Mire ez a felhajtás?

Amikor megkezdődött a NineT hivatalos bemutatója, az volt az első gondolatom, hogy talán túlzásba viszik a felhajtást, legalábbis ahhoz képest, mennyi újdonságot tartogatott ez a motor. A blokkot a korábbi GS-ekből már ismertük, az első villa pedig az S 1000 RR-ével egyezik meg. Az összkép mondjuk igazán pofás lett, és komolyan rákívántam a NineT-ra, de talán megvárhatták volna vele a novemberi milánói motorszalont. Igen ám, csakhogy ez egy születésnapi modell: a bajorok motorgyártó részlege, a BMW Motorrad idén kilencven éves.

DSC00888
Az első modell, az R32

Így azért már mindenképpen érthető ez a nagy sürgölődés, nem csoda, ha a világpremiert is leginkább az érzelmek uralták. A márka vezetőségének számos tagja megszólalt, és arra is emlékeztettek, hogy a BMW sikertörténete nem autókkal kezdődött, hanem motorokkal. Míg kezdetben elsősorban repülőgép- és hajómotorokat gyártottak, 1920-ban már motorkerékpár-blokkot is szállítottak a Victoriának, első saját modelljüket azonban csak 1923-ban mutatták be: ez volt az R32. Hogy a bajorok mennyire őrzik hagyományaikat, azt jól jelzi, hogy már ebben is kéthengeres, léghűtéses bokszermotort alkalmaztak.

P90094341 highRes

A sportos arculatra már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettek, hiszen az R32 sportosabb változatával, az R37-essel már a gyártás első évében német bajnokságot nyertek az ötszáz köbcentisek között, a cég első egyhengerese, az R39 pedig a 250 köbcentis kategóriában hozott aranyérmet. Alig néhány évvel később már sebességrekordra törtek: Ernst Henne WR 750-esével 216 km/h-val száguldott. 1937 őszén egy streamliner-karosszériás, kompresszoros ötszázassal már a 279 km/h-t is átlépte, ezt az eredményét 1951-ig senki nem tudta felülmúlni. Az évtized végén Georg Meier egy BMW nyergében győzni tudott a Man-szigeti Tourist Trophy-n, ezzel az első nem brit aranyérmes lett.

DSC00900
Georg "Schorsch" Meier versenygépe

A harmincas évektől egyébként rengeteg motort készítettek katonai célokra is, a második világháború ideje alatt pedig a hadsereg megrendelései teljesen háttérbe szorították a civil igényeket. Az R12-es, valamint az R75-ös modellek oldalkocsis változatai voltak a legkeresettebbek, a hadsereg ugyanis nagy hatótávolságú, és kiemelkedő tárolókapacitású gépeket akart. 1944-ig összesen 18 ezer darabot gyártottak e két típusból, időközben pedig a gyártás is átkerült Münchenből Eisenachba. A háborút követően szünet következett a termelésben, és csak 1948-ban, az R24-essel indulhatott újra a gyártás Münchenben.

bmw r24 1948
Újraindul a gyártás Münchenben: R24 - 1948

1949-től a motorkerékpár-gyártás fokozatosan költözött át Berlinbe, ahol kezdetben csak alkatrészeket készítettek, 1969-re azonban már teljesen áttelepültek a gyártósorok, napi harmincas kapacitással üzemelt a berlini üzem. Több bővítés után, 2006-ban már összesen százezer motort szereltek össze a német fővárosban.

P90119203 highRes

Újabb fontos mérföldkövet az 1973-as esztendő jelentett a bajor gyártó számára: egyrészt a motorgyártás ötvenedik évfordulóját ünnepelték, másrészt pedig elkészült a félmilliomodik BMW motorkerékpár is. Ebben az évben mutatták be a NineT szellemi elődjét, az R 90 S sportmotort - ez volt az első olyan modell, melynek műszereit a fejidomburkolat védte. Az R 90 S-sel az amerikai Superbike-bajnokságban értek el sikereket.

DSC00905
BMW R 80 G/S

A hetvenes évek végén aztán olyan irányba indult a BMW Motorrad, amely máig meghatározza modellpalettájukat: a tesztrészlegnél dolgozó Peres László a saját maga által épített 800 köbcentis motorral indult cross country versenyeken, és az ő nyomására kezdtek az endurók felé kacsintgatni. 1980-ra megszületett az R 80 G/S, mely a Párizs-Dakar ralin is bizonyított: Hubert Auriol és Gaston Rahier egyaránt kétszer nyerte meg vele a kemény sivatagi versenyt.

auriol dakar 1984
Hubert Auriol az 1984-es Párizs-Dakaron

Peres kulcsszerepét kiemelték a születésnapi sajtótájékoztatón is, majd begördült az emelvényre egy R 1200 GS, amely ma a bajorok egyik legkedveltebb modellje, sokak szemében a túraendurók királya. Minden negyedik eladott BMW motorkerékpár ilyen típusú. A márkára olyannyira jellemző bokszermotort persze továbbra is megtartották, igaz, a legújabb nagy GS-eket már nem léghűtéses, hanem kombinált, precíziós folyadékhűtésű blokkal szerelik.

DSC00891
R 1200 GS

A BMW-nél az ünneplést három modell köré építették föl: az R32 és az R 1200 GS mellett a C Evolutiont is mérföldkőként emlegették, és a jövő szempontjából valóban fontos lehet. Ez a bajor gyártó első elektromos robogója, mely szoros rokonságban áll az i3 villanyautóval. Folyamatosan 15 lóerőt képes leadni, csúcsteljesítménye 48 lovas, és egy töltéssel akár több mint száz kilométert is meg tudunk tenni vele.

P90132922 highRes
C Evolution

Bár tavaly minden eddiginél több motorkerékpárt adott el a BMW, nem érik be ennyivel, tovább növelnék a gyártást. Míg jelenleg naponta mintegy 600 motort tudnak előállítani, a közeljövőben ezt akár meg is dupláznák. Ehhez azonban dél-amerikai, illetve távol-keleti partnerek bevonására lehet szükség, melynek lehetőségét folyamatosan vizsgálják.

DSC00972
A jelenlegi legújabb BMW

Nézzék meg a BMW videóját, melyben a motorkerékpárok 90 éves történetét másfél percbe sűrítették:

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr545593349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lendvai Zsolt 2013.10.25. 19:09:26

@Gyurma73: Münchenből elköltöztették a motorgyártást, Berlinen kívül még Brazíliában zajlik összeszerelés, ahol a Dafra Motosszal együttműködésben Németországból érkező alkatrészekkel és részegségekkel dolgoznak. Egyébként indiai és kínai gyártás beindítására is voltak elképzelések a közelmúltban.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása