Izom Zsolti és a nagy szíve

Szabó Zsolti nem egyszerű szerkezet. Egyrészt erősember, vágod, kőgolyókat emelget, vaskoffert cipel, rönköt nyom, 400 kilós lengősúllyal rohangál, ilyesmi. Másrészt erőemelő, ami egy másik műfaj, ott rendes súlyzókkal fekvenyomni, guggolni és felhúzni kell. Hogy ez utóbbit miért hívják amerikaiul deadliftnek, azt akkor érted meg, ha laza 200 kilóval kipróbálod.

De Zsolti lelkét nem ezek a dolgok határozzák meg, hanem a számtalan anekdotába illő sztori, hogy mindenkinek leszakítja valamijét, aki vele edz: bicepszét, lábát, kisagyát. Évek óta ismerem, többször forgattam vele, de azt az apróságot elfelejtette megemlíteni, hogy veterán motorokat gyűjt.

Na de most, egy kis Conan-körözés után ellátogattam hozzá, hogy megnézzem, mit rejt egy erősember garázsa. A kapu előtt rögtön egy CBR 1100XX fogadott. Ez nem illett a képbe, de ez a "biznisz" része: eredeti jobbkormányos angol motor, még forgalomba helyezés előtt. Balkormányosra alakítani könnyű az ilyet: csak az út európai oldalán kell közlekedni és kész.

1.jpg

Kicsit beljebb egy GPZ 550 fogadott, amit Zsolti Mad Maxnek hív, egy kis költői túlzással, hiszen a GPZ-k azért picivel a film bemutatása után jelentek meg. (És ez cseppet sem olyan durva, mint hogy kies hazánkban a film miatt valami paraszt Max-körnek nevezte el a burnoutot.) Valójában a Mad Maxben KZ1000-es és Z900-as és KZ 900-as Kawák voltak, a klasszikus sokküllős alukerék ez utóbbira hasonlít.

A motor nem túl rossz, de esztétikailag nem is jó állapotú, erősen ráéférne egy atomjaira bontást követő homokfúvás-szinterezés-fényezés program, de a blokk meglepően mentes az ilyen korú Kawasakikra jellemző zörejektől. A primerlánc sem csapkod, pedig az nem ritka jelenség, de cserébe az alkatrész nagyon drága. Már a kilencvenes évek közepén, az egyetlen Kawám megvásárlásakor is a motor értékékével vetekedő tétel volt.

Na de ez még semmi: hátul, a garázsban vannak a valódi kincsek.

2.jpg

A Simson Suhl jól érzi magát a náci rohamsisakok, bajonettek és ÁVO-s bőrkabárok alkotta társaságban. Én nem gondoltam, hogy beindul, de mindenféle szerelés nélkül, némi noszogatásra bepöccent. Nekem úgy tűnik, ez egy SR2E, amit 1964-ig gyártottak.

3.jpg

Szép állapotú, de nem csilivili Csepel - Zsolti szerint önmagukban az ülések egy vagyont érnek, beszerezni horror.

4.jpg

Az MZ Trophy-t nem kell bemutatni. Ilyen állapotban vette, a felújítás még a jövő zenéje. Nem utolsó szempont az, hogy rendszámos-papíros.

5.jpg

Romet, Komár moped és Kisromet egy csokorban.

6.jpg

A Riga 12? 16? 22? Fene tudja, de felújított, szép állapotú. Ezt még mi is láttuk újkorában.

7.jpg

Pár apró különbséget rejtettünk el a képen. A két MZ 250/1 nem teljesen ugyanaz.

8.jpg

Valaki, egy minden bizonnyal igen kattant illető nemhogy Cagiva futóművet tett bele, hanem lereszelte a hűtőbordákat és vízhűtésesre alakította.

9.jpg

Kegyetlen nagy meló lehetett, cserébe azért, hogy Zsolti szerint menetteljesítményben semmi különbség. A motiváció valószínűleg  a villantás lehetett. A nyolcvanas években még ezt a munkát is egyszerűbb volt véghez vinni, mint megszerezni egy "nyugati" motort.

11.jpg

Az első futómű Cagiva, a hátsó felni eredetével nem erőlködnék.

10.jpg 

Nem szép, de különleges. Ha az ízlés előtt nem is, de le a kalappal az elszántság és a műszaki rátermettség előtt.

12.jpg

Bobberré alakított P-10-es.

13.jpg

Zsolti visszaalakítaná, szerintem kár lenne.

Még volt egy, amit elfelejtettem lefényképezni, igaz nem voltak bent a kerekei és fent áltt egy munkapadon. Éppen most jöttek meg a krómozott alkatrészek. Zsolti Kecskeméten krómoztat, ami nem rossz ahhoz képest, hogy Debrecen környékén vagyunk.

Az itt látható darabok nem profi restautároré, csak egy motorokat és nehéz vasakat egyaránt szerető emberé. Nagyjából mind rendszámosak, ami a mai világban nagy szó. Remélem legközelebb kis is tudom próbálni némelyiket.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr414742381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

benzinvérű · http://benzinveru.blog.hu 2012.08.31. 11:57:19

Ha jól haluzok, a vizes Mz-t pár hónapja még árulták, és mintha valahol egy cikk is lett volna róla, de ez már nem biztos. Le a kalappal az építő előtt, nem semmi szívás lehetett. Szép gyűjtemény, jó volt megnézni!

szunyii 2012.08.31. 11:57:31

A vízhűtésessé alakítás nem olyan nagy dolog.
Simsonos körökben szinte mindennapos az erősen tuningolt gépeknél, mivel az S51-es gyári hűtése elég kevés, komolyabban tuningolt hengereknek már elégtelen.
Az a Suhl egyébként szép kis darab.

kawa550 2012.08.31. 12:24:04

:))) Ilyen GPz kawám volt x évvel ezelőtt, még a színe is stimmel, csak az enyémre valami barom egyoldalas sebring dobot tett.
A primer lánc tényleg gyakori hiba, én is cseréltem, de hogy a motor értékével érne fel az ára?! Bazze, az oberpullendorfi Ungernél 80 eur-ért 2 nap alatt meghozták a gyári alkatrészt, mifaxomat akarsz ennél olcsóbban eredeti primerláncot? Nem riga ez bazze....

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.08.31. 12:31:29

Jó kis gyűjtemény ez..

Hogy trollkodjak is, szerintem a Mad Max kör az a donut magyar megfelelője, nem a burnouté.

kawa550 2012.08.31. 12:34:35

közben megtaláltam a számláját, tévedtem, 2004.04.08-án 35(!!!!) eur volt a primer lánc,gyári száma 920571011, szóval bazze vagy nagyon komoly állapotú volt a motorod hogy ez a durván 10.000Ft felért az árával, vagy kurtára lehúztak vazze, vagy csak simán hülyeségeket hallottál valahol valakitől, oszt itt terjeszted tovább a hülyeséget. Valahogy így lesznek az urbanlegendek a fenntarthatatlan öreg motorokról...:))))))))))

mt-03 2012.08.31. 12:42:35

biztos szemet vagyok de sztem ez a gyujtemeny nem sokat er, komar, riga, romet, mz. azok is ratyi allapotban. ingyen se kene a legtobb. a vizest nem o csinalta, a pancsi eleg randa, talan a simo, az legalabb szepen nez ki. a kawa meg nekem [meg] nem veteran hanem egy munkabajaros...

2T1cyl 2012.08.31. 14:27:39

Ne Suhl-ozzátok már le az Sr1-Sr2-Sr2e modelleket mindig, köszi. Az a néhai gyártás helyszíne volt. :)
Fasza kis gyűjtemény. Van valami a tizen-huszonéves japán vasakban, ami megfog.
De a szoci szekciót is elfogadnám gondolkodás nélkül. Nem csak dísztárgy gyanánt.
A vizesített MZ jó kihívás, kíváncsi vagyok, hogy a víztér alatt milyen belsőség lapul...
A kék-fehér Trophy is nagyon frankó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.31. 14:53:56

Igen kattant illető - mint az úúj gazdája is :) Meredek vasak, na :)

Zsolt.hatkilenc (törölt) 2012.08.31. 15:23:31

a bobber mindent visz. kicsivel több kép jó lett volna.

anyahajókabinajtóhajtogató 2012.08.31. 15:26:00

Jó értelemben vett ELMEBETEG az ember :)! Jó az írás is: "Balkormányosra alakítani könnyű az ilyet: csak az út európai oldalán kell közlekedni és kész." :)))

kőbájker · http://robogo.blog.hu 2012.08.31. 17:15:48

@kawa550: 1996-ban magyar motorosbolt 2 hónap alatt hozta volna be japánból, 180 ezerért.

RNWolrd 2012.08.31. 17:53:13

Az RMM címkés Csepel ülés úgy 3-5 rugó körül már fellelhető kirakodó vásárokon, mig a WMM címkés úgy 8-10 körül megállnak, amennyiben az eladó leveszi, hogy mit is árul. Ha nem, az sem drágább a Rákosi Művek példányánál.
Nem érzem, hogy ez olyan horror ár lenne ....

merida001 2012.08.31. 18:34:05

A Boberré alakított P-10 valóban ízlésesen lett létrehozva. Valóban kár lenne vissza alakítani, hiszen nem sok pénzért kaphat gyárit is hasonló műszaki állapotban..

kawa550 2012.08.31. 18:58:43

@kőbájker:
Nem vitatom, csak akkor ne azt írd ide hogy:
"pedig az nem ritka jelenség, de cserébe az alkatrész nagyon drága"
hanem azt hogy 16 évvel ezelőtt, mikor még csak japánból, zsidó magyar kereskedőkön keresztül lehetett beszerezni, akkor nagyon drága VOLT.

Abfangjaeger 2012.08.31. 19:45:48

@anyahajókabinajtóhajtogató: Valamint fényszórót cserélni, hogy ne vakítsuk el a szembe jövőt.

DrSzoke 2012.08.31. 23:18:25

Az elso es utolso vizes MZ-t a 80-as evekben lattam,Domsodon keszult.Igenyes munka volt,a keringetessel voltak gndjai az epitonek,akkoriban nem lehetett barhol elektromos vizpumpat beszerezni.A huto ha jol emlekszem lada futoradiator volt.
A Rigak: javitsatok ki ha tevedek,de sztem a 12-es betekeros,a 16-os berugokaros.Ha igy van,nem nehez megkulonboztetni oket.

Sasa88 2012.09.01. 13:29:14

@2T1cyl: Amikor megláttam az SR2 E-t, már tudtam, hogy suhl lesz alá írva, tévesen. :)

E28 524TD 2012.09.01. 20:21:09

"eredeti jobbkormányos angol motor, még forgalomba helyezés előtt. Balkormányosra alakítani könnyű az ilyet: csak az út európai oldalán kell közlekedni és kész" khmmm. És a reflektor majd magától kitakarja magát, mi? Szakújságíró vagy, tényleg.

peti251 2012.09.01. 21:48:18

nagyon jó úton jár az erőemberünk, remélhetőleg ő nem kapja meg a szeretteitől hogym miért nem adod el, minek ez a sok lom és társai. nekem is van per pillanat vagy 11 motorom, ez 4 etz 250, 2 ts 250, 1 ES250/2, 3 ts 125, egy S51-es star, egy kosár T1, és egy vegyesfelvágott t1-t5-t6.

peti251 2012.09.01. 21:48:58

@peti251: ja a kistetézét kifelejtettem.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.09.01. 22:49:56

Az vizhutes!!! :) le a kalappal! ( kulonben leveri! :D )

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.09.01. 23:06:30

Hallottam lattam hasonlot, jobban nem ment a motor de halkabb lett meg az elettartamra jo hatassal van ( egy korrekt atepites persze )

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.09.01. 23:07:51

@DrSzoke: Lehet egyet lattunk. Nem volt ott negysebesseges ( gyorsito ! ) simson chopperesitve?

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.09.01. 23:08:52

@Abfangjaeger: @E28 524TD: Az en Norton 900 Tridentem kapott rendszamot magyarban, nem volt gond a fenyszoroval

DrSzoke 2012.09.02. 00:54:42

@visszakettopadlogaz: Az MZ a 80-as evek kozepen keszult es 16 ezerert arulta a srac anno.Onnan tudom hogy tinedzser fejjel ra voltam indulva de nagyon.Aztan a melegedesi gondjai miatt lebeszeltem magam rola.A 16 ezerhez viszonyitas: az Ecserin ennyiert arultak az uj B51-es szimokat.Asszem 8500 volt a bolti ara.Szal nem keves penz volt,3 havi jobb fizetes.Arra a simsonra nem emlekszem,de voltak erdekes jarganyok. MZ hosszu villaval,jol nezett ki de iranyithatatlan lett.Oninditos riga trabant aksival a csomagtarton,tobb D csepel krosszmotorositva szabad kipuval pannonia lanckerekkel a rovid attetel miatt.A csucs egy dunavecsei fazon gyari 1 hengeres 350-es duplagyertyas jawaja volt.Attol hanyattestunk annak idejen.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.09.02. 01:42:00

@DrSzoke: 16.000ft az felenk 85' ben kb 5havi fizetes volt :) a Dedasz ( del dunantuli aramszolgaltato ) igazgatoja kapott 9500ot!

Vizirájd@r 2012.09.02. 18:46:29

@DrSzoke: Igen úgy van, a 12-es pedálos! Tudom mert olyannal tanultam motorozni és az első komolyabb taknyolásom is azzal történt! :-) Tehát a képen egy 16-os látható valóban szép állapotban, bár szerintem ilyen színösszeállítás nem volt gyárilag.

Abfangjaeger 2012.09.02. 20:45:59

@visszakettopadlogaz: Akkor - szerintem - vagy mázlid volt a fényszóróval vagy nem figyelt a vizsgabiztos. Mivel a jobbos közlekedés jobbra fel vetít a síkhoz képest a balos pedig balra fel.

Az Autókereskedőkben emlékeim szerint egy Alfa Spidernél voltak a jobbos fényszórók fekete ragasztószalaggal kitakarva, azon fényszórót cseréltek.

mt-03 2012.09.03. 13:23:59

@Abfangjaeger: autokkal xarakodnak. motorral nem annyira, ha japo beles akkor az szimmetrikus az meg nem annyira nezik.

TyerCorp01 2012.09.21. 00:59:16

@2T1cyl: Az még, hogy Suhl[Zúl]-ozzák, még csak-csak, én a "súl", "shull"-tól kapok agyf.... :))

Azon a csepelen egyébként az ülések nem érnek sokat, kb 3000 forintért kapni darabját, a hengere ér sokat, az egy White-Danuviáé, kb 120 darab készült belőle...

TyerCorp01 2012.09.21. 01:00:45

@TyerCorp01: Tévedtem, elnézést, rossz a kép, sima Danuviáé a henger, abból viszont készült olyan 150 000 kb. :)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása