Talmácsi új videót töltött föl

Talmácsi Gergő világbajnokunk, Gábor öccse; maga is versenyző, többszörös magyar bajnok. Utoljára 2005-ben szerezte meg a címet – volt, aki tehetségesebbnek tartotta testvérénél. 2006-ban már rajthoz állt Alpok-Adria futamokon is. 2007-ben, mikor bátyja világbajnokságot nyert, olasz licenccel indult a Supersport 600 világbajnokságban: az orosz tulajdonú Vector Racing pilótája lett egy Yamaha R6R motoron.

Nem sikerültek a versenyei, majd az áprilisi doningtoni futamon az előtte haladó gépéből kispriccelő olajon felbukott, eltörött mindkét csuklója és megsérült a medencecsontja is. 2008-ban a Factory Racing színeiben, Hondán folytatta Supersport 600-ban, de csapattársa, Magda Attila sikeresebbnek bizonyult. A nürburgringi futamon már Németh Balázs motorozott a helyén.

 

Talmácsi Gergő hivatalos megkeresésének eleget téve a korábban itt szereplő, általa készített, ő magát nyílt lángon történő szalonnasütés közben ábrázoló videót eltávolítottuk.
 
 
 

2009-ben már csak hazai versenyeken indult, egyre inkább új hobbija, a videózás felé fordult. Édesapja, Talmácsi István a Motogphirek.hu weboldalnak adott nyári interjújában elmondta: „Nyilvánvalóan sokan tudják azt, hogy ő is egy nagyon-nagyon jó versenyző, sőt, nyugodtan mondhatom, hogy olyan, mint a Gabi, csak kettejük között annyi a különbség, hogy a Gabinak van rengeteg tapasztalata és súlyilag sokkal könnyebb, mint a testvére. Tehát ha a súlyon tud faragni a Gergő, akkor ő is bizonyára tud majd versenytapasztalatokat összeszedni. Egyelőre azonban a hobbijának él, ami a fotózás és a videotechnika. Majd meglátjuk, hogy mi lesz, de azt tudni kell, hogy nem tettünk le róla és ő sem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr561883493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fashionistas 2010.03.31. 11:54:18

Mindig is tudtam mekkora burzsuj a Talma family :)

Amúgy uncsi a videó. A helyszínválasztás viszont ötös!

Egzaktix 2010.03.31. 12:00:11

Így lesz szép lassan dagadt az aki naponta 3-4 liter kólával oltja a szomját.

m.logic 2010.03.31. 12:03:57

Ez a gyerek se beszélni nem tud, se nem volt képes a súlyát kordában tartani, hogy versenyezhessen. Max 60 kg-nak kéne lennie a magassága mellett. Valószínűleg buta is mint a tök.

RobinGood 2010.03.31. 12:18:59

@m.logic: az utolsóban mindenképpen hasonlít a testvérére :-)

asztrografológus 2010.03.31. 12:22:17

csöppet akaratgyenge. Disznó.

BlazeHun 2010.03.31. 12:22:40

Lehet, hogy tök, de én bokáig fosnám magam ilyen tempónál!

marky@life 2010.03.31. 12:26:02

iszonyat primitív, műveletlen egy arc. Sokszor hallottam "nyilatkozni"...hát nekem volt kellemetlen. A motorversenyzést felfüggesztve inkább a sumózást javasolnám.

Stock 2010.03.31. 12:35:42

arról, hogy mangalica csak és kizárólag ő tehet, elkövette azt a nagy hibát, hogy neki lett nagy arca a bátyja eredményeitől!

Zirig: te meg mielőtt cikket írsz valami alapműveltséget magadra ölthetnél, ha már hülye vagy a motorozáshoz, Gergő 2006 előtt is indult AA-ban, sőt nyert is!!

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.03.31. 12:35:52

A szalonnás redbull nagyon kemény. :)

hoseman 2010.03.31. 12:36:49

@m.logic: uhh...úgy látom szakértővel van dolgunk...

Szűcslaci 2010.03.31. 12:37:35

Nem mindenki születik Einsteinnek. a nevelés is számít - ugye. egyébként jó a video - bár az idő elég vacak - 2'02" 600-assal nem túl vidám eredmény - a 125 jobbat megy. Nyilván nem tiszta, gumis pályán, új gumival, stb. ment.

ZON 2010.03.31. 12:38:50

@ReWriter: ősi magyar pásztorétel:)

Bontószökevény 2010.03.31. 12:39:42

Akinek kiskölökként motort raknak a segge alá, még szép hogy megtanul motorozni! Nem tudom mi a pláne ebben a gyerekben! A nagy eredmények valahogy elmaradtak! Bunkónak elég nagy! :D De jó ezeknek hogy nemkő dógozni! :D

cskaresz 2010.03.31. 12:42:56

A versenyző is ember.
Az a tapló, aki nem tud egy másik embert olyannak elfogadni, amilyen.
Így érzi jól magát és kész.

Bontószökevény 2010.03.31. 12:51:18

Engem nem zavar, de ezt miért kell publikálni? Jóétvágyat! Ennyi! :D

arconfosom 2010.03.31. 12:52:25

a redbula reklámarca ? :D

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.03.31. 12:54:54

Azért valószínű, hogy a sérülései nem múltak el nyomtalanul és ez is szerepet játszik abban, hogy már nem motiválja a versenyzés. Amúgy olyan egyszerű, hogy hozzá képest egy bot svájci óramű.

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2010.03.31. 12:55:07

Hát ez maradjon inkább csak hobbi :D

Balee87 2010.03.31. 12:58:48

Ők sem az eszükből gazdagodnak meg... :)

xerta 2010.03.31. 13:00:07

Micsoda kövér disznó lett belőle !

Cs. (törölt) 2010.03.31. 13:02:31

Nos, mikor az ember a haverokkal szalonnát süt és bort/sört/egyebet kortyol mellé, nem biztos, hogy a legjobb arcát mutatja.

Csak az okosabbja nem tölti fel az erről készített videót az internetre.

sunblind 2010.03.31. 13:02:46

LFS-ben is igen ügyes a fiú ... én kedvelem.

cartshee 2010.03.31. 13:11:38

Azért nem kell őket sajnálni...... Hogy teheti meg, hogy a hobbijának él ?? Mit csinál egyáltalán?? Vagy főfoglalkozásban ő a Talmácsi Gergő ?? Jól elvan ő ott a "hátországban" ahol 3 embernek jut, ott jut a negyediknek is....

bátorító 2010.03.31. 13:12:23

1. szalonnát parázson sütünk, nem lángon
2. az étel nem játék

négyszemü 2010.03.31. 13:17:20

@Cs.: Mint a szép lila atombugyi a 40 másodpercnél :D
Ilyen ez sajnos, ha valakinek pénze van, de sose foglalkozott komolyan a "film"-mel, izlése sincs. Katasztrófa! Eisenstein forogna a sírjában, ha élne és ezt a montázst meg kéne néznie. Mint az állatorvosi egyetem lova. ( 2:41; 3:10; 4:00 stb.) Az izléstelen hullámos usztatás csak hab az Í-re.

sunázósün 2010.03.31. 13:17:48

Vajon Stefano őt is hőmérőzi, mint a bratyót?
Vagy van amitől már ő is undorodik.

cartshee 2010.03.31. 13:19:23

Ja, még annyit, hogy szalonnát sütni parázs fölött kell, és nem méteres lángokban... Amúgy ez elég alacsony szintű, erőltetett affektálós szereplés volt,, én a Gergő helyében inkább semmit sem tettem volna fel, minthogy ezzel égessem magam...

cartshee 2010.03.31. 13:22:09

Elég cigi affektálós, lealacsonyító videó volt ez, és nem égettem volna magam ilyesmivel.... inkább semmit mint ezt feltenni....

GERI87 2010.03.31. 13:24:12

ejj aztakurva!
undorító dagadt állat ahogy vihog ÁÁÁ
büdös paraszt:D meg az a zene. illik hozzá mondjuk..mulatós cigány kornyika proliknak.

semmi vicces nincs benne
értelme nincs a videónak.

$raczger · http://php-script.hu 2010.03.31. 13:26:58

ennyi idiótát, sok baromságot össze tudtok írni, az tény

mellesleg mindenki szeret néha kikapcsolódni ilyen-olyan formában, nincs ezzel semmi baj

Gestas 2010.03.31. 13:27:41

Ez mi a büdös lófasz?

Chemistry 2010.03.31. 13:31:54

Azt a szégyenttttttttt! :D :D Büdös paraszt! :D

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.03.31. 13:36:13

Nem igazán tudom hová tenni én sem ezt a videót. Choperre még jó lesz a srác.

marky@life 2010.03.31. 13:44:57

@sunázósün: ez nem gyenge történet. mesélj még!

Robetta 2010.03.31. 13:45:39

Egyszerű gyerek, na :D:D:D:D
Gondolom ezért nem lehetett róla hallani még annyit sem, hogy létezik.
Dugdossák, szégyellik:D:D:D:D:D:D

Alf (törölt) 2010.03.31. 13:59:09

mi a baly a szalonnáva?

Cs-T 2010.03.31. 14:05:47

Na minnyá' ráírok hogy minket miért nem hívott. Már régóta ígérget valami ilyet :D
Jó a szalonka!

szamok ember 2010.03.31. 14:18:14

Cs, amikor az ember a haverokkal szalonnát süt, és kortyol mellé, akkor a primer dolgokon kívül (úgy vágd a szalonnát, hogy nincs több, bruhaha) beszélget velük. Itt hallottál te valamit a műcigánynótán kívül?

sunblind 2010.03.31. 14:23:16

... amúgy itt még nincs nagy baj.
Amikor az ember viszont már teljesen meghülyül, akkor már driftelni próbál, meg ugratni egy körlámpás zsigával ... na olyankor kell máá vigyázni ... :D

choko 2010.03.31. 14:29:58

...nem értem miért került fel a video?...azt látom, hogy "süldő" a figura:-(((
1.
...esetleg a magyar tanyasi életről szóló reklámfilm lehet?..talán több külföldi jön a nyáron...
2.
...vagy politikai kampányfilm?

tessekmondani 2010.03.31. 14:44:10

zsírvideó
zsírszalonna
zsírgergő

zsír

butsi 2010.03.31. 15:19:04

szánalmas. az ember is.

szenon 2010.03.31. 15:24:35

Nem az a paraszt, aki traktorral megy a discóba! Hanem az, aki nem veszi le róla az ekét:)))

gmolnar (törölt) 2010.03.31. 15:39:32

sztem király.
annyi redull után én is csak így tudnék beszélni.

yeti 2010.03.31. 15:41:27

Pár éve láttam egy rendezvényen,de nem ismertem volna fel így pufin.

choko 2010.03.31. 16:08:37

...a szponzor nem szól semmit az ilyen ilyen "zsírvideo"-hoz?
...szerencse, hogy a T-shirt nem tartalmazott MOL feliratot!

folkmusic 2010.03.31. 16:30:33

Ennek aztán sok értelme volt és miért kell erről egyáltalán írni?

Mindenesetre jó dolga van a Gergőnek. Végül is miért ne élvezné az életét? Mondjuk publikálnia nem kellene ezeket a dolgokat.

Drhanniballecter 2010.03.31. 17:02:47

Unintelligens és nagyképű.. Ez nagyon gáz!

stars7726 2010.03.31. 17:30:12

ez egy tragédia.idáig süllyedni...

ban 2010.03.31. 17:38:33

Bomba a sisakon Red Bull az asztalon.. Igazi szponzoralni valo tarhonya...

2010.03.31. 18:26:46

Szép bulvárcikk lett Árpi! Van kedved a Blikknél dolgozni?

choko 2010.03.31. 19:34:35

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
...szerencséd van:-)...én végignéztem véletlenül...gondolom a szponzorok nyomtak rá egy delete-et!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása