Budapesten lopták meg a japán világutazót

Becsüljük azokat az elvetemült motorosokat, akik kontinenseket szelnek át, hogy két keréken fedezzék fel a világot. Ma egy japán srácról szereztünk tudomást, aki Suzuki Djebellel indult el. Átvágott Szibérián, Ukrajnán, míg boldogan megérkezett Magyarországra.

Lelkesedése nem tartott sokáig, motorját ugyanis Budapesten ellopták. Egy olvasónk, Gergő számolt be az esetről:

Sziasztok,

Japán barátunk július 26-án indult Yokohamából. Eddig kb. 12000 km-t tett meg. 29-én este érkezett Budapestre és egy Király utcai hostelben szállt meg, ahol a barátnőm dolgozik. A belső udvarba vitte a Suzukit, de a lépcső alól éjszaka ellopták. Az utcáról nem lehetett látni, szóval vagy bentről "súgott" valaki, vagy látták mikor betolja.

Feljelentést tett, kijöttek a rendőrök és együtt betértek a földszinti nagycsalád lakásába, ahol egy nőt valami más ügy miatt azonnal megbilincseltek és elvittek. Ezzel a lépéssel japán barátunk nem lopta be magát a szívükbe, szóval most még tőlük is tart egy kicsit. Pontosan a bejárattal szemben van egy kis nonstop-bolt, ahol semmit nem láttak. Megkérdeztük másnap a taxisokat, ők sem tudnak semmit, de megígérték, hogy ha hallanak bármit, akkor megkeresnek.

Egyébként a srác elképesztő, elindult egy ilyen "kis" motorral egyedül, és a terve az, hogy lemegy Afrika déli részére nyugaton, majd vissza keleten. Most ott tart, hogy ha nem lesz meg a motor, akkor elmegy Londonba "kísérleti nyúlnak" valami tüdő gyógyszert tesztelni, amiért kapna 4000 fontot.

Annyira ciki, hogy tényleg vadkempingezik Ukrajnában, Szibériában, megy Moldovába, és egy nap után ellopják Pesten a motorját. Tényleg no comment.

Üdvözlet és a nevében is ezer köszönet,

Gergő

Kedves olvasóink! Aki esetleg tud valamit, hallott egy infómorzsát, vagy látja a képen szereplő motort, segítsen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr792261404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fakof 2010.09.01. 00:33:15

a kis japó nem vágta, hogy a balkán az Bécs határában kezdődik, és az még vagy 2 óra mocival

GERI87 2010.09.01. 00:44:58

@Virago_1000:
Fenébe kétszer küldte el..nagy mindegy.

Nem mosom össze és szerintem is hülyeség mentegetni azt aki bármilyen indokkal lop.
Csak azért ne legyünk álszentek.
Mi se vagyunk tökéletesek.
Nekem speciel sok ismerösöm van aki "okoskodik" valahogy...
És átlagos hétköznapi felnőtt emberek.
Tudod:
-haverral, ismerőssel, rokonnal suttyomban
-lesett a kamionról
-fekete munka stb

De a lopás az lopás.
Bárki lopta is el a motort, szüljön sünt.

GERI87 2010.09.01. 00:49:00

@Virago_1000:
Jó igazad van na....

Csak tudod ismerek pár embert aki maga sem fedhetetlen de ő: "fel van háborodva" meg "mindenki bassza meg" bezzeg ő..

Virago_1000 2010.09.01. 01:19:47

@kovacsg4: hat a rohadt blogmotor lenyelte a hozzaszolasomat, nem ismetlem meg.

Csak annyit neked, hogy ne beszelj velem igy, mert
1., nem szoktam meg,
2., a tenyeket a masik lehazugozasaval meg karomkodassal, szonyeg ala sopresevel nem lehet elkendozni.

Majd akkor legyel okos, ha a te szomszedaid lesznek ezek a kartevok, es a te eletedet keseritik meg, hozzad tornek be, a te felesegedet "kergetik" meg, a te gyerekeidet verik meg az iskolaban a tulkoros bukottak. Addig meg kuss right?

"Miből gondolod, hogy romák voltak, és pontosan milyen értelemben élősködnek rajtunk? Rengeteg roma fizeti rendesen az adót"
- onnan, hogy nepes csalad, olyan ertelemben, hogy nem dolgoznak (90%-uk), hanem felveszik a segelyeket, amit elkocsmaznak/jatekgepeznek, dohanyra, italra koltenek, es a ho vegeig nem tart ki termeszetesen, ezert bunozessel egeszitik ki.

Lepj ki a parhuzamos univerzumbol, amelyben elsz, le a foldre, ide.
Vigyazo szemed pedig Parizsra vessed.
Te szerencsetlen.

Virago_1000 2010.09.01. 01:20:24

Na most meg ottvan ketszer, nem ertem en ezt a blogmotort.

Virago_1000 2010.09.01. 01:21:37

@GERI87: Persze, mi sem vagyunk szentek, egy szoval sem mondtam, de azert az elmond valamit, hogy mig a lakossag 10 %-a cigany, addig ha ellatogatsz egy bortonbe, ott igencsak felulreprezentaltak.

Virago_1000 2010.09.01. 01:23:07

@Virago_1000: Es ennyi, vita reszemrol lezarva a tema erosen nem ide valo. A tolvaj pedig legyen nyomorek ,mert megerdemli.

kismajom2 2010.09.01. 02:53:35

ha lesz gyűjtés, szóljatok! van egy kis pénzem erre a célra.

MrKiraly 2010.09.01. 03:01:06

Amikor nyaralni voltam Japanban, es Yokohamaban laktam,nem akartam elhinni hogy a hazak tobbsegen nincs zar! Be tudod csukni az ajtot, de bezarni nem! Madjarisztanban vajon hany perc alatt fosztanak ki a kornyeket? + Amikor baratnom veletlenul Tokyo legnagyobb palyaudvaran hagyta a penztarcajat, masfel ora mulva amikor visszamentunk meg ott volt! M.O.? ahol a pizzafutar autojat elloptak, csak mert tele volt pizzaval? No Comment bazz! Szerencsere 25 ora repuloutra vagyok attol a ganejdombtol...Csak sajnalom a tisztesseges Magyarokat, akiknek emiatt eg a pofajuk.

Dr. Eher 2010.09.01. 05:07:17

Ezen még csodálkozik vki? Az enyémet is ellopták a cigányok, miért pont ezt hagynák ki?

Dr. Eher 2010.09.01. 05:17:43

kovacsg4:

"Amúgy ha az államnak lenne egy icipici érzéke az önreklámhoz, akkor adna a srácnak egy új motort..."

Nekem is adhatna.

Colour of silence (törölt) 2010.09.01. 06:29:28

Összedobhatnánk neki egy mocira...fizetős sms, vagy akármi. Mekkora reklám lenne Magyarországnak..bakker..:))) gy Suzukis kereskedő is beszállhatna..esetleg..neki sem lenne egy utolsó reklama..:))).

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 06:56:45

@Ohmygod: azért a magadfajtát is utálják a tisztességes emberek.

c 2010.09.01. 07:39:41

@SquareWire:
Ebben a tetű országban ami nincs lebotonozva, azt ellopják.
Néha még azt is, ami le van.

orca75 2010.09.01. 07:44:04

Ha indul a gyűjtés mindenképpen beszálnék én is.
Szeretném ha mindenképpen indulna.

Kókler Róbert 2010.09.01. 07:46:06

Addig nem lessz rend Magyarországon amíg egységesen fel nem lépünk a cigányok ellen. Amíg akad olyan magyar vagy becsületes roma aki kiáll a bűnöző retkek mellett addig megyünk lefele a lejtőn. Ne legyen diszkrimináció se negatív se pozitív! Ugyanolyan elvárások és jogok szabályozzák az orkok életét mint a magyarokét.
A gyűjtésben én is benne lennék de az afrikai árvák segítését maximum születésszabályozásban tudom elképzelni.A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az életkörülményeiket javítod akkor csak még jobban szaporodnak és még rosszab helyzetbe hozzák magukat. Tisztára mint Magyarországon a cigányok...

gy* 2010.09.01. 07:49:53

én amíg itt van Magyarországon, ingyen szállást/kaját adok neki. Ameddig csak itt van....

Csak jusson le Szegedre, vagy Szept 18-án le is hozom. Esetleg egy kölcsön mocit is sikerül keríteni neki...

Nzoltan 2010.09.01. 08:07:04

Az a legszarabb ebben az országban, hogy az igazságszolgáltatás még nyomokban sem fellelhető. Más ország annyival jobb a mienknél, hogy ha más nem is történik, de legalább pofán verheted a tolvajt mikor rajtakapod.

Nekem egy nagyobb értékű bicajomat lopták el. Meg is lett a tolvaj( ne örüljünk, ehhez a rendőrségnek semmi köze), bizonyíték is van( videofelvétel, vallomás), de már öt éve nincs az ügyben semmi előrelépés. Pedig egy ilyen tárgyalás nem tartana tovább 5 percnél. Csakhogy még vádemelés sem történt az ügyben!

A srácnak meg annyit tudok mondani, hogy egy komolyabb összefogással talán meglesz, de a rendőrségre ne számítson! ugyanakkor a használt jármű kereskedések, szervizek szinte biztos hogy benne vannak a műsorban. Maffiózó mind.

kipitta 2010.09.01. 08:08:05

egyértelműen felmerül a panzió felelőssége.Miért nem tájékoztatták a vendéget, hogy a környezetükben ilyen esetek előfordulnak.A nyomozó hatóság is itt kell, hogy kezdje az érdemi munkát.A minimun, hogy a panzió díjmentesen szállásolja a károsultat, amíg ő ügyében intézkedik. A vendég jól jön, de amikor bajba kerül, úgy teszünk mintha semmiről sem tehetnénk.

nick066 2010.09.01. 09:30:39

Nekem a biciklimet lopták el. Le volt láncolva a kereke, 5 percre hagytam a lépcsőházunkban. Sejtettem, hogy kik lehettek (egy pár emelettel lentebb lakó barnás bőrű család). A pincetárolójukban meg is láttam a biciklit. Hivtam a zsarukat, de a büdös sün nem akart kijönni, azt mondta, hogy menjek be feljelentést tenni írásban. (persze, hogy közben továbbvigyék a biciklit) Erre én: - akkor most elkezdem feltörni a pincét, ha tetten akarnak érni, induljanak ! Igy jöttek csak ki, a bicikliről még be kellett bizonyitanom, hogy az enyém (szerencsére találtam egy családi fotót, amin rajta volt) igy kaptam vissza. Az ügyből lett egy birósági tárgyalás, ahol 'Gazsi' elmondta, hogy tévedésből tette be a biciklit a pincéjükbe, mert azt hitte, hogy az unaköccséé. Ennyi pont.
Még kb. engem basztak le, hogy miért jelentettem fel őket.
Ez ilyen, ez a tetű szar ország! Ahogy tehetem húzok innen a francba. (sokminden másért is persze)

Tóth Ágas 2010.09.01. 09:47:42

a hátrányos helyzetű motortolvajokkal szemben mindenki olyan előítéletes. lehet, hogy támadó szándékúnak látták a szokatlan, ismeretlen kinézetű motorkerékpárt a sötétben és önvédelemből tolták el. örüljön a srác, hogy nem indul ellene eljárás, tanúvallomásokból még az is kiderülhet, hogy egymagában megfenyegetett 8-10 ottlakót, amitől ők úgy megijedtek, hogy nem maradt más választásuk, mint eltávolítani a motort. egyszóval ennek is a többségi társadalom az oka.

különben én is beszállnék a srác új motorjának az árába pár ezer forinttal, mert annyira kirekesztő vagyok.

bicur 2010.09.01. 09:49:19

Tisztelt Uraim!

Nem olvastam végig a kommenteket, és nem tudom volt-e már valakinek ilyen ötlete, de szeretnék valamit felvetni.
Nem élek nagy lábon, jelenleg épp én is csak tengetem a napjaim, és sokat dolgozok, hogy legyen pénzem. De szerintem, ha igazán jó képet szeretnénk festeni az országról, akkor a keresésen felül szerintem dobjunk össze egy motorra valót a srácnak.
Kérném Baowah és Csikós Úr segítségét ebben az ügyben, ha lehet.
Ők ismerik a Red Baron tulajdonosát, FP-t. Szerintem Péter segítene abban, hogy egy Djebelt, v valami hasonló motort adjon a japán srácnak, és mi dobjuk össze az árát.
Nem gondolok itt hatalmas összegekre. Pár ezer Ft és néhány emberke összefogása sokat segíthet.

2010.09.01. 10:04:43

@nick066: Ez nálam kiverte a biztosítékot Öreg...és rohadtul elkeserít. Csoda, hogy "mindenki" fegyvert tart és radikalizálódik? Ha nem védenek meg, majd én megvédem magam...csak kiszabott csúnya kifejezések jutnak eszembe, de nem akarom tovább terhelni a japó srác fordítószoftverét...

A gyűjtésben én is benne vagyok.

PS: Ez a tótozás is mekkora egy gyökér dolog bammeg...

Tóth Ágas 2010.09.01. 10:06:19

de lenne egy konstruktívabb ötletem is: vásároljuk vissza ugyanazt a motort jelenlegi "tulajdonosaitól". hirdetést kéne feladni, nem tudtok egy jó autós-motoros oldalt? ;)

AUTÓtechnikus · http://novothauto.hu 2010.09.01. 10:06:43

A Király utca tele van kamerával, talán a fakabátok "forró nyomon" megtalálják, de kicsi az esély. Az a baj, hogy a sok színesfém-kereskedő, és bodzaszedő, akik az ilyen jellegű bűncselekmények 90 százalékát elkövetik, szintén Magyar állampolgárok...

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 10:22:30

Múltkor pont a Király utcában voltam szemtanúja egy rablásnak.

Fasza környék, mondhatom!

Menne a faszom épp a Király utcába! Az ország nem a belvárosból áll!

Útikönyveket ki kell egészíteni azzal, hogy a belváros kerülendő!

=Daniken= 2010.09.01. 10:25:26

Ilyenkor nagyon szégyellem magam, hogy magyar vagyok és hogy ez a város/ország ilyen szar:bárhol, bármit, bármikor ellopnak...

=Daniken= 2010.09.01. 10:29:11

szerintem Árpiék szervezzék meg ezt a gyűjtést s.o.s.!!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 10:31:04

@=Daniken=:

Én büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, de nagyon szégyellem, hogy tele van az ország ilyen emberekkel.

Szégyellem még a sok cigányunkat is.

indapass90210 2010.09.01. 10:49:53

@Csumpi Hálidéj: na akkor hogyan szégyellnéd a cigányokat, ha tudnád, hogy a közeli külföldön mennyien hiszik azt, magyar=cigány.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 10:57:03

@Dövan:
Ezért a tévedésért nem vagyok felelős.

indapass90210 2010.09.01. 11:06:29

@Csumpi Hálidéj: na ja, csak picit vegyes érzés volt látni, amikor Jaltán ráírták a kocsi elejére a porba, hogy "ciganyi bübös"

mt01 2010.09.01. 11:11:04

Tudnám javasolni a pozsonyi megoldást az együttélésre totálisan alkalmatlan és kizárólag törvénytelen cselekményekből élő csoportok vonatkozásában...
Pünkösdkor tartottuk a III.Európai MT találkozót. Volt angol vendégünk, aki 2600 km-t motorozott ide, de a németek nagyrésze sem jött keveset. Az első éjszaka egy angol, két német és egy olasz srácot raboltak ki a kempingben (papírok, pénz, GPS stb.)Legszívesebben elsüllyedtem volna...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 11:25:26

@Sátán meg a Jocó: ha kérdezik, én már letagadom, hogy magyar vagyok. Nem a cigányok, hanem a náci söpredék miatt.

Szsrobert 2010.09.01. 11:30:53

Milyen náci söpredék? Akik azért vernek halálra védtelen időseket, mert nem olyan származásúak, mint ők?

Alfonz83 2010.09.01. 11:31:22

Üdv Mindenkinek!
Ha a TC szervezi a gyűjtést keressetek,be-
szállok.Hogy kinek kell szégyellnie magát?
Ebben is csak magunkra számíthatunk, mert
ha valami csoda folytán elkapják a tettest,
a büdös patkány még meg is lesz sértődve.
Reménykedve a szerencsés végkifejletben
kívánok a srácnak további jó szerencsét a
túrához és széles utat.

mt01 2010.09.01. 11:35:48

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Hát akkor javasolnám lakóhelyül a belső nyóckert, vagy éppen Ózdot.
És halkan megkérdezném, hogy vajon a "náci söpredék" vagy a cigányság jelent nagyobb köz- és vagyonbiztonsági problémát???
Off.

indapass90210 2010.09.01. 11:37:16

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: csak úgy mellesleg, dolgoztam yardon még diáktolmácsként, így volt alkalmam tapasztalni, hogy pl szezonban a Balaton parton krúzólgató cigányok úgy kb. 100%-ának van priusza. Jó, lehet, hogy csak 90-nek. Vannak közöttük olyan középkorú férfiak, akik 20x ültek börtönben. Így teljesen indokolt, hogy vegzálják és folyton igazoltassák őket. Egyébként emiatt nem is nagyon szoktak vitatkozni, inkább csak egymás között azon, hogy hol is vették a csomagtartóban lévő 8 üveg unikumot.

indapass90210 2010.09.01. 11:41:34

Egyébként szerintem értem @Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: problémáját, mert azt sem vidámság látni, ahogy az átlagcigánnyal megegyezően iskolázott gárdások/64vm-esek menetelnek, vagy éppen osztják az észt.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 11:45:32

@Dövan:
Viszont ez utóbbiak még sosem törték fel a kocsimat, sosem raboltak ki!

indapass90210 2010.09.01. 11:59:38

@Csumpi Hálidéj: Ez az amit nem tudhatsz. Viszont ha bemondod, hogy nem értesz egyet velük, gondolkodás nélkül (alapbeállítás) beverik a pofádat. Amennyiszer én is megkaptam, hogy blankoltpöcsű, idegenszívű, vagy egyenesen zsidó, ez is simán belefér az érvelésbe. Ha itt valaki elhiszi, hogy Zagyvagyuriék az idegenszívűek kiverése után beszántanák a teszkót, szerintem ne politizáljon :)

Ebben az országban rengeteg irritáló gond van, de vannak emberek, akik akármennyi jószándék ellenére sem tudnák ezeket megoldani. A menetelés meg verekedés nem megoldás semmire. Menjenek el polgárőrnek, aztán járőrözzenek éjjelente a szar helyeken, hogy Marinéni csikéje még reggel is meglegyen.

Szsrobert 2010.09.01. 12:19:26

@Dövan: Menetelni nem jó dolog. Ha rendőrséget hagyják megfelelően működni, el fogja látni feladatát, és nem lesz szükség menetelőkre.
Semmi akadálya nincs, hogy bárki beköltözzön a romantikus személyek közé. Bár nemsokára úgyis ők költöznek be mindenhová, és teleszülik az utcát, majd magatartásukkal elüldözik az ott lakókat, akik alacsonyabb áron kínált házaikkal próbálnak elszabadulni. Vagy ingyen otthagyják.

Szsrobert 2010.09.01. 12:21:39

Ha a rendőrséget hagyják dolgozni, nem lesz szükség menetelésre.
Ha a mélyszegény nem kap segélyt, kénytelen lesz dolgozni. A börtönben is.
Ha a mélyszegény nem kap segély, és dolgozik, nem lesz 10 gyereke, akik terrorizálják az utcát, és elüldözik az ott lakókat.
Aki ezt másként gondolja: semmi akadálya beköltözni a pártfogoltjai közé. Lakva ismerik ki egymást.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 12:34:48

@Dövan:

Rám még soha a büdös életben nem mondták, hogy blankoltpöcsű meg idegenszívű.
Ha valakire ezt mondják, annak is meg lehet az oka.

Soha nem akarták beverni a képemet, nem úgy, mint a cigók, akik meg is tették. Nyilván hiba volt visszakérni a tulajdonomat.

El vagy tévedve öreg!
Vagy nagyon is van félnivalód!

GERI87 2010.09.01. 12:48:03

@Csumpi Hálidéj:

"Ha valakire ezt mondják, annak is meg lehet az oka."

Naná mert ő A magyar, és mindent tud meg joga van eldönteni ki a jó meg a rossz.

"Vagy nagyon is van félnivalód! "

Hát ez már szinvonalon aluli volt..
Majd te eldöntöd ki miért féljen mi?

@Szsrobert:

"mélyszegény nem kap segélyt, kénytelen lesz dolgozni. A börtönben is."

HOL?
KI alkalmazná?
Én biztos nem.
Ja meg kezdjük ott hogy dehogyis fog dolgozni.
Max majd többet lop meg máshogy.

Gyereke se lesz kevesebb mert ha ugyteccik evoluciós törvényszerűség hogy a veszélyeztetett populációnál nagyobb az egyedszám hogy mindenképp legyen aki továbbviszi és fenntartja a közösséget...
(pl négerek, ők ráadásul segélyt se kapnak)
De ezt így nem hangoztatják:D

indapass90210 2010.09.01. 12:48:57

@Csumpi Hálidéj: na látod, az utolsó mondatod a bizonyíték az alapvető hozzáállásra. Ha valaki valamit máshogy gondol, annak mindjárt félnivalója van.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 12:52:00

@GERI87: @Dövan:
Arra céloztam, hogy rám miért nem mondtak még ilyeneket?
Miért nem akartak soha bántani?

Nyilván meg lehet az oka.

És még tőletek sem loptak soha semmit. Nem úgy, mint sokan mások.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 12:54:51

@Dövan:
"Ha valaki valamit máshogy gondol, annak mindjárt félnivalója van. "

Értem.
Tehát az is rossz, ha a cikkben szereplő motort ellopó embernek ezután félnie kell, csak azért, mert ő másképp gondolkodik a tulajdonjogról!

Az ilyesfajta "másképp gondolkodók" ártottak már annyit az országnak, hogy semmi kivetnivalóm nincs az ellen, ha itt néhány ember jobb, ha fél!

Hurri Kán 2010.09.01. 12:55:47

@Csumpi Hálidéj: biztos nem akarták ők azt ellopni, csak kölcsönvenni használatra :))

exac 2010.09.01. 13:00:31

Ha lesz gyűjtés szóljatok :) Én is benne vagyok 1-2 ezressel. Sajna többre nem fussa :(

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 13:10:34

@gyvy:
Vagy azért kellett, hogy etetni tudja a családot! Sok az éhes száj!

Úgyhogy a japán burzsuj, aki hobbiból motorozgatja át a világot luxusmotorral, miközben a másiknak enni sincs mit, csak ne háborogjon!

Tessék a tolvaj családjának gyűjteni!

(persze csak viccelek, mert idáig is mindannyian nekik gyűjtöttünk)

Hurri Kán 2010.09.01. 13:13:56

@Csumpi Hálidéj: hát igen, csak már rohadt jó lenne ha ennek a gyűjtésnek vége szakadna...

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 13:16:55

Gyűjtenék szívesen arra, hogy vegyünk nekik egy szigetet, ahova az összeset ki lehetne paterolni!

Az ajvékoló "másképpgondolkodók" nyugodtan mehetnének velük. Szeretni fogják egymást.

indapass90210 2010.09.01. 13:18:05

@Csumpi Hálidéj: fejtsd ki légy szíves, milyesfajta?

Az biztos sok kárt okoz, ha szerintem nem oldja meg a cigánykérdést senkinek a szétverése sem... Meg biztos jobban megoldja a problémát, ha segélyt sem adunk, mert akkor talán nem fognak szaporodni.

Iskolázni kellene, feltehetőleg téged is, ha ilyen fekete-fehéren látod a világot.

tzzttzzt 2010.09.01. 13:21:22

1. Nem áll neki valaki a TC-nél a gyűjtésnek?
2. Mi a helyzet most a japán sráccal?

indapass90210 2010.09.01. 13:21:58

@Csumpi Hálidéj: Most azért mindent összevéve, így, ha már el akarod zavarni a fél országot, golyóálló vagy, hogy ekkora az orcád?

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 13:24:51

@Dövan:
Szerintem a szúnyogot sem lehet rábeszélni, hogy ne a véremet szívja, hanem gyűjtsön inkább virágport.

Egy fagyöngynek is hiába mutogatnád, hogy milyen gazdag itt a talaj humuszban.

Az élősködő mindig élősködni fog.

Vagy hagyod, vagy agyoncsapod.

Egyéb választási lehetőség nincs!

Azok a "másképpgondolkodók", akik a jelen helyzet fenntartásán mesterkednek, illetve még többet szeretnének lecsapolni az adómból az élősködők részére, szintén megérettek az agyoncsapásra.

Hurri Kán 2010.09.01. 13:26:25

@Csumpi Hálidéj: na abba a gyűjtésbe én is beszállnék, esetleg biztosítanék szállítóeszközt (csak odaútra).

@Dövan: javaslom költözz Észak-Borsodba pár hónapra, és amikor a saját kertedben vernek félholtra mert nem engeded ellopni ami ott van, majd utána térjünk vissza arra hogyan is kéne ezt a problémát kezelni.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 13:28:53

@gyvy:

Te is jobb, ha golyóálló leszel vagy inkább csendben, mert könnyedén kiraknak a saját országodból!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 13:31:33

@gyvy:
A maguknak toleranciát a leghangosabban követelő "másképpgondolkodók" a legérzékenyebbek az ellenvéleményre.

És ők azok, akik a legkeményebb eszközökkel bánnának el mindenkivel, aki mást mond, mint ők.

És ők azok, akik totálisan életidegen baromságokat terjesztenek általában.

Be kellene vezetni, hogy ha valaki lop, le kell vágni a kezét. Ha cigány, akkor lelőni vagy felakasztani.

2 hét alatt helyreállna a rend!

indapass90210 2010.09.01. 13:38:40

@Csumpi Hálidéj: senki sem szereti a jelen helyzetet.

Csak van aki látja, hogy nem jó, ha egyenruhás fehér hüjék verekednek szakadt barna hüjékkel az idők végezetéig, vagy legalábbis addig, amíg a barnák túlnyomó többségbe nem kerülnek, ami jelen egyéb drasztikus megoldásakat nem feltételezve előbb-utóbb így biztosan bekövetkezne.

Itt az egyetlen megoldás, ha iskolába vannak kényszerítve és munkára vannak kényszerítve. Ahhoz, hogy ezt elkezdhessék, adni kell nekik kenyeret. Ugyanis az alapvető szükségleteknek ki kell elégülniük ahhoz, hogy kognitív szükségletek előtérbe kerülhessenek. Viszont a cigánygyerek, ha nem éhes, tiszta, van reális jövőképe, akkor akár még tanulhat is. Ehhez nyilván azt is látni kell, hogy a bátyus, miután elkapták csirkelopásért, autópályát ment építeni, kézi erővel, amiért nem suzuki swiftet kapott 2 év után, hanem kaját mindig aznapra.

Na most a másik megoldás még az, hogy ki is lehet írtani őket, ami egyrészt nem szép, mivel ember ilyet nem tesz, vagy nem ember, a másik hátránya meg az, hogy jelentősen rontaná az ország megítélését, ennek minden következményével együtt. Lásd Szerbia közelmúltbeli történelme.

@gyvy: Nem költözöm Borsodba, legfeljebb oda szavazok, ahonnan látom a megoldást. Aztán ha az ország nem tudja megoldani a problémát normális módon, akkor elköltözöm a picsába :)

Dipshit 2010.09.01. 13:38:42

Attól hogy itt cigányozunk Uraim, nem lesz előrébb a japán srác, akiért a poszt is született!

indapass90210 2010.09.01. 13:44:39

@Csumpi Hálidéj: persze, de azért az érdekelne, hogy mondjuk szerinted adott cigány család a semmi közepén, ahol fehéreknek sincs munka, az miből is vegyen kenyeret?

Meg ahhoz képest, hogy eddig a liberálbolsevik uralom alatt hány ember kezét vágták le, ha már a másképp gondolkodók durvák.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 13:44:52

@Dövan:
Tök jó lenne, ha ez így működne.
Nálunk 600 éve élősködnek, és egy csomó másik európai országban is hasonlóképp.

Valamiért senkinek sehol semmivel nem sikerült megoldania, főképp az általad vázolt módszerekkel nem.

Ezek csak papíron működnek, az életben nem.

A hozzáállásod is tipikusan a parazita hozzáállása:
Ártasz (pl. a szavazatoddal), aztán továbbállsz, ha nem megfelelő a konjunktúra.

"jelentősen rontaná az ország megítélését,"

Mert ha ellopják az idelátogató turista motorját, az javítja ugye?

Hurri Kán 2010.09.01. 13:45:24

@Dövan: nézd, én pont szarok az úgynevezett hivatásos "országmegítélők" véleményére. Az előző példám sem kitalált, barátomat Záhonyban verték meg a saját kertjében úgy, hogy kb. fél év volt mire rendbejött...
Csupán azt a kérdést teszem fel, h mikor jutunk oda el, hogy annak van joga és azt védi a törvény, aki dolgozik, adót fizet, stb., tehát alapvetően a törvények betartása mentén építi fel az életét.
Aki szerint ez kirekesztés vagy bármi egyéb, az szintén mehet a faszba, ennyi.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 13:46:18

@Dipshit:
Értem.

Minden jó, ahogy van és majd mindenkinek veszünk motort, akinek az általunk etetett cigányaink ellopják.

LaMeRick 2010.09.01. 13:52:19

Én speciel börtönöket építtetnék, hogy ne azért ne kerüljön valaki börtönbe, mert tele vannak. Ott meg aztán lehet szépen dolgozni... Rassztól függetlenül.

A japán srác ügye engem is jobban érdekel, mint az, hogy az elkövető milyen rasszba tartozik.

indapass90210 2010.09.01. 13:55:49

@Csumpi Hálidéj: nem is voltak ilyen módszerek.

Jó, de mi lenne akkor az általad elfogadható hosszú távú terv? Mert az, hogy ma meg holnap levágjuk, megverjük az nyilván nem működik, mert ugyen kb 800.000 embert nem lehet külön-külön megverni, és enni akkor is lopni fognak, ha ezért kézlevágás jár.

Hurri Kán 2010.09.01. 14:06:29

@Dövan: Szent László alatt, dehogynem. Amúgy miért ne lehetne levágni a kezüket? Nem látom be.

GERI87 2010.09.01. 14:19:04

@Csumpi Hálidéj:
Nem bazzeg én attól félek hogy a cigányok miatt is szarrá menő társadalom elégedetlensége pozicióba helyez olyan kreténeket akik majd megmondják hogy ki vagyok meg mit gondoljak és ha nem teszem akkor bajom lesz...
Volt már ilyen a történelemben csak utánna kéne nézni és tanulni belőle, bár ez kevesek szokása. Pedig megspórolhattak volna vele pár életet.

GERI87 2010.09.01. 14:24:47

@Csumpi Hálidéj:
Nem bazzeg én attól félek hogy a cigányok miatt is szarrá menő társadalom elégedetlensége pozicióba helyez olyan kreténeket akik majd megmondják hogy ki vagyok meg mit gondoljak és ha nem teszem akkor bajom lesz...
Volt már ilyen a történelemben csak utánna kéne nézni és tanulni belőle, bár ez kevesek szokása. Pedig megspórolhattak volna vele pár életet.

indapass90210 2010.09.01. 14:28:25

@gyvy: mintha eltelt volna azóta pár száz év.

GERI87 2010.09.01. 14:30:05

@Dövan:

"Aztán ha az ország nem tudja megoldani a problémát normális módon, akkor elköltözöm a picsába :) "

Már régóta úgy gondolom hogy nem tudja, köztük az olyanok miatt is akik egyből "lőjük le" meg "vágjuk le"...
Úgyhogy kezdek csomagolni:D

GERI87 2010.09.01. 14:32:59

"Be kellene vezetni, hogy ha valaki lop, le kell vágni a kezét. Ha cigány, akkor lelőni vagy felakasztani."

Akkor a szomszéd pityubácsinak is vágjuk le mert a bányából hozott cuccokkal építette fel a kerítést meg a tetőt...
Kb 3 millió kéz nélküli országává válnánk.

De nem vitatkozom mert korlátolt vagy.

Hurri Kán 2010.09.01. 14:43:02

@Dövan: és? A magántulajdon ezért már nem védendő? Ez ám a hatalmas fejlődés.

indapass90210 2010.09.01. 14:48:13

@gyvy: mutasd, hol írtam ilyet.

Hurri Kán 2010.09.01. 14:53:01

@Dövan: azt nem állítottam h ilyet írtál, csak akkor miért kell ezen fennakadni? Attól egy módszer hogy régi, még lehet jó.

zoli0724 2010.09.01. 15:01:40

@GERI87: ember a pityu bácsi a szocializmusban lopott téglát hülye 0 fizetés mellett, igaz akár meg is dögölhetett volna okos vagy ,de ma már lehet dolgozni rendes pénzért, meg azt veszel/csinálsz amit akarsz meg lehet élni nem csak lopásból meg családi pótlékból, soknak meg ajánlanak közmunkát az meg nem kell mert büdös a munka
dövan és gyvy vitájához: sok arab országban még mindig levágják a tolvajok kezét, és kevesebb is a lopás

Hurri Kán 2010.09.01. 15:06:59

@zoli0724: ezért értek ezzel én is egyet...

zoli0724 2010.09.01. 15:23:41

akkor lesz a srácnak új motorja vagy nem emberek? mer ha még nincs meg a lopott akkor annak vége

Garp 2010.09.01. 15:29:14

Megkerdeznek az epuletes vita kozbe`, hogy van-e valami update a sracrol? Meglett a motor(muhahaha), tud-e szerezni masikat, stb? Tobben emlegettuk a gyujtest, meg mindig beszallnek egy osszeggel, ha lehetne hova.

Uff.

bátorqkac 2010.09.01. 15:49:15

Lesz gyűjtés, vagy nem? Egy kis országimázs-építésre még szánnék is, ha otthon elmeséli, hogy Magyarországon ellopták a gépét, de hozzáteszi, hogy a (becsületes) magyarok ezt szégyellték, és nem tudták tétlenül nézni, és segítettek, az...az megér 2-3 ezrest, nem?

GERI87 2010.09.01. 15:53:28

@zoli0724:
És ha akkor lopott akkor el van felejteve??
Lejár mint a jótállás vagy mi??
Érdekes a Pityubá' megélhetési bünözése az rendbe van de a füstös dögöljön meg...
(nem nem védek senkit csak nehogy már valakinek szabadjon lopni másnak meg ne)

A lopás az lopás...

GERI87 2010.09.01. 15:54:56

@zoli0724:
És ha akkor lopott akkor el van felejteve??
Lejár mint a jótállás vagy mi??
Érdekes a Pityubá' megélhetési bünözése az rendbe van de a füstös dögöljön meg...
(nem nem védek senkit csak nehogy már valakinek szabadjon lopni másnak meg ne)

A lopás az lopás...

GERI87 2010.09.01. 15:55:23

francba már hogy kétszer küldi el..

csibu955 2010.09.01. 16:01:06

Zoli0724 nek igazat adok a szocis lopás és a mai lopás között van különbség...

Dövan: sztem te még cigányt sem láttál, én itt nógrádban élek, 10ből 9 magyar kiírtaná őket legszivesebben. De ha van kedved egyszer tényleg motorozz el ide hozzánk, teszünk egy kis motoros túrát, mutotak egy két csudajó helyet. Pár éve még én sem utáltam őket ennyire, utánna miskolcon voltam sokat, meg ózdon is havernál...meg azóta ide is költözött egy család a közelbe...ügyesen megváltozik az ember véleménye.

A gyüjtássel tényleg mi van? Már többen felajánlották a segítséget, pénzben szállásban! Van már előrelépés.

woodoo 2010.09.01. 16:48:50

...hova küldhetem a pénzt??? ...szívesen hozzájárulnék, hogy folytathassa az útját!! Motoros márkaképviselet még nem jelentkezett segíteni?? ...pedig most az ügy mellé állhatnának!!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 16:51:04

@Dövan:
"Jó, de mi lenne akkor az általad elfogadható hosszú távú terv? "

Leírtam.

Venni kell nekik egy szigetet.

Ez az utolsó dolog, amire az ügyükben hajlandó lennék áldozni.

Ha az én motoromat ellopnák, arra is szerveznétek gyűjtést?

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.01. 16:58:17

@woodoo:

"...hova küldhetem a pénzt??? "

Nekem nemrég feltörték a kocsimat, úgyhogy ha gondolod, köldök egy számlaszámot.

Volt barátnőmnek a múlt héten ellopták a kocsiját.
Az övét is elkérhetem.

Mindenkinek gyűjtsünk, egy a lényeg, retorzió nélkül lehessen lopni!

woodoo 2010.09.01. 17:25:45

@Csumpi Hálidéj: Csumpi !! ...a büntetés végrehajtás nem az én feladatom...bocs, de én csak segíteni szeretnék a magam módján !! ... az autó feltörésekkel kapcsolatosan , az autós társadalomtól kellene segítséget kérni !! ....most pedig egy motoros társunkról van szó !!

Szsrobert 2010.09.01. 19:44:22

A börtönökben lehet dolgozni a kajáért, vagy koplalni. Lehet követ törni, áramot termelni, stb.

Inkább Pityubácsi legyen a szomszédom, mint Roméró. Pityu bácsi nem viszi el a tyúkjaim, és nem szedi ki a pénztárcám a szekrényből az ablakon át bemászva. És a 91 éves nénit sem lesik egész nap többen, mikor lehetne besurranva lopni, vagy akár kirabolni. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Szsrobert 2010.09.01. 19:47:54

A japán srác hívja el a tetovált barátait a katanáikkal. A harmadik lemetszett fej után sírva könyörögnek indomagyarék , hagy adhassák vissza a motort.

Virago_1000 2010.09.01. 21:28:26

@Csumpi Hálidéj: minden szavaddal maradektalanul egyetertek.

@Dövan: Koltozz ki a ciganysorra, es azutan legyen nagy pofad, addig ne mondj velemeny, erted? Vagy felsz? Csak a szavak embere vagy, ugye?

"ki is lehet írtani őket, ami egyrészt nem szép, mivel ember ilyet nem tesz, vagy nem ember, a másik hátránya meg az, hogy jelentősen rontaná az ország megítélését"
- tudod, dovan minden elheto ny-europai orszagban irtjak oket. Azoknak is szar a megitelesuk? Sot, a vilagon mindenhol, ahol ismerik oket, utaljak oket. Na mit gondolsz, vajon ok nelkul?

Virago_1000 2010.09.01. 21:32:59

@LaMeRick: Te bortonoket epitenel...en bezsufolnam oket oda, ahol vannak, es azt ehetnek, amit megtermelnek. Futes, melegviz minek, aztan majd meggondolja a kedves bunozo legkozelebb.

indapass90210 2010.09.01. 23:48:22

@Virago_1000: kitől kellene félnem? :)

Ne röhögtess, gyíkocska. Én is rühellem a cigányokat, de mondjuk a hozzád hasonló ember is csak arra jó, hogy majd végszükség esetén elvégzi a piszkos munkát.

indapass90210 2010.09.02. 00:05:27

Nem is értem, hogy hol élnek emberek. Ebben a szarfészekben nem lehet egy kurva használtautót úgy venni, hogy többé-kevésbé ne basszák át az embert. Biztos cigányok használják, meg adják el az összeset.

Nem lehet interneten magánszemélytől rendelni semmit, mert ha az eladó nem féltéglát rak a csomagba, akkor a postások lopják el. Biztos cigányok használják a vaterát, és csak cigányok dolgoznak a postán.

Nem lehet feladni csomagban a reptéren egy fényképezőgépet, mert Ferihegyen garantáltan kilopják. Ferihegyen biztos csak cigányok dolgoznak.

Nem lehet teszkóba se elmenni úgy, hogy rendesen beparkolsz, és egy évben nem basszák rá az ajtót 28x a kocsira. Ha meghúzzák a kocsit, annak soha nincsen gazdája. Koccanáskor, ha nem hívsz rendőrt, akkor átbasz a biztosító, meg az okozó még téged jelent fel, hogy megfenyegetted, hogy elvigye a balhét, vagy letagadja, hogy egyáltalán a kontinensen volt.

A benzinkútnál az olajjal átbasznak. A klubokban a külföldieket, részegeket átbasszák. Ha fát hozatsz a kályhába, azzal is átbasznak.

A kórházban ellopják a cuccodat. Balesetnél ellopják a cuccodat.

A parkolás egy konstans átbaszás, mert ha nem a kifizetett időnél hamarabb mész el onnan, megbűntetnek.

Összeszámolta már valaki valaha, hogy egy évben hányszor basszák át?

Ráadásul a kocsimat is magyarok lopták el.

Virago_1000 2010.09.02. 00:47:09

@Dövan: Mondjuk ez igaz, amit irsz, elgondolkoztatoak a soraid az elobbi hozzaszolasodban. De azert azt hozzatennem, hogy a ciganyoktol rettegned kell, ha olyan helyen elsz. A magyarok is atbasznak, persze, de nem tornek az eletedre 100 forintert, es nem verik a gyerekeidet, viszont ellentetben a segijes ciganyokkal, dolgoznak, es adot fizetnek, vagyis betesznek a kozosbe.

Mindezekkel egyutt, igazad van. MAgunkba kene neznunk, mindegyikunknek.
En csak azt nem ertem, miert csodalkozunk a politikusainkon. Ok is kozulunk kerulnek ki, ok is lopnak csalnak, hazudnak. A legtobbunknek erre nincs lehetosege, igy hat nem is teszi ugyanezt. Mi lenne, ha lenne?

En sem vagyok buntelen, nem akarok megvadolni senkit, felreertes ne essek. Mindenkinek eloszor magaba kellene nezni, osszeszedni es azutan masokra mutogatni.

GERI87 2010.09.02. 10:18:55

Pontosan ezt mondtam én is.
Mi se vagyunk tökéletesek.
Az meg hogy a cigánysággal most ez van az a mi hibánk is mert kihasználják a rendszert amit meg mi hoztunk létre, vagyis a mi általunk megszavazottak..
Mindenki felelős.
Az egyik mert csinálja a másik meg mert hagyja..

Dezső bácsi 2010.09.02. 13:03:26

Hát igen Vályi Pesta igazán otthon is találhatna munkát. Igazából semmi pluszt nem látok benne, ami indokolná itt létét.
Más: A japó úriember akkor nem utazik a gyógyszertesztre?
más2: A Red Barom nem a tulaja a Péter, hanem ügyvezetője tudtommal.
más3: semmi baj a gyűjtéssel, de akkor más károsultaknakis fogunk
másA:

Vizslát!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása