Az embert néha a saját barátai viszik a hülyeségbe. De van úgy, hogy a végén mégis mindenki örül.
Mikor ősszel Imolába tartottunk (Csikós, Zirig, Zách, a Szabó Gyurka meg jómagam), hogy ismét egy hétvégét töltsünk autós és motoros relikviák között a híres versenypályán megrendezett Mostro Scambio-n, sokat tudtunk a Transitban beszélgetni. A sok locsogás közben megállapítottuk - mert már mind ismerjük már jó ideje Zirig Árpit-, hogy ő talán a világ legnagyobb kibice.
Minden héten több mailt is küld a levelezőlistára, amiben valami hihetetlenül ritka, őrületesen különleges, vagy nevetségesen olcsó motor vásárlására buzdít másokat. Mindezt úgy, hogy ő maga egy imolai börzéről is képes két darab motor-mintás csempével hazatérni, mikor mások fél vagy egész motorokat slihtolnak a kocsi rakterébe.
Szerencsére engem kevésbé hoznak lázba a robogók, meg öreg Jawák és negyven éves kétütemű csodák, ezért nyugalommal nyitom meg a leveleit, tudom, rám nem leselkedik veszély. Éberségemet elaltatták a korábban mutogatott, számomra érdektelen vackok, most is kattintottam. Hibáztam. Csak ennyi állt a mailben: valaki gecire vegye meg – a világ egyik legjobb motorja. Meg egy link, ami ennek a motornak a hirdetésére mutatott:
Azonnal beindult a zsizsegés a levelezőlistán. Először B. Capelluti, a Rallye Dream blog szerzője, (kiskorában száját nem az anya, apa, hanem bal kettő, sodor szavak hagyták el először), tett egy tétova megjegyzést: „Rákívántam. De... Esetleg, ha Tibby lealkudja, és valaki jól megnézi.” Pillanatokon belül előjött, hogy hány filmben, milyen jelenetekben használtak ilyen rendőrmotort - Halálos fegyver, Terminátor 2, meg szinte az összes 80-as, 90-es években készült hollywoodi akciófilm). Aztán Winkler csak ennyit mondott: „Ráadásul ennyiért egy lófasz. Kérdés, van-e olyan jó állapotban, mint a Marvin új Kawája, mert ha igen, akkor nyilván vinni kell.”
Pontosan 590 ezer Forint volt. Nem sok, de nem is kevés. Az 1993-as gép fényképen szép, a legendák és internetes fórumok szerint a konstrukció tartós. Csak meg kellene nézni. Nekem még a Tibby segítsége sem kell, már régóta tudok egyedül is alkudni, ha kell. Márpedig elindult a vezérhangya, egész sebesen sikerült még magamnak is hihetően megmagyarázni, miért nem tehetem meg, hogy nem menjek el megnézni: „Igazából kell. Nincs most egy használható nagymotorom, az Intrudert már mióta szét akarom kapni, a Katanát nem használom, mert kopik, esetleg törik. Ez meg nagy, idomos, dobozos, igaz kettővel több a hengere, mint kellene, de mindegy is.”
Aztán Árpád benyögte, hogy ugyanezt a motort a Malackarajos, ex-TC-s Péter Annának is ajánlgatta, akit érdekel is. Püff neki. Azért olyat nem csinálunk, hogy barát elől elhappoljuk a koncot, Annát pedig szeretjük, nem babrálunk ki vele. Azért finoman megjegyeztem, hogy „Ez Annának egy kicsit nagy lenne.” Árpád megnyugtatott, hogy Anna „egy 650-essel jár most is, nem okoz neki gondot ránézésre. Szerintem ezzel se lenne gondja, nem hajtja rosszul a gépet.” Oké, oké, de ez 310 kilós dög. „De, de, túl nagy neki. Kényelmetlen a városban, túl széles, neki nem jó. Nekem jó.” Igaz, Capelluti is jelezte, hogy esetleg megvenné.
A nagy okoskodás közben leellenőriztem, hogy tényleg ez-e az egyetlen magyar KZ1000P. Az, amit az ötödik kerületben használtak, és még élénken emlékszem rá, sokszor láttam a kapitányság előtt állni. Ha ilyesmi infóra van szükség, az ember csak kinyitja a policecars.hu mindent tudó oldalalait, és voilá, meg is van, ő az. Asztabüdös, ez egyre jobban kezd izgatni.
Szerencsére közben Capelluti jelezte, hogy enyém a pálya: „Ja, és viheted. Nekem félbemaradt az A-m, és kis feleségemnek túl rendőrös, és azt mondta, hogy ha nem vagyok érte megveszve, ne ezt vegyük meg".
Még Koncz Jani is beszólt: „Ha lenne motorra jogsim, ez a vita már rég okafogyott volna.” Megnyugtattam, Eger túl messze van, mire Pestre ér, már hűlt helyét találja csak a gépnek.
Másnap felhívtam Annát, tisztességesek-e a szándékai a Kawával, vagy menjek én megnézni. Illetve, ha őt komolyan érdekli, nehogy mindketten bejelentkezzünk, mert ha egyszerre többen is érdeklődnek, az árfelhajtó, pontosabban alkupozíció rontó hatású lehet. Kiderült, Anna szerelője is azon a véleményen van, hogy ez nem igazán neki való motor, meg aztán inkább egy Ducati Monstert szeretne a lyány. Amikor meghallotta tőlem, hogy a Kawasaki 310 kilós, mondta, menjek csak nyugodtan megnézni.
Maga a vásárlásra fordított nettó idő rövidebb volt, mint amit a levelezőlistára válaszolgatással eltöltöttem. Odamentem, megnéztem, beindítottuk (na jó, ez hosszadalmas volt, feltöltött akksi és benzin hiányában kicsit macerás másfél óra volt), kicsit vakartam a fejem, majd kiterítettem a kártyáimat. A szituáció elég egyszerű. Van egy motor, ami tetszik, de igazából nincs rá égető szükségem.
Szépnek tűnik, a motorja egyenletesen jár, nem zörög, nem csattog. De természetesen vannak makulák, kell rá ez-az. Elmondtam, hogy nem szeretnék senkit megbántani, de van egy bizonyos összeg, amiért gyakorlatilag azonnal, kápé ellenében viszem a motort. Ezt az összeget úgy mondom, hogy nem alkudozni szeretnék, hanem alkudni. Tehát ha annyiért adják, viszem, ha nem, nem.
Az eladó és a sógora, akinél a motor állt, feljebb tolták a fejükön a sapkát, vakargatták a kobakjukat, hogy nem lehetne-e inkább egy köztes összegben megegyezni. Végül abban maradtunk, mindenki aludjon egyet a dologra.
Mivel másnap délutánig sokkal határozottabb lettem az árképzésemet illetően, egész gyorsan megegyeztünk. Sajnos, ha valaki nem tudja szezonban eladni a motorját, sokkal kevesebb az esélye, hogy később vevőt találjon, pláne nem annyiért, mint amennyit elképzelt.
Szerencsére Göbi, a Motordoktor következő nap pont ráért, és nem csak el tudott vinni a motorért, de át is nézte. Szúrós tekintettel, szakszerű mozdulatokkal átbogarászta, hümmögött, majd négyszemközt annyit mondott: „ez kurva jó.”
Az M0-n hazafelé folyamatosan vihogtam. Alattam ez az irtózatosan nagy batár, a fejidom tőlem egy méterre hasítja a mínusz két fokos levegőt. A testemet semmilyen szél nem éri, az arcomra húzott kámzsából kiáramló leheletem tökéletesen látszik előttem, a szél csak a számtól 10-15 centire kapja el. Terpeszkedek a nagy nyergen, a karjaim kényelmes pozícióban, szinte lógnak.
Basszus érzem, már nem is vagyok hús-vér ember. Lassan mimetikus-polialloiddá válok. És ezt valahol Baowah-nak köszönhetem. Piszok kibic, csak érdemes volt rád hallgatni!