Beugrottam Schwarzeneggerékhez


A Terminator a nagyvason


Nagyon finom vagyok, ha azt mondom: a T4 Mototerminatorai nem lettek olyan legendásak, mint az a Fat Boy, amit nem sokkal a Terminator 2. forgatása előtt mutatott be a Harley Davidson - a film világhírnevet adott neki. Nem kizárt, hogy az okos termékelhelyezésnek köszönhette a gyár, hogy a 90-es évek elején megint piacvezető lett a 750 köbcenti feletti szegmensben Amerikában.


Mototerminator - nem létezik még replika sem, de állítólag Ducatikkal modellezték le

Thal polgármestere, Peter Urdl mutatta meg nekünk azt a motort, amely a még meg sem nyitott Arnold Schwarzenegger múzeumban található - ebben a formában a Totalbike olvasói láthatják először. Élőben látni és felülni rá akkor is nagy dolog volt, ha tök ugyanolyan, mint bármelyik másik, 1990-es Fat Boy. A múzeum kedvéért megvásárolták azt a házat, ahol Arnold született és élt gyerekkorában. Igaz, a család eredetileg a második szintet birtokolta csak, most pedig az alsó szint is rendelkezésre áll, de a Fat Boyt az emeleten helyezték el, rögtön az első helyiségben.


A múzeumban az eredeti Fat Boy

A filmhez állítólag hét darabot szereztek a gyártól, de csak egyetlen volt alkalmas utcai használatra és rendelkezett rendszámmal. A többit a fogatásokon hamar leamortizálták.


Kifogástalan állapotban

Ezt az egy példányt Arnold szerezte meg, és a múzeumnak ajándékozta. Így a képeken az eredeti „Terminator” Harley Davidson Fat Boy-t láthatjátok. Patika állapotban van, olyan, mintha most jött volna a szalagról.


Részlet a filmből

Jól jöhet még, ha Arnold visszatér a Terminator 5.-ben – de reméljük, a kisnyugdíjas már sehova sem tér vissza. A múzeum viszont idén nyáron reméletőleg végre megnyílik: a legfrissebb terv július 30., bár hallottam már őszt is. 


Csúnyán látszik a dublőr
 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr593005445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagylori 2011.06.22. 12:43:21

"Ne hidd, hogy csak úgy elpályázhatsz innen! Leszállsz, vagy leszedjelek?"

olcsójános 2011.06.22. 12:49:03

Jobban tetszett volna a film, ha BMW motort használtak volna. Mégiscsak erősebb, jobb, mint bármilyen más motor. Jobban illik a Terminátorhoz.

paladinn 2011.06.22. 13:03:27

ne röhögtess!! béemvé????

GERI87 2011.06.22. 13:12:59

hajaj...
Az első és a második rész után le kellett volna zárni a sztorit.
Még hogy 5..Na ne...
Ez a képregény, rajzfilm izé is..
Pfff.

Túl sok bőrt akarnak lehúzni a témáról.

Értem én hogy megnézik meg pénz meg minden...de nem kéne megerőszakolni szegény T100-at.

Utálom amikor kiöregedett rendezők, producerek meg kezdő tehetségtelenek eredeti (saját) ötlet híján jó filmekből meg képregényekből csinálnak valami nagy kupac szart.

'saztán? 2011.06.22. 13:35:15

ne etessétek a troll majmot!

Punetti kapitány 2011.06.22. 13:42:17

A forgatáshoz miért vették le az indexet? Vagy a forgatás befejeztével miért rakták vissza? Vagy nem ez a motor szerepelt a filmben?

kovászosUbukla 2011.06.22. 13:44:22

"szükségem van a ruhádra a csizmádra és a motorodra"

Lassan nagyobb kabarévá fajul ez a filmsorozat mint a rendőrakadémia. Lényegében már csak 2 rész választja el tőle és számban is passzol hozzá.

Dallas (a kitiltott) 2011.06.22. 13:45:44

Jól néz ki az öreg traktor.. Nem úgy mint Swarci.. De ettől még Ő a Terminátor.

nofatchx 2011.06.22. 13:46:16

pont ebből a fajtából/színből mennyi készülhetett?
esélyes egy ilyet beszerezni?
mert a fat boy mindig is tetszett.
csak nem ezek az újak, azok már nem.

JLeno 2011.06.22. 14:22:40

Jót röhögtem a "Csúnyán látszik a dublőr"-ön, mert az hagyján, hogy látszik, de már anno a filmben is úgy nézett ki az arc, mint Van Damme. :D
A kiscsákó dublôrének meg milyen gyapjas már a parókája.

SomeSeed 2011.06.22. 14:26:39

A T3 még azért elment, de a 4-től kész voltam (ráadásul egy napon . A motor meg kéne.

SomeSeed 2011.06.22. 14:31:17

Na, félbemaradt... Szóval egy napon láttam a Legio-val a T4-et. Szar nap volt... :D

ergerberger 2011.06.22. 14:36:58

Ha nem tér vissza legalább még egy Terminátorban Arnold, akkor kibaszott dühös leszek!

Pizza zabáló 2011.06.22. 14:40:23

nem kéne. drága, nagy, csúnya.

dirige 2011.06.22. 15:03:40

@CubΕ: Te a Marsról jöttél és eddig BMW-prospektusokat olvasgattál??????

littlerock 2011.06.22. 15:12:31

lenyúltátok az avatárom... wehh...

BocaNegra 2011.06.22. 15:20:40

Még h BMW...a faxomat! Aztat!

A 4. tényleg szar volt, a +-ban még volt Swarci, meg egy jó punci. :P
Ha már dublőrök: sztem a kis CR is újabb verzió volt, mielőtt összetörték volna. De lehet erre csak én emléxem így...vki?

R1200Gs 2011.06.22. 15:32:07

Nem való ebbe a BMW..Unlimited lenne... Jó ebbe a buta Fat Boy.. Mondjuk tény ,h alkalmatlan motort választottak ,de hát ez a tiszta Amerika..

SomeSeed 2011.06.22. 15:38:28

@R1200Gs: Ezaz, csak erősítsétek a BMW-sek messze földön híres szerénységét és empátiáját... :DDDDD

Tazizi77 2011.06.22. 15:49:29

Minden HD egy nagy rakat sz.r és akkor még finom voltam.
nem motor az, hanem egy óriás, mobil, sz.rszivattyú

Ls_650 2011.06.22. 16:11:53

@CsernoBillly: BMW-->Busz, Metró, Villamos.... Na azzal tényleg szuper lett volna a film :))

R1200Gs 2011.06.22. 16:32:19

@SomeSeed: Van a csapatunkban egy srác aki Harley-vel
próbálkozik. Miatta szopunk állandóan. 120-nál el akar szállni a feje. Nincs nyomtartása szitál. Képben vagyok ,h mindenki egyedi überfasza csávó akar lenni és fest alakít ,h minél egyedibb original man lehessen. Eközben elvész a motorozás élménye.Mi BMW-sek beérjük a márka által ajánlott széria motorokkal. Gondolom mérnökök tucatjai dolgoznak a régi (patinás) boxer-technika fejlesztésén. Még működik! :-)
Nézz meg egy amcsi motorok epizódot a tököm tudja melyik adón... Megvan a recept V2 és vascsőből hajlítgatott váz flexxel beigazítva. Igazi amcsi innováció.. no mérnöki munka flex lemez cső káromkodás tetkó és kb 90 a vége... (aszfalton) Védjétek be a hányás HD-t. Ja ,h legyen egy kicsit igazad is ... Büszkén(egyenlő a nagyképűvel) ajánlom a BMW R1200 GS-t.. :-) Fat Boy-ról told át rá a segged és akkor rá fogsz jönni valamire...

mickómaci 2011.06.22. 16:56:14

r1200gs= nehéz, terepre nem való fostalicska, bár szívesen megnézném fél méteres sárban, amint a motorozás élménye kiül a tulaj arcára . . .

R1200Gs 2011.06.22. 17:07:31

@mickómaci: 225 kg tele aluminiummal magnéziummal...Varadero 270 kg Nos...?
Harley fél méteres sárban?
GSX-R Suzuki fél méteres sárban?
Bármilyen mocc fél méteres sárban?
Mickómaci édi maci vagy ajánlom Róbert Gidust tanácsadódnak :-)
Olvasd el amúgy a A hoszabb úton Afrikába c könyvet! Ha nem megy az olvasás akkor képek is vannak.. Van olyan homok és sár ahol egy cr 125-össel nem sok mindent érnél el... :-))

fizukicsi 2011.06.22. 17:09:05

A BMW tulajok nagyon nagy része, köcsög, buzi, seggtúró fasz.

Ámond Pista 2011.06.22. 17:26:21

@fizukicsi:

Jó volt a szombati felvonulás?

R1200Gs 2011.06.22. 17:28:33

@fizukicsi: vannak kivételek.. ha fizukicsi nagy lesz akkor tapasztalhatja is.. Vannak elhított köcsög árpádsávos nagymagyarországos BMW-sek is.. Ők még keresik az identitásukat.. Nem kell ab start mindenkit utálni aki BMW-s.. Ár érték arányban jobb ,mint egy Harley... Jahh amúgy országunk fő Harley-se Smitt Pál áLamfő.. Tőle lehet kérdezni motorügyben,hisz ehhez is ért.. Még az is lehet ,h magyar áLami szintre kerül a Harley... (adókedvezmény stb...)

mickómaci 2011.06.22. 17:34:27

A magyarisztáni bmw klub elmotorozott Afrika alsó sarkába, aszfalton, esténként 5* szállodában hemperegve, nagy kihívás lehetett ...
225kg alu? magnézium? Színesfémgyűjtők álma ez a gép...

Ui. Crossmocin nőttem fel annak idején, így vannak szép emlékeim az sárban való hempergésről...

jmakri 2011.06.22. 17:36:40

Ha választanom kellene egy birodalmi túra bmw-vel és egy amcsi túra harley-al között (akár max 90kmh-val), akkor nekem pl. nem kérdés, hogy irány amcsi. De tény, hogy itthon szép szopás lehet egy ilyen motor, és igazán nem is ebbe a kultúrába passzol.
A filmbe meg bmw meg japó motor nem való. Oda tökéletes ez a motor, a feeling-jével együtt...még ha szar is.
Ja nekem a 3. rész is bejött, de nem ér fel a másodikhoz ez tény. A 4. rész meg valami vicc, felejtős, de érdekes.

yeahbaby 2011.06.22. 17:39:54

Az a különbség, hogy amcsiban a Harleysok, Indianosok már vagy 60-80 vagy nem tudom hány éve szépen elmotorozgatnak keresztbe-kasul az országban, jól érzik magukat, itthon meg a friss vállalkozó apukák a cég nevére hitelre összekaparnak egy BMW-t, elmennek egy Budapest-Eger túrára és akkor már ők a nagy easy riderek, amikor 20 éve még örültek ha volt egy ETZ-jük.

R1200Gs 2011.06.22. 17:43:18

@mickómaci: Egyben többet ér... játszósmoccnak van egy ktm-em és fetrengek sárban is.. Azért nem vagyok klubbtag ,mert láttam az arcokat.. Viszont a tipust és a márkát védem ,mert nagyon bejött. Terepen bütykös gumi nélkül halott.Bütykös gumival úton szintén.Köztes gumival light használat terepen.(metzeller tourance) Úton ok.
Nem mindenki elhízott soft endurós..
Kényelmes amúgy és gyors. Én a chopper -cruiser vonalat nem tudom motorosnak tartani .. (gyárihiba)

R1200Gs 2011.06.22. 17:46:09

@jmakri:Nem való a terminátorba a BMW egy matt fekete Ducati komolyabb lett volna. Viszont a kunsztok sem egy Fat Boy-hoz valók amik a filmben vannak...

mickómaci 2011.06.22. 17:59:29

Nem minden Harley-s 50 éves, elhízott, bankár, vállalkozó, HOG-tag, köztársasági elnök...
:D
Számomra az a motoros, aki "motoron" ülve szembejön velem az úton, lehet szakadt MZ, Goldwing, Pannónia, BMW...

R1200Gs 2011.06.22. 18:04:13

@mickómaci: Nekem is! Örömmel köszönök vissza az 50-es jogsi nélkül közlekedő robogós kissrácoknak is... Oldtimereknél kifejezetten repked a lelkem :-)

mickómaci 2011.06.22. 18:09:31

A HD mellet van egy 964-es T1-es Pannóniám,(nagyfékdob, csőhátsólámpa)
Nem eladó!

:)

Merida001 2011.06.22. 18:10:49

@CsernoBillly:

Jó hogy nem már Ducati!:)))

mickómaci 2011.06.22. 18:11:44

A HD mellet van egy 964-es T1-es Pannóniám.
(nagyfékdobos, csőhátsólámpás)
Nem eladó!

:D

mickómaci 2011.06.22. 18:13:30

... csak 1x, nem 2x, köszike!

:D

Tazizi77 2011.06.22. 18:14:08

Gyerekek: szánalmasak vagytok.
Akiért a motorokhoz, az tudja, hogy ámeriká nem tud se motort, se autót építeni. A HD egy rakat fos!
Gagyi váz, atom gagyi futómű, ramaty gagyi blokk, hányadék kinézet, motorozhatatlan, élvezhetetlen kotla.
A BMW-t nem említsétek vele egy napon. Motor csak európában készül, a teljesség igénye nélkül:
KTM, Husqvarna, Husaberg, Aprilia, Ducati, Bimota, BMW
Ámeriká... vicc az egész.

mickómaci 2011.06.22. 18:20:45

Nekem idáig 1 dolog romlott el az "amcsifosban" a hátsóteló...
(Showa, made in japan)
Vicc az egész...

:D

Tazizi77 2011.06.22. 19:03:05

@mickómaci: Biztos nem mész vele. Kezd el használni ( ne uztánfutóval vidd, mint a márkatársak ), akkor garantáltan minden befosik majd.
Japppppán alkatrész. Ugyanaz a f.s, mint az USA cucc, csak más a zászló

mickómaci 2011.06.22. 19:26:02

Nincs utánfutóm, az általam ismert "márkatársaknak" sincs, használom, nem akarja se le, se be, se összefosni magát.
Biztos csodatörtént!!!
:D

Mégis, mi parkol a garázsodban?

Garp 2011.06.22. 20:24:11

"Arnold Schwarzenegger múzeumban található" - na innen egy lépés a Schwarzenegger Közkönyvtár, a többit meg tudjuk...:D

nofatchx 2011.06.22. 20:46:31

R1200Gs:

te meg olvasd el sulkovszky könyvét.

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.06.22. 20:48:58

@nofatchx: nezd en ismerek olyat, aki 350-es Jawaval jarta be Azsiat es Afrikat. az egesz turamotor kerdes jelentosen tul van misztifikalva.

SomeSeed 2011.06.22. 20:49:19

@R1200Gs: Engem kár győzködnöd, mert nem a BMW-t szóltam le.

SomeSeed 2011.06.22. 20:50:32

@Garp: Egész pontosan Schwarzenegger elnöki könyvtár... :D

SomeSeed 2011.06.22. 21:00:29

@'saztán?: Viszont a fejükön krómozott bográcsot hordó, 8 fokban is pólóban és bőrmellényben motorozó HD-sek senkinek nem intenek vissza. Múltkor a feleségemmel lenyomtunk egy balcsi körüli túrát, iszonyat sok motoros volt. Üdvözölt a Busás, a GoldWinges, a VStrom-os, a Burgman-es, a Banditos. A bográcsfejűek meg - néhány értelmes kivételtől eltekintve - vérszomjasan meredtek előre, teljesen be volt görcsölve a szemöldökük. Csak röhögök az ilyeneken.

nofatchx 2011.06.22. 21:03:48

a bográcsos hd-sek inkább pózőrök.
nem kell minden hd-st ilyennek gondolni.
biztos vannak a bmw-sek között is szerény emberek. :)

zombika 2011.06.22. 21:08:54

Ezt a BMW fikamizériát minek? Tény és való hogy a Fat Boy kurvajolnézkiésmacsó, ám egy hasonló kategóriás BMW tecnologiailag fényévekkel veri. Én nem válogatnék ha bármelyiket hozzámpattintanák. :)

SomeSeed 2011.06.22. 21:12:05

@nofatchx: Nem gondolok minden HD-st ilyennek. A Fat boy meg jöhetne azonnyomban, még ha szar is. :) BMW-seket meg ismerjük. Mindenki barátai... :DDDDD

SomeSeed 2011.06.22. 21:13:24

@zombika: Én sem válogatnék, de kár a BMW-t a HD-vel bármilyen szinten is összehasonlítani.

SomeSeed 2011.06.22. 21:14:42

Viszont a HD felhozatalból a Fat Boy-on kívül csak az Electra glide kéne, más nem. Nem igazán vagyok chopper/cruiser rajongó.

nofatchx 2011.06.22. 21:16:10

@SomeSeed: megnéztem mennyiért mérik az első fat boy-okat. még kicsit gyűjtögetek. :)

(~20000 eu)

nofatchx 2011.06.22. 21:22:29

és feketét nem is találtam, csak a "grey ghost"-ot. 90-es évjáratban nem volt fekete? csak a filmben?

nofatchx 2011.06.22. 21:27:09

@baowah: én tudok egy embert, aki jó régen, egy 50-es valamivel (riga, vagy valami hasonló kaliberű kgst csoda) megjárta gdansk-ot oda-vissza. oké, az csak 2000 km, de szép teljesítmény egy olyannal.

Plumper_ 2011.06.22. 22:25:04

@R1200Gs: Magyarországon nagyon nehéz tisztességesen annyi pénzt megkeresni (hacsak nem 70 felé közelít az illető, és gyűjtögetett rá), amiből telik béemvére. Autóra vagy motorra. A béemvé autósok 95%-a bunkó, agresszív, közveszélyes állat. A béemvé motorosok többsége orrfennhordó, modoros gazdag pöcs.
A HD-sek sincsenek lemaradva: sörhasú, óriás-magyarország matricás, trélerrel a motort alsóörsre vontató papírkutyák.
Dehát ez itt Hunnia, kérem. Itt nincs teljesen egészséges csoportosulás.
Béemvé motor a Terminator 2-be? Majd ha a vécédeszka simogatja a valagamat, szériában 3ezer Ft-ért.

nofatchx 2011.06.22. 22:35:54

@Plumper_: tisztelet a kivételnek, vagy valami? :)

upsidedown 2011.06.22. 22:48:45

Akinek volt már Harley motorja az tudja, hogy annyira nem szar. Én mentem már BMW boxerrel de műszakilag, kifinomultságban nincs a kor színvonalán. Olyan a mai japán motorokhoz képest mintha egy Yarist hasonlítanál egy kertitraktorhoz. Túramotor? Láttam az ífju yedi filmjének egyik részét, hát azzal a háttérrel én inkább egy XR650R Hondával mentem volna. Van aki R1-gyel kerülgeti a világot, ha jól tudom már 6. körnél tart. Hagyuk már ezt a nagy BMW dícsérgetést, divatmotorok.

nofatchx 2011.06.22. 22:56:02

@upsidedown: igazad van. annyiban kiegészítenélek, hogy nem is mindenki vágyik világkerülő túrákra, vagy egyszerűen nincs is idejük. illetve kiváncsi lennék, hogy akik ezzel példáloznak, azok hányszor kerülték meg a földet. az, hogy a motorjuk elméletben tudja, az kit érdekel, nem?

Raticus 2011.06.22. 23:01:36

"Hoppá apu, mi van a lábad között, különbség?"
"Kell a cipőd, a gatyád, meg a többi, köcsög!"
"Állj meg atléta öcsém...lelőlek!"

www.youtube.com/watch?v=PekCUHJd_wg

Kult-klasszikus :)

Alvin666 2011.06.22. 23:49:29

En a Harley-t es a BMW-t is szeretem. Itt az USA-ban meglepodve lattam hogy a rendorok atultek Harley-rol BMW-kre. Erdekes tendencia, bar nem ertem miert nem egy fele annyiba kerulo Suzukira ultetek at oket.
Most lathatoan mindegyikuk elvezi, hogy a Harley-s trottyogas utan a Bomosokkel hasitanak, de mint aki nem normalis...
Valahogy nekem egyebkent jobban tetszettek Harley-n, annak idejen. Jobban illett ide az a latvany.

AzHofi 2011.06.23. 00:34:04

Én egy rollerrel szoktam menni, mindig integetek a többi motorosnak, de azok tahóniába valósiak, és nem köszönnek vissza, csak vigyorognak mintha kurvát látnának és a foguk közé mén a muslica. :-)

falfirka 2011.06.23. 00:48:12

Mennyi nyálgép veri itt magát?!
A nőkön nem vitáznátok össze,hogy melyik a jobb? A szőke svéd,vagy az alacsony japó,a nagymellű szopós olasz,vagy a bevállalós néger nagyseggü?
Ennyi barmot...

Motor és kész!
Ha veretni akarod,akkor cross..és menj az erdőbe,ha adrenalin bomba kell,akkor speed,ha retró,akkor meg valami ősmagyar , kgst belpiacos.
Mennyi ronda előitélettel vannak itt sokan...megáll az ész..
Több japcsi chopperem volt,mégsem buziztam sem a spidest,sem a harlist.
Most Harlim van( Ultra)nem vagyok sem kövér ötvenes,sem kft-és,és nem hordok rohamsisakot sem...ja és köszönök még a robogósnak is,ha int.
Voltam egy seggel,lábon alsóörsön tiszántúlról és megyek sirokra is sárban fetrengeni részegen.
Na ezt oszd el,és ítélezzél!
Béke!

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.06.23. 03:35:08

@R1200Gs: abszolute igazad van, de a masrol szol a harley.

a bmw r series mellett egy olyan motor amelyiknek az a legfobb erenye hogy rugozik a hatulja---- nevetseges.

viszont a HD tudja azt amit mas nem: HARLEY - DAVIDSON> a feeling.

lattal mar olyan gyarat amelyik BMW t utanzott? a suzuki volusia ( volusia az a county ahol Daytona van, a HD talalkozo szinhelye ) bevallottan official wanna be Harley, de kimondatlanul az osszes motorgyar utanozza. tegyuk hozza:jobban.

a HD az HD. pont.

Schwartzenegger meg svarzi:)

-"i'll be back!" :D

( amikor volt a 2nd round gov. election akkor be volt tiltva az osszes AS film, korteskedesnek minosult volna mellette :D )

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.06.23. 03:39:24

@upsidedown: nekem volt. ketto. tenyleg szar. az egyik 4honapos volt mikor elhagytam rola a rendszamot tartostol - letorott a rezgestol. a sportsterbol meg csak ket helyen folyt az olaj: orran-szajan. mondjuk az 4 eves volt amikor vettem. most suzuki volusiaval nyomom es szemezek kb egy eve egy BMW GS el - oregszem..... ha nyugdijjas leszek megint veszek egy HDt, barberhez jarni tokeletes :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.06.23. 03:43:29

@Alvin666: San Franciscoban most ultek vissza a HD re, tele a craiglist expolice bmw vel. szerintem nem azert felejtik el a bmw t mert nem eleg jo. vagy ki tudja.

hawaiion lattam az orias bmwt, kicsit rohejes volt, a leghosszabb autopalya a H1 es, kb 25miles hosszu es 50 a max :D

Plumper_ 2011.06.23. 07:49:45

@falfirka: teljesen igazad van. te valószínűleg igazi motoros vagy.
ha Mo-on nem olyan kép társulna a HD-khez, és meg tudnám fizetni, én is HD-t vennék, valami kisebb verziót, városba.

@visszakettopadlogaz: ennek pszichológiai jelentősége van. az amerikai elnöknek Cadillac-je van, az angol királynőnek Rolls-Royce-a. ebből következik, hogy az amerikai motoros rendőrök HD-ken hasítanak. hasítSANAK...

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.06.23. 08:50:21

@Plumper_: Lincoln Continental az a Cadillac, lattam LA ben. amugy mindegy. ertem mit mondasz, tudom hogy igy van, de akkor miert valtottak bmw re ? jelzes a HD nak: szarokat csinaltok, gyartsatok rendes motort akkor lesz ujra police HD? ki tudja.

Plumper_ 2011.06.23. 09:01:21

@visszakettopadlogaz: A béemvének hatalmas piaca lett az USA-ban, rengeteget adnak el ott. talán benyomultak a rendőrmotorok közé is. Biztosan sokkal jobb motor a béemvé, de a HD mutat rendesen és hagyományosan az amerikai motoros rendőrök schegge alatt.
Mikor gyártottak Eu-ban ilyen gyönyörű autót? files.conceptcarz.com/img/Lincoln/59-Lincoln-Contientnal_DV-09_GC_001.jpg
tuti ilyet (vagy későbbit) vennék, ha lenne rá lóvém.

droidz 2011.06.23. 10:13:25

Nem igazán értem azokat akik mindenben a hibát keresik,szerintem a T2 kitűnő film,bármikor leülök és végig nézem és élvezem a jeleneteket,képeket a zenét !
Nem nézegetem,hogy mikor van dublőr,meg mikor emelték le daruval a motort.
Nem értem azokat sem akik a másik motorját fikázzák (bmw vs. harley vagy bármi,)attól még nem idióta a másik,hogy más stílusú motort szeret.

janoszeged 2011.06.23. 18:16:03

A Kawa 1000-es mint amerikai rendőrmotor!
Azt még most körülnyalnám.

Tazizi77 2011.06.23. 19:49:21

@mickómaci: KTM barátom, KTM ( Supermoto ).

Tazizi77 2011.06.23. 19:52:18

@SomeSeed: A babgulyás még a mocsok szakállukon szárad. Nevetséges, szánalmas barom a 99%-a. Nem kell integetni nekik, ők más világot képviselnek, ők a MOTOROSOK, mi meg csak szeretünk motorozni, az többet ér. Ki nem állom a motorosokat!
A szakállas szánalomgyárakat meg le kell alázni, ahol csak lehet!

mickómaci 2011.06.23. 19:52:37

Akkor mégsem a Harley szakértő szólt belőled hanem valami más . . .
:D

mickómaci 2011.06.23. 19:55:12

más: cickánypöcsű

Tazizi77 2011.06.23. 20:19:34

@upsidedown: A kertitraktor jobb fényévekkel, mint a Yaris!!!! Amúgy nő vagy, vagy meleg, hogy tetszik a Yaris?

Tazizi77 2011.06.23. 20:24:14

@mickómaci: :) A sz.rhoz mindenki ért, tehát a hörlejhez is! :)

United Steaks 2011.06.23. 20:46:57

Hogy egyesek bármely témából kiindulva ugyanarra a megállapításra képesek jutni, miszerint: "az enyém a legjobb, melyhez képest az összes másik nemhogy rosszabb, de egyenesen szar", az már valószínűleg a kórossá fajult "régbasztamegyjót" tipikus esete.

Tazizi77 2011.06.23. 21:09:07

:) Dehogy. Egyszerúen a hárlej nem motor, hanem egy óriásira nőtt, mobil búvárszivattyú!
Ebből indultunk ki!

Neonknight 2011.06.23. 21:43:44

Nem kétlem, hogy a BMW kiváló motor, de ha a Terminátorról van szó, nem ez a szempont.
Egyszerűen a Fatboy százszor macsóbb és a filmhez ez kellett.
Hogy nézne már ki Svarci egy BMW-n protektoros Cordura-ruhában, állvédős SHOEI sisakban...csak azért mert az 100szor korszerűbb mint a HD-bőrruha kombó... ugyanmár :)

Wari 2011.06.23. 23:21:40

Én 91-ben láttam Frankfurtban egy vajfehér-zöldmetál Fatboyt.Olyan szép volt,hogy majd összeszartam magam a látványtol -).Aztán jött a Terminátor,és teljesen belezúgtam.Majd ősszel kipróbáltam egyet...és lassúnak,meg nehézkesnek éreztem.Akkor jöttem rá hogy szeretek gyorsan menni,rövid féktávokat venni,és lábtartóig dönteni a motort.Szerintem jó gép a Harley,és több típusa is tetszik.De mégis inkább egy BMV R 1200 R-el gázolnék keresztül a csúcsforgalmon -).

Wari 2011.06.23. 23:23:56

Hogy kerültek be az írásomba ezek a méteres szóközök????

hagymalevy 2011.06.24. 10:02:21

@Alvin666: teljesen igazad van. Ebbe a filmbe pont ez a motor volt való. Amúgy is Amerikában játszódik a kilencvenes években.

Breacher 2011.06.25. 11:05:35

@visszakettopadlogaz: Ne legyél már ilyen kurvára amerikai. Senki nem esik hasra tőle.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.06.25. 17:04:42

@Breacher: Egy amerikai nem olvassa a Totalcart, legalabbis en meg nem hallottam rola. En magyar vagyok, csak itt lakok.

amugy nem lattam meg soha senkit aki a lakhely szerint nezte volna hogy ki mit kommentel. az a gyanum ha albaniaban vagy hondurasban laknek akkor azzal is baj lenne.

"rossz tancost a toke is zavarja"

Breacher 2011.06.25. 20:54:05

@visszakettopadlogaz: Egy magyar meg nem fűz be angol szavakat magyar mondatokba minden méteren. Csak azok a magyarok akik ott élnek és "látványosan" elfelejtettek magyarul. Igen, ez engem rohadtul zavar. De ez az internet, leírhatom te meg leszarhatod. Vagy nem.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.06.25. 21:45:24

@Breacher: tudod, eltelik kb 2-3 ev nem beszelsz magyarul mindennap es azt veszed eszre hogy a szlengbol kimaradsz mikor otthon Magyarorszagon beszelgetni kezdtek.

kb 10ev mar amikor a hivatalos esti hiradoban vannak olyan szavak amiket hirtelen nem tudsz hova tenni pedig magyarul mondjak. 15felett meg sokszor nem vagy biztos abban amit leirsz jo e - inkabb irod angolul mert elobb jon es otthon azt is mindenki megerti.

amugy nem "LESZ@ROM/NEM SZ@ROM kerdes ez, egy szint alatt az ember nem valaszol, bar szerintem ezzel te is igy vagy.

en nem szoktam kritizalni senkit amugy, ha valaki latvanyossan zavaro annak ugyis szol mas :)

nem bantani akarlak, minden oke:)

Breacher 2011.06.25. 21:56:43

Nem veszem bántásnak.Vannak ismerőseim akik nem élnek Amerikában csak az interneten és már angol szavakat raknak magyar mondatokba. Azt hiszem náluk kezdett el ez idegesíteni. Ha nem tudod hogy jó e amit írsz akkor írd be gugliba.
Minden oké.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása