A nyugdíjasok egyre veszélyesebbek

Csak az vásároljon boltban, aki képtelen saját maga összerakni

A villanymotorral súlyosbított kerékpár minden autós és motoros ellensége. Jellemzően nyugdíjasokkal, cikk-cakk vonalban haladó jármű lassú, instabil és iránya kiszámíthatatlan. Ha ilyet látunk, legyünk óvatosak: erre ülve a békés nagyszülők is potenciális balesetforrássá válnak. Szabályok? KRESZ? „Ugyan-ugyan, én csak a boltba megyek fiacskám, aztán beugrok a postára.” Keresztben át a négysávoson?

A dörzshajtás a Solexről ismerős, igaz, azokra nem mosogépről szanálták a blokkot

Az akku-kamikázék járműveit jellemzően Kínában forrasztják össze gyerekmunkások – arról, hogy ezek tényleg alkalmasak-e a közlekedésre, még meggyőzhető vagyok, de a vezetőik alkalmasságával kapcsolatban már vannak kétségeim. De mit csinál az unatkozó nyugdíjas, ha sajnálja a pénzt a bolti, csillogó csendes halálra? Markába köp, berúgja a fészerajtót és összerakja EZT. A tárgyat, aminek nincs neve.

Látják középett a két kábelt? Az bizony az indítószekrény - beszúrják és már megy is

A sarokban ott a vízkőtől kimúlt felültöltős Tatramat mosógép motorja, a polc alá még tavasszal berúgta a roncspémiumba leadott 120-as Skoda akkuját – tudta, jó lesz valamire; a bontóba egy húsz éve zárlatos pótakksival tolta be. Tyúkbél, laposvas és piros festék minden rendes sufniban akad, nem kell más, csak egy bicikli. Van az is: mióta az asszonyt abajgatja az isiász, nem nagyon ült rá.

Aki ezt készítette, nem volt technikai analfabéta - a részletek is rendben vannak

Sikított a flex, pattant a szikra. Talán három rövid meg fél doboz tigrisszofi fogyott el, már kész is volt a járgány. Az első villát kidobta, rémlett neki, hogy a kisebb kerék fordulékonyabb. Sajnos az egyenesfutásról még nem hallott, így hamar beugrott a villanyak alá a menye szétrohadt kempingbicikléjének eleje.

Esővédő burkolattal látták el a villanymotort

A kihullott szőrű ecset alól már rég kiszáradt a lé, de akadt még a szekrényben megbontatlan higító. Húsz perc alatt lekente, közben kis szuflát zavart a poros akksiba. Mire a Pikkoló presszóban benyalta két jutalomsörét, nagyjából meg is száradt a festés. Felült, a kábel csatlakozóját beszúrva azonnal hajtani kezdett a motor.

Japán mérnökök figyeljetek: a káros rezgéseket speciális rugórendszer tompítja

„Van benne erő, hőő!” –kurjantotta és már ki is hajtott a kapun. Csak a szelet és a dörzshajtást búgását hallotta. Büszkén kihúzta magát, élvezte a bámuló falusiak döbbent tekintetét. A kocsma előtt kétszáz méterrel lerántotta a kábelt, és behúzta a vasrúdból hajlított kéziféket. „Na, ez jó lett, még egy sört megérdemlek” – gondolta. „Esetleg egy fél cseresznyét is, abból nagy baj nem lehet.” 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr911415927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.09.30. 08:46:58

"..Sikított a flex, pattant a szikra..Mire a Pikkoló presszóban benyalta két jutalomsörét, nagyjából meg is száradt a festés. Felült, a kábel csatlakozóját beszúrva azonnal hajtani kezdett.."

Rendesen látom magam előtt ahogy készült :)
Ez a kincs baszki, nem a Koh-i-Noor !

DonPappura 2009.09.30. 08:49:44

Highwaaaaay to hell!!!!
yihaaaaa!
:D

ZON 2009.09.30. 08:59:18

Egy 12 voltos akku megforgat egy 220 v-ra méretezett mosógépmotort ?
És mi célt szolgál a vázháromszögbe illesztett doboz, a peremes fedéllel? Beépített akksitöltő ?

2009.09.30. 09:19:50

Öcsém, ez nagyon lecsó!

Pat Bateman 2009.09.30. 09:24:10

"Markába köp, berúgja a fészerajtót és összerakja EZT. A tárgyat, aminek nincs neve."
Ezen bekexeltem...:)

Vidra #23 2009.09.30. 09:24:59

Isten éltessen soká minden falusi buherátort! :)

Pilgram (törölt) 2009.09.30. 09:26:07

"Sajnos az egyenesfutásról még nem halott, így.."

ezt most így szándékosan fogalmaztad meg a nyugdíjasságra és az életveszélyes egyenes-nem-futásra célozva, vagy csak elírtad?:)

cartshee 2009.09.30. 09:27:09

Emberek.... ez BESZARÁS !!! ÁLLAT !!
SZOCREÁL STÍLUS A KÖBÖN !! OVER THE TOP !!!

ZYLO 2009.09.30. 09:29:28

Vidám írás, és látszik rajta, hogy a szerzőnek fogalma sincs a villanymotorokról, valamint, hogy életében nem készített semmi ilyesmit.

Pilgram (törölt) 2009.09.30. 09:32:21

nna megint jönnek az óriás fikagépek..

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2009.09.30. 09:55:14

van a csővázba rejtve egy inverter (két szokol és egy ütvefúró volt a donor), azért hajtja meg a 12 volt egyen a 230 váltós motort :)

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.09.30. 10:02:04

A képen látható villanymotor nem 220 voltos, úgyhogy a Tatramat mosógépes mondat helyett valami más kéne. Legyen mondjuk Wartburg vagy Moszkvics önidító, az is elég blikfangos.

na__most__akkor 2009.09.30. 10:03:41

- Ne érd meg a nyugdíjas kort.
**********************************
- Ha apád, anyád, nagyapáid, nagyanyáid megérték már, pusztuljanak.
Mert megöregedtek, de élni akarnak. Meg esetleg biciklizni.
**********************************
Helyesírási hibából meg nincsen, csak vagy öt.
Pl. "egyenesfutásról még nem halott"
HALLOTT! Hallottad már ezt a szót? Kiejtve is két L van benne.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.30. 10:09:33

@na__most__akkor: nyugi, nyugi, ne izgasd fel magad...nem áll jól neked...

BlazeHun 2009.09.30. 10:19:42

Szerintem ezzel a géppel minden rendben, ha lenne időm én is csinálnék ilyeneket hobbiból.

Az öregeket meg nem kell fikázni.

Nagyapám is kihajtott bicajjal éjjel 2kor a 10 éve eladott krumpliföldjére kapálni, pedig gyalog szédült.

SzVSz mindegy, hogy egy idős, bizonytalan ember tekeri a biciklit, vagy a villanymotor, csak ugyanaz ül rajta!

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.30. 10:34:34

Ízirájder öcsém!

Na ez az igazán komoly jármű! Gratulálok a készítőjének, a felhasznált anyagokhoz képest egyáltalán nem igénytelen munka!

Na ez az igazi hungarikum, vazze...

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.09.30. 10:36:38

@Pilgram: nem. a villaszöggel együtt az utánfutása is megváltozott a gépnek - ergo könnyebben fordul. És ezzel együtt az egyenesfutása romlik.

Oktato 2009.09.30. 10:39:07

Gyerekeeek, ne fikázzátok egymást, hanem élvezzétek a mű hangulatát! Engedjetek meg az íronak némi írói szabadságot, vagy Ti Petőfi verseit is helyesírjátok?

Nagyon jó hangulatú, szinte érzem a szintetika illatát és a kocsma fanyar füstjét!!!

phaidros 2009.09.30. 10:41:08

Asszem, ez lesz az elektropunk stílus.

Kirov 2009.09.30. 10:58:45

Felénk a tigrisszofit, betonszofinak hívják :)

Csabcsili (törölt) 2009.09.30. 11:15:57

"Markába köp, berúgja a fészerajtót és összerakja EZT."
Bakker, ezt ahogy elképzeltem, még a könnyem is kicsordult a röhögéstől.

Amúgy zsír a gép.
Micsoda részletek: a tükör, a szerszámtartó táska a precíz forgatózárakkal, a dörzshajtás állítókarja, meg a pumpa -szigorúan telibemázolva-, lábpajzs. Igazi életmű!

Sákif za morro? 2009.09.30. 11:47:49

Nem értem ezt a posztott. A szerző látott valamit, amit nem ismer és az most ettől valami rossz dolog? Vagy a szerző valami kibaszott nagy zseni, aki egy hétvége alatt összedob a garázsban egy antigravitációs járművet? Vagy mi van????

A verdát elnézve, inkább egy riszpektet lehetne küldeni az alkotónak, nem hiszem hogy itt bárki is létre tudna hozni akár egy elméletben működő dolgot is. Az eszköz nem feltétlenül definiálja a tulajdonosát, és az sem kizárt hogy tud vele normálisan közlekedni. Megjegyzem, a kicsi kerék azért kellett bele, hogy elférjen az akku. Az más kérdés, hogy a külcsín nem tökéletes, de fészerből ne várjunk üvegszálas, színrefújt elemeket és űrtechnikát.

A fentiek figyelembevételével ajánlom a fikázóknak, hogy szálljanak kicsit magukba.

Kiegészítés: Nem, nem az enyém, és valószínűleg sose ülnék fel egy ilyenre.

dr.oid 2009.09.30. 11:50:31

Színtiszta varázslat-pure magic így képzelem el az alkotási folyamatot a sufniban, szerintem csak egyetlen zene illik az elkészült Műhöz aláfestés gyanánt: Mekk Mester original version...:))

mtk001 2009.09.30. 11:51:51

Gyerekek, ez valami csodálatosan szörnyű !
Nagyon komoly meló, a motor jó elhelyezése és a dörzshajtás összebarkácsolása.
Nagyon kitalálta a villanybrinyót a 'gyártója'. Le a kalappal előtte.

Alf (törölt) 2009.09.30. 11:54:54

írta egy kreatívról egy savanyú kritikus.
gyász...

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.30. 12:20:20

Ez a technika, nem a hybrid Lexus...

egeresz 2009.09.30. 12:25:53

A homlokcso hajlas-szoget csokkenthetne, meg akkor is, ha ezzel a nyomtav megno.
Egyebkent add at gratulaciomat a gyartonak, en is azon a velemenyen vagyok, hogy minden, ami mukodik, egy kategoriaval jobb, mint minden, ami nem mukodik.

tcom 2009.09.30. 12:29:07

Látszik, hogy a post író ismeri a falusi környezetet, embereket. Habár én "Marika" presszót írtam volna. =;-)
Élmény volt olvasni, ráadásul és mentem is ilyennel gyermekkoromban. Igaz halálfélelmem volt. Nem kell ehhez nyugdíjasnak lenni.

midnight coder 2009.09.30. 13:12:28

Nagyon jó a cucc. Nekem anno gyerekkoromban Dongó motorom volt (a nagybátyám szerezte valahol, aztán apám felújította). Annak volt ilyen feelingje. Imádtam.

Mellesleg szvsz a nyugdíjas egy elektromos biciklin jóval stabilabb jelenség mint amikor ő tekeri.

Fittipaldi 2009.09.30. 13:19:28

Ezen most beszartam.
Remélem a készítő csak azért rakta össze, hogy elguruljon vele a szeméttelepig, majd onnan hazagyalogoljon...

Krisi 2009.09.30. 13:43:01

Van itt pár analfabéta, akiknek nem jött át, hogy a szerző megemeli kalapját a készítő előtt, ugyanis a fellelhető eszközökből egy tökéletes helyváltoztatásra alkalmas eszközt kendácsolt össze, amire nem lenne képes akárki.

Csupán az életveszélyesen közlekedő falusi nyugdíjasokra tesz negatív megjegyzéseket, akik valljuk be, megérdemlik. Én se szeretem, ahogy hirtelen három sávon átmennek kacsázva :)

Pilgram (törölt) 2009.09.30. 14:20:11

@kutya_zzr: értem én, csak félreértettük egymást, mert én a halott-ra gondoltam, minthogy olyan rossz lesz az egyenesfutás, hogy halott lesz belőle...de mindegy,szarpoén volt:)

muz 2009.09.30. 15:18:45

Basszátok meg,én ezekért az írásokért szeretem a totalbike-ot.
(a netről ,szarul összeollózott,semmitmondó szarokért meg nem,de az más tészta).
Ebben van élet,valóság!Ennek hangulata van.
A vas pedig csodálatos.
Ez tartja még egyben az országot,ez a leleményesség ,ami mondjuk szinte egész kelet-európára és a harmadik világra jellemző.Egy svájci nyugdíjas szerintetek összetudna egy ilyet hozni?
Persze szüksége sincs rá,de itt pont ez a lényeg,a találékonyság amire rá vagyunk kényszerítve,a ruppótlanságunk okán.

mudszeparator 2009.09.30. 15:22:58

@ZON:
Nem aksitöltő az, hanem az ECU!

villcsab 2009.09.30. 17:45:18

Csikós Zsolti a 4. béből biztos emléxik a Pannonia akkus robogójára- az 24voltos dinamóval volt hajtva 2db Lada, bocs Zsiguli akksi által.Majd kérdezd meg Baowah. Ezen valszeg 12voltos talán Moszkvics dinamó lehet.Ez legalább elkészült nem úgy mint az új Pannonia, az új Danuviákat sem látom az utakon.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.10.01. 01:04:51

na ilyen sincs amerikaban!!! de szerintem olyan ember sem aki ilyet tudna csinalni :DDD

uber respect aki ezt kitalalta/kivitelezte/meri hasznalni

Clearvoyance 2009.10.01. 05:21:44

Igaz történet by Hungary.
Ez még a piros, tehát ezt szétlövi a papa, majd a zölddel süvít át Magyarországon. Az egy János Dír elektrocikli lesz.
Oltári egy gép. Nekem a megerősített oldaltámasz a kedvencem.
Born to be light. :)

Egu 2009.10.01. 13:03:24

Ez baszarás!Aksi alul, hogy kanyarban a súlypont lent maradjon...Kempingbicó-kerék, hogy beférjen az aksi...Istenem, mekkora tervezőzseni! :)))))

o.csabAT 2009.10.01. 19:54:25

Sztem egy békebeli dinamó a hajtómotor- én Trabira tippelek! Amúgy jó az írás,nekem tecccik!

Merida001 2009.10.03. 11:45:51

Itt az a gyönyörű, hogy ezt nem a multitól vette meg a felhasználó akár 100ezres tételként, hanem az igazi magyar kreativitásnak köszönheti eme remekművét. Fillérekből összerakta, megalkotta és büszkén használja. Alkatrész pedig úgy is lesz hozzá, ha kell...GRATULÁLOK és ELISMERÉSEM!!:))

Kopasz Szuzukis 2009.10.13. 21:54:09

Ehhez a csodagéphez inkább a Zarathrustra zenéje illene :-D by Richard Wagner.

Fenomenális!!! :-D

Sealer 2009.12.27. 19:53:23

@Kopasz szuzukis: Az inkább Richard Strauss, de egyebekben igazad van. ;)

Daniel01 2011.05.21. 23:43:45

További fejlesztésképpen be lehetne építeni töltő elektronikát is ami lejtmenetben visszatölti az aksit..:D

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása