A motorozásban az a jó, hogy gyakran társul apró kalandokkal. Nekem sajnos túrázni nincs időm, olyan értelemben pedig nem is érdekel, hogy megnézzem a faluházakat meg a múzeumot.
A Felföldi Játékok Világbajnokságra, Romániába már marhára nem volt kedvem menni, mert annyit utaztam mostanában, hogy totál elegem van. Amikor Geri, a Taygetos erősember eszközök gyártója feldobta, hogy menjek ki, mert közel lesz hozzájuk, nem lelkesedtem. De felhozta azt is, hogy ő tulajdonképpen vett egy Suzui GS 500 E-t a barátnőjének születésnapjára és segíthetnék elhozni, mivel ő egyelőre nem mer motorozni; mert ugyan jogsija van, de sosem volt még motorja.
Ez a sztori már jobban hangzott. Egyrészt összehozunk egy meglepetést, másrészt egy úttal melót is csinálok, harmadrészt van ürügyem motorozni. Mert Gerinek ez volt a ügydöntő ötlete: jöjjek motorral.
Ő persze valahogy úgy képzelte, hogy lemegyek motorral hozzá Nagykárolyba (Románia), ami cirka 350 km tőlem, majd beülünk a kocsiba, elmegyünk 130 km-re az ukrán határhoz a motorért, amit ő már tulajdonképpen megnézett és megvett, csak ugye nem mert elhozni.
Nyilván nekem kellett volna elhoznom, de mondtam, hogy nem így fogjuk csinálni: szépen felül utasnak, elmegyünk a motorért és hazahozza ő maga, azaz mélyvíz.
Hajnalban keltünk, hogy biztosan visszaérjünk a versenyre. 130 km nem tűnik soknak, de az aszfalt minősége hamar katasztrofálisba fordult. Kisebb hegyekre kellett felmennünk, sok helyen csak harminccal lehet haladni. Arra sem árt vigyázni, hogy néha csak úgy kiballag egy-két marha az út közepére barátkozni.
Áthaladtunk egy olyan falun is, amilyet néha mutatnak a tévében: szinte kis paloták sorakoztak az út szélén. Minden ház sok emeletes volt, alig fértek el széltében a telken és látszott, hogy irgalmatlanul villantani kellett a szomszédoknak. A bazi nagy házak jelentős része persze félkészen állt és látszott, hogy soha nem lesznek befejezve, meg persze volt egy csomó wannabe-palota is, mint itt, a képen. Egy részük tényleg meredek volt a sok giccsel, de voltak olyanok is, amelyek ebből a régi kiadást jelentették, sok rohadó fával: nem most kezdődött ez a trend errefelé ennél a népcsoportnál. Állítólag itt a faluban sok Ferrari is volt, csak elvitték őket a rendőrök valamiért és nem biztos, hogy csak azért, mert nem fizették be a regadót a vendégmunkások. A lakosság ugyanis külföldön "dolgozik", esetleg börtönben van, ezért csak a nyanyák vannak otthon, a ház mögötti kisházban, miközben a paloták üresen álltak.
Nem értünk túl hamar oda a célhoz, mert ezután jött a hegyi szakasz, néha murvának beillő úttal. A hegyekből leérkezve a cél egy kisvárosban volt. Ott egy buzisör kíséretében megcsináltuk a papírokat.
Romániában az átírás költsége nem mérhető a miénkhez, forintban kb. tíz rugó az összes adminisztráció azzal együtt, hogy új rendszám kell, mert itt a rendszámozás területi alapú és a motor átkerül egy másik megyébe. (Az XJR átírása 80 ezer volt annak idején, plusz a kétszeri út Salgótarjánba, mert a hivatali fogyatékosok akkor találtak ki éppen valami új baromságot, ami miatt új szerződést kellett írni.) 30 nap áll rendelkezésre, és minden sokkal lazább. Épp ezért sokan átesnek a ló túloldalára és biztosítás nélkül mászkálnak, mert a rendőr sosem ellenőrzi - ennyire lehet ezeket a dolgokat a népre józan ítélőképességére bízni.
A Suzuki GS 500 E nagyon egyszerű kis kéthengeres, léghűtéses motor, 46 lóerővel. (Nem keverendő össze a régi sor négyes Suzuki GS 500-al, amilyen Assurnak is van.) Nem túl gyors, de a karakterisztikája tűrhető; ugyan kezdőmotornak aposztrofálják, de ez már az a fajta, amit meg lehet később is tartani, mert ha nincs nagy teljesítmény-igényed, simán használható.
120 felett nem éppen vehemens, de normálisan úgysem rohanunk, cserébe a fogyasztás csekélyke: persze az előző tulaj által jelzett 3,5 litert azért nem nagyon hiszem el. Ez még a régi, csutkakormányos verzió, de a villahídon ott van a furat a rendes kormánykiemelőnek, úgyhogy könnyű átalakítani, amivel a kezelhetőség jobb lesz. Hallatlan előny, hogy olcsó motor: sokan vesznek kb. 2000 utáni évjáratot, de az már spanyol összeszerelés, nem nagyon dicsérik a szerelők, és ezeknél az öregebbek fele annyiba kerülnek. Úgy vagyok vele, inkább vegyen Geri magának is egy motort (Banditot szeretne), mint két öregebb motor árából egy újabbat, mert ezeknél tök mindegy az évjárat: itt is állapotot veszünk és ha az állapot jó, tök mindegy az évjárat, főleg egy ilyen robusztus típusnál.
Visszafelé az utat valamivel lassabban tettük meg, de nem volt gond. Közben Gerinek szervezni kellett az erősember eszközök logisztikáját. Arra már nem volt időnk, hogy az ajándék motort becsomagoljuk, masnit tegyünk rá és elrejtsük: lesz ami lesz alapon letámasztottuk azt is a verseny helyszínén., hiszen alapban csak egy ott parkoló motornak tűnik.
A Felföldi Játékok szabadtéri sportág és volt vagy 50 fok. Kissé paráztam, hogy napszúrást kapok, ugyanis nekem még haza is kellett menni: 380 km nem a világ, de éjszaka motorozni nem veszélytelen és főleg nem gyors dolog, de nekem másnap reggel hétkor már dolgom lett volna. (Nem nagy titok: a Winkler pl. sosem motorozik éjszaka, mert nem szeretne szarvassal találkozni. Én meg még olajfolttal sem, de én azért motorozok éjjel is, csak megvan hozzá a trükköm.)
Sikerült természetesen annyit tökölni, hogy este hét után indultam el, így éjfélt céloztam meg hazaérkezésre. Autópályára fel nem megyek, mert megöl az unalom: a négyesen kellett végigjönnöm. Amint besötétedett, felkészültem a kellemes 100-as tempójú, laza örömmotorozásra a meleg nyári éjszakában, bármennyire is siettem volna.
Persze szerencsém volt: érdekes módon el is felejtettem, hogy az éjszakai vezetésre van egy jó módszerem, ami hasznos autóval is.
Tudni kell, hogy a legtöbb ember lelkisérült, önbizalom-problémás, ego vezérelt idióta. Nekik ugyanis előzni kell mindenáron. Utána beállnak eléd és lassabban mennek, mint te. Aztán megunod és kielőzöd, majd ez így megy körbe-körbe. És ezt remekül ki lehet használni.
Úgy kezdődött, hogy egy túlméretes konvoj haladt előttem az úton. Végigelőztem egy kocsisort és a végén egy villogó sárga jelzést használó kisbuszt találtam, rajta egy hatalmas kijelzővel, amely "előzni tilos" táblát mutatott.
A kisbusz be is húzódott középre, néha egészen a szembejövő sávba, hogy megakadályozza az előzést, valószínűleg elöl hasonlóan navigált a felvezető autó is. Közöttük három kamion, extra széles rakománnyal. Le tudtam volna előzni őket, de ott volt az orrom előtt a hatalmas tiltó tábla, így beálltam mögéjük és beletörődtem, hogy jó lesz ez a tempó - megjegyzem, ez is több volt, mint a megengedett.
És akkor hátulról, engem megelőzve megérkezett a sort lezáró, sárgán villogó, előzni tilos jelzést mutató kisbusz mögé egy agyhalott a Golfjával, és nemhogy meg akarta előzni az orra előtt világító méteres kresz-tábla ellenére, de egyenesen nekiállt levillogni! Aztán megnyugodott a hülyéje egy idő után.
Amikor a kisbusz előzni szabad jelzést adott, a Golf meg se mozdult, maradt a sorban, de egy román Passatos azonnal izmozni kezdett. Jött utánam, majd engem is megelőzött, hogy beálljon elém féktávon belül. Így előzgettük egymást, míg sikerült annyira behergelnem a hülyét, hogy elég volt, ha csak beállok mögé, úgyis annyival megy, amennyivel én akarom: ha gyorsítok és közelebb megyek hozzá, gyorsít, ha lassítok lassít. Mi nekem ebben a jó?
Az, hogy sokkal gyorsabban tudok haladni, mint amit a látási viszonyok normálisan engednének, hiszen van előttem egy felvezető ökör autó, aki világítja az utat és ha jön a szarvas, ő fogja elkapni, csakúgy, mint az olajfoltot. És a mozgásán mindig jó előre látom az útakadályokat vagy az aszfalt minőségi gondokat, ami motoron nem mindegy, mert nem jó lepattogni az árokba.
Sajnos aztán ki kellett állnom tankolni, de kerestem egy másik felvezetőt, igaz, ekkora hülyét nem találtam. És egyszer mellé is nyúltam egy bálát szállító ezerkettes Ladával, ami mögött hetvennel nem volt jó.
Még mindig, ennyi év után is megdöbbenek, hogy az XJR 1300 milyen jó motor. Városban egész másképp viselkedik: sokat zabál, nyűgös, nehezen melegszik. Ez nem mai injektoros buzimotor. Persze ezt egyrészt mind szeretem benne, másrészt lazán el lehet közlekedni a városi forgalomban így is. De az igazi otthona az országút: szinte kivirágzik a lelke, ahogy szabadon engedem a hosszú aszfaltcsíkra. Fölényes viselkedés mindenhol, visszakapcsolni nem nagyon kell, hiába az ólajtószerű légellenállás, csak megy, mint a csörtető bivaly. Most is kiirtott egymilliárd szúnyogot, de nem evett többet 5,5 liternél, pedig ez még erősen a karburátoros verzió. (Ami sima városi forgalomban masszív benzinpusztítást tud végezni, legalábbis elsőre sokkoló lehet a 8 liter.) Nem hiszem, hogy valaha eladom.
Éjjel fél tizenkettőkor értem haza. Végre egy baromi jót motoroztam. Nem utolsó szempont, hogy életben vagyok köszönhetően a körültekintésemnek és a moderált sebességnek, mert - még odafelé - természetesen pont előttem fordult meg U fordulóban a négyes út széléről index nélkül egy agyhalott, gumicsónakkal az autója tetején. Hiszen a motor elé kell kifordulni. Amúgy is, minek elmenni a párszáz méterre levő körforgalomig? Az fél deci benzin! Hol máshol kellene megfordulni mint a főúton? Biztos ami biztos, várjuk meg, amíg az autók elmennek, majd pont egy motor előtt! Hiszen ritkán fordul elő, hogy a motorosok úgy jönnek, mint az állat, meg persze két kerékkel nagyon könnyű megállni.
1100 km nem sok, de nem is kevés, mert a fő motiváció az volt, hogy meglepetést okozzunk a haverom csajának, ami ugye jó bulinak hangzik.
Ja, mellékesen meglepetés az nem volt. Az egyik agyhalott melós ugyanis lelőtte a poént: megmutatta a Geri barátnőjének a motort, mielőtt mi " boldog születésnapot" jelleggel átadhattuk volna.
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem