nem csak autóval, hanem motorosokkal is megélem....és nem 1 béna,tetűn vezető nő vagyok..(1 közepes méretű autóval G Astra) Szóval szerintem a cikk tanulsága annak kéne lenni, hogy jobban kéne egymásra FIGYELNI, MINDEGY, hogy nő vagy férfi vagy és mindegy milyen eszközzel közlekedsz!!!!!!!!!!!!!!

emgyé 2014.09.13. 10:04:36

@Manarola: Elírtad. 55%-a. De ezt már a sportmotoron az egyik topikban leírtam.

Sayniqua (törölt) 2014.09.13. 12:24:40

@Roll1983:

Hasonló storym volt nekem is, de ott a gyökér autóst, aki direkt behúzódik a záróvonal mellé balra és azon kéjelgett, hogy Ő csak azért se enged el, nos hát jobbról megelőztem és a lámpánál amikor odaértünk, szépen leszálltam és udvariasan megkérdeztem, hogy, ha láthatólag a lassan haladó sorban minden autós kolléga előzékenyen elengedett, amit nagyon köszönk és respektálok, akkor ő miért szórakozik velem? A csávó teljesen lefehéredett és köpni-nyelni nem tudott, mert nem voltam vele paraszt, nem anyáztam csak határozottan érdeklődtem. Mindez történt Bp-n a Pesti alsó rakparton, a Cet felé, a Láchíd és az Erzsébet-híd között.

Sayniqua (törölt) 2014.09.13. 12:27:26

Egyébként meg:

V I L Á G B É K E!

Zolinak pedig gyors javulást és jobbulást kívánok!

tincze 2014.09.13. 13:57:00

Nem olvastam végig minden hsz-t.
Miről szól a cikk?
Magam részéről'82 óta vezetek ,jelenleg is nagyon sokat vagyok úton. A motorosoktól kimondottan félek az utakon, mint potenciális veszély forrástól. A 4-es úton sokat járva egyenlőek a baleset veszéllyel. Nem emléxem olyanra, hogy egy motoros felveszi a forgalom tempóját ,és KÖZLEKEDIK. Mindig abban bízom, hogy a lehető leghamarabb eltűnik, és nem jelent további veszélyt. És reménykedek, hogy sem másban, sem magában nem tesz kárt. Potenciális vese donorok. Ja! A védő felszerelésukhoz (pl . sisak ): tűzoltó ismerősöm mondta, hogy a jó sisak azért fontos a motorosoknak, hogy " temethető " állapotba tudják oket hozni !:- (

panza 2014.09.13. 14:03:59

Ne szépítsük a dolgot. A motorosok között arányában ugyanannyi bunkó, szabályokat lesz....ró, a többi közlekedőt nem tisztelő egyed van, mint bármely más "szakágban".És kimutathatja a motoros a nemtetszését az imádott gép tiltásig tartó vinnyogtatásával, ettől még a másik fél nem nevelődik jobbá. Legföljebb kiröhög. Csak az a baj, hogy legközelebb engem is kutyába fog venni. Mert így múködik ám ez, kedves motoros szaktársaim.

Pepejoe 2014.09.13. 14:04:42

@Sayniqua:
Eleve azt nem értem, miért mennek és/vagy állnak cikkcakkban az autósok, ha úgysem tudnak haladni. Szóvá tettem ezt már egy másik cikkben is, abban a "vigyázz, a vizes út csúszik" vagy valami ilyesmi...erre azt írja valamelyik, hogy az esőben nem látszik a terelő...pffff. Másoknak meg látszik, azok az autósok érdekesen tudják, hogy hol tartózkodnak a sávban, szerencsére ők vannak többen.
A másik okos: ez van és alkalmazkodjak. Nem gond, persze, nem is panaszkodtam, hisz' ha nem ott, akkor elférek máshol. Csak nem értem, hogy ha van egy kocsisor és 15-en zsinórban tudnak normálisan állni a sávban és tudják, hol tartózkodnak a térben, akkor a 16. és 17. miért nem tudja, ha a következő 20 pedig megint tudja...aztán jön megint 2-3 ilyen alkalmatlan, aki szinte összeérinti a tükrét a másik sávban haladóval, annyira behúzódik a felezőhöz.
Olyan rohadt szélesek voltak a sávok, hogy a két sávban 3 autó kényelmesen elfért volna egymás mellett.
Szerintem nincs itt semmi nem látszik a terelő meg ilyesmi, hanem vannak bunkók és kész. Ehhez kell alkalmazkodni inkább. Sajnos.
A többi 90% meg a normális része, hozzájuk szívesen alkalmazkodok.
Ismerős motorosrendőr szerencsére már kiosztott pár csekket a "lehetséges mértékben jobbratartás" vagy mifene témakörében.

Lord Ickenham 2014.09.13. 21:30:27

@hangyavadász:
Kb. három évet kihagytam a robogón, idén visszaültem. Azelőtt tìz motorosból/robogósból nyolc intett. Most fordított a helyzet. Nem tudom mi történt, betiltották a köszönést? A futár szakma, meg annyira lement, hogy néha már én szégyellem magam, amiket csinálnak. Tisztelet a kivételnek! Én meg szoktam állni, ha valakit motort tolni, vagy szerelni látok, sőt biciklisnek is, ha látom gondja van. Nem is tudom miért írtam, hogy "sőt"?.. Mondjuk nekem senki sem állt meg, amikor a városon keresztül toltam a lerobbant robogót. Ezért döntöttem úgy, hogy én mindenkinek megpróbálok segíteni. És eddig megúsztam hála Istennek baleset nélkül is, mert kicsit sem kockáztatok. Elhűlve nézem a sok kocsik között ide-oda kóválygó motorost. Én sokszor inkább tötymörgök. És sosem bízok abban, hogy megadják az elsőbbséget. Azt mondják, hogy aki fél, ne motorozzon. Én meg azt mondom: jobb félni, mint megijedni. Robogózni szeretek, de igenis van bennem sokszor némi egészséges félelem. Ezért élek még, és vagyok egyben.

Nagy Janos 3 2014.09.14. 03:35:57

En csodalkozom azon, hogy egyaltalan mer valaki motorozni. Az emberek nem figyelnek egymasra, ez a jellemzo. Tojik a masikrA es feleloseget nem akarnak semmiret se vallani. Lasd az emlitett emberket feljebb.

Autosok se figyelnek egymasra gyakran. De eleg a zabran atkelni probalo esetekre gondolni. Lehet most olyat irok ami sok motorral kozlekedo embernek nem fog tetszeni - Ilyen korulmenyek kozott motorozni felelotlenseg. Foleg ha tudod, tapasztalaod milyen kockazattal jar. Baleset eseten konnyen maradando serules lehet a vege. Vagy rosszabb. Megeri? Nem.

Akik eddig megusztak gondolhatjak, hogy nincs igazam. Azok akikkel mar megtortent es midennapi eletuket nyomoritja meg, azon felul csaladjuket is nem biztos hogy igy gondoljak...

Tibke 2014.09.14. 08:37:10

Hello mindenki!
Én nem cikket, hanem könyvet tudnék arról írni, hogy autósként mennyi motoros életét mentettem meg. Rengeteg cikket látok, hogy mennyire is kell rátok vigyázni. Ezt annak tudom be, hogy (tisztelet a kivételnek) ti nem tudtok magatokra. Igaz, hogy én nem tepsiben, hanem börtönben lennék, ha nem figyelnék rátok, de ki mit választ. Olvastam itt feljebb a körforgalmas esetről, ami velem 5-6 alkalommal történt fordítva, mert a spori biztos befért elém, legalábbis szerinte. Én pedig satuztam, mögöttem egy 2 éves kislánnyal a gyermekülésen. És melyik szabály is írja elő, hogy nektek nincs jobbra tartás, hanem nyugodtan sasszézhattok a dugóban legtöbbször a záróvonalat átlépve? Akárhogy is keresem, de nem találom. És persze rátok biztosan nem vonatkoznak a sebesség korlátozásokra vonatkozó szabályok sem!!!! Ismeritek a kresz-t? Biztos nem, mert akkor nem írnátok ide ennyi badarságot! Mindegy, következtetés levonva. Ezentúl még jobban vigyázok rátok majd, én bunkó autóvezető! :))

RoBIKA 2014.09.15. 12:27:15

Sosem lesz motorom, csak is autóval. Az én környezetemben sokan haltak meg motorbalesetben. Még a bátyám kórházi látogatásánál is szenvedett egy motoros sérült az ágyon, gyakorlatilag mindene eltört (ahogy tesóm mondta... Horvátországban motorozgatott, állítólag nem is ment gyorsan, kihajtott egy furgon eléje és csatt, a srác repült utána a motorja is a srácra(!) Nem ment gyorsan(?)aha. 8darabra tört a medencecsontja, az összes bordája eltört, mindkét lába...jó nyaralás lehetett neki. Ez a sztori már régebben volt amúgy. Akinek van egy nagy teljesítményű motorja az nem fog 50-80-al menni, ugyanígy van ez autósokkal...még szerencse hogy egy 1.4-es autóm van, nem tudom küldeni neki. Motorosok is balfaszok ugyanúgy mint autósok. Qrvára nem figyelnek egymásra, tisztelet a kivételnek. Nekem volt olyan régebben hogy autóval mentem le Balatonra M7-esen a belső sávban mentem 120-130km/h körül amikor egy motoros előzött meg 200-al balról, mondom még egyszer...BALRÓL!!! A záróvonal mellett jött és bal tükröt majdnem levitte. Én meg majd be fostam mert nem számít ilyenre az ember, remegett is a lábam az ijedtségtől. Én annyit mondok a motorosoknak hiába vezetnek X-ideje hiába van a nagy rutin, egy balesetnél nem védi őt semmi nem úgy mint egy teli lufis autónál! Ha nem is most, mert idáig még szerencséje volt...de előbb utóbb mindegyik donor lesz sajnos. Menjen ki a ringre aztán ott húzassa, nincsen közúti tábla autó(k) amin felakadjon, tudja meg mi az hogy sebesség!!! Talmácsi sem megy nagymotorral az utakon...ő már csak tudja.

sajtosguba7 2014.09.15. 22:18:16

Na akkor az én sztorim. Van nékem egy szeretett gondozott kiskerekű SR50-es Simsonom és gondoltam egyik hétvégén hogy elmennék motorozni. Ez mindaddig pazar volt míg nem egy pirosból zöldre váltó lámpánál lelassítottam majd 2esből mentem tovább, szóval nem vetekedtem egy Ferrarival. Nini, nézem a visszapillantóban mögöttem egy fehér Renault elég erőszakosan mögém jött. Nos ahol én mentem előzni lehetősége nem volt hiszen az út közepén van egy sziget meg hát ügye a szembejövő sávban állt a sor. Én hátra pedig már miért adnék elsőbbséget? Gyakorlatilag teljesen szabályosan közlekedtem majd elkezdett letolni és kb két centire voltam tőle majd dudálva a gyökérnek sikerült nem fellöknie. Utána félreállt, gondolta a digó hogy majd még ott leállok vele csencselni de szép nemzetközi tisztelgéssel elbúcsúztam. Így menj el ma motorozni.... Ja és az eset nem városban történt...

Mariusz 2014.09.16. 00:13:04

Gyakorlott és óvatos motorosként fordult ki elém egy autó. Volt ott minden, gumicsikorgás, dudaszó, esés, a blokk fémes csikorgása az aszfalton, és a kézcsontom törése ami azért annyira nem hallatszott.
Nem a szabálytalankodón múlott hogy nem maradtam ott, de rutin és az égiek közbenjárásával sikerült elkerülnöm az utamba eső akadályokkal való tesi kontaktust. Emberünk segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről. 2 hónap gipsz (július-augusztus), anyagi kár, bérkiesés.
Egyetlen dologra volt jó ez az esés, hogy azóta jóval paranoiásabb vagyok, mindent és mindenkit figyelek, és erre bíztatok minden motorost. Ésszel motorozzatok lankadatlan figyelemmel. Ez egy örök igazság, ám az utóbbi időben egyre több a / balraindexelek és sorolok ja nem mégis jobbra kanyarodok, és jajjelfelejtettemhogyittkellettvolnabekanyarodni, megtudokfordulni 50m múlva, denemmégisinkábbsatuzomegyet, valamint a nekemnemkelltükörazautóra úgysemnézegetem magam vezetésközben /figura az utakon. Széles utat, hosszú életet kívánok minden felelősségteljes motorostársamnak!

cso zsi 2014.09.23. 22:15:31

@PepeXVI: @Máttyáskirály:
Egy motorosnak (és egy bringásnak) nincs igazán kiterjedése, uszkve fél méter széles.
Ahogy írod, a ködlámpáktól jobban látható leszel, mint az egy pontból világító szúrófénytől (ami lakotton belül tiltott).
Csodás plakát, gyaníthatóan némi rásegítéssel.
Én ekkora motorost még kamion-tükörben sem láttam.
Ami nappal látszik: indafoto.hu/cso_zsi/motorosok_szgk_tukreiben

tomtyi 2014.09.24. 06:37:40

Most nem azért, de én tizenöt évig motoroztam (szombatig), ebből az utolsó kilencet nagy Horneten, de ezen idő alatt nem történt velem annyi akárcsak említésre is méltó esemény, emennyit a második és a harmadik kép között felsorolsz. Ez vajon miért lehet?
A rád veszélyes járművet te használod, neked kell sokkal jobban figyelni.
Hiába írod, hogy sok motoros agyamenten gyorsan megy, emiatt az autósok megszokhatnák, hogy egyáltalán nem kanyarodnak ki eléjük. Lehet, nem is látja a motorost, főleg nappal, mert akkor még a lámpa sem annyira feltűnő.

tomtyi 2014.09.24. 06:43:56

A fentiekhez az is hozzátartozik, hogy nem gyerekkoromban kezdtem motorozni, hanem krisztusi korban.

"esemény, emennyit"="esemény, mint amennyit" természetesen.

Cupropenisbubo 2014.09.26. 09:41:45

Hagyni kellene a kontraszelekciót működni ! MINDEN AUTÓST három hónapon keresztül motorral közlekedtetni kel-lene !/kötelezően !/

SGates (törölt) 2014.10.08. 16:56:12

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Végignéztem, szerintem már a jövő héten elkezdem szépen veszegetni a cuccokat. Térdprotektor, gerincvédő, és társai. Pedig csak egy bő év múlva lesz motorom.

Dominus 2015.02.13. 22:09:00

Csatlakoznom kell Tinman-hoz. Autosként pont ugyanezt élem át nap mint nap. Semmi köze a motorhoz, egyszerűen sok a balf×. És nem tudom felfogni, hogy egyeseknek miért olyan nehéz figyelni, miért olyan sürgős, hogy életeket kockáztat. Amúgy szerintem az is rátesz, hogy a sok paraszt sofőr ba*ik kiengedni a másikat, így annak csak annyi esélye marad, hogy kifarol a másik elé. Szóval azok is hibásak ezért akik ugyan nem farolnak ki, de nincs bennük előzékenység.

h_zolee 2015.09.04. 09:47:09

bocs, ha nem olvasom el a kommenteket.

A tapasztalatom az, hogy az elsőbbség meg nem adása úgy általánosan divat lett. Nemcsak akkor, ha motoron jövök, hanem ha autóval, akkor is.

Simán kifordul, "mert neki lehet". nemcsak hetes bmw-vel, hanem mindenfélével.

És utána nincs kézfeltartás, vészvillantás, és gázra lépés. Hanem 35-40-nel lassúzás, hogy megmutassa: ő nem kér bocsánatot, látott téged, szándékosan jött ki, fékezzél a kedvéért, és fel is tart, továbbra is fékezzél, de LESZARJA.

Nem tudom mióta van ez, én az utóbbi 1 évben vettem észre.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása