Parádézz velünk újra!

Amikor megrendeztük az első Parkoló Parádét, talán még mi sem gondoltuk, hogy ennyire népszerű lesz. Most, a hatodik alkalomra készülődve azonban már elmondhatjuk, ritka az ilyen jó hangulatú autós-motoros találkozó. Itt ráadásul a hangsúly rajtatok és gépeiteken van. Nincs felesleges motorbőgetés, gumiégetés, száguldozás – eddig minden alkalommal sikerült kulturáltan együtt tölteni azt a néhány órát.

IMG 0243

Mindegy tehát, hogy ötvenes Simson, robogó, vagy éppen ezerpárszáz köbcentis nagymotor, gyere el, és érezd jól magad! Jöhetsz egyedül, a pároddal, vagy éppen márkaklub tagjaként, a kellemes kikapcsolódás garantált. A felszabadult beszélgetések közben pedig olyan autókat és motorokat is láthatsz, amit az utcán már csak nagyon ritkán.

IMG 0324

Hogy mikor és hol? Október 18-án, szombaton, szokás szerint a Hungexpo területén. Bár ez munkanap, de kettőkor kezdünk, lesz időtök odaérni. Idén ez már az utolsó alkalom, bízunk a jó időben, a napsütésben, de egy kis eső sem állíthat meg minket. A bejáratnál meglepetéssel várunk mindenkit, bent pedig totalcaros relikviákat is vásárolhattok.

IMG 0278

Szombaton tehát várunk titeket. Hozzátok ki a motort a garázsból, és mutassátok meg büszkén másoknak is. A legutóbbi Parádé szintén nagyon jól sikerült, ilyen sok és sokféle motort az előző közös parkolásainkon még nem láttunk. Kedvcsinálóként lapozgassátok csak végig a galériát, és ne hagyjátok ki az év utolsó Parkoló Parádéját!
Motorral hussanjatok a zöld ablakos üvegépület elé, a díszburkolatra, ott a legkomfortosabb.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr96794105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hun_Fighter 2014.10.15. 11:16:40

Izé, csak mondom, hogy a bérből és fizetésből élők nagy részének ha délelőttös, akkor 2-ig tart a munkaideje (akkor jöhet ki a munkahelyéről), aki nem műszakos munkarendbe jár, annak meg 4-fél 5 körül van vége a munkaidejének.

Szóval így azt mondjátok, hogy aki melózik (rendes melóról beszélek most, nem újságírásról :DDDD ), az ne menjen parádézni, legfeljebb ha éjszakás.

Bár az előző parádéról mikor lecsúsztam azt mondtam, hogy mindenképp szeretnék a következőre elmenni, akkor sajnos hiába szeretnék, nem tudok.

stevee 2014.10.15. 13:52:48

@Hun_Fighter: olyan időpont nincs ami mindenkinek jó...
Ennek ellenére szerintem sem lesz akkora méretű mint egy hétvégi lenne. Ez van ennek kell örülni.

stevee 2014.10.15. 13:54:56

helyesebben: munkanapon kívüli

Hun_Fighter 2014.10.15. 16:23:03

@stevee: Nyilván mindenkinek nem lehet megfelelni, de erre azért lehetne gondolni. Vagy már olyan kurv@ kevés embernek van kötött munkaidejű melóhelye, hogy nem is érdemes velük számolni? Mert az baj...

Pepejoe 2014.10.15. 18:02:36

@Hun_Fighter:
A második mondatodban finoman rátapintottál a szomorú valóságra/igazságra.
Én is 2-kor végzek aznap, ráadásul mocival járok, be is tudnék ugrani hazafelé. Egyedül az tarthat vissza, hogy munkanapokon dél körül már úgy szoktam kinézni mint akit megvertek. Hovatovább úgy is érzem magam. Meg hülyén is néznék ki kék kantárosban bőrdzsekiben, nem?
Apropó, van valamiféle dresscode? :-D

Moto-Cat · http://srx.ini.hu 2014.10.15. 18:32:33

Hát tényleg érdekes időpontra lett téve ez az esemény. Ha nem végzek túl későn a melóval, és viszonylag jó lesz az idő, azt hiszem, inkább kerülök még egyet, mint egy helyben dekkoljak. Talán jövőre ott tudok lenni.

andrastotth 2014.10.15. 23:24:01

Az emberek fele szabadságon van az ilyen szombatokon (én is); bőven elegen lesznek így is. Ti meg jöttök a következőre!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása