V3-as kétütemű. Mi az?

Néhány napig nem láttunk mást Csikósból, mint egy fülhallgatós fejet. Szeme még jobban kidülledt, sűrűn hullottak hajszálai. Monitorján szemcsés házi videók pörögtek és kék füst gomolygott – fülkagylója felől halk sivítás és ötjegyű fordulatszámra utaló neszek szűrődtek ki.

Komolyan, napokig nem értettük, hogy mi ez a pálfordulás. A négyütemű technika szerelmese, a szelepek amorózója identitást váltott? Nem bírtuk ki, rákérdeztünk: remegő szájjal és elfehéredett ajkakkal kezdett magyarázni valami nem létező motorról.

Előtte egyikünk sem hallott a Honda MVX250-ről. A V3-as, kétütemű technika bennünket is mellbe vágott: egy fél órát együtt sikítottunk vele. A lelkesedés első hullámai után jött az információgyűjtés – így bukkantam rá a Honda által összegyűjtött történelmi reklámfotó-galériára.

Két kattintás kellett csak, és az instant get listán rögtön hátrébb csúszott az MVX. Először csak a csodás öreg motorokat láttam, de gyorsan győzött a művészet adta élmény. A korabeli fototechnika és a kreatív szakemberek munkája páratlan – ezt a szintet manapság nagyon, nagyon-nagyon ritkán látjuk.

Ki merne manapság olyan hirdetést bedobni, ahol a robogó képe csak az autó dísztárcsáján tükröződő kép? Ki látott olyat, ahol egy tócsában verődik vissza elmosva az eladandó termék? Bátrak voltak a japán marketingesek és talán kicsit őrültek is: a hatvanas-hetvenes évek derekán úgy odatették magukat, hogy még a nyolcvanas években is abból éltek – kár, hogy mostanra megcsappant a lendület. A reklámok befogadása élmény helyett kínná vált.

Kattintsanak, nézzék végig a csodás galériát. Akinek kevés lenne az 1024-es felbontás, megtalálja nagyobban is: itt bárki találhat egy jó képernyőhátteret.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr181781163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilgram (törölt) 2010.02.22. 16:42:57

"sűrűn hullottak hajszálai"

ez azért priceless :)

csuvel 2010.02.22. 17:08:41

Csikós Zsolt!

Ez a cikk tán nem valami mankó akarna lenni a feladott rejtvényhez?

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.02.22. 17:52:43

Hosszú időre kék füstbe burkolta az utat, ahol végigment...

Érdekelnének ennek a V3-as motornak a technikai részletei!

Vezettem olyan motorcsónakot, amiben 2000-res V6-os kétütemű motor volt. Na annak brutál hangja volt!

Kacumoto (törölt) 2010.02.22. 18:20:57

@Csumpi Hálidéj: Engine
Liquid cooled, two stroke, 90°V-three cylinder, reed valve

Capacity
249
Bore x Stroke 47 x 48 mm
Compression Ratio 8.0:1

Induction
TA01

Ignition / Starting
CDI / kick

Max Power
49 hp @ 9000 rpm

Max Torque
3.2 kg-m @ 8500 rpm

Transmission / Drive
6 speed / chain

biker_kolee 2010.02.22. 18:41:35

Nekem a 40/102-es képen látható dolgok jöhetnének. Fickó nélkül. :)

Tsyga 2010.02.22. 18:42:16

Kb egy éve volt is egy ilyen eladó az egyik használtmotoros portálon. Mármint MVX.

Csizirájder 2010.02.22. 18:58:52

Na ez fincsi volt, szeretem az ilyesféle régi cuccokat! :) Köszönjük a képeket!

muz 2010.02.22. 19:06:39

Sokáig keresgettem NS 400 R-t.Az a néhány amit évek alatt találtam,eszméletlenül kókányul volt "szerelve".De a remény hal meg utoljára......aztán a ponty:-))

mükkemakk 2010.02.22. 19:19:16

egyetemi éveim alatt, még 1993 ban egy cbx-750 est szerelgettem a cimborával, nagy idők voltak. Az Mz Ts 125 után egy rakéta volt, ha jó volt.

A gyújtás megviccelt, elvitte a cica a szikrát néha...néha meghozta. A jeladó volt a ludas, kb két hetes szenvedés volt rájönni. Melegen elment a jel.

Jó a cikk, hogy van ERA?

Voltak akik RG 500 as suzukival, mások ns400r hondával bajlódtak, mindkettő kétütemű sokhengeres csoda volt, de sose látta jól működni ezeket senki.

Nem, nem vagyok a kétütemű ellensége a rotax 503 2V pl. kiváló motorkonstrukció.

szolnokitomi 2010.02.22. 19:43:25

Végignéztem a galériát, aztán eszembe jutott, hogy a 90-es évek elején volt egy CB 400 four-om. Azóta sem láttam képet sem olyan üléssel mint az enyémen volt.A gép 74-es kiadású volt gyári kék színben, az ülésének a hátsó része egy "púp" volt mint a cafe racereknek és a púpon volt a Honda felirat. Ha valaki tudja hogy miféle volt, esetleg fényképet tud róla megköszönném. Ja szerintem az ülés eredtileg lehetett ilyen, szóval kevés esélyét látom annak, hogy valami házi kreálmány lett volna.

559 2010.02.22. 19:45:35

@porbafingó: Már csak a hangja kellene, hogy hallhassuk is végre.

ZON 2010.02.22. 19:50:41

Füst nélkül jöhet! De az RD500 után csak a lócitromot seperheti.

Lowtyo 2010.02.22. 20:10:09

három kipufogó...
ez milyen beteg egy gép!

R100 2010.02.22. 20:11:26

A címben feltett kérdésre az én válaszom: DKW! Ez a konstrukció náluk már a '30-as években megjelent, még kompresszort is akasztottak rá! Az "éneklő fürész" ahogy akkoriban nevezték nagyon komoly és sikeres technika volt. A háború elötti gépeken alapuló versenytechnika még az '50-es években is ért el sikereket. Gondolom ekkor találkozhattak vele a japók, akik abban az időben az ihlet gyüjtés fázisánál tartottak.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2010.02.22. 20:13:13

hát ha most nem adja el 199e-ért, akkor sose. nade az MZ faszán beállítva 50-es keverékkel szintetikusan feleennyit se füstöl

zöldi 2010.02.22. 20:17:51

Én is láttam ilyet eladót. V3-as tubós motornak hirdették. :DDD

mükkemakk 2010.02.22. 20:20:00

@R100: A DKW gyárból lett az Mz gyár amely a 60 as években sikeres kétütemű verseny- motorokat gyártott.

A 80 as években reményteli vágyam volt egy négyütemű motorbicikli, az mz-k, jawák után.

Kacumoto (törölt) 2010.02.22. 20:25:00

Egyszer régen mejdnem vettem egyet,de mivel alkatrész szinte semmi nem volt hozzá TZR250 lett belőle.

Itt az emlegetett 199eft-os MVX.
De ez úgy lett összelegózva.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.02.22. 20:29:03

@R100:
A japók akkor találkoztak a németekkel, amikor az ötvenes évek végén sorra álltak le a német motorgyárak kereslet híján. Akkor már mindenki autót akart.

A modern kétütemű technikával akkor futottak össze, amikor Ernst Degner 1961 őszén elszegődött a Suzukihoz, fejében a világbajnok MZ 125 minden részletével (rezonátor, forgótárcsás szívásvezérlés).
A 80-as évekbeli RG500-ak még mindig a 125-ös MZ elvén működtek.

Rocko- 2010.02.22. 20:33:44

scheerti bazze, mondom én h az NSR egy gyönyörű szép dolog.

zol! (törölt) 2010.02.22. 20:35:24

Árultam kb 1,5 évig egy MVX-et, de a kutya sem harapott rá, mondjuk nem is volt hibátlan. Viszont nem volt másik fent a neten ezidő alatt. Nem a már belinkelt motorról van szó. A feeling viszont nem rossz, azt meg kell hagyni :D

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.02.22. 20:41:04

@R100:
Itt a DKW háromhengerese: home.egge.net/~savory/dkw.gif

A sikeres versenygépek ikerdugattyús konstrukciók voltak, vagy töltődugattyúval, vagy Zoller kompresszorral. Töltődugattyú volt fekvő és lógó hengerrel.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.02.22. 20:45:12

Itt egy tipikus verseny DKW:
1.bp.blogspot.com/_lVCC9aDALT4/SNc644RQ3tI/AAAAAAAADns/6kFQEYTBJgA/s1600-h/rose.dkvw.jpg

Vízhűtés, két ikerdugós henger, töltődugattyú hengere a blokk alatt függőlegesen lóg. Irdatlan tank, mert ezek a gépek nagyon zabáltak: 400-500 g/LEó.

R100 2010.02.22. 20:48:30

@bervas:
Bécsben kb 6-7 éve volt egy kiállítás régi versenymotorok témakörben. Ott láttam egy '38-as évjáratú kompresszoros darabot vízhűtéssel! Valószínúleg a nyálamtól átázott a födém...

Csikós Zsolt 2010.02.22. 20:52:49

@R100:

V3-as volt-e az a DKW?...

konti10 (törölt) 2010.02.22. 21:00:03

Szóval az egy pöpec automata, nálunk kevésbé ismert, de korát megelőző kis szerkezet. CB 750 four is volt ilyennel szerelve.

R100 2010.02.22. 21:21:51

@Csikós Zsolt:
Elbizonytalanítottál?! A képek még filmes gépre készültek, most nem túrom elő, de lehet, hogy igazad van és a bervas által mutatott motor volt. Viszont az általad is jegyzett AMVeteránban is volt egy cíkk (sőt teszt Alan Cathart-al)a V3-as DKW-ról, igaz, az már a háború utáni változat volt.

kinot 2010.02.22. 21:26:28

gyönyörűek voltak a képek, ezer hála!!

csuvel 2010.02.22. 23:24:14

Hol az a klip?
Még mindig arra várok!

Krisi 2010.02.22. 23:49:18

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: "nade az MZ faszán beállítva 50-es keverékkel szintetikusan feleennyit se füstöl"

ugye hogy ugye? bár elfogult vagyok a témában, ezért a véleményem nem sokat ér, de ez tényleg így van. meleg motorral, lapos terepen, jól belőtt keverékkel és szintetikus olajjal szinte nem is látszik a kék füst. a videón meg akkora füst van mint egy koncerten :)
(persze hideg motorral, utassal+cuccokkal emelkedőn felfelé azért én sem vagyok egy levegő munkacsoport, ezt a korrektség jegyében megjegyzem, na akkor hagyok akkora füst mint itt a videón)

a V3-as elrendezés meg kellőképpen beteg, nekem bejön nem is kicsit. 2ütem meg szívem csücske, hasonló lóerő/nyomaték arányt nem sok szívó motor tud.

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.02.23. 00:01:20

ahany kereku a jarmu legyen annyi utemu is! - mondotta volt Janos baratom mikor kiszallt a wartburjabol es levette az utanfutorol a honda enduro xr125-ot :DD ( az volt az elso 6 sebesseges motor amit eloben lattam - na nem mostanaban volt)

csuvel 2010.02.23. 02:22:10

Ez borzasztó volt.
Fostalicska

joe3650 (törölt) 2010.02.23. 09:00:58

Itt Hódmezővásárhelyen van egy ilyen MVX250-es.A fiatal srác egy simsont adott érte.Teljesen gyári állapotú a gép,a hangja nagyon szolíd.

Csak a yamaha 2010.02.23. 09:26:03

"Voltak akik RG 500 as suzukival, mások ns400r hondával bajlódtak, mindkettő kétütemű sokhengeres csoda volt, de sose látta jól működni ezeket senki."Én láttam NS400r és RD500ast,Ezeket a motorokat általában lelakják/nembecsülik és félnek megvenni.Ezekböl a szép/jó darabok itthoni vásárlóknak megfizethetetlenek...

Uff 2010.02.23. 13:59:53

Koszi, ezek nagyon szep kepek! Sokat elmentettem :)

Psziho 2010.02.23. 14:36:07

nekem volt rd 500-am,vettem bele új dugókat így 6-os volt a sűrítés

addig csökkentettük a hengerfejtömítést amíg 11-re felment a kompresszió majd hozzálőttük a power szelepet

így 130-at tudott egyesben,kettőben gázadásra pipába vágta magát

drága buli volt 11 liter/100km ,a dugók meg hosszútávon nem bírták a kiképzést

úgy harapott,hogy azt az érzést egy négyütemű sosem adja még 200 lóval sem

Csak a yamaha 2010.02.23. 14:39:33

"úgy harapott,hogy azt az érzést egy négyütemű sosem adja még 200 lóval sem" Ezek már csak ilyenek ;-)

Csak a yamaha 2010.02.23. 15:29:27

Mondjuk kb tök felesleges a tuning..és gondolom a hengerfejből vettél le(és vagy a talptömitésböl)..a pakolásból elégnehéz lenne ;-)

Psziho 2010.02.24. 16:54:15

@Csak a yamaha:

a pakolás 3 lemezes az rd500-on 2 vékony 1 vastag

egy vékonnyal az igazi hidd el,ha tötyörögni akarok chopperre ülök:)

Psziho 2010.02.24. 16:57:47

@Csak a yamaha:

ja és a powernek van egy gyárilag csavarral kitámasztott helyzete az meg úgy az igazi

különben is 6000 alatt meg ki megy ilyennel?

Csak a yamaha 2010.02.25. 07:41:07

Most hogy mondod valami rémlik hogy többrétegű a h fej pakolás. Tuningolni azért felesleges mert a futómű+fékek elég gatyák 1 ilyen tankhajóhoz;-)Persze átlehet azokat is faragni,de ha szép jó papiros és gyári,ugy kell hagyni...

Psziho 2010.02.25. 08:35:37

@Csak a yamaha:

tankhajó?-nem tudom miről beszélsz de tuti nem az rd 500-ról

185 kiló körül van a fékek meg atom erősek belső hűtéssel

egy utcára butitott 2-ütemű semmire sem jó,de kiváló tuning alap

Csak a yamaha 2010.02.25. 08:50:54

199kg ...már akkor nemvolt nagyszám az a fék amikor megcsinálták--elöl 2db/270mm-ha ráraksz 1 db 320mm már jobb ;-)Milyen butitott?A japán belpiacos 60le körülire gondolsz?!

Psziho 2010.02.25. 21:33:01

@Csak a yamaha:

1984-ben megjelent egy 200 kilós sprtmotor ami 2 óra alatt 0 pénzből felhúzható volt 120 lóra

itt éppen elpicsáz egy 15 évvel fiatalabb 1000-es sportmotort R1

www.youtube.com/watch?v=zPOoYgnn3l0

nekem ne magyarázd el légyszives mi a jó fék,mikor életedben nem vezettél olyat!

Psziho 2010.02.25. 21:36:11

@Csak a yamaha:

annyi közöd van az rd-hez hogy kiguglizod a tárcsaátmérőt-gratulálok!

megint belebotlottam egy okostóniba:(((

Csak a yamaha 2010.02.26. 06:39:14

@Psziho:Mégiscsak 200kg...88le-röl-120le....???!!Na ki guglizot??Komolytalan vagy...

joe3650 (törölt) 2010.02.26. 09:21:38

Az Rd500 nem kimondottan könnyű motor,mivel acél zártszelvény váza van.Motor Revü 1995 novemberi szám.teljesítmény 88 lóerő,67Nm nyomaték,teletankolt tömeg 216kg!!!

joe3650 (törölt) 2010.02.26. 09:27:18

Az RD500 japán belpiaci változata az RZV500 sokkal könnyebb mivel eleve alu vázas,és a teljesítménye is több.
www.youtube.com/watch?v=2ctWvhG7kc4&feature=related

Akkor már inkább a suzuki rg500.95lóerő,71,3Nm,száraz súly 154kg.

laverdasfc 2010.02.26. 14:09:16

Érdekes ez a V3-as elrendezés.

Apropó! Nem tudja valaki, hogy mi lett a sorsa 90'-es évek végi a V8-as sprotmotorok terveinek? Mintha az 1500-as Norton már motorpadon lett volna. A Drysdale-ről meg teszt is megjelent valahol.

Psziho 2010.02.26. 21:55:34

@Csak a yamaha:

akkor köszönöm hogy bemutattad nekem a volt motorom!
azért jó idejárni mert csak úgy dől az információ

akos696 · www.focusauto.hu 2010.02.28. 22:20:56

@Psziho: Lehet, hogy motorokat bütykölsz, de azért leszállhatnál néha a magas lóról, mert olvastam már tőled baromságot és egy jó motorszerelőhöz nem méltó h.sz-t.

Psziho 2010.03.01. 10:04:27

@akos696:

nem vagy azon a szinten a témában hogy elbíráld a hsz-eimet,úgyhogy nagy ívben leszarom mit gondolsz!

Psziho 2010.03.01. 10:09:23

@akos696:

egyébként ha értenél hozzá nem engem támadnál,hanem a hsz-eimet!

csak ahhoz nulla vagy hogy érdemben hozzászólj a dolgokhoz!

akos696 · www.focusauto.hu 2010.03.01. 22:12:51

Nézd, Te tényleg nem vagy azon a szinten, hogy akár csak néhány pötyögést megérjél... Az igazi szaki ismérve, hogy nem folyamatosan magát sztárolja, ismerünk pár ilyet, egyik sem hozzád hasonló. Amúgy itt nem arról van szó, hogy értek-e hozzá (amúgy az átlagnál-mondjuk úgy-többet, de csak lelkes amatőrként) hanem arról, hogy bármely cikknél már a te szar stílusoddal megírt okoskodást lehet olvasni. Nem építőleg próbálsz hozzádzólni, csak nagyképűen fitoktatod a tudásod, ami valószínűleg közelében sem áll annak, amit itt próbálsz eladni.
Ennyi, több energiát nem érsz meg nekem, ezentúl ugrom a h.sz-aid.

Psziho 2010.03.02. 08:56:31

@akos696:

jobban is teszed,ugyanis ez a felület a motorokról szól,nem arról kinek mi a véleménye a másikról!

egyébként aki itt reagált a hsz-eimre még egy sem ült rd500-on,de a beollózás meg okoskodás az megy

te meg végképp csak flémelni jöttél arra meg senki sem kíváncsi!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása