A feleségem környezettudatos életet él, szelektíven gyűjti a hulladékot, rendesen elzárja a csapot és nem égeti feleslegesen a villanyt. Gyermekeinket is ennek szellemében neveli. Én vásároltam egy kettőötvenes, kétütemű, olajat s benzint vedelő, majd kiokádó sportmotort.

Gyásznapként jegyeztem naptáramba azt a májusi délelőttöt 2005-ben, amikor imádott Aprilia RS 250-es motorkerékpáromat betolta a nyurga hódmezővásárhelyi fiatalember a fehér Ford Transitba. Kiszakítottak belőlem egy darabot, gyermekkorom bálványozott motorkerékpárját, elvitték szerelmemet. A furgon tán még a vasútállomáson sem járt, már visszacsináltam volna az egészet, de nem tettem. Hiszen az ember gyarló, az eladást én sürgettem, feljebb akartam lépni, ezres sportmotorra vágyott párnázott valagam. Nem sokkal később összejöttem a pusztítóval, egy zöld ZX9-es Kawasaki formájában.

Jó volt, döngettünk nagyokat, de már az első mecseki bejáratás után rájöttem, ez nem az igazi, hiányzik a szerelem, szükségem van érzelmekre a katarzishoz. Kapcsolatunk még tartott egy darabig, jártunk-keltünk, kerülgettük egymást, kapott tőlem sok szép ajándékot, végül félénken, de meghoztam a döntést. Vissza akartam kapni a filigrán feketét. Egy évvel később fájó szívvel, de meghirdettem Kawát. Ugyanakkor árulónak éreztem magam, hogy a hűséges társat szabad prédává teszem, amikor semmi rosszat nem követett el. A nők tudják, a férfiak csapodár szamarak, ha feláll a farok, mindennek vége.

Kapcsolatunk hajnalán megígértem feleségemnek: ismét vásárolni fogok egy kettőötvenest. (Ugyan melyik baromnak jutna eszébe motorokról regélni és meggyőzni szerelmét egy leendő motorvásárlásról, amikor őt teljes mértékben hidegen hagyja a téma?)

Tavaly előhozakodtam a rózsaszín ködben tett ígéretemmel. Elérkezettnek láttam az időt, hogy felkutassam a kis feketét. Pillanatok alatt regisztráltam magam négy-öt fórumra, próbáltam megtalálni, kideríteni, vajon mi lehet vele. Mint szerelmes férj, ki ex-neje után koslat, feltöri email fiókját és távcsővel figyeli, kivel hál. Néha eltűnt, de szerencsésebb pillanatokban megleltem. Hódmezővásárhelyről aránylag hamar Egerbe költözött, ahol javarészt helyi sihederek egykerekeztek vele.

Hosszabb időre ismét szem elől tévesztettem, de visszavásárlási szándékom végső meghozatala előtt újra térképre került, ezúttal már Kecskeméten, eladásra kínálva. Hónapokig nézegettem, vissza-visszatértem, felkészültem a találkozóra. Zsebre vágtam a pénzt, és tavalyi év februárjában kora reggel Kecskemétre indultam apámmal. Egy fűtött szuterénban állt, jó helye volt, szépen tartották – a lábam földbe gyökerezett, mikor hét év után újra megpillantottam. Legszívesebben csókolgattam volna napestig.

De honnan a szerelem? Mesélek: négyévesen vásároltuk Németországban tizenegyezer kilométerrel egy ismerős Aprilia-kereskedőtől, Jakobtól. A szalon már akkor is hobbiként üzemelt, a pénzt igazából faipari vállalkozásából szerezte. A műhelyben asztalos inasként tevékenykedő Daniel használta az RS-t fojtott, 34 lóerős változatban. Mikor elment nagymotor vizsgára, hazatérés előtt, a falu egyetlen útján, amely igazából mezőgazdasági útként funkcionált, kikanyarodott elé egy régi Steyr. Hogy elkerülje az ütközést, Daniel elfektette az Apriliát, és becsúsztatta a temetőkerítés elé.

Ez pont elég volt ahhoz, hogy a dobozolt alumínium váz behorpadjon. Az esztétikai hibát leszámítva a motor tökéletes állapotban volt, hiszen a bukás idomok nélkül történt. A karistolás nyomait nem is akartam és nem is lehetett eltüntetni. Bizonylatként Jakob mellékelte a TÜV papírjait, mely szerint a motor egyenesfutása az esztétikai hiba ellenére tökéletes – bemérték egy lézerpadon.

A fojtást mi szedtük ki a motorból Magyarországra érkezését követően. Aki ismeri a típust, pontosan tudja, hogy érzékeny, szervizigényes motorról van szó. Mellette nélkülözhetetlen a precíz, pontos és kíméletlenül racionális szerelő. Szerencsére apám pont ilyen, élete nagyobb hányadát kétüteműeknek szentelte, bármely furcsa hang hallatára úgy kiszedte a kulcsot motoromból, hogy észre sem vettem. Az RS drága, fullszintetikus kétütemű motorolaj habzsolásával tengette napjait.

Ehhez képest ott állt a kecskeméti szuterénban egykori szerelmem, akit arcáról ugyan megismertem, de eredeti kipufogóit már lecserélték valami förmedvényre, első villái könnyeztek és még plusz húszban sem volt hajlandó elindulni, így tolás lett a vége. Színtiszta érzelmekről beszélünk: képzeljék csak el, hogy szakítanak a nővel, idővel rájönnek, butaságot csináltak, kitartó várakozás után eljön a várva várt nap, jöhet a hódítás. Időközben viszont kiderül, hogy szívünk szerelme bánatában beszállt a pornóiparba, felpróbálta a fél szakma, teste-jelleme leharcolódott és levezetésképp bukkake-filmeket vállalt.

Na, ilyenkor is előjön a gáláns férfi? Összecsomagoljuk és hazavisszük, vagy összeszorított fogakkal beülünk a kocsiba és többé vissza sem nézünk? Komoly lelki traumán estem át a Kunságban eltöltött fél órában, végül úgy döntöttem, újrakezdjük és megpróbáljuk helyrehozni a történteket. Igen ám, de az eladó a kínált összegért nem adta. Másodjára is győzött az emberi gyarlóság, motor nélkül tértünk haza a vasárnapi ebédre.

A kezdeti sokkhatás után lassan magamhoz tértem, körbenéztem a magyar piacon, majd úgy döntöttem, ismét külföldön vásárolok motort. Az akkor kínált hazai példányok blokkjában egytől egyig turkáltak, és előéletük sem volt biztató. Letettem az épp olvasott, aktuális regényt, és nyakamba vettem az ebay-t.

Néhány napos keresgélés után találtam egy nekem tetsző RS-t, az osztrák-német határ túloldalán. Hetekig figyeltem, az ár elfogadhatónak tűnt, egy évvel volt idősebb, mint a kis feketém, de mindene gyári. Fényezés, kipufogók, blokkja bontatlan, egészséges olajfoltokkal és karcolásokkal, napsárgította plexivel és tizenhatezer kilométerrel.

Felhívtam a tulajt, aki elmondta, hogy a power szelep bizony rakoncátlankodik, tisztításra, rosszabb esetben cserére szorul, a blokkját még nem piszkálták, mióta megvette, így használta. Elsősorban dolgozni járt vele a húsz kilométerre fekvő salzburgi kórházba, és nem volt rest bevallani, hogy öt-hat alkalommal megfordult a Salzburgringen is, így, indexekkel, rendszámmal, egyéb biszbasszal felvértezve. Apám kicsit idegenkedett, legfőbb baja talán inkább a motorvásárlás ténye, mintsem a kiválasztott motor volt.

Végül sikerült megegyeznem apámmal is: megveszem, ő pedig átnézni és felkészíti. Két nap múlva úton volt, újabb egy nap múlva otthon, motorral a fedélzeten. Mikor kiemeltük, lábaim erőtlenné váltak, szemeimbe könny szökött, álltam mellette és simogattam. Néhány percig nem hittem, hogy ismét egy Aprilia RS 250 tulaja vagyok.

A rövid, ügyetlen közeledés után berúgtam és teljesítettem kötelességem. Gyermekeim csak lebegő kapucnimat látták. Sajnos szemtanúi voltak egy felnőtt ámokfutásának. Megálltam a ház előtt, tankjára borultam és orrommal hevesen szimatoltam a felhevült kétütemű illatát. Apám, mint mindig, ismét racionális volt, mire észhez tértem a motor az udvar sarkában állt, én meg két gyerekkel a kezemben az utcán. Bátran állítom, a hírhedten rettegett, legendásan mindenkit rendre intő Rossano Brazzin is túltesz néha – nincs mese, a kétütemű motor nem játék: „akkor menetkész, ha én szólok."

A tüzetes átvizsgálás után persze kiderült még néhány apróság. A csavarokat tigrisfogú elefánt módjára lazította ez előző tulaj, a futóművet persze állítgatta, és a rossz vízhőfok-mérőről is elfelejtett szólni, de különösebben nem izgat. Már az enyém, és most jó. A múlt év viszontagságai után a 55 lóerős RS nemrégiben felkerült a szerelőállványra, így megkezdődik a munka, az alkatrészek rendelése, illetve az esztétikai beavatkozás. A bontás jelenleg is tart, a látvány azonban elragadó, hisz szemet gyönyörködtető a világ egyik legjobb utcára készült váza és futóműve.