Sok a cipzár

Egy év alatt nem lett öregember-szaga, pedig már ideje lenne kimosni

Hit, felfogás, tapasztalat, meg ezer egyéb szempont kérdése, ki milyen motorosruhát vesz. Órákon át el lehetne vitatkozni előnyökről és hátrányokról – nagy szerencse, hogy még sose csöppentem ilyen disputába. 

Majdnem olyan izgalmas téma, mint hogy egy Forma 1-es futamon ki mikor cserél gumit. Vannak dzsekik, amikben cipzárakkal, patentekkel és tépőzárakkal szabályozhatjuk az áthaladó levegő mennyiségét. A magam részéről támogatom is, hogy legyen mindenféle, menet közben is cipzárazható-tépőzárazható légrés a jakón, mert légrésekkel egy motoron nagyon sokféle hőmérséklethez lehet alkalmazkodni. 

A téli réteg

Ráadásul megállás nélkül, mert a legtöbb motoros inkább kopogósra fagy, de nem szívesen áll meg öltözködni. Az iXS dzsekijén nincsenek ilyen lehetőségek, viszont volt benne egy nagyon jó benyomást keltő nyári réteg, én pedig tulajdonképpen épp nyári dzsekit kerestem. Viszont épp sehol sem kaptam olyat, ami jól szellőzik, de rakhatok bele windstopper réteget, ha az úton érne a hűvös alkonyat. Hát így ugrottam a háromszintes iXS-be.

David Carradine is kedvére fojtogathatja magát a gallérral

Kinézetre nem valami extrém, úgy értem, nem néz ki különösebben jól, cserébe rosszul sem. Kellemes, semleges alap, de az embereket inkább a bukósisakunk színével kell majd kiakasztani, ha szeretjük a feltűnést, ami motoron a biztonság közeli rokona. A kabát ujján kis hurkaszerű szegély fut végig, ami végre értelmet adott rövid szárú Dainese kesztyűmnek: nem fúj be a szél, gyönyörűen egymásba kapaszkodnak, feleslegessé téve a hosszú kesztyűszárat. Eddigi két kabátom nyaknál nem védett eléggé, úgyhogy vagy egy kendőt kötöttem, vagy műanyag, motoros garbó-partedlit húztam. Az iXS ebből a szempontból is jó; a távolabbi patenteket választva elég jól a nyakunkba kanyaríthatjuk a köpönyeget. A kendőcskékről le is szoktam.

A szemüveg csak a telefonzsebben fér el, a telefon szerencsére illik a szemüvegtartóba

Kicsit bonyolítja a használatot, hogy papíron rengeteg belső zseb áll a rendelkezésünkre, de egyszerre mindig csak egy réteg zsebei, ráadásul minden rétegben más a belső zsebek száma és elhelyezkedése. A téli változatban van egy bal oldali belső zseb függőleges oldalcipzárral, innen tehát nagyon könnyen kiesik bármi. Viszont elég nagy. A téli palota túloldalán van egy tökéletes telefonzseb és egy tökéletlen szemüvegtartó – az én parkomból csak a kicsi Oakley fér el benne. Viszont egy rögzített gatyagumi végén himbálózik egy szemüvegtörlő, amit egy évnyi használat után találtam csak meg, akkor persze annál nagyobb volt az öröm.

A téli réteget elég könnyen, két mozdulattal tudjuk kicipzárazni, aztán két-két ügyes gombbal oldjuk az ujjak rögzítését, gallérnál pedig kipatentoljuk. És reménykedünk, hogy a napszemüveg, amit egész nap éreztünk dudorodni valamerre arra, ott lesz a jobb oldali belső zsebben. De az alsó rétegen nincs belső zseb jobbról, csak balról. Hát akkor mi az ördög? Bizony, okozhat kavarodásokat, hogy a háromrétegű kabát inkább csak kettő és háromnegyed réteg, a nyári és az átmeneti változat belseje megegyezik.

Balra az átmeneti héj, középen a nyári, jobbra a téli bélés

De akkor hol a francba’ van a napszemüvegem, ami határozottan itt dudorodik, jobbra? Hát bizony a nyári réteg külső zsebében, mert egy kis gumiemberkedéssel azt is használhatjuk, kívülről, alulról átkígyózva. A három réteg valójában csak kettő és fél réteg, mert az átmeneti kabátból, ami az igazi kánikuláig még épp hordható, csak a két kar felét cipzározzuk le.

A rendszer tökéletesen működik is, amíg zárt térben üzemeltetjük: egy sportcsarnok színpadán magam is eldemóznék a cipzárakkal. A való világban viszont belemotorozunk egy hidegfrontba, és megállunk átöltözni. A hidegfront viszont széllel jár, és szélben szépen kiteríteni a gereznát, cipzárt a cipzárhoz, patentet a patenthoz, hopp, ide libben, oda libben, jaj, most akkor melyik az eleje, melyik a hátulja – akkor jön elő a legnagyobb hátránya, amikor a legkevésbé kéne. 

Ez a felismerhetetlen gerezna akkor gáz, ha össze akarjuk szerelni

Bő egy év és sok túrázás után egyben van, ami mondjuk egy 80+ ezer forintos kabáttól elég alap, bár sajnos nem általános. Ép az összes patent, tépő- és cipzár, egyetlen súlyos amortizáció érte: kiszakadt a jobb oldali külső zsebe. És mivel mögötte nincs zárt bélés, simán elveszthettem volna bármit. Mondjuk egy lakáskulcsot – de általában mindenki fontos dolgokat tart a zsebeiben, hiszen különben rég kidobta volna. Nem mondom, hogy bele lehet rokkanni egy zseb megvarrásába, de egy svájci cégnek még akkor is szégyen, ha nyilvánvalóan nem valamelyik kantonban készül a termék.

A jobb oldali zseb belseje könnyen szétfoszlott

Tartottam tőle, hogy az IXS nem lesz elég arra a néhány téli motorozásra, amit tesz az ember, akár azért, mert karácsony napján egész kellemes a napsütés, guruljunk már egyet, akár azért, mert VMax Zsolt mostanra készült el a VMax-szal, amire még májusban mondtam, hogy végül is nem sürgős. És a pufi béléssel, meg egy vesevédővel kiegészítve teljesen rendben volt – oké, a partedli is kellett hozzá, de plusz három fokban mihez nem?

A három rétegű iXS fogyasztói ára 96 108 forint. Jó, mi? Ugyanazt érzi az ember egy ilyen árnál, mint amikor Lio Messi átveszi a labdát az ellenfél térfelének közepén, és van előtte tér. Azt persze tudtuk, hogy az iXS cuccok drágák, de Messi is aranylabdás, mégis elakad a lélegzetünk mijnden cselsorozatánál. A Malone fantázianevű dzseki tehát önmagában drága, ha viszont azt nézem, hogy a hozzá olyan pompásan passzoló Dainese bőrkesztyű 45 ezer volt, akkor inkább filléres apróság. És ezért a 96 ezer forintért tényleg kapunk egy teljes értékű, egész jól kinéző nyári dzsekit, meg egy átmenetit, téli béléssel.

A nyári változat tökéletesen szellőzik

A bőr továbbra is jobban tetszik, a bőr egy rockosabb dolog. Ápolom is lelkesen az öt éves Arlen Ness kabátomat, de tavaly nyáron egyszer kölcsönadtam Benjinek, hogy a hajnali hidegben ne fagyjon rommá – azóta se kértem vissza, egyszerűen nem sürgős. Elvagyok az iXS-ben. Az Amerikában, még az új VMax bemutatóján vett Frank Thomas márkájú kabátom pedig lényegesen erősebb anyagból van, ami sokkal kényelmetlenebbé teszi. Ebben a hagyományos protektorok mellett csak szivacsos gerincvédő van, amiben nem tudok zsigerből hinni, de maga a dzseki túl jó és kényelmes, hogy emiatt diszkvalifikáljam.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr581945594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csiky944 2010.04.24. 07:28:57

hát nekem a komplett felszerelésem nem került ennyibe,mint a kabát :)
mondjuk a kabáthoz kell egy nyakmelegítő,mert estefele már fázós a motorozás

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.04.24. 07:47:22

Kényelem kontra biztonság?
Dettó, én az Alpinestar Octan S -ben túrázom, pedig az SM Race kesztyűt nem egészen erre álmodták meg...

Z o z ó 2010.04.24. 08:34:20

Nekem Shox ruhám,azon egyszerű oknál fogva hogy mikor vettem nem igazán vágtam a motorozás körülményeit.Bementem mondtam bőrcucc kell,adtak.Az árát nagyon megérte,máig semmi baja (4szezon).Viszont inkább legyen kényelmetlen ls biztonságos mint fordítva.Én pl gerincvédőt hordok alá,igen azért mert én se bízom a szivacsos csodában,a gerincvédő pedig már bizonyított nálam (hál' Istennek csak a sípályán volt alkalma rá,remélem közúton nem kell majd tesztelnem) hiába van tőle mégjobban melegem.

loláb 2010.04.24. 10:14:08

5 szezon óta használok egy Bering Cobalt dzsekit. Ez a legolcsób Bering dzseki, alulról 30 ezer, ennek ellenére magasan a legjobb dzseki, mint amiket ebben az árkategóriában láttam.
Borzasztó kényelmes, és tökéletesen vízhatlan, olyan jégesővel kombinált felhőszakadásokat éltem meg vele, hogy csak néztem (többek között a halálos áldozatot követelő zuhé is az m7-esen kapott el augusztus 20-án), és sehol egy miliméter vizet nem engedett be.
A protkók ezeknél is csak puha szivacs protektorok, amivel kapcsolatban nekem is ugyanaz a véleményem, mint Winklernek: annyira nem bízok bennük, de csak emiatt nem rakom tartalékba a kabátot (estem már vele, akkor védett).
Kivehető béléses, aminek segítségével +5...+40 fokig relatíve jó körülmények között lehet benne motorozni.
Az egyik belső zsebet sikerült egy két centis csíkon leszakítani a varrásnál, máskülönben minden zippzár, tépőzás, és varrás olyan, mint az új.

Szóval, mindent összevetve, ha a Bering legolcsóbb, robogóra való kabátja ennyire jó, akkor kiváncsi vagyok, mit tudnak a drágák.
Már kinéztem az utódot, csak a télen összevesztem a forgalmazóval a shark rsx sisakom garanciájával kapcsolatban, így megfogadtam, hogy többet egy fillért náluk nem költök el, szóval kéne találni egy alternatív bering forgalmazót, aki nem az F-fel kezdődő nevü cég. Ötletek?

scs 2010.04.24. 10:47:40

király csuka... általánosba meg gimibe nyomták ilyenbe a susogós nacival a lizilaza telepesek :DD

ha kabát, akkor bőr. nekem bering chrom van, 4 éve nyúzom és még mindig tökéletes állapotban van.

geppetto 2010.04.24. 11:05:02

erdekes a futyimintas korlat...

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.24. 11:52:41

Csak a póló ne lenne ilyen szín...

kétütem 2010.04.24. 11:56:13

@scs: ja, mert biztos a Winklair is telepi... emlékszem, amikor még a narancsba irogatott dacia oltcitokról, meg kutyákról. jó cikkek voltak szerettem őket :-)))

kétütem 2010.04.24. 12:02:07

különben nekem spool hosszú jackóm van. négy (!) éve futárkodok benne és még nagyjából egybe van. a gatyájával együtt 80-ért adták anno.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.24. 12:25:32

19e Ft-os Shox dzsekiben nyomom 20e km óta. Egyetlen jó vastag téli bélése van. Partedli kell ehhez is. A protektorok szivacsok. 15 °C alatt szoktam betenni a vastag bélést, felette nem kell. Zsebei nem szakadnak. Színe kicsit fakul, a szaga is emberesedik, hiába mosom, de bírja. A fényvisszaverő részei nem fakulnak.
Biztos van drágábbért jobb, de ez az ár/érték arány szerintem nem rossz.

Figy Elek (törölt) 2010.04.24. 13:07:10

Az hogy kinek mi tetszik és mire futja ízlés és pénztárca kérdése.
A lényeg,hogy ne poló+short+sortcipő trióban motorozzunk,mert az nagyon sokba fájhat(szó szerint).

Ronin_ 2010.04.24. 13:46:42

Original Benelli bőrdzsekiben nyomom. A nyaka rövid, de van téli bélés. Nyáron bélés nélkül is meleg:-)
Viszont szép.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.24. 13:55:42

@Figy Elek:
Sportcipő? Puhány :-)
Az igazi menő az M3 vagy az M5 vagy M6 kivezetőn, belső sávban nyomja vállig fellobogó pólóban, pucér háttal, rövidgatyában, strandpapucsban (!), másfél méterről tolva az előtte 90-nel "totyogó" autóst :-) Darwin-pozitív.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.24. 14:01:41

És persze, ha már itt a 20 fok, ne feledkezzünk meg városunk díszeiről, a piros csücsöksarkú körömpapucsot/rózsaszín flipflopot pedikűrözött-festett nagylábujj körmön lóbálós, két álló autósor között magabiztosan láblógatva elbillegős, minimálsisakos, alkalmi divatrobogós hölgyekről :-)

loláb 2010.04.24. 14:05:48

@bervas: Bizony ne feledkezzünk meg róluk! A robogó messze a legszexisebb jármű, amit nő vezethet.

M.Islander 2010.04.24. 14:23:16

A felvételek már az új kecóban készültek?

Figy Elek (törölt) 2010.04.24. 14:29:38

@bervas:
Nekem is ők a kedvenceim : )
Állitolag Attenborough következő filmjében benne lesznek mint evolúciós zsákutca.

von Tom 2010.04.24. 14:38:25

Tisztázzunk valamit: ha ez az új kéró, akkor fontos, hogy honnan hová vezet a lépcső??? A welnessből a szalonba, vagy a szalonból a könyvtárszobába? Netán a könyvtárból a tetőkertbe? Spidit hordok lent-fent, de nyáron meleg, úgyhogy tökmindegy...

F650gs 2010.04.24. 20:52:37

Több hozzászóló említette a Bering dzsekit. Maximálisan csatlakozom hozzájuk. korrekt ár kiváló minőség.5 éve nyúzom, de hibátlanul teljesíti az elvárásokat.

morcosboci 2010.04.24. 21:42:02

@loláb: menj el a F...-ba, próbáld fel azt amit meg akarsz venni majd vedd meg az ebay-en. Mostanában motorosruhában az olasz ebay a legolcsóbb.Asszonynak is Bering van évek óta, ma is lehúztunk 625km-t és teljesen ok a ruha. Nekem Frank Thomas ruhám van, kevesebb mint 200EUR volt a szett és hibátlan. Ajánlom a georgewhite.co.uk oldalt.

von Tom 2010.04.24. 22:16:57

@morcosboci: ...csatlakozom. Női Spidi dzseki, itthon 70e, ebay-ről 80Euro. Igaz, futott már 200km-t.

muz 2010.04.24. 23:04:53

Talán túl spirázom,de hetero férfi szerintem nem hord rózsaszínt.Amúgy meg nem tudom mennyi pénzemnek kellene lenni ahhoz,hogy egy kilót adjak egy dzsekiért ami nem is tud oly sokat?

tamasss 2010.04.25. 01:56:48

Én egy ixont hordok: téli-nyári, fura megoldás,hogy a téli bélés a vízálló. Persze a szivacs helyett csak úgy tudtam belerakni a keményebb CE protektort, ha előtte méretre vágtam. :)

toncsi64 2010.04.25. 05:23:42

Elöször SPOOL ruhát vettem ami kitünő és nem túl drága, de aztán lett egy Arlen Ness kabátom ami 3+1 rendszerű (normál cordura kabát + kivehető vízzáró réteg + vastag téli belső) volt, azóta erre a megoldásra esküszöm mert minden időjáráshoz "összerakható" a megfelelő. Jelenleg ugyanilyen rendszerü MODEKA nadrág+kabát a ruházat, tele mindenféle cippzáras szellőzővel, amit hihetetlen jó áron vettem (összesen 60-ért) a hangvillás márka Soroksári úti kereskedőjénél.

fogatlan provokátor (törölt) 2010.04.25. 06:20:39

A képen szereplő urat a Nike szponzorálja, ezután a cikk és a hsz-ok száma után megdobják + pár cipővel, rózsaszín pólóval stb... Egyébként önmaga paródiája, de úgy látszik ezt senki nem meri megmondani neki, mégiscsak ő a főszerkesztő. Ha annyira zseniálisan ír, minek ez a nyeszlett pankrátor dizájn?

van ennél lejjebb? (törölt) 2010.04.25. 06:36:00

Arról ne nyissunk vitát, mennyire etikus "elbujtatni" a motorosdzseki összeállitásba a Nike cipőt...

o-lala (törölt) 2010.04.25. 06:41:42

@muz: Hetero nem hord rózsaszínt? Ki mondta neked hogy Winklair heteró? Vagy az ellenkezőjét...
Nekem nincs rózsaszínű cuccom, pedig ...

loláb 2010.04.25. 09:19:43

@morcosboci: Kösz, megnézem az ebay-t.

odb 2010.04.25. 09:58:20

Az első kép alapján én is azt hittem, hogy Nike futócipő teszt lesz ez. Az kicsit hangsúlyosabb a fotón.

ommm 2010.04.25. 11:04:43

@fogatlan provokátor: Na és neked ez miért fáj? :)
lol, nem mindegy?

muz 2010.04.25. 19:43:32

o-lala!

Upsz!Bocseszka:-))

Harlequin 2010.04.26. 08:25:35

Ez a kamionos bajusz nagyon kemény.
Majd télen megvesszük 40ezerért a most 96ezres ruhát.

kétütem 2010.04.28. 15:44:29

@o-lala: Nekem meg van rózsaszínű pólóm, piros nadrágom és coffom is, pedíg heteró vagyok, ja meg háromszoros apuka...

kétütem 2010.04.28. 15:49:30

és azért, mert valaki homokos attól még lehet motoros...lásd: www.gaybikers.hu

Bq 2010.04.29. 12:05:57

Én eddig egy 3/4-es Germas dzsekit nyűttem, egyszerű thermobélése van, csak 15 fok alatt kellett, viszont sose kellett aláöltöznöm, csak ha ősszel nagyon éjszakába nyúlt a hazaérkezés. Most vettem egy Bering Columbiát, az azért már első próbára is meggyőzőbb, de nem is ugyanaz a kategória.
@loláb: gondolom, nem ezen a környéken laksz, de pl. a debreceni és nyíregyházi RMC/Nando's Shop (www.rockmotor.hu) is forgalmaz Beringet. Bár lehet, hogy ők is a F... viszonteladói...

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása