Éld túl a rákot és motorozz

Amerikában élő olvasónktól, Vida Elvirától kaptuk ezt az írást. Biztos, hogy követőink többsége, a férfiak sosem kerülnek majd ilyen helyzetbe, de a történet akkor sem súlytalan számukra - családtagjaikat, barátaikat is utolérheti betegség. Az erő és akarat példájára mindenkinek szüksége lehet.

Az étterem teraszán egy pillanatra megáll az élet, mindenki az érkező motorokat bámulja. Huszonhét motoros veszi le sisakját, egy férfi meglepődve konstatálja: mind nő. Nem csak hogy nők, hanem a mellrákot túlélt nők, akik így szeretnék a világ tudtára adni, hogy van bennük erő, akarat és életvágy, hogy belevágjanak a tíz napos túrába, ami Los Angeles-től San Franciscóig tart.

Én is közöttük vagyok. Hogy is keveredtem ide? Ugyan a titkos vágyam az volt, hogy én leszek egyszer a szexis nő, aki bőrruhában lepattan a motorról, megrázza hosszú haját, és rákacsint a tébláboló Brad Pitt hasonmásra. Sokszor ábrándoztam, csak éppen arra nem számítottam, hogy rövid hajjal egyike leszek a mellrák túlélőinek.

Miután orvosom tudatta velem a megrázó hírt, az internetet túrtam keserűen, hátha találok valamit, ami a nagy rakás citromot limonádévá változtatja. Mellrák és kaland, ezt írtam be szatirikus humorral a keresőbe. A sok kék link között láttam meg az Amazon Heart, vagyis Amazon Szív feliratot. “Mi lenne ha a mellrák csak egy hatalmas kaland kezdete lenne?” - állt az oldal fejlécén. “Mit szívnak ezek?” - nevettem, és kíváncsian olvastam a résztvevők beszámolóit a tíznapos kaliforniai útról - ők képesek voltak megfeledkezni arról, ami valójában összehozta ezt a csoportot.  

2004-ben alakult az Amazon Heart. Egy ausztrál és egy amerikai hölgy úgy döntöttek, kirándulást szerveznek a mellrák túlélőinek, hogy csoportban szeljék végig az Egyesült Államok nyugati partját. A név kézenfekvő volt: a görög mitológia szerint az amazonok harcos nők voltak, akik levágták mellüket, hogy ezzel jobban kezelhessék az íjat. Nem csoda, hogy éppen velük azonosul sok túlélő - ők is harcosok, harcolnak az életért. 

Meredith és Megan meggyőzték a Harley-Davidsont, hogy szponzorálja a túrát, kölcsönözzenek motorokat. Kapcsolatba léptek a YSC-vel (Young Survival Coalition), a mellrákos fiatalok nemzetközi szövetségével. Segítségükkel alakult meg a csoport, amely a mai napig növekszik – sajnos évente mégis sokan eltávoznak. 

Az útvonal nem mindennapi, Kalifornia legszebb részein vezet. A híres borvidék domboldalait megmászva, az óceán szomszédságában kanyargó szerpentinen motoroztunk fel és le. Néha birkózni kell a hárommázsás Harley-kkal, mégis sokan vállalkoznak az útra. 

Denise, az ausztrál tanárnő 66 éves korában tanult meg motort vezetni, csak azért, hogy ő is Amazon lehessen. Colette öt éve a legrosszabb diagnózist kapta, feleszmélt, hogy álmainak nagy része még beteljesületlen. Beiratkozott a HD szervezte motoros tanfolyamra, és elkezdődött élete legnagyobb kalandja, pont úgy, ahogy a mottó ígérte. Nem csak vezetni tanult meg, azóta a mellrákot túlélt nők csoportjával már átszelte Ausztráliát, Angliát és az USA-t is. 

Jövőre Dél-Afrikába szeretne eljutni, ahol a Journey of Hope, vagyis a Remény útja túra keretében településenként tanítanák a nőket önkivizsgálásra, beszélgetnének az érintettekkel, hogy el tudják fogadni önmagukat. Fontos, hogy le tudják vetkőzni a szégyenérzetet, amit a kevésbé felvilágosult közösségekben éreznek a nők.       

Egy pihenőnél valaki a vállamat kopogtatja: “Csinálhatnék rólatok egy csapatfotót?” - kérdezi a szimpatikus fiatalember. “Anyukám most van a kórházban. Mellrákra operálták, biztosan örülni fog, ha elküldöm neki ezt a képet, tele életvidám és merész nővel, akik pontosan tudják min megy most keresztül”

Tíz nap után úgy érzem, megváltoztam. Mindig is merész voltam, az élet adta lehetőségeket kihasználtam. Így lett diplomám, férjem, gyerekeim, így kerültem az USA-ba, így tudtam elviselni a kemoterápiát. Ez most mégis más. Úgy érzem, innét már semmi sem lehetetlen, mindenre képes vagyok, hisz tudom, nem vagyok egyedül. Amazon vagyok és harcolok! Jöhetnek a további kalandok.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr302387952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.10.21. 11:03:11

Így is van! Nem a pirula gyógyít, hanem az akarat.

'saztán? 2010.10.21. 11:14:21

"Nem a pirula gyógyít, hanem az akarat."
majd, ha nálad is diagnosztizálnak rákot, nagyon akard, de ne menj orvoshoz.

a csajokat pedig egyenként ölelném meg, ha tehetném. hajrá amazonok!

Tigrisszív 2010.10.21. 11:21:24

Úgy mondanám, hogy a gyógyszer az akarat, az élni akarás nélkül nem segít. Mint ahogy fordítva sem. Hajrá Amazonok!

loláb 2010.10.21. 11:40:25

Legmélyebb hódolatom a hölgyeknek!

magilla 2010.10.21. 12:56:53

kár az apropóért,..itthon is elkelne valami hasonló kezdeményezés.hajrá motoroscsajok!

magilla 2010.10.21. 13:06:58

arlen ness helyett nálunk lehetne fotózkodni delhuszadzsonival vagy schmitthpalibával :)

kÁzmér 2010.10.21. 13:25:46

Tiszteletem az Amazonoknak, erő és egészség legyen veletek! ;)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.10.21. 13:51:55

@'saztán?: látom, te aztán jól megfogtad, hogy miről beszélek.
csak hogy nyugodt legyél: én is megvívtam a magam harcát, és láttam elgyengülni azt, akit pont így ápoltak, de kevesebb élni akarással vágott bele.

muz 2010.10.21. 14:35:03

Emelem a bukóm hölgyeim!!

viszont nem tudok elmenni amellett,hogy erre semmi szükség nem lenne,ha nem csak gyógyítgatnák a rákot,ha nem ténylegesen gyógyítanák.De sem a népesség halálozásának csökkenése sem a tényleges gyógyítás nem érdeke................ááááááá hagyjuk.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.21. 15:16:57

Le a kalappal a HD előtt, hogy támogatja őket.

GERI87 2010.10.21. 17:17:24

@muz:
Miért kell mindenbe összeesküvést látni?
Miért ne gyógyítanák?

Tigrisszív 2010.10.21. 18:16:34

@GERI87: Azért van abban valami, amit muz mondott, csak a dolog nem ennyire egyszerű.

lorde 2010.10.21. 18:45:55

Hajrá Amazonok Nekem még gyurni kell a HD-re de nemirigylem az akaratot amely motorra ülteti a Hölgyeket

GERI87 2010.10.21. 18:55:39

Nem hiszem hogy bárkinek is érdeke lenne hogy ne gyógyuljanak meg.

Majdénmegmondom 2010.10.21. 18:58:37

Az autóra írt szöveg nagyon kemény... :-)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.10.21. 19:16:34

Lyányok, kitartás!
@Breacher: Ti meg ne bohóckodjatok. A gyógyszergyártóknak egy halott ember nem kimondottan valami jó kuncsaft. Ha a gyógyszergyártókon múlna, már rég megtalálták volna az ellenszerét, csak hogy mindenkinek eladhassanak belőle.
Nekem is meggyőződésem, amit Kutya mondott -bár én szerencsére nem estem át semmilyen kezelésen, és nem is szeretnék.

Breacher 2010.10.21. 19:21:15

@streetsta: nem igazán akartam ebbe belemenni de látom mégis. Nem csak az a két véglet létezik hogy meggyógyít vagy megöl. Ez olyan mint a japán motorgyártás: régen egy életre gyártottak motort az embernek aztán rájöttek hogy nem jó üzlet ha 1 ember 1 motort vesz. ez nem azt jelenti hogy a mostani japán motorok szarok viszont megnézheted melyik fog 30-40 év múlva még mindig az utakon flangálni.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.10.21. 19:30:43

@Breacher: Ezt fordítsad le nekem ember-gyógyszer viszonylatra is.
Mindenesetre, aki nekem azt mondja, hogy egy gyógyszergyártónak az az érdeke, hogy ne találja meg a rák ellenszerét, és növelje meg a páciens életének hosszát (így biztosítva, hogy megmaradjon egy kuncsaft), annak csak ezt tudom mondani: gondolja át, mert a logikájában súlyos bukfenc van.
Motort vehetsz újat, ha már nem éri meg javíttatni, de életet nem.

GERI87 2010.10.21. 19:30:53

@Breacher: Az egészséges ember több GDP-t termel mint az aki otthon van vagy kórházban és haldoklik...

Szerintem jobban járnak ha 50 évig veszel mondjuk fejfájás-csillapítót mintha 5 éven belül elpatkolsz..

Breacher 2010.10.21. 19:51:52

@streetsta: van az életre szóló jó motor=rák ellenszere, szar motor=halál, jó vagy legalábbis nem szar de nem is életre szóló motor=lassú halál egy olyan gyógyszer által ami sose fog meggyógyítani de lelassítja az elmúlásod hogy sok gyógyszert vehess be.

@GERI87: az államot érdekli a GDP nem a gyógyszergyárat. A második mondatodban pontosan azt mondod amire én próbálok kilyukadni: nem megszünteti a fejfájást hanem tünetileg kezeli. De ettől még fáj a fejed és veszed a gyógyszert. Ez a gyógyszergyár jól felfogott érdeke.

muz 2010.10.21. 21:25:27

Mondjatok egy olyan gyógyszert aminek nem egy A4-es oldal a mellékhatások és más biztonsági szarakodások felsorolása!
A gyógyítgatás a nagy üzlet nem az egészséges ember.Ha nincs elég betegség,kreálnak.
Lehet,hogy nekem van üldözési mániám,de nem engem perelnek pl. az influenza védőoltása miatt kipattant botrány miatt.
De ezeket napestig lehetne sorolni.
A strucc politika is jó,csak akkor nem kell kritizálni!

GERI87 2010.10.21. 21:31:11

A gyógyszeres kezelés sem feltétlenül tart örökké.
A gyógyulttá nyilvánítási idő 5 év szokott lenni.
Utána már csak ellenőrzés van 1 évente, 2 évente. Nem kap az ember semmien gyógyszert...

Azért ez nem olyan mint a motorgyártás.

Ha már motorok:
nyilván lehet a mostaniaknál jobb tartósabb stb motort gyártani de a fogyasztóknak sincs rá igényük ha belegondolsz.
Akkor meg mienk csináljanak?

Az ember úgyis lecseréli időnként a motoroját mert pl más teccik meg neki, más stílusut akar stb.

Akinek meg nincs pénze és csak 30 évente tudna motort venni az meg a csúcstartósra csinált motort nem tudná ugysem megvenni mert annak az ára is magasabb lenne...

Nem kell mindenbe összeesküvést látni hogy a gonosz gyógyszer meg motorgyártók átvernek/becsapnak minket.

Gzula[HUN] 2010.10.21. 21:42:34

"A gyógyulttá nyilvánítási idő 5 év szokott lenni."

Tévhit! Az 5 év a sarokpont. Akkor van a legnagyobb esélye egy-egy áttét kialakulásának. Sajnos folyamatosan figyelni kell az állapotot.

"Utána már csak ellenőrzés van 1 évente, 2 évente. Nem kap az ember semmien gyógyszert..."

Jó esetben negyedévente, ha rossz a véreredmény, akkor meg havonta újabb infúzió. Ha szerencséd van, akkor már csak olyan, amitől 1-2 napig hánysz.

Breacher 2010.10.21. 21:44:01

Persze van olyan gyógyszeres kezelés ami nem tart örökké. Félreértés ne essék én most nem konkrétan a rákról beszélek hanem úgy általában a betegségekről meg a rájuk adott gyógyszerekről. Meg azokról a gyógyszerekről amiket előbb feltalálnak majd kitalálnak hozzá egy betegséget. Ez pl mentális betegségeknél elég jól látható.

Hát nem tudom te milyen fogyasztókat ismersz de akik láttak és használtak motorokat a motorgyártás arany korában azoknak elég nagy igényük lenne tartós motorokra. Azt nem mondod komolyan hogy az embereknek igényük van életükben többször kicsengetni a motorjai árát:D Rohadt nagy különbség van aközött hogyha 10 év után megunom a motorom és veszek egy újat meg aközött hogy 10 év után kikönyököl a hajtókar a gyenge öntvény miatt és még csak meg se tudom csinálni mert már nem gyártanak hozzá alkatrészt.
Tudod anno akinek nem volt pénze gyűjtött a motorra és van aki még most is 30 éves gépeken rohangál. Kétlem hogy ők szeretnének/tudnának 5 évente motort cserélni.

Itt nem gonosz gyógyszergyárakról van szó meg gonosz motorgyárakról hanem kapitalizmusról. És az tényleg gonosz. Nem érdekled se te se az egészséged, csak a pénzed.

muz 2010.10.21. 21:49:48

"Nem érdekled se te se az egészséged, csak a pénzed. "

Ez az alfája és omegája a mai világnak.
Ha bárki is azt hiszi,hogy miatta,érte történik bármi is,az nagyon csúnyán naiv.
Mondjuk nekik egyszerűbb az élet.

GERI87 2010.10.22. 01:42:18

@Gzula[HUN]:
Attól függ milyen rákról beszélünk...

@Breacher:

Az aki 30 évente képes motort venni a gyártók szempontjából nem piaci tényező...

Így az ő igényük (mivel kicsi) ezért nincs kielégítve.

Azt gyártanak amire igény van.

lehet neked elég egy motor egy életre de a többségnek nem.

"10 év után kikönyököl a hajtókar a gyenge öntvény miatt és még csak meg se tudom csinálni mert már nem gyártanak hozzá alkatrészt."

Az a te bajod:)
Ebből csak azt lehet megállapítani hogy a te igényed nem nagy piaci igény és nem tényező...

"Tudod anno akinek nem volt pénze gyűjtött a motorra és van aki még most is 30 éves gépeken rohangál."

van de kevés.

"Kétlem hogy ők szeretnének/tudnának 5 évente motort cserélni."

Ők nem. Mások meg igen!
És ők vannak többen.
(NE Magyarországot vedd alapul)
Ma mások a fő igények.
Nem azért van modellfrissítés mert gonoszak hanem mert erre van igény!

ez a kapitalizmus:
Azt gyártanak és annyit amire IGÉNY van...

A "gyártsunk valamit örökre, annyit amennyit mi akarunk" dolog már ki lett próbálva és nem működik!

"Itt nem gonosz gyógyszergyárakról van szó meg gonosz motorgyárakról hanem kapitalizmusról. És az tényleg gonosz."

Most innentől kezdve miért érzed magad hitelesnek???
Ez már gyerekes...

"Nem érdekled se te se az egészséged, csak a pénzed."

Miért érdekelné?
Nem az anyám!

Nem az a dolga hogy a kicsiny lelkemet ápolgassa hanem hogy kiszolgálja az igényeimet és ezt meg is teszi!
Ha gyógyszer kell, akkor azt.

Ennyire egyszerű.

pog ma thon 2010.10.22. 09:26:02

Minden tiszteletem. Kitartás hölgyek . Teljes gyógyulást kívánok nektek.

Csikós Zsolt 2010.10.22. 10:02:59

@Breacher:

Menj a Yamahához, 25 vre visszamenőleg minden rendelhető. Most már a Hondánál is, beszélj a Karasnával. Belpiacos gépekhez is 95 százalékos a lefedettség...

:-)

'saztán? 2010.10.22. 10:24:01

@Csikós Zsolt: örvendetes.

bmw-nél, r60/r100-tól (1976-tól) is minden rendelhető gyáriban. de lehet, hogy régebbiekhez is.

Csabby 2010.10.22. 11:38:07

@muz: Sajnos teljesen igazad van...a gyógyszeripar és az orvostudomány karöltve óriási pénzeket kaszálnak...nem véletlen!!!
Gratulálok a hölgyeknek!!!

GERI87 2010.10.22. 11:44:48

"és még csak meg se tudom csinálni mert már nem gyártanak hozzá alkatrészt."

Az a jó hogy ha nem lehet kapni akkor gyárthatsz, gyártathatsz is...
Ha megfizeted akkor semmi se akadály..

Az egy más kérdés hogy van e pénzed:)
De arról nem a csúnya "gonosz" kapitalizmus tehet.

@Csabby:

Talán mert óriásiakat is fejlesztenek!

Breacher 2010.10.22. 11:55:46

@GERI87:
Hm igen így hogy a mondataim felére válaszolsz tényleg hülyének látszom:D

Valóban nem vagyok piaci tényező (hála istennek), nem lehet rámsózni minden szart (kínai tárcsazárat meg 1600-as zsinórt hozzá) de én nyilvánvalóan az én érdekeimet és igényeimet nézem és ez alapján írok itt le véleményt.

Kik vannak többen? Akik 5 évente vesznek motort? Tegye már fel a kezét. És ne mond hogy ne magyar viszonylatba nézzem. Mi a fenébe nézzem? Itt lakom és itt is tervezek lakni életem végéig. Mit érdekeljen engem hogy a nagy vízen túl aki gondol egyet 60 évesen vesz egy HD-t?

Nem a modellfrissítésre mondtam hogy gonosz hanem az üzletszemléletre.

Már egy ideje kurvára nem azt gyártanak amire igény van hanem arra lesz igény amit gyártanak. Ezt én pl a tv műsoroknál vettem észre vagy a filmgyártásban.

Nem kell hitelesnek lennem. Nem kell bizonyítanom neked. Elhiszed vagy nem, vitatkozol vagy nem. Ennyi.

Hogyhogy mért érdekelné? Te írtad hogy szerinted egy gyógyszergyár érdeke az egészséges ember. Ezen az analógián egy motorgyárnak meg érdeke hogy boldog légy nem? Nem. Azt hinni hogy ők vannak érted marha nagy naivitás.

@Csikós Zsolt: Köszönöm nem. De a honda jó hír.

GERI87 2010.10.22. 12:17:38

@Breacher:

A felére?
A gyógyszergyártói részre nem tudok mit mondani...szerintem nem úgy van.

Nem azt mondtam hogy "minden szart".
De a világ nem úgy működik hogy gyártunk örökre azt kész...

"Mit érdekeljen engem hogy a nagy vízen túl aki gondol egyet 60 évesen vesz egy HD-t?"

Nem kell hogy érdekeljen de a gazdaság nem a magyar állapotok alapján működik...
ezért ne ezt vedd alapul még akkor se ha itt élünk.

"Már egy ideje kurvára nem azt gyártanak amire igény van hanem arra lesz igény amit gyártanak. Ezt én pl a tv műsoroknál vettem észre vagy a filmgyártásban."

De bizony azt gyártanak amire igény van.
Mert különben nem tudnák eladni.
Mást meg azért nem látsz mert nem lett sikeres, ezért nem éri meg gyártani...

Az igények formálása meg természetes dolog.
Az emberek meg majd eldöntik hogy a felajánlott dolgok közül mi jön be nekik és akkor majd az válik eladhatóvá.

"Nem kell hitelesnek lennem. Nem kell bizonyítanom neked. Elhiszed vagy nem, vitatkozol vagy nem. Ennyi."

Csak azért írtam mert az hogy "gonosz" eléggé gyerekes érv.

"Hogyhogy mért érdekelné? Te írtad hogy szerinted egy gyógyszergyár érdeke az egészséges ember. Ezen az analógián egy motorgyárnak meg érdeke hogy boldog légy nem? Nem. Azt hinni hogy ők vannak érted marha nagy naivitás."

Ők vannak értem mivel én fizetek, én vagyok a potenciális VEVŐ, nálam van a lóvé én döntök hogy kinél mit veszek.
Az hogy formálják az igényemet az egy dolog.
Vagy átjön vagy nem.

A gyár a te "örökmotor" igényedet is kielégíti ha akarod.
Ha van elég pénzed akkor csinálnak neked.
Ha alkatrész kell azt is tudsz gyártatni vagy gyártani.
A LEHETŐSÉG megvan rá.

Az hogy a piaci igény olyan kicsi erre, hogy nincs készen ilyen alkatrész és motor az nem gonoszság..

Csak nem érné meg gyártani!

Az hogy nincs rá pénzed nem az ő hibájuk.

GERI87 2010.10.22. 12:25:08

@Breacher:

A felére?
A gyógyszergyártói részre nem tudok mit mondani...szerintem nem úgy van.

Nem azt mondtam hogy "minden szart".
De a világ nem úgy működik hogy gyártunk örökre azt kész...

"Mit érdekeljen engem hogy a nagy vízen túl aki gondol egyet 60 évesen vesz egy HD-t?"

Nem kell hogy érdekeljen de a gazdaság nem a magyar állapotok alapján működik...
ezért ne ezt vedd alapul még akkor se ha itt élünk.

"Már egy ideje kurvára nem azt gyártanak amire igény van hanem arra lesz igény amit gyártanak. Ezt én pl a tv műsoroknál vettem észre vagy a filmgyártásban."

De bizony azt gyártanak amire igény van.
Mert különben nem tudnák eladni.
Mást meg azért nem látsz mert nem lett sikeres, ezért nem éri meg gyártani...

Az igények formálása meg természetes dolog.
Az emberek meg majd eldöntik hogy a felajánlott dolgok közül mi jön be nekik és akkor majd az válik eladhatóvá.

"Nem kell hitelesnek lennem. Nem kell bizonyítanom neked. Elhiszed vagy nem, vitatkozol vagy nem. Ennyi."

Csak azért írtam mert az hogy "gonosz" eléggé gyerekes érv.

"Hogyhogy mért érdekelné? Te írtad hogy szerinted egy gyógyszergyár érdeke az egészséges ember. Ezen az analógián egy motorgyárnak meg érdeke hogy boldog légy nem? Nem. Azt hinni hogy ők vannak érted marha nagy naivitás."

Ők vannak értem mivel én fizetek, én vagyok a potenciális VEVŐ, nálam van a lóvé én döntök hogy kinél mit veszek.
Az hogy formálják az igényemet az egy dolog.
Vagy átjön vagy nem.

A gyár a te "örökmotor" igényedet is kielégíti ha akarod.
Ha van elég pénzed akkor csinálnak neked.
Ha alkatrész kell azt is tudsz gyártatni vagy gyártani.
A LEHETŐSÉG megvan rá.

Az hogy a piaci igény olyan kicsi erre, hogy nincs készen ilyen alkatrész és motor az nem gonoszság..

Csak nem érné meg gyártani!

Az hogy nincs rá pénzed nem az ő hibájuk.

Breacher 2010.10.22. 13:35:04

@GERI87:
Úgy értettem hogy egy bekezdésből kiragadsz egy fél mondatot.

Igaz a világ már nem így működik. De én ettől még hiányolhatom a régi szellemiséget nem? Hiányolhatom azokat a mérnököket akik minőségit akartak alkotni.

De el tudnak olyat adni amire később alakul ki az igény. Mégpedig úgy hogy nincs jobb. A szart úgy adjuk el hogy nem csinálunk jót és így a szar lesz a jó a szarnál is szarabb meg a rossz. Ennek az az értelme -legyen szó bármiről- hogy a fogyasztót egyszerűbb rákényszeríteni az alkalmazkodáshoz mintha a gyártó alkalmazkodna a sokféle fogyasztói igényhez.
Gonosz helyett írhattam ovlna kizsákmányolót vagy emberellenest de ezek olyan elcsépelt fogalmak, meg a végén még kommunistának néznek.:)

"Ők vannak érted". Igen így is fel lehet fogni. De fel lehet fogni úgy is hogy a te pénzed van értük. És amint ez az állapot megszűnik megrágnak és kiköpnek. Persze mondhatod hogy ez így működik de az én igazságérzetemet attól még buzerálja.
Azt veszel amit akarsz de ez nem egyenlő azzal hogy tudod is hogy mit veszel. pláne hogy van e rá szükséged.

Ez nem az "én örökmotor igényem". Szerintem sokaké egyrészt. Másrészt ilyen "örökmotor" régen volt. És ezt visszafejlesztették üzleti érdekekből. És ez bassza sokak csőrét.

GERI87 2010.10.22. 14:21:07

"De én ettől még hiányolhatom a régi szellemiséget nem? Hiányolhatom azokat a mérnököket akik minőségit akartak alkotni."

Milyen régi szellemiséget???

Kb 200 éve kapitalizmus van és akkor is olyan szemlélet uralkodott a gyártásban mint ma.
Ugyhogy nemtom mit sírsz vissza.

Azoka régi vasak amiket hiányolsz ugyanolyan tömegárucikkek voltak mint a maiak.

Ráadásul az igények a megbízhatóság, élettartam, futásteljesítmény esetében még kisebbek is voltak.
Egy akkor motor 30 év alatt ment annyi kilométert mint egy mai motor 5 év alatt.
Ne akard megmagyarázni hogy azok technikailag jobbak voltak.

A mérnök akkor is és ma is azt tervez, gyárt amire IGÉNY van...

"A szart úgy adjuk el hogy nem csinálunk jót és így a szar lesz a jó a szarnál is szarabb meg a rossz."

Baromság.
Verseny van!
Választhatsz hogy kinek a termékét veszed meg.
Ah egyik sem tetszik akkor meg alapíthatsz te is gyárat és gyárthatsz olyat amilyet akarsz.
Az más kérdés hogy megvennék e.
Vagy gyártathatsz is.
Pl már nem gyártott alkatrészt legyártathatsz ma is csak pénz kell....

"És amint ez az állapot megszűnik megrágnak és kiköpnek."

Ha nem vagy potenciális vásárló akkor mit foglalkozzon veled???
Ő szolgáltat és vagy megveszed vagy nem.
Ezen kivül viszont semmi köze hozzád..
Miért is lenne?

GERI87 2010.10.22. 14:28:17

Vagy a cocecáré motorokra gondolsz?

Semmivel sem voltak tartósabbak mint a maiak.
SŐT!
Pláne nem olyan megbízhatóak.

Egy MZ be 30 év alatt kevesebb kilómétert tettek bele anno mint egy maiba 5 éva latt.
NEm is bírná addig.
Mire egy MZ-t 2 szer generálozol egy mai motor még vigan megy.

A tervgazdaság meg egy baromság.
Valaki a hasára üt hogy most akkor ebből ennyit fognk gyártani és kész.
Mindegy hogy sok vagy kevés.
És nem is választhatsz, nincs verseny.
Ez van és kész.
És mivel nincs verseny ezért nincs miért fejleszteni, nincs miért fejlődni...
Mivel ugyis megveszik az emberek mert nincs más!
Érted?
És ez hülyeség.
Ha valami akkor ez a "gonosz".
Mert nem választhatsz.
Nincs rá lehetőség.

Breacher 2010.10.22. 15:13:28

@GERI87:
Régi szellemiség amikor a japó mérnök úgy tervezi meg a motorját hogy az ne csak 10 évig menjen. A mai napig futnak a II. vh előtti Nortonok, Triumphok. Láttam napi használatra alkalmas 1979-es Z1000-t.
Nem azt mondom hogy műszakilag jobbak mint a maiak. Nézd a saját korukban őket. Azt mondom hogy a '79 es z 1000 minőségibb volt a saját korában mint egy 2006-os z 1000 a mi korunkban. És nem azért mert nem tudnák jobban megcsinálni hanem egyszerűen nem érné meg üzletileg. Meg megnézheted hogy a számítógépes szarok is futnak e majd 30-60 év múlva. Tudom, az hogy én értékelem ha egy motort lehet otthon javítani, akár bontott alkatrészekkel is pótolni egyéni szoc. problémám.

Ez a 30 év alatt ment annyit mint egy mai 5 km alatt max a volt KGST tagországaira érvényes ahol nem volt olyan szabad mozgás.

"Azt tervezik és azt gyártyák amire igény van" Gondolod tényleg igény van 6 millió féle robogóra, enduróra, cruiserre, choperre, nakedre ect.?

"Ha nem vagy potenciális vásárló akkor mit foglalkozzon veled???"
Nem erről beszéltünk. Te azt állítottad emberileg érdekled őket: a motorgyártót a boldogságod a gyógyszergyárak meg az egészséged. legalábbis nekem így jött le.

Nem a Honecker bosszúiról beszélek. hanem azokról a típusokról amik mindig is a minőséget jelentették a motorépítésben. Ezek pedig a keletnémeteknél jóval keletebbre találhatóak.

Hol a jó életben beszéltem tervgazdaságról?:) Ha szart gyártunk marhára mindegy hogy azt korlátlan vagy korlátozott ideig tesszük. Én azt mondom egyszerűen figyelni kéne olyan igényekre is mint a tartósság. És ne mond hogy erre nincs igény mert az a baromság. Ettől még gyárthatják a modelljeiket annyi variációban amennyiben akarják. Aki 5 évente akar venni az mindenképpen megteszi.

GERI87 2010.10.22. 16:14:48

"A mai napig futnak a II. vh előtti Nortonok, Triumphok."

és szerinted hány kilóméter van bennük?
Ne évi 10.000 kilóméterrel számolj, 70 éven át...

"Meg megnézheted hogy a számítógépes szarok is futnak e majd 30-60 év múlva."

Attólfügg mennyi kilómétert raknak beléjük.
Amúgy miért ne bírnának ki annnyi időt??

"Gondolod tényleg igény van 6 millió féle robogóra, enduróra, cruiserre, choperre, nakedre ect.?"

igen.Mert sokféle igény van.
ha nem így lenne nem lenne annyi féle kínálat, annyi lehetőség.
Hisz becasődölnének.

"Ez a 30 év alatt ment annyit mint egy mai 5 km alatt max a volt KGST tagországaira érvényes ahol nem volt olyan szabad mozgás."

Nem csak arra.
Egy mai gép jobban bírja mert a felhasznált anyagok jobbak.
Nőt a gyártás minőség és olcsóbb motoronál is elérhetővé vált a jobb technika...

"Te azt állítottad emberileg érdekled őket: a motorgyártót a boldogságod a gyógyszergyárak meg az egészséged. legalábbis nekem így jött le."

Nem így mondtam.

"Hol a jó életben beszéltem tervgazdaságról?:) "

Sehol:)
csak leírtam hogy az baromság és nem alternatíva semmivel szemben.

"figyelni kéne olyan igényekre is mint a tartósság. És ne mond hogy erre nincs igény mert az a baromság."

Van rá igény tehát a megfelelő szegmensben van is ilyen....csak meg kell fizetni.
De van ahol nem szempont.
A motorgyártásban viszont igen!
A legtöbb motor elmegy 100-150.000 kilométert...vagy többet.
És akkormég csak a blokk amortizációjáról beszélünk. A váz egyéb elemek meg nem feltétlen hullanak szét.
Ez nem elég?

Úgyhogy kár aggódnod.

GERI87 2010.10.22. 16:25:38

HA olcsó motorod van az nyilván nem olyan tartós mert olcsóbb anyagokból van összerakva pl.
De ez azért van mert kevés pénzért ez jár..

Azok a motorok amikről te beszélsz a maguk idejében drágák voltak és jó minőségűek.
A régi idők olcsó motorja meg szintén szarabbak voltak, kevésbé tartósak stb.
De azokról senki nem áradozik és senki nem vágyik rájuk.

30-40 év múlva a mai drágább motorok is futni fognak és akkor majd azokat istenítik.
A mai rosszabb olcsóbb gépekre meg senki sem fog vágyni és emlékezni...
Így majd az a kép marad fenn hogy "bezzeg régen jobb motorokat gyártottak"
Pedig olcsót, rosszabbat mindig minden korban gyártottak.

De ez semmit nem von le abból hogy a mai technika jobb mint a régi.
És változtak az igények ,elvárások is pont emiatt.

Breacher 2010.10.22. 17:15:15

Szerintem jó sok km van bennük. Szerintem (bár nem tudom biztosra) az 1920-30as években nem volt olyan nagy minőségi különbség mondjuk az angol gyártmányok között.
Az igaz hogy a '70es években jóval kisebb volt a választék mind márkában mind minőségben. Voltak a nagyon jó meg a nagyon szar motorok. Ez mára nyilván árnyaltabb.

Nekem viszont továbbra is bajom van azzal a szemlélettel hogy "vegyél 5 évre motort, csak márkaszervízben 4000+-os órabérért csináltasd a géped.

A mostani motorok istenítésére meg majd térjünk rá 30-60 év múlva:) Azért nem bírnak ki annyi időt mert a gyártó már nem akarja hogy kibírjanak annyit mert akkor kevesebben vesznek újat. Már mondtam hogy nem szar a technika, jobb, és lehetne jobb is. Nem azt mondom hogy a technika nem fejlődik hanem hogy az üzletpolitika fejlődik vissza az én meglátásom szerint.

Annyi igény lenne ahány motor van biztos nincs különben egyes modellekkel nem buknának akkorát mint a ház.

GERI87 2010.10.22. 19:23:32

@Breacher:
értem én mit mondasz és én is szeretem a minőséget..

De abban nem vagyok biztos hogy egy 20-as 30-as évekbeli motor kibír annyi kilométert mint egy mai...

"vegyél 5 évre motort, csak márkaszervízben 4000+-os órabérért csináltasd a géped."

Na igen de ennek is az az oka hogy ők a saját szerződött szervízükben bíznak.
Mi meg a fizetésünkel nem tudjuk ezt annyira tolerálni:)
Máshol ez nem probléma.

"Azért nem bírnak ki annyi időt mert a gyártó már nem akarja hogy kibírjanak annyit mert akkor kevesebben vesznek újat."

Tervezett elavulásra gondolsz.
Szerintem ha egy motor kibír 150.000+ kilómétert akkor már nem beszélhetünk tervezett. és szándékos elavulásról.
Márpedig ma ez a jellemző, és ez jó.
A régi gépek sem bírtak többet...

lehetne jobb is persze de az drágább is:)

Nem hiszem hogy visszafejlődés lenne.
Sőt!
Egy adott technika az idő múlásával olcsöbb lesz és széles tömegek által válik elérhetővé és megfizethetővé!

Pl régen luxus volt az ABS ma már sok motornál széria..

A gyártó nem tudja felmérni minden egyes ember egyéni igényét ezért piackutatást végez, felmér, kutat, spekulál és Kínál valamit amire a vevők vagy bólintanak vagy nem...

Hidd el ha igény lenne 1.000.000 kilómétert bíró motorra akkor lenne olyan a piacon...

Breacher 2010.10.22. 19:44:49

Számomra egy 20-as 30-as évekbeli motornál az is csoda számba megy hogy működik. Az még nagyobb ha nem működik de meg lehet javítani.

Igen a szervizes dolognak van egy anyagi vonatkozása. Fél óra alatt kicserélem az olajat a bringába. Azon túl hogy milyen rohadt drága az olaj minek fizetném a szerelőt? A másik dolog meg az hogy nekem nagyon fontos a személyes kapcsolat a géppel. Igényem van arra hogy tudjam hogy működik, arra is hogy amíg lehet én szereljem meg. És ha csak nem robban szét a váltó rangon alulinak érzem hogy piszticsálé marhaságokkal szerelőhöz vigyem.

Azt hogy kibírnak ténylegesen 150.000 kilométert majd 150.000 kilométer múlva meglátjuk.

Mondom nem a technikáról beszélek hanem az üzletpolitikáról.

Persze piackutatás meg lekoppintás. Ez nem szorosan ide tartozik de a totalbikeon a kínás cikkben pl láttam gyakorlatilag egy egész CB és Z szériát lekoppintva. Most komolyan, kinek kell ez?

GERI87 2010.10.22. 19:56:33

@Breacher:
Csak a garancia idejére kell márkaszervizbe hordani a motort utána már oda viszi az ember ahova akarja...
persze új motornál ez kikerülhetetlen ha nem akarja az ember elveszíteni a garit.

A legjobb ha nem kell szerelni:)
Attól még tudni lehet hogy működik.

150.00 kilométer: hát ez már szerintem azért általánosnak mondható..
persze függ a karbantartástól, használati körülménytől..

Meg sok motort nem is használnak annyi ideig hogy kiderüljön meddig bírná...
vesznek újat, karambol stb.

Ez is mutatja hogy igény se nagyon van nagyon-nagyon hosszú élettartamra.

"gyakorlatilag egy egész CB és Z szériát lekoppintva. Most komolyan, kinek kell ez? "

nekem nem.
Gondolom nem akartak szüttyögni a fejlesztéssel,tervezéssel.
Olcsóbb volt egy eleve bevált dolgot koppintani.

Ez is létező dolog és lehet sikeres: Majdnem olyan csak olcsóbb kicsit ratyibb...de valakinek ez a megfizethető.
Szeretni persze nem kell.
De attól még működőkepés dolog.

Breacher 2010.10.22. 20:09:43

Oké de én marha rosszul tűröm ha kényszerítenek bármire is:) A "tudni hogyan működik" meg a szerelés között volt egy vessző. Tudom hogy nem feltétele a kettő egymásnak (bár szerelés esetén nem árt). Nem rinyálok, az a veszély hogy garanciás vagy bejáratós motort vegyek nem fenyeget.

Na ez az, a 30-40 éve gyártott motoroknál tudjuk hogy hogy bírják hiszen itt vannak köztünk. Az újakról ezt majd 30-40 év múlva tudjuk meg.

Nekem se kéne honda vagy kawa utánzat. Én pl. honda buzi vagyok tehát ha nincs pénzem rá nem veszem meg. ez kb olyan mintha amerikai autó helyett vennék egy kínai "dodge"-t. Szóval őszintén nem tudom ki lehet a célközönség.

GERI87 2010.10.22. 23:10:34

@Breacher:
Senki nem kényszerít semmire:)
Ne így fogd fel.

Szerintem jobb ha NEM kell szerelni.

"Na ez az, a 30-40 éve gyártott motoroknál tudjuk hogy hogy bírják hiszen itt vannak köztünk. Az újakról ezt majd 30-40 év múlva tudjuk meg."

Egy csomó motor van ami 1990 körül volt gyártva és még itt vannak, pedig az már 20 év!
Most akkor mettől számít valami "mai" motornak?

Nem akkor derül ki hogy jó e ha eltelik 30 év, hanem használat közben.
Ami 5 év alatt letud annyi kilómétert hibamentesen mint más 30 év alatt az ugyanolyan jó.
nem kell hozzá 30 évet várni.

Ha valamit nem akarsz megvenni akkor nem veszed meg!
Az hogy ők utánzatot gyártanak az téged nem érint.

Breacher 2010.10.23. 00:17:02

@GERI87:
Ha én fölösleges baromságnak tarom pl. az ABS-t és elkezd szériatartozékká válni az is kényszerítés a használatára. Mert előbb utóbb az abs nélküli gépek kikopnak. Manapság már azt is elég nehéz kikerülni hogy számítógép legyen a bringában.

Persze az a jó ha nem kell. De kellhet, és akkor jó ha meg tudod magad oldani. Amikről beszélek azoknak nem kell feltétlenül megtörténnie meg úgy lennie de a lehetőségét a megoldásnak mindig fent kell tartani.

Azt hiszem a '90-ben gyártott motor mainak minősül.

Ja engem nem érint a koppintás. De nem is arról beszélünk, hanem arról hogy bárkinek szüksége van e ilyesmire.

dextercapo 2010.10.23. 02:03:49

hat , gratula a holgyeknek - es nem irigylem azt aki ugy erzi hogy az orvosok el akarjak tenni labalol .
annyi beteg van hogy varolistat tartanak fenn . mindenki erosen tulterhelt - miert akarnanak egy beteggel tobbet csinalni , amikor most is folyamatosan tobb a beteg mint a kapacitas ?
egy alapos cukor , vernyomas , koleszterin szurovizsgalattal meg lehetne duplazni a kronikus betegek szamat (es az elettartamukat is megnyujtani 20%-al , mellesleg emberhez melto , szep eveket adni nekik - de ebbe belerokkanna a koltsegvetes - nem kell tobb beteg , koszi :))

lwl (törölt) 2010.10.23. 10:56:15

@Breacher: "Ha én fölösleges baromságnak tarom pl. az ABS-t"

Szerintem meg az a barom, aki elhiszi magarol, hogy o jobban fekez az ABSnel.
totalbike.hu/magazin/2010/06/08/regi_absnel_jobb_lehetsz/

Breacher 2010.10.23. 11:09:09

@lwl: Köszi hogy sikerült levenni a lényeget a mondandómból. Nyilván régen is mindenki megdöglött amikor nem létezett abs.

lwl (törölt) 2010.10.23. 11:33:20

@Breacher: Tobben doglottek meg, ezt a novekvo forgalom ellenere is csokkeno baleseti halalozasi statisztikak bizonyitjak. Ha ennyi eszed van, bukot se vegyel, 100 eve az sem volt kotelezo.

De tolem aztan eleted vegeig ulhetsz az elavult 20 eves motorodon, a kutya nem kenyszerit ra hogy ujat vegyel.

Breacher 2010.10.23. 11:38:23

@lwl:
Most az jutott eszembe hogy én marhára nem is veled vitatkoztam erről. Vagy olvasd vissza a kommenteket hogy mit mire írtam vagy ne okoskodj. Köszi.

lwl (törölt) 2010.10.23. 15:47:25

@Breacher: Akkor is hulyesegeket hordasz ossze (es sajnos nem csak muszaki szempontbol), ha nem velem vitatkoztal. A szabad piaci verseny koraban olyat leirni, hogy mindenki direkt szart gyart - ne haragudj, ehhez mar tenyleg sotetnek kell lenni.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása