Tényleg öregszem, vagy mi a fene van?! Oké, hogy nem kellemes átmenni a felgyűrt aszfalton, de a legutolsó időkben mindegyikbe belesajdul a derekam – ilyesmiken morfondíroztam. Aztán amikor a motort kellett felhúzni a középállványra, megállapítottam, hogy tényleg itt a vég, elment minden erőm. De pár napig nem fogtam gyanút.

Aztán észrevettem, hogy az oldaltámasszal valamiért fel akar borulni a motor. Pedig szinte tökéletesen vízszintes helyen állok. Francba, elgörbült az oldaltámasz?! Egyszerre ennyi baj, az gáz.

Már épp ott hagytam volna a motort, amikor jól hallható szörcsenéssel egy picit megemelkedett a feneke. Mi a franc? Tényleg, ül a segge. Még egy szörcs! Meg még egy. Na, nagyjából már jól áll. Nézzük csak, mi van, ha ráülök...megint lent marad. Aztazeget! Ennek beállt valamelyik hátsó telója. Még bementem vele az irodába, úgy tűnt, nem a derekam krepált be végleg, hanem a motor hátsó rugózása szűnt meg teljesen. És furán is fordult.

Megkérdeztem minden belpiacos cikkszámok ismerőjét, Redbaron Vincét, hogy létezik-e még a Honda Xelvishez gyári hátsó rugóstag. Megnézte. Van. Komplett alig több, mint száz rugó. Mármint százezer. Ilyenkor már azt sem kérdezi meg az ember, hogy párban vagy szólóban. Vince egy felújítóműhelyt ajánlott, Dömsödön. Én általában úgy gondolkodom, hogy a dolgokat az ember lakó- vagy munkahelyéhez közel kell megoldani, hát szétnéztem a neten. Van ám nálunk is felújító! Nem messze, a pelenkadiszkontnál.

Hát, ha van Pesterzsébetnek taszító része, ez az. A pelenkadiszkont mellett egy akármilyen precíziós műhely, nemde? Attól még, hogy maga a diszkont egy lepukkant garázsnak néz ki? Lebeszéltem, kiszereltem a rugóstagokat, elég látványos volt a két oldal között a különbség. Beraktam őket egy táskába, és irány a műhely.

Hiába reménykedtem egy kacsalábon forgó, patika tisztaságú manufaktúrában, a műhely csupán egy másik garázs, a pelenkagarázs mellett. Mintha érezte volna a mester, hogy jövök, pont akkor nyílt az ajtó, ahogy közelítettem felé. Egy nagyon olajos ember lépett ki. Nála már tényleg csak a műhelye volt olajosabb. Szerintem a falakon is patakzott az olaj, bár ez nem látszott, mert a tetőig felhalmozott rugók és lengéscsillapító-tetemek eltakarták. A munkapadhoz csak egy keskeny járat vezet a rugófalak között.

A felújítás darabonként 4-6 ezer lesz, mondta.

Nem mintha önmagam ellensége lennék, de mondhatott volna többet, nyugodtabb lettem volna. Ez tényleg gyanúsan kevés, Telós Bandi, aki nevét a lengéscsillapító-szektorban eltöltött idő után kapta, csak a fejét fogta. Szerinte tíz alatt nem lehet megcsinálni jól. Hogy hová vittem? A pesterzsébetiekhez? Bandi a fejét fogta, majd hozzátette: persze szurkol, hogy jó legyen.

Egyelőre jó. Az olajat nem ereszti, a motorba pedig visszatért a hátsó rugózás, sőt, a csillapítás megjelenése és a szimmetria új fejlesztés, amit sosem ismertem. A mester szerint az egyik lengéscsillapító annyira berugózott, hogy az alján felütközött, amitől a szelep nem tudott nyitni. Ergo nem tudott kirugózni semennyire. A másikban viszont alig volt olaj – ott már csak ezért sem volt gond. Az egészet megcsinálta nyolcezerért, mert nem tudott olyan méretű szárat szerezni, ami kéne. Így csak felpolírozta.

Mondjuk az október második felében beszerelt rugóstagokkal már nem sokat jártam, úgyhogy a nagyvonalú féléves garanciából nem sokat fogok élvezni, de ennyiért ne legyen maximalista az ember. Ha jó, akkor jó, ha meg nem, akkor felújíttatom egy másik helyen, két-háromszor ennyiért.

Letakartam szépen a Xelvist, és megnyugodtam, hogy ha majd jön a tavasz, felülök rá, és megyek. Ezt az egészet is csak azért írtam meg, mert az átkozott időjárás miatt olyan érzésem van, hogy már nem kell sokat várnom erre, ami valószínűleg tévedés.

Ui#1: tudom, hogy hivatalosan a rugóstag két szó. Csókoltatom, aki ezt kitalálta, mintha létezne rugótlan tag, vagy egyáltalán olyan alkatrész, hogy tag. Valójában ez a német Federbein szó béna fordítása, szóval ez a poszt egyben egy néma segélykiáltás az MTA vonatkozó szekciójának idióta döntése ellen.

Ui#2: Időközben megtaláltam a Honda sajtóoldalának japán szekciójában a Xelvis eredeti gyári fotóit és sajtóközleményét. Mint kiderült, a szürkém csak később csatlakozott az eredeti színek, a piros, fekete meg a kék mellé. Vicces így google-fordítóval olvasni a japánt, amiből az ember megtudhatja, hogy az első felfüggesztés távcsöves rendszerű. Viszont a kép gyönyörű: