Egy nyolc perces videó 2015-ben egész estés mozifilmnek számít, de ez egy olyan darab, amire megéri kikészíteni a téli fagyit és azokat az furcsa ízű nasikat, amiket 1975-ben finomnak gondoltak. A kisfilmet a Pannónia MGTSZ készítette, lényegében a holnapi találkozójukat…
Úgysem hiszed el, hogy ezt az esést túl lehet élniÉrdemes megtekinteni a lenti, 1926-ban rögzített kisfilmet, amiben nem csak az első motoros ejtőernyős kísérletet tekinthetjük meg (spoiler: nem adta ki), de egyben a világ első stunt videóját is. A felvételen Fred Osborne próbált rá az azóta sem mindennapi mutatványra. A jelek… Legalább a cipőd kösd be, ha már hülye vagyA videón látható, erősen streetfighterre átépített motorokkal vonuló bandánál szemmel láthatóan nem alakult ki az összhang. Ami viszont még ennél is rosszabb, hülyék, mint segg. Annyi érdekes és kifogásolható részlet van a benne, hogy csak a felszínt megkapirgálva is… Zephyr 750Józsival a Parkoló Parádén találkoztam. Be is írtam a számát a telefonba mint Zephyr Józsi, hogy később felvegyük a kapcsolatot, mert szép motorokra vadásztam. Az volt a terv, hogy ha érdekes motorokat találok ('80-as, '90-es évek, tudjátok) és megvan a tulaj is, megdumálunk… Dagadt bolond vagy? Tök mindegy, imádni fognak!Ki a tököm speciál: Streetbike Tommy2015.04.15. 07:46 -
Zomborácz Iván
Figyeljék meg jól: így néz ki egy ember, akinek bejött az élet Tommy Passemante a Nitro Circus tagja, ám ő úgy került be a világhírű show-ba, hogy egyetlen extrém sportban sem tartozik az élvonalba. Sőt, testalkata miatt a világ sportjainak nagy részére kapásból… |
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem