Miért van ez? Amiért a pszichológusok, meg a bőrsejtológusok is mondják, hogy az ember hét évente alapjaiban változik meg. A hét persze nem szentírás, inkább olyan hat-nyolc év a vízválasztó, ami sokak szerint a párkapcsolatokban is válságidőszakot jelent, ha éppen teljesen nem…
A belpiac visszaütAmikor a 250-es Honda Xelvist megvettem, arra gondoltam, hogy az internet korában nem lehet akkora gáz egy-egy belpiacoshoz beszerezni valamit. A legrosszabb esetben drága lesz, de pont ezért lehet viszonylag olcsón megvenni használtan az ilyen motorokat. Emlékeztetőül - nem jön szembe… A nagymamát is bakancsban rugdosnákEddig még egyszer sem gondolkodtam el rajta, hogy 120 km/h-nál le kéne hajtanom a sisakrostélyt. Az elhatározás már korábban megszületett, csak a kivitelezés volt homályos. Kellett egy jármű, ami városban gyors, nem bubog, viszont százharminccal megy az autópályán,… Óda a nőhöz, avagy motorral járni olcsó?Aki most arra számít, hogy levezetem, mennyire megéri motorral járni, azt hadd ábrándítsam ki már az elején. Ez tévedés, legalábbis az esetben, ha a motor megvételekor nem adja el azonnal a kocsiját. Hosszas számolgatás következik, úgyhogy aki nem akarja, hogy kifolyjon a szeme a… Megy az Agusta!Nem az idei, hanem még a tavalyi imolai börzén MV Agusta-tulajdonos lettem. Ez, mint mindannyian tudjuk, Agostini óta a legmagasabb szintje a motortulajdonlásnak. Szétvetett a büszkeség, ezért még azon a börzén gyorsan vettem is magamnak egy agustás pólót és egy agustás kitűzőt.… |
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem