Samutól pompás túraleírást kaptunk. Barátaival, kik szintén az MZ Club Hungary tagjai, több ezer kilométeres törökországi motorostúrán vettek részt. Olvassák el önök is kalandjaikat. 

Felesleges a méregdrága túragép egy felejthetetlen motoros kalandhoz. Ha vannak barátaid és használható MZ-d, már csak egy jó útiterv kell. Az MZ Klub különítménye több mint négyezer kilométert tett meg, hogy felfedezze Törökországot, és belenyaljon az ázsiai életérzésbe.

Tavaly év vége óta vártuk, hogy végre elindulhassunk Törökországba. Frici és Dénes egy-egy ETZ 250-vel, én pedig egy ETZ 251-gyel. A 2010-es Balkán-túra után vetődött fel az ötlet az klubban, hogy messzebbre is merészkedhetnénk, mondjuk Ázsiába. Az első nap szerettünk volna minél több utat megtenni, hogy aztán a maradék két hétben nyugodtan tudjunk haladni az ország belsejében. Az utolsó napra ismét rohanást terveztünk. Az odafelé vezető Kecskemét-Szeged-Újvidék-Belgrád-Nis-Szófia-Edirne útvonalat 24 óra alatt kellett megtennünk, többnyire autópályán. Ez körülbelül 1200 kilométert jelentett, három felpakolt MZ-vel, küzdve a fáradtsággal, és nem ritkán az elemekkel.

Augusztus 5-6. Péntek-szombat

Egész nap az útra szánt dolgokat rendezgettem, próbáltam elférni a túradobozban, a hengertáskában és a tanktáskában. Végre eljött az este hat óra, amikor elindultam Kecskemétre, az M5-ös autópálya mellé, a megbeszélt találkahelyre. Nagykőrösnél kaptam az sms-t, hogy Frici késni fog. Nem lepődtem meg. Kényelmesen odaértem, majd félóra várakozás után megérkezett a csapat másik kétharmada is.

Rövid pihenő, majd zenét a fülbe, irány a határ. Sötét van, a pálya zsúfolt, semmit nem látni a tájból csak az elhúzó autókat. Utazótempónk egyezményesen 90 és 100 közt van, tempomat beállítva (a gyári állító csavar a markolatnál finoman meghúzva). Végre elérjük Szegedet, határátlépés. Szerbiából semmit nem látunk, az út elég foltos, és sok helyen van felújítás. Belgrád kipipálva (köd és hideg), megyünk, amíg bírjuk. Nis előtt száz kilométerrel kezd el hajnalodni, teljesen készek vagyunk. Én majd elalszom, és a többiek is eléggé nyúzottak. Irány egy benzinkút, rokonszenves a betonburkolat a parkoló mellett, kis kaja, és már alszunk is, úgy harminc percet. Motorjainkon a cuccok, dobozok nyitva, de senki nem nyúl hozzá.

Továbbindulunk. Unalmas pályaszakaszok következnek, a táj elég kopott. Nisnél végre lehajtunk a pályáról, majd utunk egy nagyon szép szurdokon vezet keresztül. Teljesen felébredünk, kanyargunk. Elérjük a bolgár határt, ahol iszonyatos tömeg fogad. Mi persze előregurulunk, körülöttünk felháborodott turisták. Útlevél, köszönöm, viszontlátásra. Szófiánál, óriási forgalomban, egy eltévedés után találjuk meg az elkerülőt. A határ előtti autópályázás nagyon megvisel minket. Az út szinte teljesen egyenes, már 32 fok van. Álljunk meg! Parkoló, árnyék, bőrkabát leterít, a padka lesz a párnám.

Fél óra alvás után mintha újjászülettünk volna. A határátlépéskor szerencsére simán megy. Bár újabb tömeg fogad, nem tolakodunk. Az első ablaknál útlevél ellenőrzés, a másodiknál kérik a vízumot, a harmadiknál a forgalmit böngészik. Másfél óra után indulunk az utolsó sorompóhoz, ahol még egy ellenőrzés következik, és mehetünk. Kezd erősen sötétedni, Edirnében mégis hihetetlen élet van. Emberek az utcán, mindenki eszik, iszik, és mulat. Ramadán van, ilyenkor este tíz és hajnali négy közt lehet csak enni-inni. Nagyon tetszik a közlekedési kultúra is, ami igazán példa lehetne nekünk: nagyon toleránsak és előzékenyek. Mindenki dudál, de nem azért amiért itthon, azt mondják vele: vigyázz, mert jövök, itt vagyok melletted, mögötted! Végül megtaláljuk a kempinget. Hosszan beszélgetünk, erdélyi pálinkát kóstolunk, persze óvatosan.

Augusztus 7. Vasárnap

Összepakolunk, városnézés, és irány az ország belseje. Dénes GPS-e direkt „rövid” módra van állítva, ismerjük meg a legeldugottabb helyeket is mottóval. Vöröses homokkal borított földúton haladunk. Danisment-nél kempingkeresés közben elveszítjük Fricit. Hiába, ha szerpentint lát, elmegy az esze. A kemping a parton van, viszont drága minden, és tiszta szemét az egész. ű

Augusztus 8. Hétfő

Reggel pakolászás közben jönnek át a motoros szomszédok, hogy megcsodálják gépeinket. Nem nagyon ismerik a 250-es ETZ-ket, mivel Isztambulban csak a 251-est gyártották. Kellemes kanyargás után megérkezünk a komphoz, ami átvisz minket Çanakkale-ba, Ázsiába. A jegy olcsó, a komp félig üres. A túlparton, hosszas keringés után végül találunk netkávézót, ahonnan rögtön írunk haza az MZ klub fórumára. 36 fokot mutat a hőmérőm, csúszik az olvadt aszfalt. Megérkezünk a kempingbe, lepakolunk, majd jöhet a városnézés. Késő este van, de mindenki az utcán, a főtér tele van teázó emberekkel.

Augusztus 9. Kedd

Strandolunk egy jót, majd délben indulás Bergaman felé, hosszú még az út. Sok helyen az útépítésnek egy igen sajátos módjával találkozunk. Olvadt aszfaltra egy réteg murvát szórnak, majd azt lehengerlik. Persze ez nem tökéletes, volt is meglepetés néhány kanyar közepén. Bergaman szűk kis utcáin macskakövön csapatunk felfelé az emelkedőn, integető gyerekek között. Fent a kilátás gyönyörű, megnézünk minden sziklát, romot.

Amint leparkolunk a városban, az út túloldaláról máris pincérinasok integetnek, hogy hozzájuk menjünk be enni. Kiválasztjuk a legrokonszenvesebbet, kézfogás, üdvözlés. A török vendégszeretet semmihez nem fogható, amivel eddig találkoztam. Kérdezgetnek honnan jöttünk, merre megyünk. Estére Izmirbe érünk, látszik, hogy ez egy nagyváros: rengeteg az autó, a motorosok bukósisakot viselnek, és turistákat látni mindenütt. Késő este irány a part, jöhet egy kis kóválygás a városban. Óváros nincsen, hiába keressük az eldugott kis utcákat. Hiányzik Edirne.

Augusztus 10. Szerda
Mai úti célunk Kusadasi, ahová újabb kanyargós a szerpentinek vezetnek. Találunk egy olcsó és rendezett kempinget. Besétálunk a városba, a kikötőben rácsodálkozunk az óriási tengerjáró hajókra. Német-francia-angol szavakat hallani mindenfelé, végül csak éjfél után esünk be sátrainkba.

Másnap délelőtt elmotorozunk Ephesos-ba. A romváros gyönyörű. Két színházat is látunk, óriási területen fekszik, sok időt el lehet itt tölteni. Estére csirkepörköltet készítünk, veszünk Efest és Rakit. A török ital íze olyan, mintha a görög ouzót keverték volna össze negro cukorkával. Szörnyű!

Augusztus 12. Péntek

Pamukkale felé folyatjuk utunkat, ahol a híres mészkőpadokat szeretnénk megnézni. Ez túránk legdélebbi és legtávolabbi pontja. Megérkezés után felmászunk a szomszédos hegy tetejére, szálláshelyünk az eddigi legjobb. Puha gyep, úszómedence, és gyönyörű kilátás fogad minket. A város ókori neve Hierapolis. Itt, a mészkőpadokon kívül, erődítménytől kezdve színházig mindenféle érdekessé látható, tudtak élni ezek a görögök. A medencékben tömegesen fürdenek, a naplementét pedig a színházban nézik végig. Kezdünk kikészülni a fáradtságtól, pedig nem is sejtjük, mi vár ránk másnap.

Augusztus 13. Szombat

Az előző koraesti fekvés oka, hogy 500 km-t kell megtennünk Bursa-ig. Kimotorozunk a kempingből, tíz méter után Frici megáll. Szitkozódva veszi elő a pumpát, leengedett a hátsó gumi. Ez így nem lesz jó, valahol útközben ki kell cserélni. Az útminőség javul, kanyargunk a szerpentineken, gyorsulunk, élvezzük. Egyszer csak jobbra, meredeken lefelé kanyarodik az út, Frici az olvadt aszfalton próbál korrigálni, átsodródik az út túloldalára. Én követem őt ugyanúgy lemásolva a baloldali árokparton, Dénes hátul majdnem megszakad a röhögéstől. Tankolás után tálcán kapjuk a forró teát, beszélgetünk a helyiekkel. Ezt be lehetne vezetni nálunk is. Frici gumija kritikus állapotban van, szerencsére egy motorszerelő műhelyben pillanatok alatt kicserélik a belsőt.

Bursában óriási dugóba futunk. A „rövid” GPS módnak köszönhetően sikerült egy olyan kis utcát találnunk, ami kb. 70 fokosan emelkedik egy kilométeren keresztül. MZ még nem egykerekezett ennyit, ilyen hosszan, önerőből. Kuplungszag. Épphogy röhögve, sírva megálltunk a parkolóban, egy motoros gurul mellénk. Kiderül, hogy éppen most zajlik a Bursa Enduro Club szokásos összejövetele a Ramadan alkalmából, a 2500 méter magas Uludag hegyen. Invitál, hogy tartsunk vele. Kérdezgeti honnan jöttünk, nagyon lelkes. Nem tudunk ellentmondani, gyerünk!
A következő kanyarban már várja a barátja. Kézzel-lábbal mutogat felénk, mi pedig csak annyit értünk belőle: „Mez! Mez! Magyarisztán! 2500 km! Bursa! Pamukkale!” stb. Két fellelkesült törökkel megyünk tovább. Keringünk a tetőn, majd az egyik árokparton kis tábla, Bursa Enduro. A belépő az erdei tisztásra, egy negyven centis padka, és egy méteres árok, MZ-nek nem akadály. Már ég a tűz, mindenfelé motorok, és mulatozó törökök. Üdvözölnek minket, fényképeznek, közben terjed a: „Mez! Mez! Magyarisztán! 2500 km! Bursa! Pamukkale!”. Finom levest kapunk citrommal. Rengeteg darált húsgombóc kerül a tűzre, tömnek minket. Kapunk teát, újabb húsadag, mozdulni sem tudunk már. Sötétedés után énekel mindenki, persze mi is, ugyan semmit nem értünk a dalból, de a hangulat óriási.

Teljesen kifáradva a zsongástól, evéstől, éjfélkor megpróbálunk távozni. Felálltunk a tűznél, mire visszaültettek, nem volt nehéz kitalálni, valamit megint enni kell. Nagy műgonddal készített ünnepi tejbegrízt kaptunk, nagyon finom. Két kilátóval később, hosszú búcsúzkodást követően, fél kettőkor engedtek el minket. Ezután indultunk le a hegyről, szállást keresni. Hajnali négy is van már, mire a sokadik helyen, mint akit agyonvertek, lefeküdhetünk aludni.

Augusztus 14. Vasárnap

Reggel a városban, parkolóhelyet keresve bukkanunk egy csapat motoros rendőrre az út szélén. Megtudjuk, itt nem lehet parkolni, de ők itt lesznek még egy órán át, és nagyon szívesen vigyáznak a motorokra. Mellesleg nekik is van MZ-jük. Miután végeztünk, elbúcsúztunk alkalmi őreinktől, majd mentünk a komphoz. Másfél óra az út a vízen. Kiszállás után az isztambuli káosz fogad. A tizenhárommilliós város úgy nyüzsög, mintha legalább ennyi autó lenne az utakon. Itt már nyoma sincs az eddig megismert előzékenységnek, és rugalmasságnak. A kocsisorok nem nyíltak szét a motorosok előtt. Mindenki úgy boldogul, ahogy tud, járdán, padkán, sorok közt. Nekünk egy órán át tart a ki-, és bejutás a városba. Isztambul szélén ismét egy bezárt kemping vár minket, majd Kylios-ban a Mistik fogadott be. Este vacsora, falunézés, Efes sör.

Augusztus 15. Hétfő
Reggel éppen imaidőben érünk az Ayasofya-hoz, így nem mehetünk be. Sétálgatunk, megnézzük a bazárt. Sajnos eléggé el van plázásodva, alkudni nem nagyon lehet már, ami sok helyen ki is van írva. Visszatérünk az Ayasofya-hoz. Belépéskor a férfiak lehúzott cipőit zacskóba teszik, a nők fejére pedig kendő kerül. A látvány pazar, megérte bemenni. Topkapi szeráj is hasonlóan lenyűgöző, rengeteg látnivalót kínál, óriási területen fekszik, kár lett volna kihagyni. Este lecsós rántottát készítünk, közben két szomszéd magyar családdal beszélgetünk, akikkel véletlenül lettünk kempingszomszédok. Másnap délelőtt strandolunk egy jót, majd újabb hajsza a városi forgatagban, de végre megtaláljuk a fűszerbazárt. Na, ez már sokkal nagyobb élmény. Rengeteg mindent lehet kapni, a videomagnótól az edénykészletig. Be is vásároltunk fűszerekből, hazafelé pedig elvesztettük Dénest, majd többször rossz irányba mentünk Fricivel. Végül egyszerre, két irányból, hullafáradtan értünk a kisbolthoz a kempingnél.

Augusztus 17. Szerda

Reggel Kirklareli felé indulunk, majd Malko Tarnovonál lépjük át a bolgár határt, és hagyjuk el Törökországot. A határon ismét fejvesztés, először útlevél, majd forgalmi, utoljára orvosi ellenőrzés, egy aláírás az egész. Tankoláskor hatalmas meglepetés ér. A benzin Törökországban ötszáz forint körül volt, itt pedig háromszáz egy liter. Jól bele kell húznunk, mert majd ötszáz kilométert terveztünk erre a napra. Ahogy haladtunk az úton, úgy kezdett el hiányozni a török közlekedési kultúra. Türelmetlenkedés, dudálás, furakodás. Mire délután beérünk Várnába, jól elfáradunk. Mintha Budapestre érkeztünk volna, csak itt épp van tengerpart is.

Augusztus 18. Csütörtök

Délelőtt strandolás, a nudista tetkós öregekkel tarkított parton élmény a fürdés. A víz hideg, a part köves, és vannak élőlények is, állítja Dénes, aki búvárkodott. Várna legnagyobb érdekessége nem itt a parton és nem is a belvárosban látható, hanem a közlekedésben. A hajléktalanok már biciklivel járnak kéregetni. Megállapíthattuk, ez sokkal hatékonyabb, mint a régi módszer, mert több emberrel tudnak kapcsolatot teremteni. A másnapi hazaútra konzerveket vásárolunk, majd korán lefekszünk, hogy terveink szerint, reggel 5-kor fel tudjunk kelni.

Ebből végül hat óra lett. Próbáltuk összekapni magunkat, hajtott minket a honvágy, és persze tudat, hogy ezerkétszáz kemény kilométer vár ránk hazáig. Hétkor tankolás Várnában, majd irány az autópálya. Útépítés, zötykölődés, de ezt már megszoktuk. Alsóbbrendű utak, a köztes célig, Gyurgyevóig. A határátkelés simán megy, motorosként a Duna felett átívelő hídon sem kell díjat fizetnünk. Caracal, Craiova, Caransebes. Az út valami gyönyörű, mintha nyugaton lettünk volna. Minden kitáblázva, tökéletes szerpentinek, Romániában még nem jártam ilyen minőségű utakon. A magyar határra este kilenckor futok be értem, majd egy rövid pihenővel hajnali negyed egyre értem haza, ezeregyszáz kilométerrel a hátam mögött. Két hét alatt, összesen 4623 kilométert tettünk meg, a motor kiválóan bírta, hiba nélkül. Már indulnék is vissza.