A Nyári Kesztyű Csak Szar Lehet-tézis határait feszegetve tavaly nyáron vettem Amerikában egy ilyet, bőrből. Hátha majd a bőr nyári kesztyű nem megy szét két hét alatt, nem foszladozik a varrás, rojtosodik a szövet, válik le a kevlár protektor, vagy úgy általában nem változik percek alatt egy undorító szövetdarabbá, amit mintha egy kutya seggéből cibált volna elő az állatorvos a hosszú csipesszel.
Több dolog szólt mellette. Az árat nem is említem, mert Amerikában ugye minden olcsó, a neten is hatezer forint körüli áron rendelhető meg. Tehát abban a bizonyos motoros boltban, San Diego agglomerációjában minden röhejesen olcsón volt, a sok filléres nyári kesztyű közül azért választottam ezt, mert szép, perforált bőrből készült, és amikor felvettem, rögtön láttam, hogy én vagyok a pókember.
Kellemes viselet, mert vékony, de azért bőr, és már egy óra alatt is szép pöttyös dombormintát csinál a kezünkre. Tehát kedveltem, de erre nem egészen szolgált rá: két hét hordás után a varrás mentén egyszerűen szétvált a bal kéz mutatóujjánál. Tehát még csak a gázcsavargatás igénybevétele se hozható fel mentő körülményként.
Ezek az egy hónapra hitelesített nyári kesztyűk általában a telken végzik, anyám például esküszik rá, hogy jó lehet bennük rózsát metszeni. Az Iconnal kivételt tettem. Egyrészt nagyon tetszik a Póember-fazon, másrészt mégiscsak bőr. Tehát megvarrtam. Nem túl szépen, de elég tartósan, és azóta megtett már legalább kétezer kilométert. Úgyhogy tervbe vettem, hogy rendelek mellé egy pár fehéret, ugyanebből a fazonból. Mire bepiszkolódik, úgyis megsemmisül, viszont addig átkozottul menő leszek mindazoknál, akik az elsuhanó motorosokon a kesztyűt nézik.
