Így szenved a Motordoktor

Szánalmasan vánszorgó, ütött-kopott fekete robogó hajtott fel néhány napja a négyes számú főút Üllőt elkerülő szakaszára. Vezetője nem törődött azzal, hogy kismotorral nem közlekedhet autóúton. Vajon azt képzelte, megúszhatja a budapesti irodából egy gyömrői garázsig vezető utat anélkül, hogy a feje beszoruljon egy kamion kerékbordái közé?

Elég a folyamatos jobbra indexelés és az, hogy mindvégig makacsul a két, tízcolos kerék alatt tartotta az út szélét jelző fehér felfestést? Igen, pontosan ezt gondolta. Úgy fest, ilyen elszánttá teszi az embert, ha valaki azt ígéri, néhány csavar meglazításával és újraszorításával megduplázhatja az ötven köbcentis, kétütemű motor teljesítményét. 

Alig több, mint ötszáz kilométerrel mutat most többet a Vespa számlálója. Eddig egyszer sem robbant le

 


Két hónapja van nálam az övéi közt pofátlanul fiatal, mindössze húszéves Vespa PK50 XL HP. Ezalatt egyszer sem robbant le, viszont eljutottam néhány felismerésig. A vespás életmód nagyon más, mint amilyet a többi, hagyományos tucatrobogó tulajdonosa él. Itt a teljesítmény relatív, a váltogatások miatt estére elfárad a csukló, és még az igazán szutyok állapotú japán, illetve kínai robogók is simán megelőznek. Viszont aki Vespát hajt, biztosan megtanul vágyni arra, amije van. Mivel kezdő vagyok ebben a műfajban, egyelőre olyan dolgokra is vágyom, amelyek hiányoznak a PK-ról. Ezekről szól ez a poszt.

Innen indultunk. Kopott, még olasz kosszal borított Pirelli abroncsok a hibátlan lemezfelnin

A zseniális megoldások közül nagy kedvencem a két részből álló felni. Amikor már nagyon untam a megkövesedett, és teljesen lekopott Pirelli gumikat, egyik délután kerestem egy üres kartondobozt a szerkesztőségi avarban, majd leballagtam a teremgarázsba szerelni. Az oldalára fektettem a Vespát, lecsavaroztam a kerekeket az agyakról, majd Csikós aktív közreműködésével nekiláttam a gumicserének. Nagyon izgatottak voltunk, hiszen már napokkal korábban itt álltak az asztalom mellett a Yamahától tesztre kapott, IRC Urban Master Snow téli gumik.

Jól látható, hogy a téli robogókhoz készített téli abroncs futófelülete az autós téli gumikhoz hasonló

A szerelés egészen simán ment. Az irodai vécéből loptunk némi folyékony szappant, hogy könnyebben csússzon az abroncsok válla a felnik peremén. Bandi is beszállt a munkába, Csikós hozott pumpát, így beszélgetéssel együtt egy óra alatt végeztünk. Percekkel később már megint ott guggoltam a garázsban, hogy ismét lábra állítsam a Vespát, és a gumikon lévő felületvédő anyag óvatos lekoptatása után izgatottan várhassam az első havazást.

Balra a 3.50-10 méretű IRC téli gumi, jobbra a leszerelt, 3.00-s Pirelli

A távozó Winkler méltatta az erőfeszítéseket, és már becsukódott az autója mögött a sorompó, amikor hirtelen a földre rogytam a felismeréstől: mégsem lesz téli gumi a robogómon. Az abroncsok méreteinek egyeztetése közben óriásit hibáztunk. Yamaha János személyesen hozta el nekem és Csikósnak az egyaránt 3.50-10-es méretű IRC-ket. A szerelés napjáig egymást erősítgettük, hogy Zsolt 4.00-10 abroncsméretű Spacy-jére, illetve az eredetileg 3.00-10-es abroncsokkal gyártott Vespára egyaránt jó lesz a köztes IRC.

Az Urban Master Snowból valamiért nem készítenek kisebb változatot, így csak a remény maradt, és a végén a pofára esés. Az autók téli gumijához hasonlóan mikrolamellás futófelületű, szilikaadagolt téli robogógumik minden irányban nagyobbak voltak annál, ami befér a Vespa kipufogója alá. Összeomoltam.

Azért ez nem ilyen egyszerű

Amikor elvetettem a kasztni, illetve az első futómű átalakításával kapcsolatos vészterveimet, a teljes meghasonlás állapotában tértem vissza az irodába. A kikapcsolt monitorok egyként tükrözték az arcomon látható rettenetes csalódást. Ismét nekiláttam a gumiszerelésnek.

A pórul járt ember magányát éreztem, és az pokolian rossz. Azon az estén Tibi éppen a CBR125R-t írta. Amikor megtudta mi történt, felajánlotta a nála lévő tesztautót, hogy azzal száguldjak haza a korábban bespájzolt Vee Rubber VRM054 típusú gumikért. Amikor átvettem a három és félezer forintos darabáron kapható talicskaabroncsokat egy külvárosi kereskedésben, a raktáros a szemembe nézett és így szólt: ne szórd el a számlát, szükséged lesz rá!

Az új Vee Rubber. Ez befért, a téli gumi nem

A gumikat a korábbi idő töredéke alatt átszereltem, ám Csikós időközben hazavitte a pumpát. A készre szerelt kerekeket ezért begurítottam egy kék ikeás válltáskába, majd a közeli benzinkúthoz kerékpároztam, ahol letudtam a végszerelést. Félig felfújtam a gumikat, majd amikor már biztos volt, hogy a felni felek nem csíphetik ki a belsőt, megszorítottam az összetartó csavarokat, és 2 barra állítottam keréknyomást.

A gumicsere minden rossz előérzetem ellenére rengeteg pozitív változást hozott. A veterán Pirellik után a thaiföldi vacakok is sokkal jobbnak tűnnek. Végre rendesen fordul a korábban ügyetlenül imbolygó PK, még ha a gumiboltos vészjósló hozzáállása miatt minden egyes manőver alatt felrémlik a hátizsákom úton szétszóródott tartalmának képe.

A két állapot közt eltelt idő maximum tizenöt perc

Hatalmas érzés ennyire olcsón közlekedni. Mostanra rögzült bennem a tudat, hogy a Vespa mindig elindul és mindig megérkezik. A megmagyarázhatatlan megbízhatóság erősíti az elhatározást, hogy érdemes ellocsolni némi pénzt a műszaki állapot javítására. Már várom a napot, amikor nem kell fagyott kézzel átfűznöm a lezáró láncot az első felni, és a rugóstag között, ha beugrom a közértbe. Ehhez szükségem lenne egy gyújtáskapcsolóra, és egy kormányzárra az eredeti, szétbarmolt szerkezet helyére.

Mentorom Gianni, a Vespa-alkatrészeket is árusító Motorline tulajdonosa, következetesen lebeszél minden óvatlan pénzköltésről. Azt mondja, addig egy fillért se hagyjak nála, amíg nem látjuk, pontosan mire van szükség. Ezzel csak az a gond, hogy időközben óvatlanul becsuktam a térdem előtt lévő kesztyűtartó fedelét, a gyújtáskapcsoló kiszereléséhez viszont ki kell venni az egész kesztyűtartót. Így most se ki, se be. Már buktam egy flakon motorolajat, de ez csak a kisebbik gond. Sokkal jobban idegesít, hogy a dobozkát Giannin kívül eddig senki nem tudta kinyitni a zármaradványok melletti résen bekotorászós módszerrel, pedig súlyos szakértőket állítottam rá az ügyre.

Ez a fejezet egyelőre lezáratlan, de a bennem élő robogós hülyegyereket sokkal jobban izgatta, mivel lehetne kicsikarni a motorból még pár tized lóerőt. Hogy értsék a problémámat, elmondom: egy külföldi oldal adatbázisából megtudtam, a PK 50 XL HP egyes változatainak teljesítménye mindössze 2,75 lóerő, míg a szerencsésebb verzió valahol 4 és 5 lóerő közt teljesít.

Nagy dráma azért nincs, mert a blokk alapjaiban ugyanaz, mint a nyitott változatoké, de az HP-re gyárilag fojtott kipufogó került. Lehet, hogy így kevesebb halálos robogóbaleset történt a kilencvenes évek Palermójában, viszont mindez a jelen Budapestjén mégis életveszélyes.

Sehol, de sehol nem rohad. Ez egy ilyen Vespánál nagyon nagy szó

Az első vespás poszt kisebb láncreakciót indított be a környezetemben. Winkler pár hete Dobogókőn tett látogatást, ahol megtekintett, és kipróbált egy régi robogót. Tök véletlenül, egy húszéves, fekete Vespa PK-t. Még sok a bizonytalan részlet, viszont valószínű, hogy erősebb mint az enyém, mert az saját erőből bajosan jutna fel Dobogókőre.

A másik, számomra fontosabb fejlemény, hogy három hét vajúdás után a Magyar Posta végre kiköpte azt a csomagot, amelyet a Husqvarna magyarországi importőre, Nehéz János adott fel a nevemre. Szép is az, amikor Csikós Pontonjához napok alatt megjön a szent kézifékcsiga Németországból, az én pakkom pedig közel egy hónapig kóvályog a magyar rendszerben, s közben egyszer visszaküldik a feladónak, mondván - leázott róla a címzett. Az már csak zárójelben LOL, hogy az évtized egyik legszárazabb ősze volt az idei.

A csomag érkezése minden fájdalmat enyhített. Nehéz János annyira belelkesült a kalandjaimtól, hogy felfedte titkos vespás identitását. A garázsában állítólag ott fekszik a polcon, szétbontva egy, az enyémhez hasonló korú PK. Néhány éve, amikor még építést és nem bontást tervezett, megvette hozzá azt a kipufogót, amellyel szabadon lélegezhet a stampedlinyi henger. Mint mondta, küldi a gyárival azonos külsejű, használt Sito Plus dobot. Elég felcsavarozni, még karburálni sem kell, és a lepkefing erejű PK-t onnantól tisztelni fogják az úton.

Nagyon sokat vártunk tőle

Végül majdnem pontosan úgy történt minden, ahogy husqvarnás ismerősöm mondta. Most arról szeretnék írni, miért csak majdnem. A dobozban nem a várt, használt Sito dobot találtam, hanem egy bontatlan csomagolású Polini banánrezonátort. A Wikipédián olvasható leírás jól összefoglalja, miért is jó egy ilyen speciális kipufogó:

"A rezonátor kipufogó gyakorlatilag nem más, mint egy speciális kialakítású, alakú, a kipufogógázban erőteljes gázlengéseket okozó acélcsövecske, melynek átmérője és hossza pontos számításokkal méretezve van, mégpedig úgy, hogy a benne állandó nyomáson álló gáz és a rezonátor saját frekvenciája pontosan megegyezzen az adott fordulaton a motorból kiérkező gáz lengésszámával.

A két frekvencia mennyiség rezonanciájától a gázhullámok (bizonyos fordulatszám-tartományban) felgyorsulnak, így mintegy elszippantják a hengerek elhasznált töltetét, miáltal a motor frissebben képes ismét felvenni a munka ütemét, leadni megfelelő teljesítményét. Hátránya hogy csak bizonyos szűk fordulatszám tartományban működik, az alatt illetve felett nem."

Egy este a Motordokinál. Így játszik minden boldog felnőtt férfi

A közkeletű banán megnevezés helyett inkább emésztőrendszert mondanék, de ez mindegy. Látniuk kellett volna az arcvonások változását, amikor az irodában, a neonfény felé emeltem a kalapácslakkal kezelt kegytárgyat. Többen megpróbálták utánozni a hangját, megcsodáltuk a apró alumínium hangtompítót, szóval egy kicsit olyan volt, mint rendes családokban a karácsony. Ekkor már tudtam, hogy a Polini felszerelésével nem megérkezem majd valahová, hanem éppen csak útnak indulok, és nem árt, ha viszek magammal pénzt.

Hogy megértsük, miért nem egyenértékű egy régi Vespa tuningolása azzal, amikor valaki a nagypapától örökölt biedermeier komódot szeretné egy kontúrfűrész segítségével a lakásában domináló Kika-stílushoz igazítani, elég egy pillantást vetni a PK50 őrületesen vastag falú gyári hengerére, és megtudni egyet s mást magáról a blokkról. A túlméretezés nem véletlen, itt egy visszaalakított 125-ösről van szó. Tehát, aki tuningol, valójában az őseredetit ássa ki a rárakódott rétegek alól.

Beleejtették a sárba?

A blokk megbontása egyelőre szóba sem jöhet. Barbárság volna egy alapvetően jól működő, manapság a hatezredik kilométere fölött járó motor megbontása. Hetekig élveztem a zörejmentes működést, a forgattyús házból érkező egészséges hangokat, így annak ellenére visszafogtam magam a tuningfórumok és youtube-os videók nézegetésében, hogy Csikós naponta elénekelte nekem a gyenge motorral eltaposnak kezdetű zsoltárt.

A lassú haladáshoz jó stratégia kell, semmi több. Ezt már régóta tudtam, de azt is, hogy Budapesten az utolsó, lejárt műszakis, kettes Golf is a bőrömre pályázik majd, amikor emelkedőn, másodikban, harminccal vonaglok a hazafelé. Tudták, hogy a budapesti Duna-hidak mindkét irányból emelkednek? Ha régi Vespájuk van, többé nem lesz kétségük efelől.

Ezzel szárnyakat kap. Vagy legalább hangos lesz

Szerelés vagy halál, csaptunk egymás kezébe Motordokival minden egyes hétfői értekezleten. Az időpont-egyeztetés hetekig tartott. Tudják, milyen a tuningbogaras mérnökember, ezért képzelhetik mennyire nehéz volt elfogadtatni vele, hogy ezúttal nem restaurálunk, karbantartunk, és felszabadítjuk a robogó ostobán eltorlaszolt tartalékait. Ezért szegeztem tekintetem bizakodóan a horizontnak, amikor bő egy óra zümmögés után végre felbukkant a Gyömrőt jelző tábla.

A szétszerelés margójára írhatjuk, hogy a raktáros tárolásról szóló történet alighanem igaz volt, mivel a Vespa kritikus helyen lévő csavarjai, egy kivételével könnyen kijöttek a helyükről. Abban az egyben viszont sorban megmártózott a Doki polcán fellelhető összes kereszthornyos csavarhúzó, majd amikor már belefért a fűrésszel tágított horonyba, egy hagyományost is nekifeszítettünk. Végül óriás csavarhúzóval és gázlámpával támadtunk, de akkor már nem mertem odanézni.

Itt egy kicsit megvágjuk

Mire a mélyen a lemezkasztni alá rejtett szívótraktushoz értünk, már legalább két kislapátnyi sár borította a Porsche-lelkű VW otthonát. Minőségi olasz sár, akárhonnan is származzon. Közben néhányszor megszakítottuk a munkát, de nem azért, mert Dokit kizökkentette, hogy alig kétajtónyira tőlünk éppen hangpróbát tartott a kislánya. Ó nem, csupán a Videoton hifi Akai magnódeckjében járt le néhányszor a szereléshez is ideális Tori Amos kazetta, ezért néha fordítani kellett.

Vidi torony, eredeti állvánnyal és Orion HS 288-as hangfalakkal. Megkívántam

A Polini-dob felszerelésén kívül szerettem volna felcsavarozni a szintén pápai forrásból származó, gyári akkumulátor-, és pótkeréktartót is. A fenekéből harmadik gumit villantó Vespa az igazán autentikus, de erről már korábban lemondtam, mivel tudtam, hogy az új kipufogó mellett nem lesz helye a fedél alatt. Azon viszont képtelen voltam napirendre térni, hogy az akkutartót is száműznünk kellett.

Az átkozott Polini egyszerűen nem számolt a ritka, berúgópedál nélküli, gombbal, illetve tolással indítható PK-val amikor ezt a rendszert tervezte. Persze az is lehet, hogy a megveszekedett tuning-vespásokat nem zavarja a repülőrajt, és vidáman rollereznek az első egészséges munkaütemig. Amíg erre rájöttünk, fúrtunk néhány fölösleges lyukat a konzolra, gondoltuk, feljebb szereljük, hogy elférjen a rezonátor fölött. Néhány próbálkozással és csavarozással töltött perc után feladtuk. Ide egyedi konzol kell.

A boltban 120 euróért kínált sportkipufogó tovább erősíti bennünk az olaszokról alkotott sztereotípiákat. Jóllehet a tuningjárműveknél nem lényeges szempont a kényelem, vagy a logikus szerelhetőség, de az egyszerűen abszurd, hogy a hátsó kerékkel sem számoltak azok ott délen. Vagy akkoriban még egykerekű volt a Vespa? Ezt a kérdést azután tettük fel, hogy sikerült emberfeletti erővel a helyére akasztani a könyökcső és a rezonátordob összehúzó rugóját.

Olaszok!

Célszerszámmal talán könnyebben ment volna, de az éppen nem volt kéznél. Amikor viszont megláttuk, hogy a hátsó kerék futófelületét szántaná a rugó menet közben, ha a tartófüleket gyári állapotban hagynánk, azért elcsodálkoztunk. Pár perces hajlítgatás után festék már nem mindenhol volt az érintett területen, viszont most akár egy kartonlapot is be lehetne tolni a rugó és a hátsó abroncs közé. De mi lesz ha lógni kezd a kerékcsapágy?

Azt biztosan észre fogod venni, nyugtat meg Motordoki, majd diadalmasan néztük, milyen szépen feszít a véletlenül kapott Polini dob a még mindig egy sivatagi hadművelet hátrahagyott eszközének tűnő, csurom sáros blokkon.

Itt még mosolyog a Motordoktor. A háttérben egy épülő VW-bokszer

A fúvókázás művészet, de még a legnagyobb virtuózai is melléfognak néha. A Piaggio annyira elveszett a különböző PK50 verziók közt, hogy talán már maguk a tervezők sem tudnák felsorolni, hányféle karburátorral gyártottak a kistestű Vespát. Azt hiszem, peches vagyok, mivel pont egy olyan példányt fogtam ki, amelybe SHB 16 12 N jelzésű Dell'ortót szereltek. Már tudom, hogy nem túl szerencsés ez a típus, mert alapjaiban állja útját a komolyabb teljesítménynövelésnek.

Képzeljék el, hogy a henger felé néző torokrész átmérője annyira szűk, hogy az ujjam éppen belefér. Mélyreható internetes kutatásaim során találtam 19 19-es, illetve 16 16-os gyári karburátort is ehhez a típushoz, így csak fantáziálni tudok, milyen lenne azokkal most a Vespa.

Gyárilag elméretezett főfúvóka

Stratégiai hibát követtünk el, amikor a kipufogó felszerelése utáni eksztatikus izgalmunkban, a tesztelést kihagyva, gyors főfúvóka-bővítés után kirontottunk a Maglódi utcára, hogy elkenjük a száját az arra haladó kamionoknak és a távolsági busznak. Ez olyannyira nem sikerült, hogy már az első próbakörről is kínos krahácsolással tért vissza a Vespa, végsebessége pedig a letaglózó óránként 40 kilométeres érték közelében volt, ráadásul óra szerint. Álltunk az esti ködben, figyeltük, ahogy a másik fokozatosan veszít a vele született derűből.

Aki a korábbi 5600 kilométert beletekerte az öreg PK-ba, alighanem a gyári főfúvóka bővítésével próbált javítani a gép gyorsulásán és végsebességén. Erre következtettünk abból, hogy Motordoki profi kaliberkészletét bevetve hamar kiderült, legalább 63-as átmérőjű a gyári száma szerint eredetileg 55-ös fúvóka, amit mi a próba előtt felfúrtunk 70 fölé. A robogó eddig szépen ment, de nehezen pörgött fel, pont úgy, mintha túl sok benzint kapott volna. Az elméletnek ellentmond, hogy a gyertya többszöri ellenőrzés után is normális őzbarna színű volt, illetve, hogy alig négy liter volt a fogyasztás.

Egy modellrepülőre talán nagy lenne, de nekem kicsi a 16 12-es gyári karburátor. Van, aki felfúrja a torkot, én inkább másikat veszek majd

A hirtelen felindulásból elkövetett dörzsárazásnak az lett a vége, hogy az egy délutánra tervezett szerelést csak a második nap végén tudtuk befejezni. Szégyenszemre autóval kellett hazamennem, másnap pedig Gianni boltjába siettem, hogy magamhoz vegyek két újabb karburátorfúvókát. Ezen túl az ilyen beszerzésekre is kaliberrel kell mennem, mivel az 55-ös jelzésű fúvókáról kiderült, hogy valójában 62-es, az 50-es pedig nagyjából 53-as lehet.

Végül a nagyobbik, de a kiszereltnél mégiscsak kisebb főfúvóka vált be. A Vespa most legalább kétszer olyan erős, mint a gyári, fojtott kipufogójával. Harcias, de nem prosztó hangjától hullanak a könnyeink, ugyanakkor végsebessége nem nőtt. A közlekedési stratégiám megváltozott, most enyém a város egyik leghangosabb kismotorja (ez nem is igaz, simán halkabb bármelyik kamaszok által gyilkolt tuning-szúnyognál - baowah), így mindig megnyílik előttem az út a budavári alagútban, meglepetésszerűen gyorsulok a nyomatékcsúcs közelében tartott PK-mmal, és bevallom, továbbra is alkatrészhirdetésekkel kelek és fekszem. Nyilván kitalálták, egy nagyobb, 16 16-os karburátort és hozzá illő szívócsövet keresek.

Legendák egy helyiségben

Közben felhívtam Hőbert Gábor Vespa-szerelőt, aki elmondta, hogy ugyan volt és van is PK50-ese, de emlékszik még a simsonos időkre. Azok a kelet-német gépek keresztbe-hosszába lealázták a szériaállapotú ötvenes Vespákat, olcsó tuning nincs, a karburátor-cserét pedig meg lehet próbálni, de a siker nem biztos. Ha igazán nagy előrelépést akar az ember, legalább hetvenes henger kell, végáttétel-módosítás, de leginkább egy gyári PK125, az simán megy kilencvennel és miközben nem fogyaszt többet mint egy megreszelt ötvenes.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr583468851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

We make the world a better place 2011.12.18. 10:01:52

"legalább 63-as átmérőjű a gyári száma szerint eredetileg 55-ös fúvóka, amit mi a próba előtt felfúrtunk 70 fölé. A robogó eddig szépen ment, de nehezen pörgött fel, pont úgy, mintha túl sok benzint kapott volna. Az elméletnek ellentmond, hogy a gyertya többszöri ellenőrzés után is normális őzbarna színű volt, illetve, hogy alig négy liter volt a fogyasztás."

Alig 4 liter? MZ eszik annyit. :-(

"Ha igazán nagy előrelépést akar az ember, legalább hetvenes henger kell, végáttétel-módosítás, de leginkább egy gyári PK125, az simán megy kilencvennel és miközben nem fogyaszt többet mint egy megreszelt ötvenes."

Könnyen meglehet, hogy biztonságos, a kamionnemtapossakiabelem tempónál a 125-ös kevesebbet eszik, mint a csúcsra hajtott, szervízigényessé váló 50-es.

We make the world a better place 2011.12.18. 10:05:33

Ja, a főúvókánál kétüteműnél kb. 0,045 a szorzó.
12mm toroknál 0,054mm.
20mm 0,9mm
24mm 1,1mm.
40mm 1,8mm.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2011.12.18. 10:10:41

Ennek a történetnek sose lesz vége, érzem!

spapda 2011.12.18. 10:12:52

Minden relatív. Az ősöreg, felkeményedett Pirellik után biztosan jó a Vee Rubber, de ezek is vérgagyik. Nekem két robeszen is volt velük dolgom, hidegben és vizes úton a tapadás nem az erősségük.

Ha már 3.00-10-es gumi kell télre, akkor ott a Heidenau K58 (főleg a SnowTex-es változat). Yamaha Jogon pont egy garnitúra Vee Rubbert váltott, teljesen más liga, téli robogózáshoz teljesen jó választás. Az ára persze húzós, főleg a thai és kínai vackokhoz képest, de egy zakózás minden szempontból drágább móka. Állítólag picit gyorsan kopik, erről még nem tudok nyilatkozni.

robian 2011.12.18. 10:35:52

csak az állvány meg az erőlködő vidi, a dekk meg a rádió akai :)

ZáchDani 2011.12.18. 10:41:13

@robian: úgy tudom, együttműködésben készültek azok is

Index Elek 2011.12.18. 11:19:25

4 liter fogyasztás? Az elég durva. Ennyiből elmegy egy BMW F650 GS vagy CS is simán. És akkor nem büfékocsi kerekeken "gördül" az ember, hanem rendes méretű abroncsok és még futómű is van alatta.

Ez a robogózás egy dologban jó csak, hogy lehet Tyúkanyóval melegedni. De szerintem (!) minden másban csak szívás.

Nem negatívkodni akarok, csak vélemény.

panza 2011.12.18. 11:20:22

A rádió és az erősítő is Videoton.
Habár ez a cikk egy robogóról szól, de engem is megérintett a torony.A rádió-erősítőt magam is használom 1983 óta. Az Orion HS-ek meg extra cuccok voltak .

De biztosan a Vespa is jó lesz. :-))

atabi 2011.12.18. 11:24:16

jó az írás,grat.de ha most kezded a tuningolást akkor még időben abbahagyhatod komolyabb pénzveszteség nélkül(semmit sem ér,a végén egy jobb robi ára rámegy)

MB126 2011.12.18. 11:49:27

Szép kis moci a PK, de ha nekem hisz bárki, egy japán robogó százszor többet ér, ha az ember használni akarja és nem nézegetni, állandóan szerelgetni. Nekem is volt egy asszem talán 93, vagy 95-ös évjáratúm, 1998-tól 2001-ig. 100 km-t nem tudtam elmenni vele, úgy hogy ne kellett volna rajta valamit szerelni. A kipufogó rögzítése pl. siralmas: sohasem tudtam úgy megcsinálni, hogy ne lett volna repedt fazék hangja. Ja és folyton beleért a kerékbe. :) Egyszer tőböl a hengerről letört a teljes kipufogócsonk. Na, akkor megcsináltam és becseréltem egy HONDA SPACY250-re!!!! Hát enyhén szólva volt minőségi váltás, pedig azt is kellett szerelgetni, néha. A Vespát meg folyton!

RollDuke 2011.12.18. 11:55:05

Nekem pontosan ugyanilyen PK 50 HP-m volt, még az évjárata és az önindító is stimmel. A 70-es hengerrel óra szerint 80-85-öt ment, az 50-essel talán ha 55-öt. Pedig ha jól emlékszem a legolcsóbb hengert vettem meg rá. 2 évig használtam napi szinten, soha sehol nem hagyott ott, még lelazult karburátorral is ment hetvenet...konkrétan az úszóházat egy csavar fogta csak és ahogy a bowden megfeszítette mindig szétnyílt. Bámulatos volt! De ment, működött!

MB126 2011.12.18. 11:55:58

A másik, a kipufogó mellett pl. a kulcsa volt, ami legalább havonta egyszer beletört a gyújtáskapcsolóba. Már állandó vendég voltam a környékbeli kulcsmásolóknál.
Harmadik a karburátor, mondjuk az enyémben még gyári volt teljesen, meg az egész moci teljesen újszerű volt még akkor, de valami miatt folyton dugulása volt. Már nagyon nagy rutinom volt az út szélén történő karbipucolásban. :)

MB126 2011.12.18. 11:59:36

Pedig amúgy meg perverz módon imádtam a kicsikét, mer nagyon tetszett, de megszívatott rendesen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.18. 12:03:21

Szívás :S Mondjuk ész nélküli fúvókázás nem sokszor hoz jót.
Azokat a hengereket le kéne pucoválni, rettenetesen néznek ki :)

Vespisti 2011.12.18. 12:22:48

Szerintem előszőr tisztázzuk ezt a vespázást, neked is ki kéne tenned egy olyan bevezető szöveget mint a csikós pontonos cikkei előtt van.
Régi Vespát az ember szerelemből tart, nem azért mert nincs nála jobb, hanem azért mert szerethető és lelke van. Emelet minden régi Vespa üzembiztosan működik ha a kókányolást kihagyjuk a képletből, teljesen megbízható motorok és sok örömet tudnak szerezni.
Csikós véleményével én is egyetértek, az 50-es motorok életveszélyesek, mert nem tudod velük felvenni a forgalom ritmusát, ezért én is azt javaslom hogy a remek kipuffogódhoz vegyél egy 70-es hengert és egy karbit és pont. Így lesz egy fürge kis motorod amivel vidáman tudsz közlekedni és nem téged kerülgetnek. (nekem is volt egy ilyen "tuningolt PK-m, jól használható volt) Az áttétel cserét én csak a próba után csinálnám meg, ha szükségét érzed!

jó Vespázást :)

Motordoktor 2011.12.18. 12:27:36

@robian: Ez a torony csak abban az egy dologban nem gyári,hogy nem a sima rádió (tuner) van benne, hanem a kis torony rádió erősítője (receiver) és nem a DC2050E hangszórókkal, hanem a HS288-asokkal.

Motordoktor 2011.12.18. 12:28:08

@We make the world a better place: Ez a fúvókázás nagyon durva közelítése, maradjunk annyiban.

dr.oid 2011.12.18. 12:46:09

A 125-ös zseniális. Szívem szerint olasz áriákat énekeltem volna a Nolanban ha tudtam volna olaszul. Alattam egy kissé viharvert de hálás jószág dongott egy ideig. Egy aranykezű ezermester szaki szerkesztett bele nem gyári dugattyút mert az akkoriban még elérhetetlen volt. Sajnos. Hiába kapott jó benzint és töltöttem szorgalmasan az olajtartályába a motorolajat nem szabadott hosszasan nyélgázon tolni neki. Jobb esetben lehörgött, rosszabb esetben következett a horror megszorult a dugattyú vagy a dugattyúgyűrű ami százas tempó fölött eléggé hajmeresztő akció. Szerencsére a Vespa farnehéz és ha a helyén van a pótkerék eléggé kiegyensúlyozott ezért csak Wolverline reflexeire volt szükség az életben maradáshoz. Az incidenst monstre gumicsíkkígyó jelezte amit az álló hátsó kerék húzott. Olyan szinten hálás volt az olasz jószág, hogy bő másfél órás pihenő után betoltam mint Freddie Spencer az 500-as kétütemű szörnyét egy zakó után. Az ötvenedik kísérletre. Ha kondícióm Woody Allenével vetekedett volna valószínűleg magamra borítom az egész szakramentumot. Pár durrogás-büffögés- kékfüstokádás után újra a jellegzetes mély dongózümmögést hallhattam. Egy sertéstelep előtti szaros betonplaccon eléggé szürreális látvány lehetett egy Vespát tologató racingbukós, bőrdzsekis elmeháborodott.

Kedves Zách Dani! Felejtsd el a betolós műsort. Leszopod magad mire hajlandó elindulni a gép. A 125-ös kompressziója brutális volt simán megfogta a hátsó kereket. Hokizgathattam a bowdenes kuplunggal. Az akksi hiányzott belőle és azt hiszem dinamós 6V-os volt. Néha pislogni kezdett a távfény. Ez szürkületkor volt kellemetlen de szerencsére hamar magához tért a gépecske.

Egyszóval: Gratulálok! Ha megfogadod a szerelő tanácsát valószínűleg jobban jársz egy 125-össel. Vespázni életérzés. Büdös haj, büdös ruha és dolce vita. Szeretni fogod és az emberek is szeretik. Egykerekezve is megelőzi a kocka Kadettot, kocka Ladát:D:D

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.18. 13:15:06

Az én '92-es PK50XLAutomatica-m is 50-55 körüli végsebességet tud... Érdekes, hogy a 82-es PK50S a négygangos kéziváltóval cca 75-85 között tud menni.

Amúgy az ilyen "rezós kipufogók" hangjától megőrülök... A 14-15 éves kölkök azt hiszik, hogy attól, hogy hangos a moci, már jól is megy. (no offense)

GERI87 2011.12.18. 13:42:04

Tuningolni tényleg kár, jobb nem lesz csak kevésbé üzembiztos és magas fogyasztású...bár az most is megvan.
Ha már Vespa akkor tényleg vmi 125-ös négyütemű...
A 4 liter már most is nagyon sok, semmilyen smkp-s fenntartási költség sem kompenzálja ezt...

robian 2011.12.18. 13:45:28

@ZáchDani: @Motordoktor: mekkora cárság volt anno egy ilyen torony, mára meg a cd is kikopóban. közben nekem meg a bakelit a kedvencem... a hifi csikósa vagyok :)

antimason (törölt) 2011.12.18. 14:48:07

Valentino Rossi a szerkesztőségben?
Hűnye :)

Büszke_troll 2011.12.18. 15:47:14

@Motordoktor:
Ez biztosan nem az első széria. Kb. '81-ben vette a család az első hifi tornyot (addig csak hordozható kazettás magnónk volt), valami 40 ezer forintért. (Egy ezeröcsi akkor 140 ezer volt.)
Csak a lenti képeket találtam róla.

retronom.hu/files/images/kepek/eredeti/94/1981_vidi_so.jpg
img.beta.expressz.hu/05/e8/0f/e7-main.jpg

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.12.18. 15:52:38

könyökcső :) talán csőkönyök...

We make the world a better place 2011.12.18. 16:02:44

Motordoktor: irányadó érték. A jó fúvókaméretet valóban próbák utánlehet megállapítani.
Arra azért jó, hogy észrevegyük: valami nem stimmel, ha a 16-os porlasztóban 100-as fővúvókával megy a gép.(Volt szerencsém ilyenhez 12-es! porlasztónál.Kipu nélkül jól ment, de azzal nem pörgött, belefulladt a keverékbe. Zabált, és elég jó nyomatéka volt). :-)

Breacher 2011.12.18. 16:34:27

Egyre kevésbé érzem át az 50-es robeszok létjogosultságát.

Index Elek:a tucano-t elég sok motorra fel lehet műteni. Tehát ez a + is kilőve.

Dr. Trebitsch 2011.12.18. 17:24:05

Pont ilyen torony áll a szobám sarkában, mínusz az erősítő. Már nem használom, de tisztelem...

alex58 2011.12.18. 17:26:02

Kedves ZáchDani !

Én ugyan nem vagyok szakember, de lehet, hogy tudok a karburátor cserétől egyszerűbb megoldást a végsebesség emelésére, mivel tavalyelőtt a Piaggio blokkos Scarabeomnál hasonló probléma merült fel !

Az én mocimon is kipufogót cseréltünk , egy új SITO került rá, amihez járt egy kuplungrugó szett és egy variátor görgő szett is.

Ezek beszerelése után a karburátorba belekerült az eredeti 53-as helyett egy 72-es főfúvóka, de ez sem segített, a végsebesség nem ment feljebb az addigi 60-62-től.

Rövid gondolkodás után a szerelő kivette a karbiból a "súber" tűt és kiderült, hogy az a teljes hosszán csak minimálisan vékonyodik, inkább a takarékosságra, mint a teljesítményre készült. Ezt kicserélte egy vagy két számmal karcsúbb hegyűre és láss csodát a végsebesség kb. 80 lett. ( nem óra szerinti hanem valós ! )

Pár nappal később, az első tele tankolásnál kiszámoltam, hogy az addig 2,7-2,8 körüli fogyasztás kb. l literrel megugrott, ezért kipróbáltam még a 66-os és az 58-as fúvókákat. Végül ez utóbbinál maradtam, amivel 70-72 km-es végsebességet értem el, miközben a korábbi fogyasztás nem változott. Ettől nagyobb sebességre itt vidéken, főleg a települések közötti rövid- és középtávú utazásokhoz nekem nincs szükségem , amúgy is szerintem a Scara keskeny gumijai és fékjei a 80-as sebességnél már nem adnak kellő biztonságot.

Nem tudom, hogy ez a módszer a Vespánál is beválik-e, de szerintem érdemes lenne megpróbálni !

foolproof 2011.12.18. 17:38:38

Nem akarok trollkodni, de a 70-es hengert javaslók már megint a szürke zónába akarják taszajtani a tulajt. Nem ezen a site-on ment az ugatás a legális + szabályos közlekedésről? Csaxólok.

v50special 2011.12.18. 17:45:25

hozd le szombathelyre megtuningoljuk úgy , hogy a sok rizsrakéta csak a féklámpádat fogja nézni, már ha az m űködik:-) az én v50 speciálom most 110-120kmh val megy.
ha az elég:-)

Himoto 2011.12.18. 17:46:43

@alex58:
Ezzel csak visszaállítottad a motor eredeti végsebességét.

A robogó tuning hobbi vagy szerelem kinek hogy tetszik. Egyáltalán nem ésszerű vagy kifizetődő, viszont nagyon jó buli.

v50special 2011.12.18. 17:49:05

ez igaz a tuning csak hobbi, és rengetek pénzbe kerűl:-)

Motordoktor 2011.12.18. 18:05:01

@Büszke_troll: Sehol nem állítottam, hogy ez az első széria. Amit belinkeltél még az sem, mert az első AKAI deck deprez műszeres volt, utána lett ez a kék kijelzős és utána jött a CS-F 21 és CS-F 210-es full logic-os deck-ekkel.
Ez új kora óta a miénk, a szülőfalumban az ABC műszaki osztályán vette az édesapám.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.12.18. 18:11:42

@foolproof: már van B125. majd rak rá rendszámot.

ecopower 2011.12.18. 18:15:54

Nekem ilyen receiver van a TV-re kötve,a HS-280-asaim meg a garázsban dübörögnek.
Forever!

h4z4rd 2011.12.18. 18:29:07

Jártam egy fél évet egy hasonló PK-val.
Rajtam sem kevesen röhögtek, amikor szaladgáltam vele fel és alá.

Aztán vettem egy Simsont.
Na, az pont olyan volt, mint egy rendes motorkerékpár, csak kisebb.

Szerintem a Vespa trendiségét csupán a nosztalgia cukormáza adja. Szopórollernek persze pont megteszi. :)

huong 2011.12.18. 18:38:21

na, akkor mondjátok, mi kell a Vespákhoz, én meg küldöm - Délkelet-Ázsiából. Itt megannyi Vespa van. Ide lehet írni: ecowboy.vn@gmail.com

Jómagam nem szeretem a Vespát: az egész motyó nem elég megbízható egy Hondához, Yamahához képest, többet fogyaszt, a motorja hangosabb a fent említetteknél, drágább, összességében szervízigényesebb, a kéziváltós pedig még rohadt kényelmetlen is. De ti tudjátok. Ha kell valami, írjatok, megnézem, mennyiért adják erre. A posta nem drága.

Kopasz Szuzukis 2011.12.18. 18:40:49

A szimszonkarbival tényleg jobban járnál. Szimós kereskedőknél a komplett karbi olcsóbb, mint a Delortokhoz egy fúvókakészlet. Ha nem jön be, még mindíg el lehet passzolni a vaterán minimál veszteséggel.

Tsyga 2011.12.18. 18:41:28

Hm, János? :) Több ínyenc project is jár a fejében, a supermoto versenyzés mellett. Max respect egyébként annak az embernek!

alex58 2011.12.18. 19:13:23

@Himoto:
Valamit félreértettél. A korábbi 60-62 km/h ( valós ) sebesség most 70-72 km/h, ugyanakkora fogyasztással. Ennyit vesz le a gyári katalizátoros kipufogó.

ben1988 2011.12.18. 19:32:48

pk 50 xl 4hp 4 sebességesem volt nekem is, az a 60-at azért tudta és jó nyomatékos volt, dombon jobban ment minden 50-esnél. Haveromnak volt ugyanilyen csak tuningolt (90-es henger, rezonátor, hosszú váltó, nagy karbi) de sosem volt jó, állandóan valami baja volt, melegben megszorult. Viszont ha ment a 80-at tudta tartani.
Px 125 sokkal jobb, kellemesebb karakterű, jó nyomatékos viszont lassú. 60-70-et azért tartja dombon is csak a tuning 50-es yamahák megeszik reggelire. A px 200 az igazi, na az már teper bár gyorsnak azt se mondanám, 90 körül már nagyon forog.

spapda 2011.12.18. 19:43:56

@Breacher: Pedig Budapesten kívül is van élet. Ahol például egy bármilyen "létjogosultság nélküli" 50-essel negyedelni lehet az otthon-munkhely közötti közlekedés költségeit, a közlekedés idejét pedig simán felezni. Még csak nem is kicsi a robesz sebessége a forgalom többi résztvevőjéhez képest.
És itt most nem apró faluról beszélek, hanem megyeszékhelyről. Oké, nem rossz dolog egy 125-ös gép, de egy 50-essel is békésen el lehet lenni. Persze ehhez nem özönvíz előtti, leharcolt olasz szarokra kell gondolni, hanem pl. átlagos Yamha Jogra vagy hasonló kommersz, 40-50 rugóért megvásárolható "örökélet" japán gyöszre, vagy izmosabb olasz gépekre (Piaggio, Aprilia).

Breacher 2011.12.18. 19:55:29

@spapda: Pláne nem értem. Két falu vagy falu-megyeszékhely között is éppen úgy kell a sebesség különbség egy kamion és közted mint az Üllőin mondjuk. Az 50-es robogók sebessége gondolom felétek is annyi mint nálunk: 40, meg szenvedő 60, meg szenvedő 80. A fogyasztásuk is botrányos, nem csak az itteni cikk alapján. Nézek robogós fórumot is. A szerviz igényük is nagy egy motorhoz képest, még ha japán is. Ez szerkezeti felépítésükből adódik: nagyon pörög, nagyon gyorsan adja meg magát. Én az xj 600ból pesten 4,5-et hozok ki. Cserébe még megy is és nem kell nagy generálozni 30ezrenként. Egyetlen előnye marad a robogónak hogy lehet téliesíteni, de már ez is korlátozottan igaz (téli gumin kívül minden van nagymotorokra is). Amiket leírok azokat robogós felhasználóktól hallottam/olvastam. Gondolkodtam én is ilyen közlekedési formán de a tapasztalatokat látva már nagyon nem. Ezért írtam hogy nem érzem át a létjogosultságát (és nem azt hogy nincs).

balogh_gabor 2011.12.18. 20:19:07

Nem vagyok motoros, nem sokat tudok a témáról. De ezt most megkérdezem, mert fennakadt a szemem rajta:
"Ezzel szárnyakat kap. Vagy legalább hangos lesz"

Az a menő, ha minél hangosabb a foskupac pizzafutár robogó (nem erre a Vespára gondolok, hanem általában)? Percekig hallom az idegesítő hangját, mire elvánszorog a környékről, mert még csak nem is sportos.. Miért jó ez, mondjátok már el :)

spapda 2011.12.18. 20:22:30

@Breacher: Értelek. De te ingázásról meg Üllői útról beszélsz, pedig nem ez a vidék legfőbb problémája. Aki 20 km-ről jár be megyeszékhelyre, az úgyis autóba fog ülni (vagy buszra), az általad is említett okok miatt. De itt helyben már nagyon versenyképes a robogó.

Példa: munkahely innét kb. 5 km-re, kb. 120-130 méteres szintkülönbséggel, odafelé reggel még kellemes sétálni, de hazafelé, dombnak fel, esetleg kisebb bevásárlás után... Nézzük a lehetőségeket: áll itthon két kocsi, egy dízel és egy benzin, mindkettő városban mondjuk 7 literes fogyasztással. Ezen a távon kb. még be sem melegedik egyik sem, a gépnek sem jó, a fogyasztás szempontjából sem jó, a munkahely környéke pedig fizetős övezet, tehát nem lehet akárhová parkolni, az első nem fizetős parkoló már kellően messze van ahhoz, hogy a motorizáció előnyeit lenullázza. Ráadásul reggel itt, megyeszékhelyen is dugó van, a szűk keresztmetszetnek számító utakat csak nagy kerülővel lehet kiiktatni, szóval nehéz időt megtakarítani alternatív útvonallal.

Oké, ott a helyi tömegközlekedés. Mivel a melóhelyre csak 1 átszállással lehet eljutni, így aránytalanul hosszú a menetidő (40 perc simán összejön), ennyi idő alatt majdnem gyalog is megy a sztori. Ráadásul kezd a helyi társaság is békávésodni, vagyis egyre sűrűbbek a járatkimaradások, műszaki hiba miatt késések, lerohadások. A havi bérlet pedig 6-7 rugó körül.

Aztán ott van mondjuk az 50-es robesz, legyen az egyszerűség kedvéért egy 30 rugóért vásárolt Yamaha jog 3KJ. Utazósebessége (ahol még nem esik szét, ahonnét még van hová gyorsítani) kb. 50 km/h. 10-15 perc a melóhely, nem gond neki a 130 méteres szintkülönbség (a legmeredekebb részen kb. 40-es tempót tud a kis gyösz), elfér benne egy kisebb bevásárlás (főleg, ha van egy noname bóvli robogós doboz még a hátára felkendácsolva). Ott parkolsz vele, ahol akarsz, akár közvetlenül a melóhely biciklitárolójánál is, a bejárattól 10 lépésre, vagy a belváros közepén, netán a bank/áruház/gyógyszertár/okmányiroda stb előtt közvetlenül. A fogyasztás 3.5 liter környékén, ami ugyan nem kevés (van egy másik 50-esem, 2-2.5 körül beéri), de egy hónapban még így is kb. 3000 Ft körül alakul az üzemanyagköltség, vagyis majdnem elég hó elején egy 5 literes kannával elgurulni a kútig, oszt' csókolom, 1 hónap múlva jövök. A biztosítás egy évre 2-3 rugó. Egyéb kötelező költség nincs.

Tartósság: egy átlag japó 2T robesztől nem kell félni. Ilyen távokon baromi sokáig kiszolgálnak, ha mindig van a gépben hajtóműolaj és a benzinbe rendesen adagoljuk a 2T lötyit. A fenti példa alapján számolva, az éves futásteljesítmény durván 3000 km. Ez kb. 10 év mászkálást jelent két generál között! És a legtöbb alkatrész nem horror árú (szíj, görgők, henger, dugattyú stb).

Abban igazad van, hogy nagyobb távolság esetén, főleg országúti (megengedett 90 km/h) szakaszokon az 50-es kín és szenvedés. De városon belül, mondjuk 20-25 km-ig bőven vállalható. Az XJ600-hoz viszont nem elég a B-s jogsi, ahogy magát a motort sem kapod meg 50 rugóért. Ez pedig azért erős szempont akkor, amikor pl. a tömegközlekedéssel vetjük össze a költségeket.
A vicc pedig az, hogy nem csak a robogó, hanem az autó finanszírozása is szinte olcsóbb, mint a helyi tömegközlekedés (ha csak a benzint vesszük, feltétlenül, de még az egyéb költségekkel együtt -biztosítás, adó, olaj, gumi stb- sem elvetendő ötlet).

Amúgy megrögzött autós voltam mindig, aztán kipróbáltam 50-essel is az életet, és nagyon bejött. Most már az őszt-telet is ha lehet, ezzel nyomom, mert gyors és kényelmes. Oké, egy 125-ös az előbb felsoroltakat ugyanúgy tudja, és még izmosabb is, ez nem kétség, de azért nagyon sokunknak a napi rohangálás során elég az, amit egy 50-es tud.

mtk001 2011.12.18. 20:48:45

Nekem PX150 -esem van, az is kicsit gangos, de megy mint a golyó !
Hóbert Gabi is igazolhatja - ő javította.

mtk001 2011.12.18. 20:50:25

HANGOS. Természetesen.
Egyébként Gábor nagy király a Vespáknál !!!

alex58 2011.12.18. 20:52:55

@Breacher:

" Két falu vagy falu-megyeszékhely között is éppen úgy kell a sebesség különbség egy kamion és közted mint az Üllőin mondjuk."

Furcsa, fordított ez a fővárosi gondolkodás! Miért kellene a közúton, lakott területen kívül a robogósnak maga mögött tartania a kamionokat ?

Két falu között én megyek 60-70-el, a kamion meg simán megelőz 90-el. Mi ebben a probléma ?

mtk001 2011.12.18. 22:00:21

A rezonátor rugót felülről nem lehet beakasztani ?
Ránézésre úgy több helyet adna.(Aztán, lehet, hogy úgy nem más miatt nem fér be.)

mtk001 2011.12.18. 22:02:17

@h4z4rd:
Buta vagy, ülj le. :-)

h4z4rd 2011.12.18. 22:07:22

@Cadygarage: Pontosan ez történik. Nem a pálya széléről ugatok. Megtetszett, megvettem, annyit szereltem, mint még soha semmit, isten bizony izomból próbáltam megszeretni. Nem sikerült.

Persze senkit nem akarok meggyőzni semmiről, sőt, tisztelem a szent őrülteket.
Például azokat is, akik a citroen kacsákért rajonganak, pedig abban sincs túl sok ráció.
Efféle őrületben valamelyest én is szenvedek.

Ettől függetlenül a futómű hitványsága, a dinamika tökéletes hiánya, a lomha gázreakció és a szervizigény mind arra mutattak rá, hogy közlekedési eszköznek -nekem- egy ilyen bringa nem alkalmas.
A Vespa felkapottsága szerintem pont annyira nélkülöz minden jóság-faktort, mint a Harley. Szép szar.

Így látom, ennyi. Peace. :)

Breacher 2011.12.18. 22:26:27

@spapda: Nem mindegy milyen megyeszékhelyről beszélünk. Pl Békéscsabán én el nem tudok dugót képzelni. Ha fix munkahelyem lenne ami 5 km-re van simán bringáznék. Se kötelező se benzin, parkolás ugyan úgy megoldott. És ugyan akkora bevásárlást lehet elintézni vele mint egy 50-es robogóval. De ez én vagyok. Azt hogy tömegközlekedés helyett használod teljesen megértem, az Pesten se alternatíva semmire.
Igen, az XJ600hoz kell A-s jogsi, de cserébe nem egyfunkciós. Ami a mai magyar valóságban nem hátrány. Nekem ez a fontos, ezért nem "fogom fel ésszel" amit írsz. De elfogadom.
Nekem az nem tartósság ha valaki azzal dicsekszik hogy már 35000-et ment a géppel anélkül hogy megbontotta volna. Mivel a kezdetektől fogva motorozom ezért nekem ez alap, ehhez vagyok szokva. Igaz hogy mi teljesen más távolságokról beszélünk. Ha tényleg 5 km-re használod naponta elhiszem hogy sokáig bírja.

@alex58: Ha neked nincs halálfélelmed maikor egy batár nagy kamion másféllel húz el melletted és húzza rád a kormányt hogy ne ütközzön frontálisan, akkor te bátrabb vagy mint én. Jó neked.
Ezt a "pesti köcsög-vidéki suttyó" örökzöld témát én nem szeretném erőltetni úgyhogy hagyjuk is.

spapda 2011.12.18. 23:01:19

@Breacher: Az Alföldön én is bringáznék, de egy olyan városban, ahol a legtöbb utca valamerre lejt (Murphy törvényének megfelelően mindig az ellenkező irányba, mint amerre mennék), nem jó buli.
Én úgy vagyok a kérdéssel, hogy ha messzebb akarok menni a városhatárt jelző táblánál, akkor triviális az autó használata, és mivel van is a háznál, miért ne azt használjam? Városon belül pedig a parkolási anomáliák (fizetős zóna kerülgetése, gyaloglás a széléről, kevés szabad parkoló a belvárosban stb) és a költséghatékony, gyors közlekedés miatt a robogóra esett a választásom. Így a robesz éves futásteljesítménye alacsonyan tartható, vagyis tartós a gép, és az autót sem amortizálom feleslegesen a hidegen járatással. Win-win.

Abban szerintem megegyezhetünk, hogy ez egyfajta igény kielégítése. Vannak más igények, más környezetek, más anyagi helyzetek és más, már rendelkezésre álló géppark, aminek a végén a computer nem az 50 köbcentis robogót dobja ki ideális választásként. De van, ahol elég a 3-4 LE.

Motordoktor 2011.12.18. 23:18:00

@mtk001: Se hozzáférni nem lehet, se fül nincs, amibe beakasztanád.

nofatchx 2011.12.18. 23:51:47

fránya rugó. 3x ilyen vastag sztender rugót egy csavarhúzóval könnyedén be lehet akasztani. ezt pedig egy hajlított végű lapos fogóval lazán be lehetett volna, vagy egy kötöző dróttal, aminek a végére hurkot köt az ember, vagy egy kisebb csillag-villás, csillag végével, vagy... szinte bármivel, célszerszám nélkül is, amik biztosan vannak kéznél. én senkit nem akarok bántani, de az ilyen szerencsétlenkedésektől hülyét kapok.

peace!

Himoto 2011.12.19. 06:33:48

@alex58:
Nem értettem félre. A scarabeok is viszik óra szerint a 80at gyárilag. A tied le volt fojtva az eldugult kipufogóval és azért nem bírta kiforogni magát. A sito plus egy szinte gyári cső. A 90es évek végén szereltek vele gyárilag runnert nrg-t SR-t stb.
Igazi erőre akkor kapna ha egy sport kategóriás kipuffot tennél rá. (extra, zx, next-r) Csak ezek hülyén néznek ki egy nagykerekűn.

zöldi 2011.12.19. 07:15:02

A vee rubberrel nagyon ésszel, vízen eszméletlenül csúszik. A hurka N-es simsonom többször megkapart vele kettesben is.

Chingachgook 2011.12.19. 10:49:11

@spapda: bocs hogy belevau, de tok igazad van. 7 eve robogozom budapesten, 50essel, napi 20(-30) km-t, es lekpogom eddig nulla balesettel, esessel (leszamitva mikor audis kisholgy sminktukor nezegetes kozben nekem gurult a piros lampanal). anyagilag kurvara megeri, pedig en gyari uj robogot vettem. igy telen sincs sok kedvem letenni, de teligumit azer nem veszek. es az is rizsa hogy rettegni kell, szerintem mindossze folyamatosan figyelni kell minden iranya, es iszonyat defenziven vezetni, tudom ez nem megy mindenkinek, pedig autoval ugyanez a recept: ha lassabban mesz, tobb idod van reagalni barmire. nagybatyam mondta anno: vezess ugy, mintha rajtad kivul mindenki vak, suket es hulye volna. hat tenyleg gyakran erzem igy (egy orult? ezek mind szembe jonnek! :)

kriszlc4 2011.12.19. 13:37:34

Remek cikk!Jókat nevettem!Megy ez neked ha van kedved Dani!A KTM-nél elég kedvhiányos voltál!

Breacher 2011.12.19. 19:10:27

@spapda: Persze. Más környezet, géppark stb. Ezért írtam az elején hogy én nem érzem át. Nem a robogókat nem értettem, hanem konkrétan a 2 ütemű 50eseket. Dehát ez csak én vagyok.

alex58 2011.12.19. 19:20:39

@Himoto:

Én újonnan vettem a Scarabeot, 2007-ben, egy Piaggio blokkos Street-et. Ezért a kipufogója garantáltan nem volt eldugulva, maga a katalizátor volt a lassabb tempó oka. A gyári fojtások kivétele után - óra szerint hátszéllel - ment 75-öt, amúgy csak 70-et. Bemértük a valós sebességet, amikor az óra 70-et mutatott, akkor valójában csak 62-vel ment. Azóta megcsináltam az órát is, most már az is pontos.

Az általam leírt módosítás igazából nem is tuning, hiszen a motorhoz nem nyúltak. A variátor és a karburátor minimális módosítása a kipufogó cseréjével együtt a szakirodalom szerint max. 5% plusz erőt jelenthet.

Az viszont nagyon jó, hogy most utazok azzal a 60 km/h sebességgel, ami korábban a végsebesség volt.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.12.19. 21:36:08

@Chingachgook: A robogót sok esetben a jog nem a nagymotorokkal, hanem éppen a bringákkal állítja párhuzamba. Ebben az összevetésben furcsa lenne kevésnek mondani az 50 köbcentit (ez B125 kapcsán is igaz), így igazad van abban, hogy 50es gépekkel is lehet közlekedni. De ettől még sok robogó inkább egy "kerékpár amit nem kell tekerni", mintsem egy kisebb motor, így sokak elvárásainak éppen ezért nem is fog megfelelni. Más mércével, más elvárásokhoz mérnek.

A rosszul használt 50es robogó viszont életveszélyes lehet, hiszen aki nem tudja a határait megérteni, kezelni az előbb-utóbb elkövet egy komolyabb hibát, ami veszélyes lehet.

Slampixxx 2011.12.19. 22:31:17

Van olyan robogós aki nem nyél gázzal indul: én!
:-)

mt-03 2011.12.19. 23:25:31

nekem is heidenau van a robogomon (honda giorcub 10"). teljesen jo. mondjuk az enyim tubeless, hazilag nem lehet felfujni kell hozza kompresszor. eleg kemeny a fala, ridegebb, de hoban sokkal jobb mint a nyariak.
az enyem se egy erogep, hisz 4t, de azert 63-at ment (gps szerint), pedig kicsi csondes es viszonylag keveset fogyaszt (max 3L). azt mar nem is mondom hogy lancos es valtos (korvalto 4sebesseg).

durva csipa 2011.12.19. 23:27:19

Az obis kezeslábas honnan, hogyan, mennyiért? Erről egy posztot svp!

oszkapiszka 2011.12.19. 23:44:49

Anno Csikós írta, hogy az Alfa Romeo vírus a maláriához hasonlít, amikor kigyógyul az ember belőle és tünetmentes lesz, akkor is bármikor visszaeshet.

Szerintem a vespázás is pont ilyen, sőt még ilyenebb. Emiatt az átkozott cikk miatt most jól elkapott ismét a kór :(

Aki még nem vezetett klasszikus, kétütemű, forgótárcsás, markolatváltós vespát (legyen az akárhány köbcentis), az nem tudja, hogy miből maradt ki.
Tulajdonképpen a mai műanyagrobogók ellentettje. Nagyon funky, na :)

Amúgy kevés megbízhatóbb és strapabíróbb kismotor van, mint a régi vespák. Anno a legszakadtabb, 60 ezer km-t futott rózsaszínre fakult sziciliából guberált PK-mal is bármikor gondolkodás nélkül elindulhattam bárhová, akár külföldre is.

De talán nem kéne reklámoznom, így is túl drágák, úgy megy fel az áruk, mint a higany.

Jajj, már megint megfertőződtem, Zách Dani, te! :)

tyberius 2011.12.20. 23:07:15

Kicsit offtopik, de az autóúton robogózó úriember lehet, csak elnézte az utat (talán legutoljára az elkerülő építése előtt járt a négyesen), és csak akkor vette észre magát, amikor már nem volt lehetősége visszafordulni (én is jártam így, félve árulom el: bringával ráadásul)

Index Elek 2011.12.23. 09:12:09

Előző munkahelyen az egyik szaki a műhelyben egész évben motorral járt. Nem Budapest, hanem Svédország nyugati partja a helyszín. A motor egy Innova 125-ös. Annyi tuning volt rajta, hogy a térdét és a kezeit védendő feltaknyolt a gépre terelőlapokat. A markolatnál félbevágott műanyag kanna volt. A lábaknál pedig valami lemez, ami a műhelyben vált feleslegessé alighanem.

A ruházat elég komolyan nézett ki, beöltözve Michelin baba benyomást keltett.

A gumi konkrétan szegecses volt. A nyugati parton a téli időjárás sok esőt és leginkább +/- 5 fok körüli ingadozást jelent. És masszív sózást. Az útburkolat felváltva vizes és fagyott.

A legtöbben persze lerakják a motort télre. A nyár úgyis csak 2 napos, azt jól ki kell használni :-)

godspid 2011.12.23. 11:30:13

PK-m 70es hengerrel és ezzel a rezonátor kipuffogóval 70-et megy. Ha csak a motorhangra figyelek,akkor 50-60 közé áll be az óra. Hajszolt gyorsításnál 45-nél váltom a 4.-et, persze kuplung nélkül. Nem értem én a Csikós megjegyzését sem az életveszélyesen "vánszorgó" egykori 50-es PK-ról. Hol vagyok én még a 125 ös PK-PX től?!

bh pearl 2011.12.28. 00:08:30

minek szenvedni a vespával???
jó sose lesz.
ha szerelni akarsz, akkor szerelj pénzért.

vegyél egy jó simsont, vagy inkább egy 125 ös, vagy 150 es MZ t. azzal többre mész!

az simán megy 90 et, és bárkit legyorsulsz a lámpánál.

2012.03.29. 12:40:37

Megszűnt a több évtizede fennálló munkahelyem. Kénytelen voltam valami jövedelemforrást keresni. Ekkor találtam rá a KMD holding által kínált lehetőségre, amelyet szívesen ajánlok mindenkinek a következő honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a

Ámond Pista 2012.04.20. 10:47:33

@bh pearl:

"minek szenvedni a vespával???
jó sose lesz."

Ez mekkora általánosítás, atyaég...

PK 50 vs 125ös vagy 150 es MZ ?

Almát az almával hasonlítsd össze, úgy korrekt!

bh pearl 2012.04.20. 14:31:00

nem az.
ezeréves szeméttel vesződni egészen más végeredményt ad, ha pl. mz ről van szó, mintsem pl, vespáról.
nem a vespát szólom le.
azt ütném agyon, aki behordta a sok száz kamionnyi szemetet az országunkba.

Csilla Szabó 2013.06.24. 22:37:09

Na a sok Simson kentaur... azért van valakinek Vespája, mert azt akarja hogy legyen neki (legalább) egy! Ha simsont akarna, azt vett volna magának. Egy ilyen motorban nem csak a sebesség számít. Akit első találkozásra nem "fertőz meg" egy ilyen jószág, azt sose fogja. Mindenkinek van egy szíve csücske járgánya. Vannak fityósok, trabisok, harley-sok stb.... és vannak a Vespások. Erről kár is tovább regélni. Én pedig annak a híve vagyok, hogy minden motort úgy kell használni ahogy azt megtervezték. Mellesleg én most kaptam egy ilyet a páromtól és bár még nem volt alkalmam kipróbálni, tudom, hogy ha végre felülök rá napokig nem fogom lejönni a mosoly az arcomról. VIVA LA VESPA!!!

Friss topikok

tcomment feed

  • Nincs megjeleníthető elem
süti beállítások módosítása