Tény, hogy a kínai motorkerékpárok minősége egyre jobb, de úgy tűnik, a durva kiképzést még nem nagyon bírják. Az orosz fiúk krosszpályán kínozzák a szegény, szemre megpiszkált Skyteam AX100-nak tűnő motort; ezt a kétüteműt az afrikai és orosz piacra gyártották, de létezik négyütemű változata is, amellyel akár Európában is találkozhatunk. Meg is lett az eredménye: a gép két darabban fejezi be a pályafutását.

Kínos, de vicces.

Az a típus vagyok, aki mindig kitalál magának valamit új dolgot. Nem azért mert ilyen nyughatatlan vagyok, hanem mert sok minden érdekel. Idén ősszel az a gondolatom támadt, hogy változtatok a közlekedési szokásaimon. Elkezdek robogózni. Már ettől önmagában égnek állt a közeli hozzátartozóim haja, merthogy az milyen veszélyes, pláne a budapesti forgalomban. Arról nem is beszélve, hogy mindezt mikor máskor találhattam volna ki, mint télen? (Ezúton is üzenem anyukámnak, hogy ne aggódjon, hóban, jégben, zuhogó esőben nem fogok menni, vigyázok magamra. Meg amúgy is, ahogy Kajmán, egy öreg ejtőernyős oktató szokta volt mondani: halál ellen nincs orvosság.)

Valójában már ősszel megvettem az első saját járművemet, egy Yamaha Aprio robogót, csak a kötelező kellékek, a bukósisak, kesztyű, kabát beszerzése lassan ment – a rutinról nem is beszélve, soha nem robogóztam. A körülmények együttállásának köszönhető, hogy csak keveset sikerült mennem vele. Aztán kifutottam a jó időből, jött a tél, a hideg, ami tovább rontotta az esélyeimet. Ott állt a gyönyörű robogócskám a garázsban és kezdtem letenni arról, hogy tavasz előtt beindíthatom.

Aztán egyszer csak deus ex machina: a fiúk, hogy motiváljanak, szerveztek tesztre Shox téli dzsekit. Gyorsan beruháztam egy kormányra szerelhető kézmelegítőbe, kaptam egy alap motoros nadrágot, és előkotortam a legmelegebb bakancsomat.

Szerencsére a motoros és ejtőernyős ruháim mutatnak némi fokú kompatibilitást. Ott is fúj a szél, igaz, rövidebb ideig, de háromszor annyira, szóval abban megegyeznek, hogy fontos a hideg és szél elleni védelem. Mondjuk zuhanás közben protektorok nem kellenek, csak hátráltatnák a szabad mozgást, és védelmi szempontból fabatkánál sem érnének többet. De visszafelé működik a dolog: a téli ugrásokhoz vásárolt aláöltözőim tökéletesen megfelelnek a motoros dzseki alá.

A pólómra felvettem két ilyen speckó, hosszú ujjú aláöltözőt és ezekre a dzsekit. Viszont így már kisebb szenvedés árán tudtam csak összehúzni a cipzárakat. A boltban direkt a 38-ast választottam, bár először, ránézésre a 36-ost hozott az eladó, mondván, kicsi vagyok, azt próbáljam. Tudhattam volna, hogy nem lesz az igazi, sajnos nem vagyok  konfekcióméret.

Rám jött ugyan, de hiába a 164 centiméterem, alig kaptam benne levegőt, úgy éreztem magam, mint egy kötözött sonka. A 38-ast egy pólóra és kardigánra felpróbálva pont jónak találtam. Nem sejtettem, hogy eggyel több réteg már gondot okoz majd. Jó, nem nagy gond, össze lehet húzni, nem szorít, szóval jó ez így, pláne, hogy a 40-es méret azért mégse már.

A dzseki hosszabb fajta. Ez télen és nőknél különösen fontos. Derékban és a legalján is lehet állítani, össze lehet húzni, így még jobban passzol, jobban melegít. Bár én ezen felül is hordok pamut derékmelegítőt és rendes motoros vesevédőt, biztos, ami tuti.

A külső anyag szélálló és vízálló, lélegző membránnal; esőben még nem próbáltam. A kivehető termobélés nagyon jó, sehol nem fáztam benne. Az ujja cipzárral kiengedhető, és a legvégén tépőzárral szorosra zárható. Az egész dzsekit össze lehet kapcsolni a hozzá való nadrággal úgy, hogy a bélés is fixen marad.

Ami a zsebeket illeti: van két normál külső zseb, amik vízállóan záródnak; mondjuk az egyik nekem már egyszer szétnyílt, de aztán csak össze tudtam húzni. Ezen felül van egy belső zseb a bélésen, és magán a külső dzsekin is, hogy melegebb időben se maradjunk belső zseb nélkül.

Amúgy szerintem csinos fazon, már amennyire egy hatszáz réteg ruhát viselő nőre azt lehet mondani. Teljesen fekete, és derékban karcsúsítható egy gumis-tépőzáras összehúzóval. Igazán feldobhatták volna valami színnel, már csak a láthatóság miatt, meg azért is, hogy jobban nézzen ki, de még a karcsúsításra rásegítő karoktól a derékig végig ívelő csíkok is szürkék.

Óriási kár, hogy ezek a csíkok nem fényvisszaverőek, vagy csak nagyon-nagyon minimálisan. Egyedül a vállakon lévő Z alakú varrás az. Csak semmi feltűnés! – valószínűleg ez lehetett a tervező mottója. Háziasabb csajok varrhatnak rá plusz fényvisszaverő csíkokat ide-oda, ezzel is egyedibbé varázsolva, bár nem tudom, hogy ettől a vízállósága sérülne-e. Még esetleg szóba jöhet a külön rávehető fényvisszaverő mellény, bár nekem ez nagyon nem szimpi ötlet.

Az egész dzsekiben az egyetlen kellemetlen furcsaság a fordított kialakítású női cipzár. Már huszonnyolc éve nő vagyok, de még soha nem találkoztam ilyennel, kabáttal, ruhával, semmivel. Azt sem tudtam, hogy létezik. Nagyon nem esik kézre, főleg a jobbkezeseknek. Ráadásul kettő is van! A belső felett van egy ráhajtást lezáró második, ami jó ötlet, mivel már egész kis sebességnél átfújna a fogak között a szél.

A dzsekiben szabvány protektorok találhatók, vagyis kemény habszivacsszerű váll- és könyökvédő, és puha szivacsos hátvédő. Ebben a dzsekiben megvan minden, hogy esőben, hóban, fagyban is motorra pattanhassak, és valószínűleg megvéd a hideg és huzat okozta reumatológiai nyavalyáktól. Mindez potom 30 ezer forintért nem is rossz.
 

A képre kattintva letöltheti a Shox karácsonyi katalógusát.

Szánalmasan vánszorgó, ütött-kopott fekete robogó hajtott fel néhány napja a négyes számú főút Üllőt elkerülő szakaszára. Vezetője nem törődött azzal, hogy kismotorral nem közlekedhet autóúton. Vajon azt képzelte, megúszhatja a budapesti irodából egy gyömrői garázsig vezető utat anélkül, hogy a feje beszoruljon egy kamion kerékbordái közé?

Elég a folyamatos jobbra indexelés és az, hogy mindvégig makacsul a két, tízcolos kerék alatt tartotta az út szélét jelző fehér felfestést? Igen, pontosan ezt gondolta. Úgy fest, ilyen elszánttá teszi az embert, ha valaki azt ígéri, néhány csavar meglazításával és újraszorításával megduplázhatja az ötven köbcentis, kétütemű motor teljesítményét. 

Alig több, mint ötszáz kilométerrel mutat most többet a Vespa számlálója. Eddig egyszer sem robbant le

Soha nem volt motoroscipőm. Kesztyű? Az kell. Dzseki? Hogyne, alap. A bukósisakot nem is említem, mert az még kötelező is. Az évek során lett a bőr mellé Cordura dzsekim, gyári dzsekim, nagyon meleg kesztyűm, nyári kesztyűm, szél elleni partedlim, szél elleni, kámzsával kombinált partedlim, bőrnadrágom, pufajka béléses Cordura nadrágom, kétféle esőruhám, még kalucsnim is, de cipőre nem költöttem.

Elvégre két tökéletes bakancsom is van, igaz, mindkettő tíz év felé jár, de a cipőápolás a hobbijaim közé tartozik. Minden évben többször megkapják a méhviaszos-kókuszolajos kezelést, és mint tudjuk, ha ápolják a bőrt, akkor bírja a végtelenségig.

Nem tartozom a motort divatból használók közé. Nekem sose lesz Wesco-csizmám, dióhéj-bukóm, hínárom a kormányon. Én a motorozást a praktikusságért, a döntögetésért, a kabrió-plusz feelingért és a közvetlen gépi élményért szeretem, pont letojom, mit gondolnak rólam mások.

Nyárra van egy öreg IXS-bőrdzsekim (bár az sajnos egyre jobban megindul, naja, tíz éve nyúzom, és amikor vettem, már megvolt húszéves), télen a túrázásra használt cordura-ruhám fölsőjét használom, s ha nagyon hideg van, a farmerra ráhúzom a nadrágját is. Tudom, cordurában úgy néz ki az ember, mint valami színes krumpliszsák, amiből óriási csírák hajtanak ki, de szeretem, ahogy az ilyen cucc közömbösíti a hőmérsékletet. Télen meleg, nyáron kellemesen hűvös, meg elvan benne a sok protektor.

Nem is olyan hideg, mint gondoltam