Mi ez a takony? Hol a rock?

A Green Day-t még azelőtt ismertem – mert mindent azelőtt kell –, hogy igazán híresek lettek volna. Tudja a fene honnan volt meg (valahol anyámnál máig megvan), de a 90 perces TDK kazetta egyik A-oldalán az első stúdióanyag, a 39/Smooth, a B-n a következő Kerplunk volt.

Tetszett a vidám kaliforniai punk, különbözött attól a tarhálós nihiltől, ami idehaza jellemezte és jellemzi a tarajosokat. A világsikert hozó harmadik albumot, az 1994-es Dookie-t már úgy fogadtam, hogy tudtam miről van szó. A Torrent Áruház előtti időkben vagy lengyel kalózkazettákra utaztunk, vagy maradt az egyhavi ebédpénz elsikkasztása. Nem tudom már hogy, de meglett az album, talán elsőnek az egész gimiben. Mire háromszor meghallgattam volna, az MTV elkezdte orrba szájba játszani a Basket Case című slágert, mire észbe kaptam, az összes lakossági-diszkós tinisuna divatpunkká sminkelte magát.

Na, akkor kihagytam vagy 18 évet, ha jól számolom. Tegnap viszont átküldte az ismerős egy aktuális videoklipjüket, hogy hű, milyen vagány motorok. Nem hazudott, a gépek maximálisan rendben levő bobberek, de a rágógumi pop mellbe vágott. A Green Day sosem volt harcos és dühös brigád, de a mainál a Bee Gees is keményebb. És persze jobb, sokkal.

Na mindegy, a motorok miatt nézzék meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr634946178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.12.04. 07:43:29

Régen minden jobb volt. A nosztalgia is.

sunblind 2012.12.04. 07:58:53

nab+. ez egy igazi fos. a zztop mennyivel tökösebben oldotta meg a hasonló feladatot.

froton 2012.12.04. 08:04:54

soseszerettemagríndéjt.....Akkor nálam a Sepultura/Testemanet/Kreator/Death volt a No1

Szittya75 2012.12.04. 08:19:15

Hát,őőő,izé..lehet olyat írni,hogy ez fos?

SelmeciMarcell · http://www.jawamoped.hu 2012.12.04. 08:24:13

A Green Day zeneileg nagy utat tett meg, de általában ez jellemző a legtöbb együttesre. Azt játszák amit el lehet adni vagy amit szeretnének játszani. Attól még ők alkották meg az American Idiotot mert most egy teljesen más stílust céloztak meg. Az AC/DC-nek bejött hogy egy zenét játszik mindig, de más hamar lehúzza a rolót ilyesmivel. Szerintem a Paradise Lost és a Theater of Tragady szenzációs együttes, pedig hasonlóan tág stílusintervallumban adott ki albumokat. Van benne ami tetszik és van benne ami nem. A Metallicát sem utálom csak mert nem tetszik amit a végén csináltak. Amit fiatalon alkottak az zseniális.

A Kill the DJ mondjuk nekem sem jött be...

skyrangr 2012.12.04. 08:25:02

követték a trendet... fogyasztói társadalom, kiszolgálják a közönséget, nem több.
volt erre egy kifejezés, megélhetési-zenész.
megfigyelhető ez több más zenekarnál is. pl ha megnézzük az utóbbi évek Metallica termését, az is nagyon messze van az eredeti hangzástól. de hát ez van, erre van igény :)

gyak annyiban különböznek az utcazenésztől, hogy nagyobb a tiszteletdíj :)

HOLIDAY 2012.12.04. 08:43:28

Miért lenne baj, hogy valakik meg akarnak élni a zenélésből?Vagy sokkal jobb meg nem értett művészként éhen dögleni?....Hát....

Sosem voltam Green Day rajongó, de ez a zene szerintem teljesen rendben van és ha lehet is vele keresni pár millió dollárt, akkor miért kellene szégyenkezniük?

HOLIDAY 2012.12.04. 08:44:19

@Szittya75: Persze, lehet. Ha mögé írod, hogy "szerintem", akkor meg még elfogadható is egy véleményként.

Azazuma 2012.12.04. 08:47:35

Csessze meg, Ámerikában az off-road simább mint itt az aszfalt! :D

protkova 2012.12.04. 09:34:09

Szerintem A gREENDAY világ életében produceri koncepción alapuló tánczenekar volt, kb. mint a kozsó bandák csak más stílusban.
Ez most a Robbie Williams legnyálasabb éveit idézi ezt akarják vissza hozni több próbálkozás is van.
Olcsó megfelelő ütemszámmal a kereskedelmi rádióknak.
Ennyi.
Attól, hogy szerettem Rick Astley zenéjét a 80-90-es években, még egy nyálas szar volt, de ma is ugyan úgy felszabadít, mint a Black Sabath, csak más más hangulatomban és társaságban hallgatom a kettőt.
Ennek az új Green-nek is meglesznek a rajongói.

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2012.12.04. 09:45:49

Ez minden együttes sorsa. Én azt figyeltem meg, hogy a rock/metál bandáknál él a 2-3 album szabálya.

Ha tökös tehetséges csapat és befut, az első még nyers, új stílus, mindenki leesett állal figyel. Nő a népszerűség, a második már érettebb, csiszoltabb, de követi az elsőt, igazi világsiker. Aztán két hatalmas turné és lehet választani. Vagy tolják az addigi vonalat, és benne ragadnak. Pl RATM AC/DC stb. Vagy váltanak és akkor a kísérletezésből javarészt szar születik. Legalábbis a rajongótábor nagy részének szemében.

gabesz7004 2012.12.04. 09:47:58

@froton: Kihagytad a SLAYER-t?! Térdelj csak le a sarokba egy órára! :)

2012.12.04. 10:07:45

már a múlt sem a régi

HOLIDAY 2012.12.04. 10:08:25

@Floyd: Szerintem ez ennél sokkal bonyolultabb. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a kísérletezésből többnyire szar jöjjön ki. Sőt! Nagyon kevés zenekarnak nézik el azt a rajongói (magam is), hogy 3 akkorddal leéljen egy életet, mint az AC/DC. Így aztán muszáj kísérletezni, ami mehet műfajon belül és kívül is. Két dolog fogja eldönteni a sikerét:
- elviszi-e az újat a hátn a banda, frontember karizmája
- sikerül-e megtalálni az arany középutat az elvárt stíluselemek és az újak közt

De attól még a kísérletezés, megújulás a legtöbb banda életében szükségszerű, ezt pedig mindig befolyásolják aktuális trendek.

Liquid_Night 2012.12.04. 10:52:41

A "kaliforniai punk" kifejezés valamiért már önmagában paradox...

Moan 2012.12.04. 10:54:21

Ehh...kedvet kaptam, hogy folytassam apám öreg IZS motorjának felújítását...

Moan 2012.12.04. 10:59:39

Ja de ez a zene ez gyenge...Kapcsolok is egy kis muzsikát: www.youtube.com/watch?v=1K9jBL2syJ8

Ottlaki Kababám 2012.12.04. 11:09:33

De miért kellene minden zenekarnak örökké ugyanazt játszania? Attól függetlenül, hogy ez tényleg nem jó, de miért kell azt elvárni, hogy teljesen ugyanazt játsszák, mint 1993-ban? Ember, azóta ők is, te is öregedtek csaknem 20 évet! Nagyon kevés együttesnek jön be az örökké-ugyanazt-játsszuk (még a Ramones sem volt végig ugyanolyan, ld. 80-as évek közepéről származó albumaikat.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.12.04. 11:18:40

Mi abban a jo, hogy egy zenekar lemezrol lemezre ugyan azt a zenet adja ki?
Az AC / DC-rol mondhato el, hogy ha hallottal egy albumot akkor az osszeset hallottad.
Teljesen normalis dolog, hogy a dolgok az ido mulasaval fejlodnek.
Ha nem fejlodnenek meg mindig a Ford T modell lenne az auto.

muz 2012.12.04. 11:56:56

Ezt a mondatot,hogy ha "hallottál az AC/DC-től egy albumot akkor hallottad mindet" kitörölném a világegyetemből!
Kb. akkora közhely mint,hogy minden hárlis buzi,minden krúzeres béna stb.
Nincs rám tetoválva sem Angus,sem Bon Scott de még Brian sem.Viszont nehéz nem tudomásul venni a jelentőségüket.
Lemmy-ék sem sokat változtatnak és szerintem elég sikeresek:-)míg a Metallica igen,nem is szeretem őket már jó régen!
Ez meg egy fos valóban:-)!Szerintem!

Bilok 2012.12.04. 12:05:52

Az rendben van, hogy nem játszhatja egy zenekar 20 éven át ugyanazt, de miért mindenkinek a f.s zene irányába kell változni? :) Mondjuk, én, kifinomult ízlésű emberként soha nem is szerettem a grindéjt.
De legalább a motorok jók, másodiknak bármelyiket elfogadnám.

Bilok 2012.12.04. 12:06:49

Ja, az a vonulás a disco-ban... priceless. Mint három díszb.zi. :D

Atarist 2012.12.04. 12:32:02

Szerintem meg kurvakemeny es meg csunyan is beszelnek, meg shoot the fucking DJ.

A sztori is kerek..motorolas...snitt.. diszko, mi kell meg?..ÚÚuuú

GERI87 2012.12.04. 13:09:41

A motorok jól néznek, hogy mennyire motorozhatók...hagyjuk.

A zene meg: hát nem tudom, az emlegetett album számai...'basket case' stb...se jobbak mint ez a fikázott....se jobb se rosszabb nem lett így belehallgatva a zene, ugyanolyan nyünyörgő suna rock...

Taurista robogós 2012.12.04. 18:08:06

A mai világban a fiataloknak csak a gengszter roma rap és a néger zenék kellenek. (rihanna,pit bull,stb... sz@rságok.

szégyen ez az ország

okta 2012.12.04. 18:37:59

" Tényleg te itt megerőszakolod, megölöd a rock & roll-t
Keith Richards forog tőled a sírjában, pedig a fószer még nem is halt meg."
F.F.

:-)

Tomchy 2012.12.04. 20:52:22

plöm-plöm

És Okta kartács idézetét akartam én is citálni, de beelőzött. :)

Tramp 2012.12.04. 21:04:16

@scheerti:

:) Ez egy kolosszális duma volt.

Begami 2012.12.05. 18:51:29

Azért 20 éve ott vannak és eladtak pár albumot.Még bőven általánosba jártam amikor az első számunkat hallottam és most 30-on túl is meghallgatom ha kiadnak valamit.Minden változik miért ők lennének a kivételek?

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása