Nincs több szenvedés a lakattal

Amikor a Bion-X hajtású Smart biciklit hoztam el tesztre, akkor találkoztam először zollstock szerűen összehajtogatható biciklilánccal. Praktikus dolog, mert kis helyen, kulturált formában tárolható, miközben elég hosszú és erős. Egyetlen hátránya talán, hogy nincs rajta textilborítás, mint a klasszikus láncokon szokás, ezért minden fel- és levételnél attól féltem, hogy lepattintja a festéket a majd' 700 ezres bicikliről.

Ebbe a videóba Papp Tibi futott bele a Fecebookon. A két srác továbbgondolta a hajtogatós lakatot és beleépítették a nyeregbe. Az Seatylock ötlete zseniális, hiszen vagy le van kötve a bicikli, vagy ülünk rajta, a két állapot tehát kizárja egymást. A csőről egy gyorszárral tudjuk lecsatolni a nyerget, és abból kihajtogatni a lakatot. A gyártáshoz szükséges pénzügyi hátteret, ahogy a startupoknál divat, egy tőkegyűjtő honlapon, jelen esetben a Kickstarteren szedték össze. A 40 ezer dolláros célt hamar elérték, jelenleg 85 ezer dollár felett járnak.

A nyereg-lakat kétféle kialakításban (keskenyebb trekking és szélesebb comfort), sok színben és több mintával is rendelhető. A legolcsóbb változat 85 dollár, az Amerikán kívüli szállítás pedig további 15. Ez pont száz dollár, ami kb. 25 ezer forint. Első hallásra talán soknak tűnik, de egy jó minőségű, összehajtogatható kerékpárzár bőven 10 ezer forint felett van, a nyereg árak pedig nagyjából 5 ezertől indulnak. Ha így nézzük, pár ezer forint felárat pedig lehet, hogy megér ez a kombinált megoldás. Én megkívántam.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr496802973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alvázvédelem 2014.10.23. 16:38:40

nálunk vidéken a paraszt bike ra felesleges :-)

mt-03 2014.10.23. 17:23:38

vegre egy jo otlet a sok baromsag utan. egy abus bordo is siman kerul ennyibe, es ugye azt a tokjaba kell mindig visszatenni.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2014.10.23. 18:33:01

Jópofa, bár megnézném, egy aksis géppel meddig tart lefúrni azokat a szegecskéket - tippre <10sec.
Nyilván nem sok tolvaj mászkál ilyennel jelenleg, de ha elterjedne ez a megoldás, egyből lenne értelme, onnantól meg lehet visszatérni a hagyományos vastag acélsodronyokhoz.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2014.10.23. 19:22:09

@alvázvédelem: csak az baromi feltűnő, zajos és még szikrát is szór, fúrni ehhez képest aránylag diszkréten lehet :)
Amúgy megkövetem magam, kicsit jobban megnézve elég masszívnak tűnik a cucc, több lenne az mint 10 mp, persze ettől még nem lehetetlen.

nikarágja 2014.10.23. 21:04:42

Nem jutott eszünkbe ez eddig? Nem hát, mert vagy ülés, vagy lakat, ami meg mindenre jó az semmire se jó. Ennyi erövel már fel lehetett volna találni/tálalni egy olyan acélsodrony-lakatot is, ami legalább egy fát még körbeér a vazon kivül és könnyü is.

nikarágja 2014.10.23. 21:07:54

Ja, ez ugyanis nem fa, csak egy "pilinszka-cserje" itt, amihez ezt a förmedvényt hozzáeszkábáltják.

mozso1818 2014.10.23. 21:16:10

de minek összebarkácsolni az üléssel a "hajtogatós lakatot"?

etteremerd 2014.10.23. 23:06:15

Nyilvánvaló, hogy miért nem jutott eszébe senkinek. Láttál már jó minőségű ülést?

NoMind 2014.10.24. 03:30:50

az mi volt a videóban amikor a kislány betolt egy bringát, elvette a fickótól az üres ásványvizes üveget, és közölte hogy "csá"?

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2014.10.24. 10:51:08

Nekem van egy olyan lakatom, melynek a platformja közvetlenül az ülés alatt csatlakozik a rúdra. Onnan egy kattintás levenni magát a sodrony egységet. Magyarán kb 1/5 annyi idő, mint ezt a szart hajtogatni.
Erővágóval meg minden ilyen alapvetően hajlékony dolog simán egy csettintés.

Járjatok régi, olcsóbb biciklivel (ami teljesen jó, csak már nem lehet eladni, mert nem tárcsafék stb), amit ki sem kell kötni. Én ezt ajánlom. Hatékonyabb vagyok vele, mintha állandóan láncolgatni kellene, meg aggódni érte.

monstertruck 2014.10.24. 12:24:59

@Krajcs:
nekem egy 20éves scott sandoa brignám van, eddig kétszer fújták meg, de mindkétszer visszaadták egy fröccsért.

Atarist 2014.10.26. 22:33:42

@NoMind: Nem uveg hanem a vedoszemuveg..elvette oszt ment dogozni....

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása