Nyolc perc tömény szocializmus

8perc_szocializmus.png

Egy nyolc perces videó 2015-ben egész estés mozifilmnek számít, de ez egy olyan darab, amire megéri kikészíteni a téli fagyit és azokat az furcsa ízű nasikat, amiket 1975-ben finomnak gondoltak.

A kisfilmet a Pannónia MGTSZ készítette, lényegében a holnapi találkozójukat promózzák be vele, és engem egészen felcsigáztak: ha ilyen tökéletesen adja a Csepel Művekbe szervezett majálisuk a 70-es, 80-as éveket, akkor bizony még én is felhúzom a fehér zoknira a műbőr szandált, és műszálas zakóban, autós táskát lóbálva kinézek kinézek.


Az esemény apropója, hogy idén negyven éve zárták be a Pannónia gyárat, ezzel véglegesen megszüntetve a hazai motorgyártást. A sors fintora, hogy azóta a rajongók kiépítették a saját hálózatukat, és az országhatáron belül már gyártanak mindent a rajongott típusokhoz.

A rendezvény ugyan a Pannónia köré szerveződik, de ez közel sem jelenti azt, hogy csak a pannóniásokat látják szívesen. Mindenkit várnak aki érdeklődik a magyar motorok illetve a veterán járművek iránt. Pannonia, Danuvia, Csepel, Tünde, Panni, Mátra, Berva, WM, Dongó, BMG, SHB, Méray, Népmotor - bármi jöhet, sőt, az is, akinek egyik sincs, csak lófrálna és nosztalgiázna egy kicsit.

A belépés ingyenes, a felvonulás délben indul.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr167415316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Sanyi 2015.04.30. 14:26:50

Majd' 2 hónapos videó, de köszi.

Zomborácz Iván 2015.04.30. 14:28:51

Nincs mit. Az esemény viszont holnapi, tehát ennél aktuálisabb nem is lehetne.

Csak Norris 2015.05.01. 10:31:13

Azé ez üt. Volgából volvoba.

calibra91 2015.05.04. 10:38:00

Voltam! Fantasztikus volt!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása