Karácsonyra motor – jó ajándék, nem?


Viszonylag szabványos karácsonyunk volt, idén először közös fadíszítés, a szokásos bejgli, mézes süti, meghitt csendeséj, élénkebb pásztorokpásztorok, lezárva vidám jinglebellsszel, no meg a feltekert fűtés. Ajándék vonalon sem tudok különlegességekről beszámolni, én kaptam egy még viszonylag rücsis 123-as Merci-kormányt, a gyerekek egy kábé még harminc évvel ezelőtt, szögvasakból hegesztett, Simson Star-motoros, valami ősautó-váltós, Trabant-pedálállványos, Riga-tankos kisautót (együtt fogjuk rendbe tenni), Kati pedig egy motorral lett gazdagabb.

Zártszelvény, Simson Star blokk

Jó-jó értem, utóbbi talán magyarázatra szorul. Tudják, mi elég harmonikus kapcsolatban vagyunk a feleségemmel immár bő tizenhat éve. Annyira, hogy 1998-ban együtt tettük le az A1-es motorvizsgát (A korlátozottra jelentkeztünk eredetileg, de amikor elértünk a vizsgáig, a biztos kijelentette, hogy arra még nincs hivatalos vizsgagyakorlat, ezért A1-et írt be), aztán rá két évre a nagy A-t is. Mindez azután történt, hogy 1995-ben először nekem lett egy Romet Pony-m munkába járni, majd a Kati is rögtön vett egy másikat. Az enyém tákolt volt, az övé zsír eredeti, azt alig pár évvel ezelőtt adtuk el. Hogy miért pont Pony? Mert az befért a liftbe, a motorkákat ugyanis a kilencediken, egy panelház erkélyén tartottuk. És igen, jártunk velük dolgozni, Budapesten, bámilyen valószínűtlennek hangozzék ez.

De hiába szereztünk együtt jogsit, hiába volt kettőnk közül a Kati az első, akinek saját, vizsgás nagymotorja lett (egy MZ ES125 Trophy, a klasszikus Csúzli), őt valahogy nem kapta el a láz. Persze, az MZ után lett egy nagyobb Vespája Imolából, majd egy másik, csupán ötvenes valamikor 2000-ben, ami egészen három héttel ezelőttig megvolt, de komoly, túrázós gép nem akart belépni a helyükre.

Toltam én a Katira mindenféle nagymotort kipróbálni, ültem is mögötte a régi GSX250-es Suzukinkon, meg nagyrobogón is, tesztelt ő Yamaha XJ6-ost, ő hozta haza megvétel után az SR400-as Yamahámat, vezette a 750-es Kawámat, a CB350 Four Hondámat is, de sajátra nem mozdult. Néha ugyan megjegyezte, hogy jó lenne neki egy nagymotor, de amikor vázoltam a lehetőségeket, mindig valami baj volt. Például, hogy nincs rá pénz.

Igen ám, de nagyobbik fiamat, Bálintot már két éve hurcolom hátul motoron, imádja. A Norbi is most lesz hatéves, jövő nyáron már ő is simán felülhetne, milyen szép is lenne két motorral elkerekezni Szentendrére egy jó fagyira, mászkálni egyet a parton, inni egy forró csokit Esztergomban, majd hazagurulni. Később esetleg messzebb is. Csak, hát, motor nincs ehhez. A Kawasakival a Kati eldőlt, amikor meg akart fordulni egy szűk, meredek utcában, attól fél, a Yamahám pedig pláne akkora egy akkora vastehén, hogy eszembe se jutott , hogy ajánlgassam neki. Valami kisebb kell, ami nem ijesztő, nem ilyen nagy dög, de azért elég nagy, hogy ne legyen veszélyes országúton. A robogón szerzett sokéves rutin a női izomzattal kombinálva nem elég arra, hogy valaki azonnal egy kétszázegynéhány kilós gépre üljön át.

Itt indul a másik szál: tavasszal, titokban, elkezdtem magamnak robogóra gyűjteni. Eladtam egy pár Merci-alkatrészt itt, néhány felnit ott – apránként gyűlt a mani. Nyár végére annyi lett, hogy elkezdtem robogót nézni. Akkor nem bírtam rávenni magam, hogy ilyen izére ráüljek, minduntalan átkattintottam a motorokra. Fájt a szívem, amikor láttam, hogy egy zúgó, berregő, légyfing erejű, műanyag vacak áráért micsoda jó gépeket lehet venni. Találtam RD125-ös Yamahát, meg valami kéthengeres, kétütemű, 125-ös Suzukit, bevillant egy Honda MVX 250 is. Attól konkrétan remegett a lábam, háromhengeres, kétütemű V-motor, aluváz, iszonyatos menés – elkopott a youtube, annyit néztem róla videókat. Telefonáltam, kiderült, hogy ismerős az eladó, lebeszélt róla.

Akkor villant be, hogy éppen olyan motorokat nézegetek, amelyek közül bármelyik pont jó lenne a Katinak. Ő eddig csak két gépet emlegetett, amin úgy érezte, szeretett rajta motorozni, a régi Suzuki GSX250 Limitedemet (ami szerintem pocsék motor volt, ilyen korai japán ál-chopper, pörgős motorral, borzalmas futóművel, de alig volt benne 10 ezer kilométer), meg a tesztre kapott Yamaha XJ6-ost. Nagyjából láttam valami irányt. Mondjuk úgy: sejtettem.

Célirányosan túrni kezdtem a netet. Találtam egy nyolcvanas évek eleji GSX400-as Suzit, idős bácsi kapta a fiától, évek óta nem ment vele, előtte is ismerősé volt, akkor se használták sokat. Kell neki egy alapos átfésülés, takarítás, itt-ott kicsit hiányos, de akkor még csak augusztus vége volt, gondoltam, belefér, majd összeszedem a hiányzó cuccokat. A pénz erősen korlátos volt. Ha a Katinak ez tetszik, kapjon egy ilyet. Majdnem pont akkora, mint az én régi 250-esem, még jobban is megy, már elképzeltem, milyen jól mutat majd rajta a kis feleségem. Imádom, amikor motorozik, szerintem a csajoknak kifejezetten jól áll a nagymotor. Fel is hívtam az eladót, hogy mennék megnézni, amikor Stump Bandi küldött egy mélt – „ne nézegess már ilyen szarokat Csik, nézd, mint találtam neked.”

Egy Honda VFR400-as volt a képen, hóban lefotózva, gyári matricák, gyári kipufogó, minden. Három éve nincs rajta műszaki, töltéshibás. De hol van róla az idom? A VFR-eket egyébként nagyon szeretem, nekem is kis híján egy 750-esem lett a Yamaha XJ helyett, és azt is tudom, hogy a 400-asokra legalább olyan sok jót mondanak, mint a nagyobbakra. Felhívtam a srácot, már a telefonban szimpatikus volt. Mindent elmondott a motorról. Sokat járt vele mindenfelé, rendesen karban tartotta, de persze közel sem szalonállapotú a gép, van benne kilométer. Az olajat épp csak csipegeti, bontott, de újszerű féknyergek vannak rajta, új betétek, új gumik, új lánc, keze-lába jár, töltés is van. Néha. De leginkább nincs. És rajta a rendszám, meg hozzá a törzskönyv, ahogy illik.

Kiderült, hogy ez egy VFR400K, japán belpiacos gép, tizenöt-húsz évvel ezelőtt a legnépszerűbb tanulómotor volt kint, gyárilag kerek lámpás és nincs rajta fejidom. Pont jó lesz az én Katimnak.

Quadszállítóval Egerben, Csabiék előtt. Stump és Sipos

Azóta kettős életet élek. Mivel a VFR Feldebrőn lakott, ezért a megvásárlása, tárolása, javítása mind komoly szervezést igényelt. A szeptember közepi Ponton-látogatás például hosszabbra nyúlt a szokásosnál, akkor ugrottunk át Bandival és Sipos úrral Viktorhoz, hogy megnézzük a gépet. Eleve utánfutóval kellett mennem, amit pont a megbeszélt időben fel kellett szednem egy pomázi barátomnál, aki a szomszédjától kérte el.

Kicsit jobban meg kell bontanunk, ha ki akarjátok próbálni

Először Csabihoz mentünk, végignéztük a Pontont, aztán kaja, onnan át Feldebrőre. Nehezen tudtuk beindítani a motort, rég ment, de amikor elkapta, megszólalt a tipikus VFR-gépzúgás, amelynél a fogaskerekes vezérlés sivítása elegánsan vegyül a V4-es motor furcsa, kicsit szinkópás lüktetésével. Nagyon baba.

Persze a fék szorul, a kormánynyak-csapágy brutálisan akad középen, a kuplung kemény, mint a kő, de alapvetően szépen működik, mentem vele egy kis kört, szépen vette a fordulatot, kattantak a fokozatok, keze-lába járt, nem húzott semerre, Katinak jó lesz, bár nekem picike. Egymás tenyerébe csaptunk Viktorral, nem volt nagy összegről szó, vizsgával, jó töltéssel, kicsit átfésülve bő kétszeresét érte volna a gép.

Irány haza

Hazafelé persze átszúrta a quadszállító padlóját a Honda sztendere, azóta is tartozom egy javítással a tulajnak, de szerintem tavasz előtt már nem fogok hozzá. Hogy a késői hazaérés miatt Katinak valami alibit gyártsak, elmentem Csabihoz a már évek óta nála dekkoló BSA C11-esemért (ez egy régi, a használhatóságtól fényévekre levő angol motor), annak a helyére állt be a VFR a garázsában. Hazaállítottam a BSA-val a futón, így lett magyarázat mindenre. Aztán nem sokkal később eladtam a Pandát, mert rájöttem, mostanában nincs szervizautóra szükség, annak az árából lett egy robogóm is. Ez az igazi win-win szituáció, amikor kecske, káposzta és a vízhordó lány a legnagyobb békességben megvannak.

Az ezt követő hónapokban Csabi nekilátott a villamosságnak. Kitalált, utánaolvasott a neten, visszafejtett, megoldóembert játszott. Az NC21-es kódú VFR-ekről nem sok információ kering a neten, vagyis, ami igen, az japán oldalakon van. Ebbe a nyomozómunkába elég rendesen belesztondult. Végül összerakta a képet: a régi VFR-fesszabályzó – mint szinte minden kilencvenes évek előtt készült japán gépé – elég érzékeny, mert akkor még nem kerámiatranzisztorokat használtak, hanem simákat, és azok kevésbé bírják a tartós melegedést.

A Keeway fesszabályzó

 A Kati motorján is valami rettenet buhera fesszabályzó volt, nem is VFR-re való talán. A gyári is, az utángyártott is olyan 10 ezer forint körül fut az ebayen, és jó eséllyel az is bedöglik pár év alatt. De Csabinak volt egy jó ötlete – egy csomó, régi japán motoron Keeway-alkatrészre cserélik ezt, mert a filléres kínai elektronikában (2300 forintba került, lol) már kerámiás tranyók vannak, azok jól bírják, gyakran jobban, mint a régivel megegyező utángyártott. Október végén jártunk ekkor, bőven volt még idő.

A tekercsek fele megégett

Sajnos a fesszabályzó felpróbálása után sem lett jó. Hol volt töltés, hol nem, de inkább nem. Mélyebben bele kellett nyúlni a motorba. Olaj le, dekni le, generátor kézbe. Aha, megvan a baj, amiről írtak is a neten. Ha az olaj fogyni kezd a VFR-ből, az egyik csoport töltőtekercs kiemelkedik a levegőre. Mivel az olaj arra van, hogy hűtse, ilyenkor kiég. Egy tízesbe került a tekercselés, szerintem abszolút baráti ár, dalolva fizettem.

Újratekercselve

Ekkorra november közepe lett, sorra vettem, mi kell még: a csatlakozók átalakítása az új fesszabályzóhoz, elektromos rendszer összerakása, a törött indexes helyett egy ép hátsólámpa beszerzése, kormánynyak-csapágy csere, a motor összelapátolása, biztosítás, eredetiségvizsga, műszaki vizsga, átírás, hazacsempészés, elrejtés – huh. És ott az a dög törzskönyv… Ha megjön az ajánlott levél, és a Kati veszi át, biztosan kibontja, és akkor lőttek a meglepetésnek. Tehát valamikor nagyon közel karácsonyhoz kell vizsgáztatnom, hogy utána, a két ünnep között essen be a papír. Ez meredek lesz.

Közben eladtuk a Kati Vespáját – a múltkor ketten is megkerestek miatta azután, hogy a yamahás posztban kikandikált az eleje – szegény kicsit sóhajtozott nekem, hogy most azt a pénzt is elnyeli a Ponton, és neki akkor vagy két-három évig nem lesz motorja. Üres csacskaságokat sugdostam a fülébe, megölelgettem, és közben sikoltozva ujjongtam magamban, befelé. De kifelé nem mutathattam semmit, arcizmom se rándulhatott, én voltam Incsu-Csunna a kínzócölöpön, rézbőröm verejtékén megcsillant a takarékos Osram fénye a konyhában.

Kormánynyak

Csabi lebontotta a motor elejét, hívott kormánynyak-csapágyat szerelni. Megint lódítanom kellett – „Kati, mostanában nehezen indul a Merci, ki kell mennem Soroksárra, hogy rámérjünk Csabival, péntek este úgyis Kokasra mentek a gyerekekkel, akkor elugrom, oké?” Hát persze. Szegény Csabi egy nedves falú, pici, gyilkos hideget árasztó betonfalú garázsban szerelt, neki is lett volna ezer jobb dolga, mint az én szaromat buherálni abban az antarktiszi igluban, péntek este. Kiütöttük gyorsan a csapágyakat, úgy terveztem, hogy száznyolcvan fokkal elforgatjuk őket, és úgy jók lesznek megint egy pár évig. De amikor közelebbről szemügyre vettük az alsót, olyan beverődéseket találtunk rajta több helyen, hogy elvetettem az ötletet. Ide új kell. Ezzel a motorral vagy egykerekeztek, vagy terepeztek, vagy hosszú ideig nem húztak utána a nyaknak. Ennyire szétvert kormánynyak-csapágyat még nem is láttam.

Három hét múlva karácsony. Nyugi...

Ránéztem az órára, háromnegyed nyolc volt. A Katiék negyed és fél kilenc között szoktak hazaérni pénteken, amikor Kokas van. Ha tépek, és hazaérek előttük, mondhatom, hogy a Csabi nem tudott fogadni, akkor egy ürüggyel kevesebbet kell kitalálnom legközelebb. Magamhoz vettem a csapágyakat, elhúztam. Kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam az egész üggyel, december 3-a lévén. A motor szemre még roncs, alkatrész sehol, papírok a holdban, átírni vizsga nélkül nem lehet. A családom előtt öt perccel léptem be az ajtón, szerencsére közben leállt a fűtőmotor a Merciben, egy újabb, valós ok, amiért fel kell keresnem majd a Csabát (különben csak a biztosítékot kellett megmocorgatni). Egy csomót áztattam a kezem forró vízben, hogy olyan legyen, mintha már régóta otthon lennék, átvedlettem, faarccal a géphez ültem, mire feljött a Belsőség szerkesztődoboza, csöngettek.

Hét közben találtam egy 400K-ra való hátsó lámpát a neten. Leütöttem, majd könyörgő levelet írtam a németnek, hogy gyorsan küldje, mert ajándék motorra lesz. Persze a PayPal-átutalást látja a Kati, mert az a családi számláról emeli le a pénzt, ezért azt hazudtam, Telós Bandinak kellett lámpa a saját motorjára. Bandinak meg elmondtam, hogy vásárlás-dummynak használtam, megértette. Két és fél hét telt el azóta, lámpa még mindig sehol. Lol.

Bent az új csapágy

A lehetetlen méretű csapágyhoz Bakos Ricsi szerzett kúpgörgősre átépítő készletet, az ő neve az OT Expón kiállított, csodás Hondák kapcsán ugorhat be. Elég sokat túrt a csapágykatalógusokban, mire meglett a váltóméret, felhívta a Kondorosi uszival szemben lévő giga-csapágyboltban dolgozó feleségét, berendelték, szerdára meglesz. Csabi érte is ment, elhozta, péntekre be is tette. A kormánynyakat addig még be kellett vinnie a munkahelyére, a műhelybe, mert az alsó csapágycsésze minden imának ellenállt, azt csak bőséges hővel lehetett lemelegíteni. Akkor, péntek este megint Soroksáron landoltam. Összeraktuk a motor elejét, lábra tudtuk állítani, de az elektromossághoz kellett volna még idő. December 10-e lévén, válságtervet készítettük.

„Zsolt, nem tudok a motorral foglalkozni hétvégén, sőt, hétfőn-kedden is dolgom van, szerdán viszont kijövök, addigra meglesz az új tartó a Keeway fesszabályzóhoz, csatlakozó is kerül rá, egy este alatt össze tudom pakolni” – vázolta.

„Oké, akkor én titokban kiveszek csütörtökre szabit, egy volt kollégámnak lett egy Scudója, amivel el tudom hozni, ő elintéz majd minden papírmunkát, vizsgáztatást pénteken, vagy hétfőn. Kedden hazaviszem a gépet, és ha nem csúszunk meg valamivel, akár összejöhet még a terv” – válaszoltam.

Közben elképzeltem, mi lesz, ha mégsem. Ülünk meghitten a karácsonyfa alatt, bontogatjuk a csomagokat, csak egyvalakinek nem lesz ott semmi – a Katinak. Vagy tegyek egy Honda slusszkulcsot valami hatalmas dobozba, aztán magyarázkodjak? A jármű prezentálása nélkül nem valami elegáns, és nagyon finoman mondtam még. Pedig semmi pénzem nem maradt más ajándékra, már így is kölcsönkértem, hogy be tudjam fejezni a VFR-projektet. Sohanem szoktunk ilyen nagy dolgot venni egymásnak, inkább a gyerekekre költünk, de most ez fontos lett. Viszont emiatt az egész karácsonyom a Kati felé erre az egy nagy durranásra volt kihegyezve. Együtt lemegy a család a garázsba, a gyerekek meglátják az Igazi Autót, ami az övék, Katinak pedig előtolom a gyári festésű, lepucolt VFR-t, és röffentünk. Örö é bódottá…

Zártszelvény, Simson Star blokk

Nem mondanám, hogy stresszmentesek voltak innentől a napjaim. Szerda este (dec. 15), amikor a Kati felment fürdetni a fiúkat, suttogva felhívtam Csabit. „Naa, röfög már?” – leheltem. „B+, nem jött össze” – jött a válasz. Megfordult velem a világ, megismétlődni látszott a nyáron szervizbe vitt Yamahám esete, amikor richtig az utolsó éjszaka lett összelapátolva, richtig kellett hozzá alkatrész, persze buheráltunk, aztán sorra elvesztette a hengereit a magashegységi hágókon. Csak itt ez még érzelmi dolog is, borzalmas pácban leszek, ha nem jön össze. „Figyelj, amikor szétszedtem, ilyen szilós kencével volt rátéve a dekni, gondoltam, majd vissza is rakom az én, profi tömítőanyagommal. De nem, kiderült, hogy kell lennie ott egy Klingerit tömítésnek is, az van gyárilag bepasztázva, de ez nem látszott azon a darabon, amit levettem, mert az szétmállott. Volt a garázsban Klingerit lapom, vágtam is másikat, de az egyszerűen szétmállott, mert vagy nagyon öreg volt az anyag, vagy nem bírta a nedvességet. De nem tudtam megcsinálni, pedig iszonyatosat szívtam vele, hogy kész legyen. Figyu, holnap bemegyek egy szervizbe, készíttetek két garnitúra tömítést. Csütörtökön nem megy, de pénteken összerakom, szombaton pedig majd én átviszem a motort a barátodhoz” – mondta.

Generátor a helyén

Igen ám, de ez a barátom nem ott lakik, ahová a motort vinni kellett volna, hétvégén pedig ritkán van a telepen. Nem telefonálhattam többet, hallottam, hogy odafent vége lett a mesének, mennem kellett fektetni. Másnap délelőtt összeszerveztem őket. Csabi hívja majd a barátomat, aki beteszi a motort a Scudóba, és ha minden jól megy, hétfő-kedd folyamán el tudja intézni az egészet. Az agyvérzés kerülgetett, de csak magamra haragudhattam: Hogyan vághattam bele egy ilyen dologba titokban? A Kati szerintem közben már biztos volt benne, hogy valami nőt futtatok, vagy lekapott a szerencsejáték-addikció, annyi furcsa telefonhívás, magyarázkodás, mindenféle szokatlan dolog történt mostanában.

Szombat, december 18-a, négy gyertya ég az étkezőasztalon a reggelinél, körülöttem a család, én meg odabent vonyítok. Déltájban, amikor Katit elnyeli a szagelszívó zúgása a konyhában, hívom Csabit. „Na, el tudtad vinni?” – suttogom. „Dehogy, szakad a hó, az én utánfutómmal nem lehet ilyen időben közlekedni, itt nálunk le sincs takarítva az út” – hát ennyi. Meghülyülök, de tényleg meg.

Vasárnap Kareszhoz mentem betenni az új féltengelyeket a kombi Mercibe. Viszről hívtam Csabit – „Na, most már ott van?” „Dehogy. Nem indult be délelőtt a Mercim (az is W123), mostanra sikerült életre keltenem, de a jó trélert sem kaptam meg. Megbeszéltem a barátoddal, hogy hétfőn odaviszem hozzá a motort, kár aggódnod, azt mondta, még bőven időben leszünk”. Aha. Nem aggódtam. Csak kaptam egy szívinfarktus, kicsi agyvérzést, akkorát, hogy épp ne fájjon. Aranyvasárnap van, mindenki a szeretet ünnepére készül, én meg itt őrülök meg… Amit ugyanis Csabi nem tudott – kis feleségem csütörtöktől szabadságon lesz, az utolsó, de tényleg a legeslegutolsó pillanat, amikor haza tudom csempészni a motort, szerda lesz. Ha bármi, hangsúlyozom, bármi egy ezredmásodpercet csúszik, nekem végem.

A motor hétfő délután ért oda. Csabi közben dolgozott rajta, szétszedte a kuplungbovdent, megrövidítette, most már az is jó. Kedd délutánra, azaz 21-ére készen lett az eredetiségvizsga és a műszaki, másnap, szerdán jött az átírás. Közben kedd este hívott ügyintéző barátom – „te Csiki, az akku elég alaposan lemerült, szerencsére a vizsgán nem kell beindítani, az elektromos dolgokat meg még vitte, de rá kéne majd töltened, hogy ebből indítás legyen karácsony este…” Puff. Én meg úgy gondoltam, elásom a motort, pléd alá, hogy ne látsszon. Erre most tölteni is kell.

Kedd éjjel előástam a gyerekek benzines autóját a garázs oldalában levő, szűk mellékszobából, három órán át játszottam térbeli soko-bant a sok rommal. Kati többször is lejött – még jó is, hogy nem került haza előbb a VFR, most nem tudnám hova tenni… Szerda reggel ellógtam munkából, megkaptam a VFR-t tartalmazó Scudót, hazahajtottam. Odahívtam segíteni Arit, a sógoromat, csendben dolgoztunk, mert az anyósom otthon volt a gyerekekkel, elég lett volna, ha bárki kinéz az ablakon, és lelepleződünk. Töltőre tettem az akkut, a Hondát elrejtettem a kis folyosó hátsó szegletébe, elég tettem a BSA-t és a Motomot. Csak nem pakol itt szét semmit a Kati…

Na, titokban hazacsempésztem

Este egy pizzériában átvettem az ott, a nevemre letett forgalmit, nálunk vendégek voltak, a Kati barátnője és a gyerekei, senkinek nem hiányoztam. Előtúrtam a VFR-t, alaposan letakarítottam, kicseréltem a szigszalagozott markolatot, beindítottam, járattam kicsit – mutatni jó lesz, majd finomítok rajta, amikor lelepleződött. Innen már csak három perc kell karácsony este, hogy előtúrjam. Elképzeltem a szitut: Katit hagyom utolsónak az ajándékozásban, ami nem valami kedves, de ennyit bekockáztatok. Nagy dobozba teszem a forgalmit és a kulcsot, kibontja, szörnyülködik. A család felöltözik, lemegyünk a garázsba, a gyerekek nem értik, miért kell nekik is, de egy új motor érdekli talán őket annyira, hogy miatta otthagyják a lakást. Felnyílik a garázsajtó, és… A kölkök lesznek a legmeglepettebbek – egy autó áll a garázs közepén, pont az ő méretükben!

Ott áll, leghátul, eldugva

Hű mekkora kártyavárat építettem, aszta… 22-én hajnali negyed négyig írtam a hétfői összehasonlítót, hullafáradtan mentem melózni 23-án, három külsős anyagot kellett összeszednem, a karácsonyi képeslap posztját, meg a hétfői összehasonlító galerijének való képeket. Majd elaludtam, éber pillanataimban csak a karácsony estére gondoltam, nem is tudom, hogyan lettek kész az anyagok… Azért egy jó nyolcméteres, mélybíbor szalagot beszereztem még a Flóriánban.

A két nagy ajándék

Eljött 24-e, még egynapnyi, borzalmas várakozás. Délután lelógtam a garázsba, előrángattam a VFR-t, elrendeztem a két járművet, letakartam őket plédekkel, átkötöttem szalaggal. A forgalmit pedig becsomagoltam három dobozba, csomó tömőanyaggal, hogy legalább ajándéknak nézzen ki.

A gyerekek megkapták a fa alatti ajókat, mindenki játszani kezdett, Kati elindította a sütőt a pulyka alatt, az ajándékozás nálunk elakadt. Alig bírtam rávenni, hogy nyissa ki a nagy dobozt, ejnye...

Nem akarta elhinni. Szuper volt. Kis unszolásra (a gyerekek teljesen elmerültek a távirányítós autóikkal kergetőzésben) felöltöztünk, én lementem előre a garázsba, beélesített fényképezőgéppel.

 

 

Őszinte döbbenet Number 2. A Bálint felismerte, hogy valami autó az, azt hitte, hogy a Kati kapta. Aztán mondtam - az övék, de rendbe kell tenni, együtt csináljuk majd. Még éjjelre sem tértek magukhoz, főleg a Bálint.

Gyerekek. Ők most Bud és Terence

A VFR pedig - beindult, ment szépen, kicsit lehetett rángatni, lámpapróba, aztán átnyúltam a Kati előtt, megtekertem a gázmarkolatot, és leállt. Persze, elfelejtettem kinyitni a benzincsapot - annyira modern motornak tűnik ez a VFR, nem is gondoltam rá, hogy kell, hiszen még a sokkal öregebb Yamaha XJ900-asomon is vákuumos. Meg amúgy is szét voltam esve az izgalomtól. Sebaj, ez legyen a motor legnagyobb baja.

 

Hihetetlen öröm volt látni az arcokat, mindent megért. És ha úgy lesz, ahogy tervezem, akkor ezek az ajándékok nem csak 2010. december 24-e estére szóltak. Tenni fogok érte.


Gondolkozunk, tehát kell a védőital

Mindenesetre szombat délután már lementünk egy kis gyorsszerelésre a Bálinttal. Ahogy illik, vittünk védőitalt, frissen főtt, forró teát. Bezárkóztunk a meleg garázsba, szemrevételeztünk.


Ezt párszor megcsinálta a Bálint

A Simson Star blokkon Riga 12-es karburátor van. A szikra agyonütné a lovat, beállítottam a hézagot 0,6-ra, aztán Bálinttal leszedettem a karburátort, amíg és előszedtem a hidegindítót, WD40-et, kitakarítottam a vízzsákot (ami tele volt vizes rozsdával, ahogy illik). A karbit többször szétszedtük, a végén már nemcsak a fúvókát, de a keverőcsövet is kitakarítottuk. Semmi - csak hidegindítóról pöffent párat, és száraz maradt a gyertya.


Nem nézett ki rossznak, de a tűszelep folyik

Ellenőriztem az ujjammal, hogy szív-e a motor (ha nagyon pocsék a forgattyúshát-szimering, soha nem fog beindulni rugdalásra), de szippantotta az ujjamat, lapoztam. Bálint többször kipucolta a karbit (csak a finom munkát tartottam meg magamnak), minden alkalommal ellenőritük a tűszelepet (ugyanis a karburátorból konokul csöpög a benzin), majd megpróbáltam az ősi módszert - vékony, inzulinos fecskendővel spricceltem, Bálint rugdalt. Pöff-pöff. Gyorsabban kell ezt, nekihasaltam én, rugdaltam, mint állat, húztam neki a gázt, és egyszer csak - felbőgött a motor.

"Juj" - mondta Bálint, és hátrahőkölt, mert bár türelmetlen volt, hogy miért nem indul, azért ő se hitt benne, hogy mégis fog. Kicsit bőgött a gépállat, aztán elfogyott a fecskendőből a benzin, megállt. Többször nem tudtuk megismételni a mutatványt.

Kárpótlásul vacsora előtt még beröffentettük a Kati Hondáját, kicsit megrángattuk, csak finoman, hiszen hideg volt, aztán feljöttünk, büdösen, koszosan - férfimunka volt. Én felhoztam a karburátort, meglátom, mit tudok tenni vele. Lehet, hogy jobb lenne rá egy eredeti, csak olyat meg sehol nem találok. Vagy jó rá az újabb Simsoné? Ezt nem tudom... Hosszú lesz, mire megy az autó (fék, futómű, kerekek, ülések, meg öveket is akarok bele tenni) de élvezetes.


Rozsda, víz és egyéb trutyi volt a benzinben

Boldog, békés karácsonyt mindenkinek, sok Rennie-t, Cholagolt, nyers citromlevet, Kreont - ki, mit szed a jóllakásos-szétrepedős rosszullét ellen. Én majd inkább megint szippantok egy kis benzingőzt, holnap délelőtt ismét megyünk le szerelni...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr712535373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.12.26. 13:21:24

@Csikós Zsolt:

Bing 17 - a legjobb karburátor, amit Star blokkra tehetsz. Igaz, gyárilag a 16 N-1 kódjelű volt rajtuk (többnyire...), de azokkal az a baj, hogy jó alapjáratnál többet eszik mint kellene, kevesebb fogyasztásnál, meg nem stabil az alapjárat. Nehéz jól belőni... Ezért cserélték sokan anno Bing karbira a gyáriakat, hogy ezt kiküszöböljék. A 16 N-1 típusút újan kb. 7-9 ezer körül be lehet szerezni. A Bing kicsit több, mondjuk a duplája... :s De Vaterán szerintem olcsón meg lehet venni. Lehet kapni gyári szívócsonkot is hozzájuk 2-3 ezer pénzért.

Adam990 (törölt) 2010.12.26. 13:26:48

@Csikós Zsolt: Gyárilag a starok 16n1-es karbival vannak szerelve, enyémen is olyan van. Ha nemtalálsz olyat teljesen megfelel a 16n3-as típus is, mivel a felfogatásuk teljes mértékben megegyezik. A 16n3-at az s51-es széria használta;)

'saztán? 2010.12.26. 13:32:14

a két videó indás linkjét pls!

loláb 2010.12.26. 14:30:03

Nyilván ízlések, és pofonok különbözőek, de szerintem semmiféle nagymotor nem illik nőhöz.

Már önmagában a motoros cucc is a legszebb alakú csajból is dromedárt csinál, de ráadásul egy 50-60 lóerős valami, ami 5-6 másodperc alatt van százon, és a vége valahol 180-200 környékén van: hát ez egyáltalán nem illik egy NŐhöz.

A robogó, az csajos, mindig jó kedvem van, hogyha meglátok egy nőt robogózni.
De a nagymotor szerintem egyáltalán nem nőies.

amenta 2010.12.26. 14:46:47

Kedves Csikós kollega!

Bármelyik simson karbit rá teheted, de én a nagysúberest (n1) ajánlom.
Eladót szerintem találsz a klubunkban:
www.simsonosok.hu
De ha nagyon nincs, akkor én tudok neked adni, bár meg van a helye.

loláb 2010.12.26. 14:58:26

@baowah:
Csinoska, de ezek a cuccok ma már inkább csak a divatlapokba valók, úgyis divat a retró.

Egy kantáros cordura nagrág-dzseki kombináció azért ennél hervasztóbb látvány.

Hurri Kán 2010.12.26. 15:18:13

A videó az hatalmas!

a márk 2010.12.26. 15:26:14

Szerintem kevés nő van a földön aki ennyire frankó ajándékot kapott.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.12.26. 15:26:15

@loláb: ez vaker. himsoviniszta vagy :D

loláb 2010.12.26. 15:30:33

@baowah: Sosem állítottam az ellenkezőjét :)

GiXXXer 2010.12.26. 15:37:18

@a márk:
én a barátnőmnek (a szüleivel együtt) lengéscsillapítót vettem, meg egyúttal kicseréltettünk minden szilentet, csapágyakat, és a jó szerelő még a kuplungszerkezetet is kicserélte csapágyakkal együtt (anyósom sarára, szvsz még nem volt rossz). Szerencsére volt az autónak egy kontakthibája, ami miatt néha nem indult, így volt indok szerelőhöz vinni a kocsit. Végül a kontakthiba továbbra is fennáll, de 23-án sportkocsi vált a kis hintalovából.

TyerCorp01 2010.12.26. 15:40:02

@Csikós Zsolt: 16n3-as BVF karbit csak a 80-as évek végén használta a Simson, ez az ún. "kissúberes", vagy "üzemanyagtakarékos", de leginkább beállíthatatlan. :)
Ezt a kis autót párszor kihozták Szigetszentmiklósra is a börzére, legutóbb erősen elgondolkoztunk haverommal, hogy megvegyük-e, vagy ne, végül nem vettük, de szerencsére a lehető legjobb helyre került! :)

Nekem van egy 16N1-12 -es karbim (talán egy Staron volt), ha ezzel hozzá tudok járulni a Fiaid öröméhez, akkor Csík, kérlek fogadd el tőlem Karácsony alkalmából! :) (Egyedül úszó, és főfúvóka híja, de ezeket kapni)

TyerCorp01 2010.12.26. 15:52:08

@baowah: Kéne! ... a csaj is! :))))

Csikós Zsolt 2010.12.26. 16:43:33

@Öreg motoros:

Köszi!

Csak vaterán néztem, de eltettem figyelőbe ezt.

Csikós Zsolt 2010.12.26. 16:44:34

@determ:

Hát, kellet valami felütés... :-)

'saztán? 2010.12.26. 16:50:25

@loláb: én meglátok egy csajt egy ssp-n és azonnal ráindulok. gondoloatban... :)

Phrascarica 2010.12.26. 16:51:05

ez jó írás volt, köszi

Csikós Zsolt 2010.12.26. 16:51:53

@GiXXXer:

De jó kis oldal...

Azóta nem szeretem ezt a karbivariálós dolgot, amióta a Honda Chalyra szereztem egy másik karbit Kambodzsából(!), és azzal se lett jó, ott is valami minimális különbség volt, minden matatás után is csak fél szívatóval ment, és akkor is rosszul.

Csikós Zsolt 2010.12.26. 16:54:44

@bekman:

Köszönöm, végre kicsit tisztábban látok. Asszem akkor visszatérek Simson-karbira, nem akarom megismételni a verhovinás időket...

csuvel 2010.12.26. 16:55:13

Nagy lelked van Csikós Zsolt, de ha állandóan ennyire túlvállalod magad akkor a stressz fog elvinni.
Kicsit lassíts és inkább hagyjatok több időt egymásra.

Boldog Karácsonyt kívánok az egész családnak.

Csikós Zsolt 2010.12.26. 16:56:21

@pharmanord:

Dehogyis. Nem tudok a Kati milyen agresszióval jelentette ki, hogy együtt megyünk nagy A-ra. Nem szabvány csaj. Mosogatógép meg van. (Akkor még) telt a lakáshitelből :-)

Csikós Zsolt 2010.12.26. 17:05:14

@akos696:

Azt a Hondát, amit vettél, egymásnak küldözgettük a szerkesztőségben, hogy nem kéne otthagyni, valaki vegye már meg. Jó cucc az, ha majd egészben lesz. A VFR most egy kis vízpumpa-izzadást leszámítva egészen használható. Csak ne lenne hó :-)

Csikós Zsolt 2010.12.26. 17:07:53

Nagyon jókat mondtok, köszi, asszem ebből Simson karburátor lesz. Anno nekem semmi bajom nem volt az 1974-es (akkor már tizenkét éves) S50B-m karbijával, azon csak a gyújtás szállt el évente nagyjából egyszer.

Szóval akkor most beszerzek egy Szinyó karbit, jó lesz.

Tomchy 2010.12.26. 17:32:07

Kiváló választás, gratula Zsolti! Én hasonlót játszottam el az asszonnyal egy új mosógéppel - ő (még) nem ilyen benzinvérű.

De ha jó leszek, talán még én is kapok egy motort (utólag) karira.

jürgen baromartz 2010.12.26. 17:44:46

"mama helyén marad, AZBESZTMEGBASZTA!!!" :D

gratulálok Mr. Csikós, tetszett...

vfr400 2010.12.26. 17:47:11

Elég jó érzés a motoromról/feleségem motorjárol olvasni hogy Csikós kollégának is erre esett a választása.
Mondjuk a miénk NC 24-es, de giga like a postra....

vnweb 2010.12.26. 18:03:11

Simson karbi kell rá mindenképp, a gyujtással meg sokat lehet szívni de ha 1-szer be van lőve sokáig jó, főleg a kisrácoknak meg mégtovább. Az én simsonommal (s51) mindig üvegelve jártam évente 3szor kellett állítani :)
OFF.
Tavaly anyáék vettek egy mosogató gépet karácsonyra. én meg tök ideg lettem mert pont egy etz 250es árába vették amit már kinéztem magamnak. :( de sebaj azóta már itt áll a garázsban az etz, levizsgáztatva a nevemre írva. jöhetne már a tavasz, az se baj ha holnap. :)
:D

tlacka 2010.12.26. 19:05:05

Kedves Zsolt!

Megkésve bár", de törve nem" Boldog Karácsonyt!
Ezen kívül egy kérdés:

Hol lehet ilyen feleséget találni?

Csikós Zsolt 2010.12.26. 19:21:53

@tlacka:

Egy Novotrade nyomdafestéket áruló szalonban, amikor épp halaszt egy évet az építészkaron, te meg a szomszédos szoftver-disztribútor cégnél dolgozol :-)

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.12.26. 19:24:55

@Csikós Zsolt: Nincs mit, szívesen! Ha esetleg kellene valami info, szívesen segítek, most vagyok túl egy komplett Star blokk generálon, még meleg! :)

Maga a bringa még nincs kész, de ahogy TC-s berkekben mondják szopóroller van ezzel is, nem is gondoltam volna, mielőtt nekiálltam restaurálni... :) Sok apró basz van ami után futni kell, hogy találj... Legalább a gépészetéhez van minden!

Jó lesz az!
Már most várom róla a sztorit! :)

Jó munkát!

mtk001 2010.12.26. 19:25:03

Király az írás !

leitomi 2010.12.26. 19:27:14

Őrült vagy Csík, de egy kedves Őrült és az élményeknek még csak most jön a java....Tapasztalatom és véleményem szerint a motoros túrák sokkal jobbak ha az asszony nem mögöttem ül, hanem mögöttem, mellettem, előttem megy. A közös motorozás más élmény mint az eggyütt.. Egy kérdés... Nyár elején ígértél egy posztot a zöld merci történetéről????

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.12.26. 19:34:22

@vnweb: A gyújtással csak akkor lehet sokat szívni, ha nem pontosan aszerint állítod be, ahogy a "nagy könyben" meg vagyon írva. Kb. 5 perc pontosan belőni (plusz lebontani és összerakni a fedelet), ha úgy csinálod ahogy kell. Rém egyszerű az egész és marha tartós.

tlacka 2010.12.26. 19:44:03

@Csikós Zsolt:
Keresek egy szoftver disztribútor céget!:)

mt01 2010.12.26. 19:44:54

Bakker, Csik, mostmár kettőtökért (helyesebben négyőtökért) aggódhatunk a nyári túrákon...
Azért sok örömet a gép(ek)ben, meg boldog karácsonyt!:)

mükkemakk 2010.12.26. 19:46:26

Alternatívaként a kisautóra ráheftelni egy villanymotort (dinamóból) +egy egyszerű vezérlést, akkut rá és kész a zöld kissrácverda....

Úgy látom a mosogatógép nem csak nekem jutott eszembe, esetleg egy benzinmotoros cenrifuga az asszonynak? Briggs fűnyírómotorból lehetne is egyet fabrikálni...

A zöld mercit írd meg légy szíves (holnap reggelire)!

Suttora 2010.12.26. 20:07:30

A zöld Mercit már én is nagyon (régóta) várom :-)

Csikós Zsolt 2010.12.26. 21:19:46

Zöld Merci akkor lesz, ha végre meglesz egy csomó apró csetresz, ami miatt áll (pl. a fix Merci-öv egyik műanyagfedele, égen-földön nincs, meg ha lejut a Kareszhoz, hogy végre biztosan indítható legyen, mert most állandóan visszaejti a gázolajat, és csak vonszolásra indul), meglesz a veteránvizsga. :-) Ez így, khm, csúszik. Ősszel öt nekifutásom volt, hogy indíthatóvá tegyem, de az egész rendszert át kell néznem. Azért nem írok.

BMWpower 2010.12.26. 22:09:45

Fene tudja, de én egy 20 éves roncsnál jobb ajándékot is el tudok képzelni a páromnak. Persze a szándék a fontos.

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2010.12.26. 22:20:15

@Csikós Zsolt:

Zsolt !

a képeken szereplő Riga karbi egy K60-as, jellemző hibája hogy a tűszelep tömítését (apró gumi karika)idővel eltünteti a benzin és ezt követően orrán-száján dől a benzin, valamint hogy égen földön nem kapni, de nekünk van !
Ha gondolod, küldök neked egy ilyen gyári darabot, egyenesen Riga városából származik :-)
(írj egy mélt, vagy a Vityának megvan a számom, hívj fel)

Üdv:

Kipe
Klub Elnök
Magyar Riga Motoros Klub

...ja, és a fanyalgóknak :)
www.riga.hu

car-tarsak.blogspot.com/2010/12/csak-egy-kep_16.html

leitomi 2010.12.26. 22:49:39

@Csikós Zsolt:

Addig is kérjük a történetét, és emlékeidet, és hogy miért ragaszkodsz hozzá. A épülését, felépülését volt szerencsénk nyomon követni, most a miértek érdekelnének többünket.
Megígérted!

leitomi 2010.12.26. 22:51:12

@leitomi:
Természetesen a Zöld Merciről van szó.

Köszi, várjuk.

Csikós Zsolt 2010.12.26. 22:54:22

@BMWpower:

De miért roncs? Vagy öreg=roncs? Ez viszonylag egyszerű gondolkodás, ezen az alapon egy darab Ferrari, vagy pl. M1-es BMW nem maradt volna fenn, mert kidobták volna őket húszévesen. Vagy mert két, nem túl drága alkatrész rossz volt benne 21 évesen? Nem értem.

Csikós Zsolt 2010.12.26. 22:55:48

@kipe:

Kipe, köszi, irtó rendes vagy. De én meg szeretném visszaalakítani Simson-karbisra, elkezdtem figyelni párat... :-)

És egy hátsó híd is kéne bele, egyelőre nem tudom szétszedni.

Vicces lesz!

44M_Tas 2010.12.26. 23:04:24

@Öreg motoros: max 2-t öreghuszár, ez a beteges. Akkor mi a devlának tart még 10et mellé?

Верховина 2010.12.26. 23:15:59

Örülök, hogy sikerült a meglepi:) Boldog Karácsonyt mindenkinek!

@Csikós Zsolt:

Biztos vagy benne, hogy van szikra? Mi 2 éve ugyanígy sz*ptunk a Verhoval. Csak nagy nehezen akart pöffenteni egyet-kettőt. Szikra a kábelnél volt, de a gyertyán már nem jutott keresztül. Először levettük a rozsdás pipavédőt, úgy már csak 20-szor kellett megrúgni pöffentéshez. Aztán vettünk rá új gyertyapipát, azóta működik. Ha biztos van szikra, akkor bocs az okoskodásért;)

Z o z ó 2010.12.26. 23:21:43

Csik még mindig király vagy:)

Boldog Karácsonyt!

mit2domain 2010.12.27. 02:31:15

Hát, le a kalappal! Respect 1000x!
Hogy örültek a kölkök :) tök jó érzés lehetett apaként átélni.

Ünnepeket, meg minden!

toncsi64 2010.12.27. 03:59:51

Gratulálok a jól sikerült ajándékokhoz ! Egy apró észrevétel. Kellene valami "túrásabb" kormány arra a paripára mert igy szerintem elég kényelmetlen lesz mmenetközben mind a Katinak, mind pedig az utasának.

toncsi64 2010.12.27. 04:01:29

Gratulálok a jól sikerült ajándékokhoz ! Egy apró észrevétel. Kellene valami "túrásabb" kormány arra a paripára mert igy szerintem elég kényelmetlen lesz mmenetközben mind a Katinak, mind pedig az utasának.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.12.27. 08:21:37

@toncsi64:
Úgy érted, hogy nagyon ha-sa-lós a motor?

MB126 2010.12.27. 08:47:54

Nagyon jó kis történet.

Mi tavaly karácsonyra, sógorommal ketten kiötlöttük, hogy apósomnak kellene egy motort venni. Mivel pénzem nem sok volt, úgy csináltuk, hogy nekem állt a garázs mélyén egy TS 125-ös MZ, zsír gyári állapotban, 28 évesen 10.000 km-el, csak annak idején, nagyon jó vétel volt, de nem volt több pénzem már átíratni, mert a vizsgája is le volt járva és az okmányiroda meg szépen kivonatta forgalomból és a saját nevemre már nem írathattam, így azt döntöttük el, hogy az lesz az apósé. A műszakit, átírást, stb. papírozást sógorom fizette én meg adtam a projekthez a motort. A papírozás külön tortura volt, meg teljes a konspiráció, mert a pl. motor szállítgatásához apósomtól kellett az utánfutót elhozni. Már az egész család benne volt az összesküvésben. Utolsó momentumként jött az átiratás, amikor is talán olyan 21-22-én mentem be az okmányirodába. Direkt rákérdeztem az ügyintéző nőnél, hogy ugye a törzskönyvet nem küldik ki neki karácsony előtt, szinte könyörögtem, hogy neeee. Ő megnyugtatott, hogy minimum 8 nap mire kijön, úgyhogy az bőven karácsony után lesz. Meg is nyugodtam, minden rendben levőnek tűnt. Ekkor jött a csapás: 23-án a postás kivitte apósomnak a törzskönyvet!!!!! Hát ilyen még szerintem nem volt sem a magyar bürokrácia, sem a posta történelmében.
Hívott az öreg, hogy mi ez. Próbáltam magyarázkodni, valamennyire sikerült is, de már másnap nem volt olyan a meglepetés. De nagyon örült. Legalábbis úgy látszott.

Nyiri 2010.12.27. 08:48:08

Gratula. Szép történet volt :)

wpa 2010.12.27. 09:00:37

@Csikós Zsolt:
fűnyírótraktorokhoz lehet kapni használtan/gubizottan teljes hátsó traktust difivel-váltóval vatera/expresszen, szerintem...

bürokraták rémálma 2010.12.27. 09:07:07

@beluska001:
Baszkikám! Én nem ítélem el, ha valaki folyton a biztonságra törekedik, de azért a haveri körömben mindenki felnőtt rendesen, attól függetlenül, hogy épületekre másztunk, motoroztunk egy szál gatyában nyáron, és még csomó marhaság. De tudod, ha van az embernek félelemérzete, felelősségtudata, akkor a nagyon necces dolgokat elkerüli önként. Mindenféle védőfelszereléssel, hamis biztonságérzettel már nem igazán biztos mindez.
Inkább az ittas vezetők akik, barmok, illetve a kresz figyelembe vétele nélkül közlekedők. Miért nem őket tanítod móresre? Béláim!

korszellem 2010.12.27. 09:26:36

@Csikós Zsolt: Kedves Zsolt!
Épp az imént olvastam a "Sikkes új autók" c. tesztedet. Ne haragudj meg,de nem használsz vmi helyesírás-javító progit?
Na meg vissza is olvashatnád magad,mert a vége felé elég nagy baromságokat írsz.Mármint a mondandóval 1et értek,csak a megfogalmazással nem.
Kellemes Ünnepeket

beluska001 2010.12.27. 09:36:19

@bürokraták rémálma:
Te magad válaszoltál mondatoddal
" A kresz figyelembe vétele nélkűl közlekedő" Egy autós ujságírótól ezt
a könnyelműséget hogy gyerekeit igy motoroztatja igy tanítja a közlekedésre.
Nekem van két gyerekem min kettő motorozik de csak megfelelő védőfelszerelésben vagyok hajlandó felűltetni magam mögé."kresz szabályok"

toncsi64 2010.12.27. 09:37:44

@Csumpi Hálidéj:

Lévén Hölgy a felhasználó nem akartam ilyen durván fogalmazni :) De erre gondoltam...

bürokraták rémálma 2010.12.27. 09:45:36

@beluska001: Biztos a Koncz cikkére is ezt írtad volna? Okoska.
Csikóst nem úgy ismerjük, mint egy felelőtlen apukát. Így nem igazán értem mit károgsz itt, mint egy vérmókus.
És akinek fia, lánya 'urambocsá lovagolni jár? Az nem veszélyes? Sőt focistát is láttam úgy megsérülni, hogy később belehalt. A nagymamám meg elcsúszott a jégen, pedig nála kevés óvatosabb ember van.
Ha így gondolkodsz, akkor zárj mindenkit egy vitrinbe, 'oszt csá!

akos696 · www.focusauto.hu 2010.12.27. 10:10:56

@Csikós Zsolt: Igen, örültem is, mint majom a F*szának, mikor megvettem. Érdemes megmenteni, mert tákolástól mentes, full eredeti állapot, eredeti kulcsokkal, kiskönyvvel bőrtokban, mindössze eredeti 16e km-es futással. Elöl a 30 éves gyári japán Dunlop gumi van, és nincs rajta egyetlen egy repedés sem! Mintha 3 éves gumi lenne. Már nagyon várom, hogy összeálljon és vígan röfögjünk vele asszonkával. :) Ha lesz időm, a jövő évi belsőség talira eljövök vele.:)

attila633 2010.12.27. 10:34:59

beluska001 !

Én azóta motorozom, amióta leér a lábam a tartóig (vagy még régebben). A 60-as években még a bukó sem volt mindennapos (illetve valamikor azidő tájt lett bevezetve) egyéb biztonsági eszközök meg még talán nem is léteztek nálunk. Azt' mégis túléltük. Egyébként meg az aki folyton csak a veszélyt látja a motorozásban, inkább hagyja abba!

dementor10 2010.12.27. 10:46:19

Egy apró észrevételem lenne a cikkel, illetve a helyesírással kapcsolatban, amire minden magyar embernek, de egy publikáló szerzőnek különösen oda kell figyelnie! Személynév elé nem írható névelő! Bután is hangzik és nem helyes. Sajnos nem ez az egyetlen példa a cikkben, csupán ezeket ragadtam ki. Sok sikert az építgetéshez! Kellemes ünnepeket! :-)

"A Bálint felismerte, hogy valami autó az, azt hitte, hogy a Kati kapta". "Kárpótlásul vacsora előtt még beröffentettük a Kati Hondáját, kicsit megrángattuk"

Helyesen: Bálint felismerte, illetve Kati kapta.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.12.27. 10:47:10

@bürokraták rémálma:

Tudok 11 éves kislányról, aki szertornázás közben esett tarkóra. Nem élte túl.

De a többieknél is rendszeresek a ficamok, törések, stb.

Az ilyen beluska001 féle károgó barmokat örökre eltiltanám az internethasználattól és felemás korlátra küldeném a gyerekeit.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.12.27. 10:49:48

@dementor10:
Te először olvasol TC-t?

Ez a határozott névelős dolog egy baromság. Teljesen idegen a fülnek, szájnak. Errefelé. Csakúgy, mint az ikes igék egyes szám első számú ragozása.

Nyelvjárásokról hallottál már?

Szerintem kocogj le Szegedre és osszad az utcán az embereket, hogy miért őznek!

dementor10 2010.12.27. 10:58:25

Legyen neked baromság. Teljesen más a nyelvjárás, tájszólás, és egy cikkben helyesen, vagy helytelenül írt megfogalmazás. Ez a cikk nem szlengben és tájszólásban íródott, és e két dologgal önmagában semmi baj nincs. Én nem írnám le a feleségem nevét névelővel, mert egyszerűen nem hangzik jól (sőt, bután hangzik)és nem helyes. Ennyi. Nem nyelvőr vagyok,de úgy gondolom, hogy az alapműveltséghez hozzátartozik a helyesírás (pláne egy újságírótól). Írd ahogy gondolod, egészségedre.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.12.27. 11:03:03

@dementor10:
Tök jól írta a Csikós a cikket. Nincs vele gond.

kígyó.ubulka 2010.12.27. 11:46:02

Ezt a fos riga karbit felejtsd el kurva gyorsan, fele olyan jó se lesz sose mint egy eredeti német karbi, ha minden jó akkor -10C-ben rálehelsz a berúgóra és indul.
Nekem mindegyik simsonomat sikerült ilyen állapotra felhozni: gyújtás, karburálás, meg jó gyertya és kompresszió.
Rámegy az újabb karbi is, de az lehetetlen, hogy ne találj rá eredeti Star karbit. Momentán a Schwalbe-jé is (abban a beömlőcsonk van más helyen) meg az S50-é is jó rá jó sőt ha fasza gyereknek érzed magad a kissúberes 16N3-as széria is rámegy ami az S53-ason volt.

www.freeweb.hu/retrotuning/content.php?article.20.0

www.simson.hu/index.php?mit1=cikkek&mit2=kivalaszt&mit3=cikkek&id=5&fokat=5&alkat

Itt akár ÚJ eredeti karbit is vehetsz, fúvókákat külön ha sikerül hiányosat találni:

www.simsonbolt.hu/cat.cgi?cat=180

kígyó.ubulka 2010.12.27. 11:49:31

Ja azt a blokkot meg borítsd szét, persze ehhez nem egyszerre 5 szart kéne tákolni, mert idő az kell hozzá, mert a szimmeringeket ebben csak széthúzott blokk mellett lehet cserélni.
De mellette a főtengelycsapágy legalább motorolajban fürdik, ritkábban kellett cserélnem ilyenben mint M53/41-es blokkban.

kígyó.ubulka 2010.12.27. 11:51:54

Jahh és mondanom se kell, bukósisakot mindkettő kölöknek még idén betarhálsz és rájuk ragasztod mielőtt felülteted őket erre a szarra. Meg könyök térdvédő.
De én ebből a szutyokból szerencsére nem nézek ki 30 km/h-nál többet.
Bűn volt elbaszni erre egy Simson blokkot :S

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.12.27. 14:40:57

@dementor10: Baromság. Az, hogy neked 1982-ben mit tanított Marika néni, az egy dolog. Elhiszem, hogy a nyelvész nénik akasztanának a névelőért, csak ők nem hiszik el, hogy a nyelv ÁLLANDÓAN változik. Sokkal életszerűbb így...

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2010.12.27. 15:05:10

@Csikós Zsolt: komolyan könnybe lábadt a szemem a videótól,sok örömet a családnak!

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2010.12.27. 15:06:35

@Csumpi Hálidéj: Szögedön már nem böszélnek így,inkább Hódmezőtöl keletre... :)

zootyo 2010.12.27. 16:58:19

@dementor10: Teljesen igazad van nyelvtani szempontból.
Ez tipikusan fővárosi szokás. Engem is idegesített, de túltettem rajta magam. Sőőt, mivel itt dolgozom, sokszor így is beszélek ha fenn vagyok a "nagyfaluban". Otthon nem.
Ettől még olvasmányos és nagyon jó, mint minden Csikós cikk.
Ne vegyél róla tudomást.

zöldi 2010.12.27. 18:10:05

@akos696: Szép gép lehet, kíváncsi vagyok rá. Ugye a gumit nem hagyod rajta? ;)
Hozzám a múltkor hoztak egy '81-es XJ-t, az is meglepően tákolásmentes volt, a legtöbb csavar gyári, féktárcsák is, minden működött a km órán kívül, nem mondom, megérintett. Aztán kiderült, két éve van az országban, így már nem is meglepő.

panza 2010.12.27. 18:14:24

Tisztelt Csikós Úr! Gratulálok a cikkhez!Az ön írásai képviselik azt a szintet, stílust,tartalmat ami miatt kitartok a Totalbike mellett!

Csikós Zsolt 2010.12.27. 22:40:22

@Верховина:

Gigantikus, kékesfehér szikránk van :-)

Csikós Zsolt 2010.12.27. 22:44:04

@dementor10:

Ettől a névelő-fikázástól már tényleg agyhalált kaupnk. Dicséretes érettségim volt magyarból, ennek ELLENÉRE így használom. Tudom, hogy rossz, elmondták ezren. Ha ennyire zavar, nem fontos olvasni. Mások meg -tól, -tőlt használnak -nál, -nél helyett. Vigyorogva kötözködöm, belátom, hogy szélmalomharc, és ettől nem gondolom, hogy hullaházban lenne a helyük :-)

Верховина 2010.12.27. 22:48:31

@Csikós Zsolt:

Akkor nem jött be:P Benzincsapot kinyitottad?:P
Na jó, nem mentegetem tovább a Riga-karbit. Még egy utolsót. Nekünk is ontotta a benzint, végül alumínium lapocskát tettünk a tűszelep alá. Kókány megoldás, de megy:D Bár nem lesz olyan nehéz Simson karburátort szereznetek.;)

Csikós Zsolt 2010.12.27. 22:56:17

@korszellem:

Hú, kösz. Alaposan belejavítottam utólag a végébe, félálomban :-)

Azt hiszem, kevesen vannak a szerkesztőségből, akik mindig használnak helyesírásellenőrzőt, engem tartanak a Spell Check-nácinak idebent, mert én mindig. De az utó-utó-utólagos szöveget már nem látja a program. Meg én se látom, ha szól, olyan hajnali egykor :-)

De itt csak a "rosszák" jelent volna meg hibaként, a többi nettó szóismétlés meg egyeztetetlenség volt. Mindegy, kijavítottam, ha későn is. Mentségemre szóljon, hogy a délelőttöt számítógép-javítással töltöttem - bedöglött a tápegységem :-)

Csikós Zsolt 2010.12.27. 22:56:51

@zöldi:
300 km van a szinte új gumikban :-)

Csikós Zsolt 2010.12.27. 22:59:21

@dementor10:

Nem, rosszul érted, viszont én jól írtam. A Bálint felismerte, hogy egy autó van a takaró alatt, de azt hitte, hogy a Kati kapta. Végül is, ugyanezt írtam a szövegben.

Figyi dementor10, ha már ennyire figyelsz rám - van egy szőr, a bal orrlukamból nő már vagy egy hete kifele. Nem túl görbe? Mármint nem látszik nagyon, de engem zavar, és félek, hogy senki nem mer szólni miatta, viszont lehet, hogy ciki.

Ha azt mondod, látszik, a kedvedért kitépem...

Csikós Zsolt 2010.12.27. 23:01:54

@dementor10:

Karácsony van ám, písz :-)

Csak ez a névelőzés most már asszem a 900. posztban jön elő. Tudjuk, tudjuk, tudjuk. De én pesti nyelvjárást beszélek, nekem pont a névelőtlenség a furcsa már. Én is tanultam, hogy hibás, de nagyon sok egyéb is hibás, amit leírok. Tudatosan.

Csikós Zsolt 2010.12.27. 23:03:45

@beluska001:

A KRESZ-ben 1 db sisak viselése a kötelező.

Ha jól tudom, még cipőt se kell hordani. Sőt, ha meztelenül motorozol, de sisakban, akkor csak szeméremsértésért büntethetnek meg.

Csikós Zsolt 2010.12.27. 23:05:49

@toncsi64:

Elméletileg a VFR nem olyan nagyon hasalós, ráadásul ennek emelt kormányállványa van a gyárihoz képest. De A Kati is panaszkodott rá, kicsit hátrább tekertem. Majd akcióban meglátjuk, addig nincs értelme további elméleteket gyártani.

akos696 · www.focusauto.hu 2010.12.28. 00:50:21

@zöldi:

Egyenlőre a gumi marad, mert tényleg hibátlan, :) aztán, ha megvan minden papír, és műszakilag ok, akkor ezt is lecserélem. :)

Itt van két link a gépről. Az első egy katalógus fotó:
kepfeltoltes.hu/view/101228/19379_0_5_4_cl_250_s_Jan_Heiland_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A második a fellelési állapot jómagammal, ahogy a hiánytalan szerszámkészletet vizsgálom:

kepfeltoltes.hu/view/101228/_n_CL250_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

akos696 · www.focusauto.hu 2010.12.28. 01:24:46

@Csikós Zsolt:

Ezt a 300 km-t a szinte új gumikban nem vágom..... :) Az öreg Honda eredeti gumijában 16e km van,a nem eredetiben nem tudom... De inkább azt cserélem majd le az eredeti szerű rücskösre, ez a sima gumi elég bénán mutat rajta.

Csikós Zsolt 2010.12.28. 10:01:07

@akos696:

Csak felvágtam. Hogy a VFR-en ezek vannak :-)

Most szétszedtem, négy új gyertyát bedobok, kicsit szigetelem a vízpumpa-fedelet, a hűtőfolyadékot is kicserélem, aztán szezonra fel!

zöldi 2010.12.28. 12:54:09

@akos696: Csak addig nehogy baj legyen. A Simsonba egyszer bedobtam egy bontott kereket, mert elpattant pár küllőm és nem volt idő aznap megcsinálni. Aztán csodálkoztam, hogy egyfolytában blokkol az eleje(pedig a simon gyakorlatilag nincs fék). A gumi '91-es gyártású volt.

2010.12.28. 21:04:11

@akos696: szep darab. ha lehetne meg mocim (a mostani melle) akkor valami ilyen 250-400 kozotti klasszik stilusu japo gepet tudnek elkepzelni.

Szittya75 2010.12.29. 08:27:33

@Csumpi Hálidéj:
szegeden nem is öznek az emberek,szégyenlik.Ez elég sajnálatos,szerintem legalábbis.Leginkább Makó,Hmvhely térségében használják az ö betűt.Már Kecskeméten is hallottam(egy pesten tanuló egyetemistától)ő önmagát kijavította,ez viszont szégyen!Névelőt személynév elé általában az erősen műveletlen,barnább bőrű népcsoport szokott tenni,vagy aki sokat érintkezik velük és asszimilálódik közéjük.

nick: 2010.12.30. 01:14:49

@dementor10: személynév elé írt névelő már néhány évtizede a budapesti szóhasználat elfogadott része - veheted tájszólásnak is, de akkor is így van

...esetleg az olykor szted rossz irányból fújó szelek ellen nem szoktál harcolni?! :-P

CBHonda · http://en.wikipedia.org/wiki/Honda_CB_series 2010.12.31. 12:07:53

Nagyonkirályság!!! :) Ezt jól kifundáltad! ;)

@BMWpower: nagyon sokan a seggüket a földhözvernék ha egy ilyen VFR-jük lehetne...Lehet, hogy California-ban élsz,vagy Svájcban de a mai magyar valóságban ez kiválló motor!!

Amúgy imádom a VFR-eket, számomra nekik van a leggyönyörűbb hangjuk :)

BUÉK!

BMWpower 2010.12.31. 13:04:59

A cikk egy kérdéssel indul. Én arra válaszoltam. Elnézést, ha nem ezt a várta a kérdező. Vitába nem szállok olyanokkal, akik egy 20 éves minden szempontból elavult, kopott, használt terméket szupernek titulálnak. Főleg akik egy oldtimer ferrarival vagy BMW-vel hasonlítanak össze egy pár százezres ócskavasat. Én maradok a 3 éves BMW-mnél, meg a 4 éves gixxeremnél, és a páromnak se szánok rosszabb cuccokat. Ennyi.

SzZsoel 2011.02.09. 23:07:55

"Valami kisebb kell, ami nem ijesztő, nem ilyen nagy dög, de azért elég nagy, hogy ne legyen veszélyes országúton."

Ezt mondjuk nem egészen értem...
Én több ezer kilométert motoroztam már országutakon egy közönséges (vagyis manapság már nem is annyira közönséges, pláne az olyan jó állapotú, mint az enyém) Simson Starral, olykor komolyabb túrákat is téve vele. Átlagsebessége 45-50 km/h, én mégsem éreztem soha, hogy különösebb veszélyben volnék. Az úttest szélén kell menni, aztán akkor nincs útjában senkinek az ember. Én úgy gondolom, hogy pont egy kicsi és lassú motor az, ami szemet szúr az autósoknak, mondhatni, nem éreznek ellenfelet benne, és ezért nagy ívben kikerülik, míg egy nagyobb, gyorsabb motort (amely úgymond "képes felvenni a forgalom ritmusát") hajlamosabbak ignorálni abból a szempontból, hogy a kétkerekűsége miatt óvni kellene. Inkább éppen hogy sokszor agresszíven támadják, hiszen éppen olyan gyors (sőt!), mint ők, ráadásul abban a hiszemben vannak, hogy a jobb gyorsulás miatt egy pillanat alatt el tud húzni előlük, éppen ezért nagyon hajlamosak például szinte hátsó lámpát érintően a motoros farába menni... és a többi. Szóval én nagyobb biztonságban érzem magam, ha a kis Simsonommal motorozom az országúton, mint ha nagymotorral.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása