Aki most arra számít, hogy levezetem, mennyire megéri motorral járni, azt hadd ábrándítsam ki már az elején. Ez tévedés, legalábbis az esetben, ha a motor megvételekor nem adja el azonnal a kocsiját. Hosszas számolgatás következik, úgyhogy aki nem akarja, hogy kifolyjon a szeme a végére, kattintson az oldalt látható Fekete/Fehér feliratra. Csodát fog látni.
Már megírtam, hogy miért csak 250-est vettem, aki nem olvasta, annak legyen elég röviden annyi: erre volt pénz. Persze, egy váltós 125-ös olcsóbb lenne, viszont az Budapesten tényleg csak profiknak ajánlható. Egy kezdőbbnek kell annyi motorerő, hogy ne kelljen állandóan az autókkal küzdeni. Szerencsére a Xelvis ilyen, amikor reggel felnyomja az agyamat az első kompenzáló 1,2-es Corsa, onnantól nem váltok fel tizenháromezer alatt, és jó ez így. Hamar megnyugszom.
A motorozáshoz speciális stratégiát dolgoztam ki. A gyorsaságot nem a gyorshajtásra alapozom – ahogy sokan teszik – hanem arra, hogy mindig haladok. Azaz, ha normális tempóval megy a kocsisor, megyek velük, ha megállnak, megyek tovább. Egyszerű, hatékony és a kockázat sokkal kisebb, mintha állandóan a kocsisorok között szambáznék, amivel ráadásul érdemben már nem lehetne plusz időt nyerni, csak elképesztő mértékű gyorshajtással. Így is állandó zöldhullámban vagyok, nem? Budapest így sokkal szimpatikusabb várossá vált, amely bónuszként dúskál a parkolóhelyben. Viszont rohadt büdös. Mert a sisakban nincs pollenszűrő.
Ami az autósokat illeti, változatlanul nincs velük sok bajom. Persze néha összefutok egy-egy széles Matizzal, amelynek a felezővonalon kell mennie ahhoz, hogy a kocsi másik oldala ne szikrázzon a rakpart szalagkorlátján. De nem gonoszságból csinálják. Önkívületben vezetnek, igyekszem minél messzebb keveredni tőlük, és kész.
Az viszont meglep, hogy a furgonosok többsége annyira ragaszkodik a felezővonalhoz, mintha egy Actrost vezetne. Pedig a budai rakparton majd egy méterük van a másik oldalon, még egy Ducatóval is. Róluk feltételezem, hogy nagyjából képben vannak, mi zajlik körülöttük, látnak a külső tükörben, és ilyesmi. De hogy egy keskeny H100-as mellett ne lehessen elmenni, azt tényleg durvának érzem. A személyautósok jobb fejek.
Igaz, a Hondának nincs nagy hangja, pedig belülről úgy tűnik. Sőt, a motoron az embernek az az érzése, hogy motorfék-üzemben szép mélyen morajlik. Aztán egyszer megkértem Telós Bandit, hogy menjen már vele egy kicsit, hadd halljam, milyen kívülről. Hát, ha kihúzatja, maximum olyan a hangja, mint egy mutáló kamaszé. Jó, legalább nem egy Vásáry André, de Vikidál Gyulától is messze van.
Kíváncsian vártam a fogyasztást. Az eladó 5,5-öt mondott, hogy az alá nem megy, de kiderült, hogy vagy rosszul emlékszem, vagy ő mondott véletlenül rossz számot, mert azt is mondta, hogy 300-320 km táján kell tartalékra tekerni, ami bejött. Minden más fórumon, de még a Népítéletben is 4-4,5 liter közötti fogyasztásról számolt be mindenki, gondoltam, ennyire rosszul van karburálva – ami a próbaút alapján hihető volt.
Ehhez képest az első mért fogyasztás 4,5 liter volt, beállítatlanul, szinkornizálatlanul, légszűrőpucolatlanul. Legalább olyan kéjes érzés volt, mint az első, ezer forintos kötelező biztosítási csekk befizetése. Istenem, milyen olcsó is motorozni! Persze kezdtem megszokni a Xelvist, egyre bátrabban húztam oda neki, ekkor a következő fogyasztásom 4,3 l/100 km volt.
Ejha, a végén még a benzinkutas fog nekem fizetni, ha ez így megy tovább.
Aztán elmentem a Motoros Akadémia vezetéstechnikai tanfolyamára a Hungaroringre, két napig gáz-fék, néha egyszerre. Gondoltam, most meglesz az öt liter. Az eredmény: 4,2, úgy, hogy tankoláskor felhúztam a középállványra, hogy biztosan púposra tudjam tankolni, mert az oldaltámaszon állva marad kis levegő a tankban. Igaz, az utóbbi két tankolást már beállítva kajálta meg a V2-es. Ez pont feleannyi, mint az Avensis városi fogyasztása, ami gyakorlatilag mindig 8,4-8,5 liter szokott lenni.
Ekkor jött az első nagy pofon. A kocsi fogyasztása lement 8 literre. Akkor a motorom mégis többet fogyaszt a felénél?! Törtem a fejemet, hogy mi történhetett. Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy azóta kocsival alig járok az irodába, ahol az út meghosszabbodik a néha egy-két kilométeres parkolóhely-kereséssel. Az ilyen átlagfelhajtó kínlódások most eltűntek az életéből – érthető, hogy csökkent a fogyasztása.
Az átlagmérés azonban önámítás: ugyanis nem mutatja, hogy a megtett kilométerek közül mennyi volt felesleges. Mondjuk, ha 17 kilométert mennék, az motorral tényleg 17 kilométer, szimplán megállok, amikor odaérek, és kész. Amikor viszont autóval megyek munkába, ugyanez 18-19 kilométer, mert a fejlett Óbudán sajnos nincs hol megállni. Ha az elfogyasztott benzint a hasznos kilométerekre vetíteném, kiderülne, hogy a valódi fogyasztásom akár 5-10 százalékkal több (azért csak ennyivel, mert messze lakom.) Vagyis a reális érték 9-9,3 l/ 100 km.
Ami bőven a duplája a Xelvis fogyasztásának. Fölényesen győz a motor!!!! Olcsóbb!
A nagy túrót.
Először is, a Hondát hatezrenként kell szervizelni, míg az autónkat tizenötezrenként. Azaz, mire Hondában két és félszer lecserélek 2,5 liternyi olajat (összesen 6,25 litert), addig az Avensisbe kell 3 liter. Igaz, az autóban van 1,9 litykó váltóolaj is, ami kibír 105 ezer kilométert, az arányokon ez alig változtat. A légszűrő a Hondához állítólag tízezer felett van, most csak kitisztította Attila, a szerelő, szerinte kibír még tízezer kilométert.
Mennyi az autóba egy légszűrő? A legdrágább háromezer.
Nagyon hasznos volt elvinni szerelőhöz a Xelvist, és mindenkinek javaslom, hogy ezt tegye a frissen vett motorral. Főleg az úgynevezett alig használt példányokkal. Tipikus hirdetési duma: kezdő-újrakezdő motornak ideális, a csajomnak vettem, de nem jött be neki ez a motorozás dolog, jön a gyerek, két éve alig ment a gép, satöbbi, ismerjük fordulatokat. Sajnos, az állás egyben a karbantartás elmaradását is jelenti. A japán belpiacosoknál dettó, csak ez nem egy sufniban történt, hanem egy barátságos használtmotor-tároló telephelyen, lehetőleg a kikötőben. Mivel a japán belpiacosokat sokan a csajuknak veszik, dupla a kockázat.
Attila szerint az én gépem is évekig állhatott valahol. Hihető, elvégre 94-es, és 2003-ban helyezték forgalomba itthon, az előző tulaj ötezer környékén vehette meg, ha jól emlékszem. Tényleg keveset futott, a csapágyak, mint az újak, de! A fékfolyadék már kezdett belekocsonyásodni a tartályba. A Motoros Akadémián csináltak titokban egy állapotfelmérést mindenki motorjáról, míg bent voltunk a teremben. Az enyémen úgy látták, a hátsó fékolajtartályban a minimum alatt van a szint. Meglepődtem, mert Attila teletöltötte, nem is értettem. Aztán megnéztem: annyira beleette a fene a fékolajat a tartályba, hogy fixen ott maradt egy csík a minimum szint alatt. A hűtőfolyadék is az eredeti gyári lehetett. A motorolaj kukucskálóablakán át úgy tűnhetett, hogy tele van, de az csupán lerakódás volt – Attila az oldaldeknit leszedve kisuvickolta, hogy valóban az olajszint látsszon.
Elborzadtam.
Ahogy azon is, hogy nem egyforma gyertya volt a két hengerben, a hőérték sem stimmelt, és az egyik Y-elektródás volt. És ez még a kisebbik baj: a hátsó hengerben nem volt meghúzva, már jött is belőle a trutyi. A karbiszinkronnal és -pucolással kiegészítve kiderült, hogy a Xelvis sokkal jobban megy, mint hittem, arról nem is beszélve, hogy már alapjáratról veszi a gázt.
Mint már említettem a motorozásommal kapcsolatban, a feleségem tényleg okos asszony. Nem kapálózott ellene, sőt, látja az értelmét. És taktikusan azt sem kérdezte meg, mennyibe került a nagyszerviz, én meg nem reklámoztam, hogy harmincötezerbe. (Általában az írásaimat csak addig szokta elolvasni, amíg nem találja meg az okosságára történő utalást, ezért mertem ideírni.) Ebben volt egy kis hegesztési meló is, mivel a bal oldali kormányütköző fele le volt törve, ezért a jobb tükör neki tudott ütődni az idomnak. Továbbá, a láncot, lánckereket is lepucolta Attila, ezeket tényleg nemrég cserélték, olyanok voltak, mint az új. Persze be is állította a láncot, mert laza volt.
Nagyon szimpatikus volt a szerelő srác, elnézést kért, hogy nem passzol az idom egyik díszcsavarjának a színe, amit ő pótolt, de nem volt matt szürkéje, csak nikkelezett. Ja, és a hasidom összes csavarját is kicserélte, mert azt félgömbfejűekkel fogatták fel, irtózatosan nézett ki. A duda majdnem leesett már, ennek is meghúzta a csavarjait. Meg még a fene tudja, mennyi apróságot javított meg, még két héttel később is fedeztem fel olyan pontot, ahová pöttyintett egy csöpp olajat, hogy ne rohadjon be. Ezt hívják alaposságnak, asszem. És azóta nyugodtan motorozok rajta. Ja még egy, meglehetősen melós téma volt: a szelephézag-állítás. Ehhez a V2-esnél le kell szerelni a tankot, én persze előzékenyen teletankolva érkeztem...bocs, legközelebb már tudom. De megcsinálta, és én azóta nyugodtan motorozok.
Az én okos feleségem remélhetőleg lemorzsólódott mostanra, mert most jön a gumi, harmincezerért. Szintén azelmúltpárévbenmáralighasználtuk-80százalékosgumikkal típusú motorok betegsége az elöregedett gumi, aminek van mintázata, csak épp egyáltalán nem tapad, mert már távozott belőle néhány komponens, megette az UV, és rideg. Na, az enyémen is ilyenek voltak. Ha leesett két csepp eső, és a legszerényebb visszakapcsolásra is elblokkolt a hátsó kerék. Arra gondoltam, hogy talán fontos lenne felnevelni a kislányomat. Úgyhogy csere, már csak azért is, mert a nyakamon volt a motoros oktatás.
Mivel a motorvétel és a szerviz kifizetése után elég rossz lett volna a gumivásárlás PR-ja, arra gondoltam, hogy suttyomban kell csinálni az egészet, mert – okosság ide-vagy oda – azért Columbonénak is van egy bizonyos tűrőképessége. Amit nem jó feszegetni, elvégre skorpió.
Most már elérkezettnek látom az időt a coming-outra. Igen, gumit vettem, bevallom. Mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy élek. És ez komoly.
Dani, aki a motort venni is segített, igyekezett felkészíteni arra, hogy a motoros világ nem olyan, hogy kitalálod és megveszed. Persze, a webshopokban úgy tűnhet, hogy van minden, vagy ha nincs, két napon belül meghozzák. Aztán kiderül, hogy nem. (Nem a sisakra való nyuszifülre, és hasonló baromságokra gondolok, az mindig van raktáron.)
A gumi pontosan erről szólt. Kinéztem egy Bridgestone-t, azt mondta mindenki, hogy a BT-45 jó, és nem is volt drága, ha jól emlékszem, szereléssel együtt negyvenezer körül kijött volna. Nem kevés, de a tesztek szerint is az egyik legjobb létező mintázat. Leelőlegezem, mondják, hogy két napon belül megjön. Másnap hívnak, hogy majd három hét múlva itt lesz.
Basszus, volt még egy hét a motoros képzésig, a fene gondolta, hogy ez kevés két szaros gumi beszerzéséhez, ráadásul olyan méretről van szó, amely a CB 500-ra, NTV 650-re, és egy csomó 400-as belpiacos motorra való, amiből akad pár az utcán.
Oké, mi van helyette? Valami Pirelli Sport Daemon, alaphangon ötven körül, plusz szerelés.
Hogy a holló vájja ki a szemeteket, hatvanból átgumiztam az autót Dunlopokkal, nem gondoljátok, hogy ennyiért veszek diagonál gumit egy 250-es, nem sportmotorra?!
Ja, és van valami Heidenau, gyanús ex-NDK cucc, olcsón. Körbetelefonálok más gumis cégeknél, Michelin lenne pár héten belül, de csak első, a hátsó méretre még határidőt sem mernek mondani. Vagy Contiból valami futárgumi, amiről maga a gyártó is csak annyit mer állítani, hogy télen-nyáron egyformán jó (már az autónál megtanultam = nem tapad, se aszfalton, se havon, se vízen), és nem kopik.
Kiderült, hogy Csikós egyik motorjának egyik kerekén van ilyen, és szerinte nem rossz. Mondjuk, a DOT-szám alapján 1999-es gumiknál tényleg bármi jobb. Hát így lettek Heidenauk a Hondán, relatíve olcsón, szereléssel együtt 29-ért. Egyébként, tényleg tapad, esetleg még azt is megbocsátom, ha gyorsan kopik. Majd kiderül.
Most itt tartunk. Ha összeszámolgatom, a motor szűken annyiban van, mintha egy belpiacos 400-ast vettem volna, februári árszinten, nem túl jó állapotban. Amin még ócska a gumi, megnyúlt a lánc, satöbbi, satöbbi. Szóval, nagyon okosan tettem, hogy beértem 250-nel: ennyiért van egy üzembiztos, elfogadhatóan menő, jó gumis, megnyugtató műszaki állapotú motorom. Nyilván, egy vacak 400-as is jobb nála, ami az élményt illeti, de én most közlekedési eszközt kerestem, lehetőleg olyat, amivel jók a túlélési kilátásaim.
Ettől azonban a motorozás még nem olcsó, hiszen minden egyes forintnyi kiadás az autó költségei felett jelentkezik. Igaz, a kilométer lassabban pörög a kocsiba, de az olcsó kilométereket drágával kiváltani nem feltétlenül a legjobb biznisz. Arról nem beszélve, hogy az állandó költségek megmaradnak, akár használja az ember az autót, akár nem.
Továbbá, egy családi probléma is felszínre került. A feleségemnek ugyan van jogsija, de eddig félt vezetni. Mennyi kocsmázásról maradtam már le emiatt! Persze, ő minden buliban ihat, én meg ott szürcsölöm az ásványvizeket. Azért ez bosszantó, nem?!
Igaz, lehetősége se nagyon volt a vezetésre, én jártam a Toyotával. De a ház előtt parlagon heverő autó elkezdte piszkálni a csőrét. Aztán amikor panaszkodott, hogy minden nap van egy olyan büdös ember a buszon, hogy a szaga átégeti a műbőrt; vagy, hogy húsz percre jött öt helyett a nemtudomhányas busz, csak ártatlanul megkérdeztem, hogy: „Ott a kocsi, miért nem mész vele?” Ma már ott tartunk, hogy felfrissítő órákat vesz egy oktatótól.
Azért én sem vagyok teljesen hülye, ugye? Lesz itt még májzsugor, ha nem is olcsón.
Az utolsó 100 komment: