Mivel autót már jó pár éve vezetek, és igyekszem naprakészen tartani az ismereteimet, így a motoros KRESZ sem okozott nagy problémát. Persze mindig vannak olyan területek, foltok, ahol érdemes és szükséges is ismételni, feleleveníteni a korábban tanultakat, és azért az A-kategóriánál vannak olyan dolgok is, amelyek nem részei az autós tananyagnak. Végül egész jó eredménnyel tudtam levizsgázni elméletből, amit e-learninges tanfolyamon tanultam.
A rutin (vagy ahogy most nevezik, járműkezelés) aztán már tartogatott érdekességeket. Leginkább azért, mert a Yamaha Fazer jóval testesebb gép, mint a saját Simson Starom (ja igen, azt meg össze kellene rakni), vagy éppen az eddig kipróbált robogók. Komolyabb nehézséget ennek ellenére nem okozott a feladatok végrehajtása, de már alig vártam, hogy kiszabaduljak a gyakorlópályáról, és a forgalomban motorozhassak.
A rutin végére eljutottam oda, hogy már nem okozott fájdalmat másfél órányi motorozás az alkaromban – tehát valamivel lazábban ültem már a Yamahán, mint az első órákon. A forgalomban pedig el is kezdtem élvezni az egészet. Természetesen nem a városi közlekedés az, ami igazán meghozza ehhez a kedvet, de eleinte gyér forgalomban gyakoroltunk, aztán szép lassan a hétvégi piacolók és bevásárlók tömegébe is belecsöppentem. Szerencsémre nagyon jó oktatót fogtam ki: ritkán szólt hozzám a rádión, de amikor indokoltnak látta, akkor egyszerűen, könnyen érthetően adta tudtomra, hogy milyen hibát követtem el.
Az órák többségét egyedül teljesítettem, csak az oktató jött mögöttem autójával, így új tapasztalatnak számított az is, amikor előbb egy B125-ös csatlakozott hozzánk MZ-vel, később pedig egy fiatal robogós srác az iskola Malagutijával. Itt rendre az volt a felállás, hogy én mehettem elöl, aztán néhány óra után, amikor már nekik sem volt új a forgalmi vezetés, cseréltünk. Ezt mondjuk kevésbé szerettem, igyekeztem annyira lemaradni, hogy minél kevesebb kétütemű kipufogógázt szívjak be.
Az országúti vezetést először egészen rövid távon próbáltuk ki, aztán szinte rögtön elmentünk egy hosszabb körre is. Eleinte szokatlan volt 45-50 km/h fölé gyorsítani, 60 körül már olyan érzésem volt, mintha 120-szal tépnék. Aztán az első komolyabb vidéki kör végére már ez is inkább kellemes élmény lett. A vizsgán aztán egy jó hosszú kört mentünk, végül a vizsgabiztos csak annyit mondott: megfelelt, ügyes volt. Na, persze. Az ügyesség nyilván nem itt kezdődik, de a jogsival a zsebben indulhat a tapasztalatszerzés, és mehetek akár vezetéstechnikai órákra is. Ehhez tavaszra kellene valamilyen gép is. Az ésszerű választás talán a Honda CB500 lenne – erről éppen itt ír a Nepperűzőnk. A baj csupán annyi, hogy szerelmes lettem a Ducati Monster hatszázasába.
