Gyilkos Skoda, nedves tanga

Szerkesztőségi képregény-felelősünk, Szűcs Gyula csodás motoros-autós-világvége hangulatú történetet teremtett tettestársával, Budai Dénessel. Itt bent hétről hétre láthattuk az újabb és újabb lapok születését, de önöknek nem kell türelmetlenül várni a friss oldalakra, egyben, készen kaphatják meg a folytatásosnak tervezett, első magyar apokaliptikus hangulatú képregényt.

Gyula hosszas nógatásra elárult pár részletet és háttér-információt. Olvassák el, hangolódjanak rá a poros, posztnukleáris országunkra. Megéri.

„Mindig is olyan történetet akartam, ami ötvözi a Mad Max 3 roncsautós hangulatát a Boros-Szikszai festmények szétbombázott neo-Budapestjével, hiszen mennyivel faszább, ha a puskás-bőrdzsekis főhősök (és a kötelező kiskutya sidekick) a szétlőtt Lánchíd mellett kommandóznak a rommá lőtt Brooklyn-híd helyett. Mivel senki nem írt ilyet, kénytelen voltam magam kitalálni a sztorit. Ez lett a Café Postnuclear.


Azt, hogy Magyarország tökéletes sci-fi helyszín, az 1990-es Kiálts farkast óta tudom. Ebben a Gáspár András regényben a bolygóközi háború főhőse nem New Yorkba vagy Tokióba tér vissza, hanem 2090 Budapestjére, ahol a Continental szállóban lövöldözésbe keveredik egy cápameberrel a pesti felhőkarcolók között, majd antigravitációs Kárpátia kocsival menekül a mutáns bérgyilkosok elől.

A Café Postnuclear színhelye a posztapokaliptikus Magyarország, ahol egy magányos hős járja az országutakat – ahol tud, segít. Fecskefarkú Chevy helyett ’61-es Skoda Felicia Cabrióval dönget, Lucky Strike helyett piros Symphoniát szív, és a Texaco kutak helyett az ÁFOR-nál néz körül, mi maradt a háború és a fosztogató zombik után.

Végig arra törekedtünk, hogy a történetet bármikor át lehessen konvertálni az autótemetővé változott Nevadába vagy Ausztráliába is (ezért nincsenek például magyar keresztnevek, csak univerzális nickek és gúnynevek), ugyanakkor a gulyáskommunizmus retró fogyasztási cikkei és az ismerős autómárkák kellemes emlékeket ébreszthetnek a célközönségnek tekintett húsz év fölötti korosztályban. Nekik szeretnénk végre megmutatni, hogy a műfaj már régen nem a Pókembert meg a Bobót jelenti.


Abból persze még nem lesz képregény, ha a fejemben a világ legjobb Mad Max-mozija pörög, Ford Falconok helyett tuning Trabantokkal. A Café Postnuclear rajzolójával, Budai Dénessel azután haverkodtam össze, hogy mindkettőnket kidobtak a Galaktika magazin steampunk pályázatából: kiderült, hogy Dénes nemcsak a szegecselt vasakban jó, de pont ugyanabban a letisztult és odabaszós fekete-fehér stílusban rajzolja a 80-as évek motorizált cyberpunk zsoldosait, mint amit a kultikus Kaland-Játék-Kockázat könyvek, az Országút harcosa és a Kaliforniai visszaszámlálás óta imádok.


A Random című, 103 oldalas, ingyenes antológiánk azért született meg, mert szerintünk a hazai képregénypiacnak minden korábbinál nagyobb szüksége van arra, hogy kiszélesítse a nagyjából háromezer fős rajongótáborát. Ehhez viszont olyan populáris, sci-fi, fantasy, horror vagy nyomozós témájú, folytatásos történetek kellenek, amiket olvasva a célközönség megőrül, amíg nem tudja meg, mi történik a kedvenc hősével a következő részben."

 

Moncsicsis tangák, Pannonia motorok és Trabanntal támadó bandák a 41. oldaltól a Café Postnuclearban, vámpírok, robotharcosok és vérszomjas démonok a többi nyolcvan oldalon – nincs mese, csak képregény. A Random magazin első számáért ide kattintsanak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr982502295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.12.08. 17:07:39

Kösz, kolléga! ;)
Remélem, a hardcore Totalcar/Bike olvasóknak is bejön majd a posztnukleáris retró-Magyarország és a többi Random-képregény.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.12.08. 17:13:32

Erős RoadRash utánérzés, a nukleártrabi mindent visz! Jóféle.

SBSB 2010.12.08. 18:10:35

Mesztelen nők! :D

MOPO3OB · http://tinyurl.com/fakeb0ok 2010.12.08. 18:37:00

A rajzok nagyon jók. A Fallout óta tudjuk, hogy a jó poszt-apokaliptikus történet sikeres recepje: retró-jövő. Azaz visszamegyünk pár évtizedet és az akkori sci-fi-k világából építjük fel sajátos hangulatú apokalipszis utáni világunkat, természetesen a kiválasztott korszak jellegzetes retró cuccaival fűszerezve.

A történet viszont eddig nem jött be. Kicsit kaotikus, túl sok elemet akar bezsúfolni kevés oldalra, valamint a túlburjánzó retró már a poszt-nukleáris világ többi elemének a kárára megy.

badmash 2010.12.08. 18:37:54

Ilyenen nevelkednek a mai fiatalok?
Sajnálni tudom azokat, akik erre élveznek. Valószínűleg ezért ütnek agyon embereket, mert véletlenül balesetet okoznak.

Szép világ!

Attis10 · http://auto-matchbox.blog.hu/ 2010.12.08. 19:01:38

Ezek a rajzok nagyon odabsznak, én csak gratulálni tudok és hajrá

ÁrpiVezér 2010.12.08. 19:12:59

Nagyon el van találva a hangulat, a rajzok is szépek, Főleg a magamfajtáknak tetszhet akik mindenféle filmes, pc-játékos, stb utalásoktól izgalomba jönnek. :D

TexMex 2010.12.08. 19:38:41

Aszittem igazi meztelen nő lesz és S120-as skodás fotók!

biker_kolee 2010.12.08. 19:48:45

Baromi jó, várom a folytatást. :)

'saztán? 2010.12.08. 20:17:01

@badmash: te mire élvezel?

---

melyik képregényben is van egy olyan jelenet, hogy a móricz zs. kőrtéren egy nagy gödör tátong és mindenféle fantasztikus dolgok történnek? egy haveromnál lapozgattam a klotyón. hát, nem nehéz kitalálni, hogy bekakáltam tőle. :)

bp-motor.hu · http://www.bp-motor.hu 2010.12.08. 20:23:16

Szerintem is nagyon jó képek. A rajzoláshoz némi fantázia is kell. Hát az itt megvan.

Kolombusz 2010.12.08. 20:29:33

Igen szépek. Valamiért brutálisan trabantosnak látom viszont a felíciát, élőben talán mintha nem lenne ekkora a hasonlóság.

2010.12.08. 20:46:31

azt nem ertem minek ez a sok primitiv vulgaris megnyilvanulas mert amugy jo lenne.

daraltbel 2010.12.08. 21:16:50

@badmash:
@uzsonna:

Látom beindult a jó öreg trollercoaster.

daraltbel 2010.12.08. 21:21:22

Nekem nagyon bejön a pokolgép pólós csávó, ha jól nézem a sisakja is egy pokolgép lemezborítóról van mintázva. Metál.

Krisi 2010.12.08. 22:44:45

ez valami kurvanagy, jól külditek. a többit is elolvastam, azok sem vészesek. persze fogják sokan mondani hogy gyenge Sin City meg Mad Max koppintás (meg nyilván máshonnan is, de én átlag fogyasztó csak azt ismerem amiből filmet csináltak:), de szerintem pont ettől jó.

amúgy soha nem szoktam képregényeket olvasni - napirajzon kívül - szóval ezt akár vehetitek dícséretnek is :D

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.12.08. 23:12:03

Árpád, kösz, hogy megosztottad!!
A képregény zseniális. Hiába Mad Max koppintás az alapsztori, meg a Johnnie Walker erősen emlékeztet a Harley Davidson és a Marlboro Man névválasztására, a felvezető önmagában bitang jó, a rajzok, a vissza-előre pillantó retro-sci-fi dolgok hibátlanok.
Elő is fizetek a Randomra:)

Tomchy 2010.12.08. 23:12:33

A TIR-feliratos tanuló-hippi Barkas azért nagyot üt!!!!
;O)

Lajkok · http://lajkok.com 2010.12.09. 00:21:11

@TexMex: Én is! :S A képregénynek meg csak az első oldala jött be, a többit meg csak tölti-tölti... :S

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.12.09. 07:49:25

kösz a pozitív visszajelzéseket, igyekszünk! :)

@Lajkok: pdf-ben is letöltheted:
ffcenter.interhost.hu/random/Random_1.pdf

kyanzes (törölt) 2010.12.09. 07:59:24

Jópofák a malacok. Na jó, a camel toe is bejön.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.09. 09:16:59

Lehetett volna kisebbe feltenni a képeket, így majdnem olvasható volt a szöveg.

ghostdog75 2010.12.09. 09:27:06

anno még véletlenül keveredtem a random oldalára,ahol akkor még csak az első kockák voltak bemutatva,nagyon jónak ígérkezett,de aztán a főszereplő "bemutatkozott",és egyből lekonyultam...:-(
sztem ez hiba volt,még akkor is ha itt megtaláltam a "választ" rá...

Végig arra törekedtünk, hogy a történetet bármikor át lehessen konvertálni az autótemetővé változott Nevadába vagy Ausztráliába is (ezért nincsenek például magyar keresztnevek, csak univerzális nickek és gúnynevek

:-(

ezen kívül nagyon tetszik,de ezt egyszerűen nem tudom megérteni!
lehet nem is akarom.

sok sikert a készítőknek!

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.12.09. 09:44:15

@ghostdog75:
szerintem pont az lett volna gáz, ha Szabó Jánosnak hívják a főhőst.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2010.12.09. 10:22:40

ha nem szopsz le ingyen, eltöröm a nyakad

aki ezt kitalálta, az vmi igen komoly gyerekkori traumát kompenzál szvsz

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.12.09. 10:47:59

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!:
köszönjük, "doktor úr". aki meg gyilkosságokról ír, az maga is gyilkos, igaz?
idióta.

noire jack 2010.12.09. 11:33:16

A rajztudás nagyon rendben van, azt elismerem. A szöveg, a történet gáz + ma már nem lehet semmit vulgáris szavak, káromkodások nélkül asztalra tenni, úgy nem menő?
És aki hasonló véleményt ír, annak vissza kell röfögni, nem lehet más a nézete valakinek, hm?

zag2010 2010.12.09. 11:42:08

@noire jack: csatlakozom az elöttem szólóhoz.

badmash 2010.12.09. 11:55:06

@Medx: látom te is ilyen képregényeken nőttél fel, igaz semmi közöm hozzá, de örülök, hogy személyesen nem ismerlek.

@'saztán?: hát nem erre.

A brutalitással, a trágár hangvétellel van bajom. Igazából szánalmas, hogy csak így adható el valami.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.12.09. 13:20:39

Furcsa lenne, ha egy lepusztult világban szépelgős Shakespeare-szonettekben társalognának, de persze érthető, ha valakit zavar a sok káromkodás.

Engem viszont jobban zavarnak az olyan távkiértékelő trollok, aki szerint a képregények miatt ütnek agyon véletlenül balesetet okozó embereket (WTF???) meg aki másra vetíti ki a saját frusztrációit, ennyi.
;)

zag2010 2010.12.09. 14:43:24

@Hamlet: hogy jön ide ez a hasonlat?
Egy lincselés a társadalom hibája természetesen,nem?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.12.09. 14:48:09

@zag2010:
kérdezd badmasht,
nekem elég zavaros az "azért gyilkolnak a gyilkosok, mert sokat játszottak videójátékokkal"-szintű okfejtése, lásd:

badmash 2010.12.08. 18:37:54
Ilyenen nevelkednek a mai fiatalok?
Sajnálni tudom azokat, akik erre élveznek. Valószínűleg ezért ütnek agyon embereket, mert véletlenül balesetet okoznak.

Szép világ!

2010.12.09. 23:32:01

@noire jack: aki nem ert egyet az nem lehet mas csak troll. nyilvan. ma mar ez a visszavagas ha valaki olyan hozzaszolast ir ami nem ajnarozas.

2010.12.09. 23:34:44

@Hamlet: sekszpiri szofordulatokat nem varunk, de hogy minden oldalon valami ordenare karomkodas van az nem azt jelenti hogy jo es ennek tecceni kell. sztem e nelkul is lehet utos es jo dolgokat alkotni plane hogy a rajz anyag es az otlet valoban jo.

Tigrisszív 2010.12.11. 08:21:36

@Hamlet: Bizony, minden, amit nyilvánosan közzéteszünk, látásmód és véleményformáló hatású lehet. Ezért kéne 4x is meggondolni, mit mondunk/írunk a "közönségnek". Ez hatalmas felelősség, de mint látjuk, ezt a felelősséget a legtöbb esetben igyekeznek hárítani, mindegy kire. Ezért van a magyar kultúra ott, ahol, valahol a bányászbéka szaros segge alatt. Nem létező, kitalált igényekre adott válaszok, igénytelenség és métely, hogy csak érintőlegesen említsem példaként a Nemzeti Színházat, a beteg Robertával az élén. Ti is azt hiszitek, hogy a trágár igénytelen stílusra van igény. Nincs igény, köszönjük. Lehet úgy is valami stílusos és laza, hogy nincs benne trágárkodás. Sőt, ahhoz kell az igazi intellektus. A rajzok egyébként jók, nekem nagyon tetszenek, de nagy hiba még csak az említése is Boros-Szikszainak. Bármennyire is ügyes a rajzoló, Boros-Szikszai stílusát ezért nem ilyen egyszerű utolérni, ha utol lehet egyáltalán.

Tigrisszív 2010.12.11. 08:32:54

Az "Addig innen el nem megyünk, míg be nem kapod, bébi-eressz el te szemét-hogy beszélsz velem te ringyó" párbeszéd magáért beszél, több szempontból is. Én nagyon sok sikert kívánok nektek srácok, de az biztos, hogy az efféle igénytelen szövegezés az egész képregényt lehúzza. A szöveg legalább olyan fontos, mint a rajz.

paráznabillegető 2014.02.11. 20:13:36

@Tigrisszív: egyetértek, a dramaturgia nagyon fontos! az idézet párbeszéd például teljesen felháborító! abszolút életszerűtlen!!!

én addig innejt e' nem menek, amíg le nem szopsz, te kis kurva! - hé, koccolj rólam, vén kecske! - beszótá', te büdös kurva? most azonna' leszopsz, vagy szétbaszom aszta kurva arcodat!

mennyivel másabb, ugye? csak el kell menni vidéki isk... ööö, kocsmákba, oda.

Forgács W. András · http://geekz.444.hu 2014.02.16. 13:30:11

Ezek szerint alábecsültem a Magyar Tudományos Akadémia Szépbeszélő Szakosztályának létszámát - ezek szerint legalább ötvenmillió tagja lehet a "Mondj nemet a baszd meg-re!" mozgalomnak.

Kérdések kérdése: vajon a művészet befolyásolja-e a valóságot vagy fordítva? Ezen tessenek elmorfondírozni. Még valami: ha nem tetszik, ne olvasd (baszd meg).

Tisztelettel: Bauer Károly

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.03.15. 14:00:12

@Forgács W. András: Micsoda élet van itt négy évvel a "képregénypremier" után is! :)

Chavez 2014.03.17. 21:35:19

Nesztek, itt egy sokkal jobb magyar poszt-apokaliptikus képregény.

www.kilencedik.hu/paneldzsungel-uj-magyar-letoltheto-kepregeny/

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.08.28. 12:38:54

@Chavez: Valamiért csak most jutottam odáig, hogy elolvassam. Fasza lett! Legjobban persze a retró utalások tetszettek (úttörős tetoválás!!! :)) mert a sztori nagy fordulatát, hogy mit is eszik a fickó, elég hamar ki lehetett köveztetni... A vége viszont kellemesen őrült lett, egy happy end csak elrontotta volna! ;)

Kaszáspók 2015.10.15. 09:57:42

Azt pedig még egy Szűcs Gyulának is illene tudni hogy mi a különbség trágárság és káromkodás között.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása