Jó utat, Kunio!

Kunio elindult, és mi vele tartottunk egy darabon. Szerencsénk volt az időjárással: alig néhány csepp áztatott minket, az út nagy részén nyugodtan motorozhattunk.

Ma reggel a Red Baron udvarán mintegy ötven ember várta a japán utazót, hogy jószerencsét kívánjanak még fél évig tartó útjához. Bevallotta, nem számított ennyi emberre, meglepte őt az a szeretet és segítség is, amit Magyarországon kapott – köszöni szépen, nagyon jól esett neki.

18-20 motorból álló konvojjal indultunk meg az 1-es majd a 811-es úton. Székesfehérvárra kilencen érkeztünk, de ketten még innen is továbbkísérték a Balaton felé. Kunio Hévízre készül, majd a pancsolás után Szlovákia irányában lép ki az országból.

Megígérte: ha internetközelben lesz, fényképekkel és beszámolókkal próbálja majd meghálálni a magyarok és olvasóink jóindulatát, segítségét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr252308192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darrick 2010.09.19. 19:54:36

Hévízról Szlovákia felé? Nem Szlovénia akar az lenni?

joejoe1974 2010.09.19. 20:05:06

Jó utat japán barátunk!

GS_Laja 2010.09.19. 21:16:52

csak érdeklődnék, hogy a magyar rendszámos motorral hogyan fogja körbe utazni a világot?
külföldi személy a tulaj, vagy hogy is van ez?
ha visszaér japánba, akkor egyszerűen kidobja a motort rendszámostól és kész?
most van rajta kötelező, meg nemzetközi biztosítás?

nem kekeckedésből írom, csak kíváncsi vagyok.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.19. 21:23:05

@GS_Laja: uzembentartoival hasznalja, es tervei szerint visszahozza Magyarorszagra es a gepet vagy az arat felajanlja valami jotekony celra, ha Zengo Zoltanak nem kell a Honda.

vnweb 2010.09.19. 22:13:48

én igényt tartanék a motorra. jótékony célból elfogadom ingyér :D persze ez csak vicc. :)

PaJa1 2010.09.19. 22:15:32

Jó utat!
Szívesen elkísértem volna a határig, sőt talán még tovább is. De sajnos ma minden e törekvésem ellen szólt.

NRG--> (törölt) 2010.09.19. 22:21:41

Jó utat neki! Szép volt, jó volt, de jöhetnének már a BMW-s cikkek! Egy kicsit untam már a kócos fejét.

LordAzazel 2010.09.19. 22:25:52

ez egy remek történet remek emberekkel. remélem még hallok a japán barátunkról. jó utat Kunio.

Darazs442 2010.09.19. 22:34:08

11-es kép hangalámondással:
"Basszus, erről leér a lábam, nem cserélünk egy körre?"
:-D

NRG--> (törölt) 2010.09.19. 22:39:21

a 9-es képen a bátyjával látható?

csokiájsz 2010.09.20. 10:13:08

asszem mákja volt a gyereknek, hogy ilyen segítőkész csapatra talált. Grat.

BigBlues · http://www.blueenter.hu 2010.09.20. 12:10:22

Kár,hogy nem tudtam ott lenni. Mindenesetre jó utat neki.

Bár ezt a motor kérdést nem igazán csipázom. Akkor kapott egy motort, és még sem kapott egy motort? Hogy jut haza vagy otthonról hazaküldi? :(

BigBlue

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.20. 13:27:16

@BigBlues: kapott egy motort, de nem akarja hazavinni Japanba, hisz ugysem tudna forgalomba helyezni. ezert visszahozza es valami jotekony megoldast szeretne.

tibidanny 2010.09.20. 14:14:12

nehogy az új kaland szlovákiában érje magyar rendszámmal... :O

Nr01 2010.09.20. 17:39:54

@NRG-->: Red Baron-os szerelő...

MitTomÉn 2010.09.20. 18:28:50

@jujjjdejooo: miaf@sz???? Adjál inkább magadnak erotikus tanácsokat... (=húzz magadon még egyet majd mint a vadlibák...)

lampaules 2010.09.20. 19:48:14

Pontosan milyen motort loptak el, és milyet kapott?

Nr01 2010.09.20. 20:12:03

Elég jó kis anyagot rakott össze az RTL :O
Bye Kunio

shoei 2010.09.20. 20:35:35

Jó utat kívánok a számomra szimpatikus Kuniónak!

2010.09.20. 21:37:15

@esszelelj: valojaban semmilyet mert csak uzembentarto...
ma a retekklubbol azt is megtudtam hogy valojaban ok inteztek mindent.

balance 2010.09.21. 12:17:22

Tisztelt Totalcar szerkesztősége!
Megtiszteltetésnek veszem, hogy a videómat felhasználták(lenyúlták, szerkesztették)és ezáltal ismertséget hoztak a szimpatikus japán motorosnak Kunionak és bevételt a szponzoroknak. Magam részéről örülök, hogy csekély mértékben hozzájárulhattam mégha engem erről meg sem kérdeztek!
Maradok továbbra is érdeklődő nézőjük, olvasójuk. Highgate

pillcsi 2010.09.21. 15:09:10

Remélem Kunio-nak nem esik semmi baja ilyen szerencsés kis kitérő után a többi országban sem (Afrika...)!
És amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, for your information: az egész motor-ajándékozás nem indult volna be, ha az RTL Klub Fókuszos riportere az első Kunio-s forgatásán nem áll neki MAGÁN elhatározásból keresni a lehetőséget, hogy segíthessen a japán srácon. És big thank you Zengő Zolinak is, aki nélkül pedig nem ülhetett volna egyhamar újra nyeregbe a világutazó!
Hajrá Kunio!

Rigghead 2010.09.21. 16:10:01

Fókuszban is Szlovákiát mondtak...
Viszont gyerekek, felnőtt fejjel már nem igazán gondoltam arra, hogy egy kereskedelmi tv magazin műsorát megkönnyezem, de így lett! Ahogy Kunio elérzékenyült a sok motoros láttán, büszke voltam rátok!
Zengő Zoliéknak ismét külön mély mély tisztelet. Nem vagyok fészen, de eszembejutott egy "gumit csak Zengőéktől, hajrá WTCC!" csoport megalakítása is...

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.09.21. 16:20:34

Jó utat! Sajnos nem tudtam elmenni, de sok sikert a továbbiakban!

Pizza zabáló 2010.09.23. 19:01:48

Jó utat haver!
Remélem nem dobja el a mocit.
eBay-re vele :)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása