A kanyar halált jelent

Az év talán lefárasztóbb értekezlete volt: csak ültem bambán. Hallgattam, ahogy Bende szívatja Winklert, az szívatja Csikóst, aki hárít, hogy Assuron csapódjon le az egész. Náthás voltam, a levegővétel éppen elég gondot okozott – másokra már nem volt erőm.

Kivételesen szólni sem volt kedvem, habár tudom, hogy ennek a mondatomnak valóságértékét Winkler azonnal kétségbe vonná. Mégis így volt, világosan emlékszem. Ha beszélni akartam volna, akkor is elfojtotta volna bennem a hajlandóságot ez a három kép, amit laptoppal az ölemben találtam.

Annyira beteg és annyira gyönyörű – a koromtól sűrű pesti levegő kiszorult tüdőmből: helyére a tipikus, émelyítő alpesi levegő szökött. Mit keres ott az a kötél? És a Fräulein népviseletben? És az NSU? Hova tartanak? Vajon megérkeztek? Kommentárt, leírást nem adott a google, csak gesztusként feldobta ezeket a fotókat.

Akkor jöttem rá, hogy szükség lesz valami blogra, ahol a motoros históriák szívvel és tökösséggel teli oldalát is megmutathatjuk – ezért született A sebesség oltára. Mire eljutottunk oda, hogy beindult az oldal, rég elfelejtettem, hogy hol láttam ezeket a döbbenetes képeket. Vincenttel és kétszáznegyvennel koccanó herékkel indítottunk, a drótköteles motorosról teljesen lemondtam.

Tegnap az internet gyomrából véletlenül ismét felböffent az NSU - most nem csesztem el, azonnal lementettem, hogy mások is láthassák. Talán valaki tudja a válaszokat is. Minek, kik, mikor és miért?

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr671622050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biker_kolee 2009.12.25. 12:01:18

Egy biztos: Őrültek.

zol! (törölt) 2009.12.25. 12:08:21

megnézném egy boxermotoros bringával :)

pog ma thon 2009.12.25. 12:59:20

kár ,hogy nem szin es

Heck Elek 2009.12.25. 13:30:03

ha az egész cucc súlypontja lejjebb van mint a kötél + és van egy vájat a keréken a kötélnek, akkor semmi kockázatos nincs benne, szándékosan sem lehet leesni.

toto92 2009.12.25. 13:40:11

@Heck Elek: Én akkor sem motoroznék ott fent :D

janoszeged 2009.12.25. 13:53:23

Én Olasz akrobatákra gondolok, a két háború közti időkből. Biztosan már százszor megcsinálták ezt a kupolában.

zsüber 2009.12.25. 17:37:00

Épp egy felvonó kábeleit telepítik.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.12.25. 22:20:21

@Heck Elek: de éppen itt nem így néz ki a dolog, hogy lejjebb volna a súlypontja, nem?

1 ember fent is lent is, fent motor, lent keret, amelyek közül szerintem a motor nehezebb, mint a keret

szóval én meghagyom nekik ezt a fajta motorozást

Leviking 2009.12.25. 23:11:54

Gyuszibá!
A súlypontnál a tömegen kívül a kötéltől mért távolság számít, ezért ha elég mélyen van a keret alja akkor nem kell nehezebbnek lennie a motornál.
Márpedig így ránézésre elég mélyen van.
Ettől még dermesztő a mutatvány, de viszonylag biztonságos.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2009.12.25. 23:17:48

s akkor még nemis beszéltünk a keret alján lévő 2 henger alakú nehezékről, ha az tömör vas akkor min 50 kg/db

Aszi 2009.12.25. 23:18:04

Ez Alfredo és Henry Traber német kötéltáncosok 1953-as Guinness-rekordja. A Zugspitzénél lévő Höllental fölött motoroztak át egy kötélen.
www.traber-show.de/seiten/weltrekorde/zug_53.html

Leszármazottjaik ma is művelik ezt a műfajt, pl.: www.youtube.com/watch?v=3qNZ1GcUVqc

Aszi 2009.12.25. 23:21:16

Bár a fényképek alapján nem biztos, hogy ez az 1953-as mutatvány, de nagyon hasonló.

monticello (törölt) 2009.12.26. 01:48:18

Alap rutin vizsgafeladat A kategóriához

fajitas 2009.12.26. 09:36:15

Kötéltáncos "A" kategoriához :)

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.12.26. 09:45:10

@Aszi: ők azok, a motor ugynaz, és a rajtszám is 13!

Köszönöm Aszi, csodálastos olvasó vagy.

GiXXXer 2009.12.26. 10:00:56

Ahogy elnézem, a kerekeknél 2 helyen, meg középen is olyan felfogatás van, hogy körülöleli a drótkötelet. Tehát a szerkezet le sem tud esni! Sehogy!
Ha eléggé kapaszkodnak (ami biztos), akkor nem tűnik nagyon hajmeresztőnek, cirkuszi 10-20 m-ket ugráló akrobaták védőháló nélkül szerintem többet kockáztatnak. Végülis mindegy hogy 30 vagy 3000 m-ről esel le, túlélési esély nem sok van.
De mi a francnak van rajtuk bukósisak??? :D

Gombaraz 2009.12.26. 10:39:22

Aki szerint ez biztonságos, az biztos hivatásos űrhajós...vagy berepülőpilóta...

s.o.v.i.e.t 2009.12.26. 10:44:19

A Frauline a rőzsét a sziklán szedte?

mert ha nem, akkor fotósopp

s.o.v.i.e.t 2009.12.26. 10:50:20

Aszi!

olyan video nincs véletlenül, amikor a Zugspitzénél lévő Höllental helyett ugyan ezt a mutatványt Magyarországon végeznék a vasúti felső vezetéken? Mert az lenne az igazán izgi. Ellopják alóluk vagy elszakad...

konti10 (törölt) 2009.12.26. 17:13:05

Szép hely. Muszáj ezt a sok motoros oldalt fent tartani? Legyen egy, de jó.

Bandez 2009.12.26. 21:35:37

Ne szarozz, vágd oda a gázt, füstöld le a gumit, mi baj lehet a k..va anyját!? Eeheheheehe :) Őrültek !

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása