Hoppá, jön a giccskorszak!

Japánt utolérte a hetvenes évek, megjöttek a lépcsős ülések és a giccsbe forduló színkavalkád. A hétvégén lezajlott az idei Mooneyes show, a világ egyik legrangosabb custom rendezvénye. A jokohamai csarnokban amerikai, európai és japán építők jöttek össze – volt minden, bár az annyira kedvelt minimalista stílus kezd háttérbe szorulni.

A chopperboom korszak viszont visszatért, megnyúltak a villák, felágaskodtak a vázak, a festékkeverők már nem szenvednek munka nélkül – hogy ez jó-e vagy szép-e, még kérdéses, de az biztos, hogy a japánok beleszerettek a cukorkaszínekbe meg a szemcsés metálfénybe. A galériát végignézve persze látszik, hogy ez nem az amerikai hőskor szolgai másolása, hisz a sajátos ízlést ebbe is bele tudták vinni a kinti motorépítők.

Persze akad még klasszikus dög is, láthatunk V és U modelleket, Knuckle- és Shovelheadeket is. Szeretik kinn a régi ős-Sportstert, a K-t – szó se róla, van varázsa a formás kéthengeres blokkjának.

A Yamaha SR kihagyhatatlan. A legendás egyhengeres még mindig tökéletes alap, nem számít, hogy bobber, café racer vagy chopper, bármelyik formájához illeszkedik a léghűtéses motorja.

A Honda Cub még mindig sláger, az underbone chopper fogalma európai aggyal felfoghatatlan, ám kétségkívül gusztusos. Vessünk egy pillantást a régi kétütemű homokfutóra, a Suzuki RV125-re – már várható volt, hogy bekerül a customok fősodrába.

Szerkesztőségünk kedvence viszont az Ironhead Sportsterből épített Scrambler - nagy kár, hogy ilyet nem csináltak az amerikaiak gyárilag. 

A képek forrása: Sparetime.jp

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr963445526

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért fontos a mesehallgatás? 2011.12.07. 17:09:43

Share: Facebook Online mese A gyermekek épp úgy tele vannak problémákkal, gondokkal, mint a felnőttek. Számos kérdés foglalkoztatja őket, köti le figyelmüket és teszi kicsi lelküket

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomchy 2011.12.07. 14:40:48

Ez most kevésbe tetszik. Az áprilisi felhozatal szebb volt: sebessegoltara.blog.hu/2011/04/13/megbecsulnek_minden_rozsdakupacot

Az 55-ös képen mi lett a kipufogóval? Photoshop?

Dixhorn 2011.12.07. 16:57:40

Fú de ocsmányak. :)

Bazsi(HUN) 2011.12.07. 18:02:59

Szerintem marha jók. Nekem is kell abból amit a japók tolnak... :)

Bazsi(HUN) 2011.12.07. 18:04:04

A 13-as Suzuki Goose-ként kezdte életét?

nofatchx 2011.12.07. 21:43:27

nekem úgy rémlik, hogy japánban már régóta divatosak ezek a formák (amiknek a nevéről gőzöm sincs). illetve a banánülésest tudtam, de elfelejtettem. mondanál pár "irányzatot" baowah? esetleg megérne egy posztot is, hogy képben legyenek a keleti blokk fiai is. te is szereted ezeket a vasakat, én is, a többek meg... majd megszeretik. :)

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.12.07. 22:11:03

@nofatchx: aaa felesleges iranyzatokat hozni. a fiok csak fiok marad. a lenyeg, hogy bun-tes-sen :D

nofatchx 2011.12.07. 22:30:42

@baowah: nem segítettél sokat, de legalább megtaláltam, amit kerestem. :)

nofatchx 2011.12.07. 22:43:29

a 79-es miből készült?

for-avar 2011.12.07. 22:44:49

Hát ez szép...ezen idén ott lehettem volna csak...
csak meghallt mind a két lány akit hívtak a rendezvényre.Ők vittek volna magukkal...

Virago_1000 2011.12.07. 23:57:07

Yokohama. Tanuljuk meg helyesen leirni.

trabirider 2011.12.08. 09:25:39

Úgy látom, ebben a kategóriában az egyetlen kritérium az, hogy ne legyen első sárvédő...

fogash 2011.12.08. 10:16:46

a második képen Pityke őrmester motorja van?

fogash 2011.12.08. 10:17:20

a második képen az Pityke őrmester motorja?

1ns 2011.12.08. 11:41:09

@nofatchx: Erre gondoltál ?
en.wikipedia.org/wiki/Bosozoku
Mert ez valóban nem új irányzat, és úgy látszik még mindig tombol Japánban.

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.12.08. 12:52:28

@Virago_1000: jokohama, olvasd el a helyesirasi szabalyzatot. miert kene angolosan irnunk?

Breacher 2011.12.08. 15:58:46

Kár hogy már nem lehet képeket lementeni a galériából.

nofatchx 2011.12.08. 16:51:55

@1ns: izé, összemostam két dolgot. tehát mintha láttam volna már japó banánüléses customokat ezelőtt is, és érdekeltek az irányzatok, de abból az amerikiak. ez utóbbit meg is találtam, de amit te linkeltél az már elmebeteg. :)

nofatchx 2011.12.08. 16:55:28

@Breacher: le lehet menteni, bár nem túl barátságos nekem ez a galéria sem. rámész a kiválasztott képre, majd: firefox alatt->eszközök->oldal adatai->média és ott kikeresed a listából, majd mentés másként gomb vagy kimásolod az url-t.

Breacher 2011.12.08. 17:23:36

@nofatchx: Köszi. A régebbi jobbklikk-mentés másként módszer azért egyszerűbb volt:)

nofatchx 2011.12.08. 17:54:01

@Breacher: én sosem mentettem le képeket, nekem mindegy. írd be a googli-ba, hogy mooneyes yokohama 2011

pl egy találat:
www.streetchopperweb.com/events/1105_stcp_mooneyes_yokohama_2010/index.html

Breacher 2011.12.08. 18:24:45

@nofatchx: Néha azért találok olyat ami jó ötleteket ad. Azokat érdemes lementeni. Értem én, de Te érted? Jobbklikk mentés. Egyszerű. Én lusta.:) Persze már kénytelen vagyok más módszerekhez folyamodni.

nofatchx 2011.12.08. 19:12:16

@Breacher: értem hát, de én nem szeretm az ilyen apró fotókat.

savage1 2011.12.09. 10:01:13

Annyira azért nem giccs, inkább kreativitás.Bárcsak mi magyarok lennénk olyan helyzetben , hogy HD-ket faragunk hobbiból.Azért a Kinya Shimura(93-as kép)ha jól láttam megjelent, Ő pedig nem épít giccseket.

tiramiska 2011.12.09. 13:08:43

Pengék, még ha mind1ik stílus nem is tetszik. Igényes-szép mocik! Lehetne több erre felénk is......

Házas motoros 2011.12.09. 22:40:34

Nem sok olyan épített motorokról szóló galériát láttam, ami ennyire ne mozgatta volna meg a fantáziámat. Az, hogy a hiba az én készülékemben van-e vagy a motorokban nem tudom. Mindenesetre talán 1-2 olyat láttam amikben láttam fantáziát. Pedig emlékeim szerint, a japók eddig mindig alkottak legalább egy két olyat ami nagyon tetszett. Ja, és a ratrodok (nemtom' motorban hogy hívják őket) létjogosultságát még mindig nem értem.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása