Benzinmámor a betonon

Azt hiszem, még soha nem lőttem ennyi fényképet ilyen rövid idő alatt. Még nem volt olyan rendezvény, ahol betelt volna a fényképezőgépem memóriakártyája, de itt két óra alatt sikerült teleexponálni: a Velodrom Millenáris az év legjobb veterános rendezvénye volt.

A háború előtti és utáni motorok, utcai és versenygépek, két- és négykerekűk, mind ott voltak a budapesti döntött falú betongyűrűn, mind élvezték. A nagy egyhengeresek durranásai még itt vannak a fülemben, szemem sarkán még érzem a szelet, ahogy egy kölcsönkapott rendőrségi Pannoniával köröztem – nagyon rég éreztem ilyen jól magam.

A felső korlátnál elszáguldó Velorex, az égszinkék Salmson versenyautó ugyanolyan jól helytállt, mint az apró Mátra motor, vagy a lélegzetelállítóan szép, korábban általunk is bemutatott Triton. Sőt, Csikós Bianchinája is megmutatta, hogy képes felkapaszkodni a falon. Félelmetes volt.

 

Mindegy, hogy nyeregben vagy egy csodálatos Citroën hátsó ülésén köröztem az ablakon kilógva a fényképezőgéppel, nagyon jól éreztem magam. A sok mosolygó arcból ítélve mások is hasonlóan voltak – nézzék végig az óriási galériát, talán egy picit a képek is képesek átadni valamit az OT Expo betétprogramjaként megtartott Velodromos mulatságból.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr732830189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csizirájder 2011.04.16. 09:51:56

Jó buli lehetett, gyönyörűek ezek a régi technikák!

Autopeti 2011.04.16. 09:59:39

Nem is vettem észre hogy így kapaszkodtam a Velorexben:) Ezennel köszönöm az autó tulajának az élményt!

Hurri Kán 2011.04.16. 10:12:53

Jó volt, nagyon jó volt, remélem lesz folytatás :)

Tomchy 2011.04.16. 10:17:08

Szegeden meg süt a nap...

Ez vigasztal csak, hogy a Velodromba nem mehettem.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.04.16. 13:17:41

Zsír, kár, hogy nem tudtam ott lenni :(

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.04.16. 13:18:40

Remélem, nem találja ki erre is valami idióta, hogy veszélyes, meg hangos, meg különben is...

l4ller 2011.04.16. 15:25:31

hangos, veszélyes, különben meg istenkirály!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.16. 20:09:38

Az a piros motoros nem olyan pléhlemezből hajlított játék?

siriuswhite 2011.04.16. 21:03:57

A Salmson-t láttam csütörtökön a kerepesi temető körül, egy Civic húzta. Szerencsére pirosat kapott így kicsit tudtam bámulni :D

paca78 2011.04.16. 22:48:32

A sárga kis NSU (?) autóban Balázs Viktor ült, ha jól látom. De jó lenne róla egy cikk... Mármint az autóról...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.04.16. 23:47:10

Kár, hogy nincsenek képalák.Oké, hogy sok minden evidens, de pl a háború előtti vasakról finn-gomb sincs.

Hurri Kán 2011.04.17. 00:01:32

@geegee:
Melyikekről? :) A motorokról monyuk nekem se sok, a Salmsonról pedig, amíg haza nem értem és utána nem olvastam, bevallom, azt se tudtam, eszik, vagy isszák :)
Aztán utánanéztem, francia márka, sokáig repülőgépmotorokat gyártottak, utána kezdtek autókat is gyártani, az 50-es évek elején vette meg őket a Renault.

Krutzifix 2011.04.21. 21:52:17

Bakter! És ez mikor volt, és honnan lehetett tudni róla? :(
Ha kell egy profi pr-es, szóljatok!

Friss topikok

Hirdetés

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem