Augusztus utolsó heteiben összepakoltunk. Bedobozoltuk ezernyi vackunkat és átjöttünk a Flórián téri irodába. Már az első nap megakadt a szemem a szomszéd utcában lámpavashoz láncolt MZ ES 125-ön. Akkor a nyári nap szívta, hetekkel később már az őszi eső verte. Hónapok óta a fagy csipkedi, rosszabb napokon teljesen beborítja a hó.
Igyekszem úgy elmenni mellette, hogy a latyakot se csapjam rá föl. Azt hiszem csak én vigyázok, az út felőli oldala folyamatosan sáros, a szürke foltok alatt sikeres ütközetre készül a rozsda. Hónapok óta áll mozdulatlanul a tömbházak tövében, pedig van tulajdonosa, hisz fenn a rendszám. Látszólag működőképes, mégsem nyúl hozzá senki.
Bár tennék – és még azt sem okvetlen kívánom, hogy helyreállítsák. Felőlem motorozzanak vele rozsdásan, építsenek belőle versenymotort vagy használják faluk közötti földutakon. Még akkor sem lennék mérges, ha valami suhanc choppert vágna belőle: még ezek a rémségek is jobbak, mint a kiláncolt szétrohadás.
Hahó, valaki! Figyeljen kicsit a szerencsétlen MZ-re vagy adja oda valakinek, sokan örülnének neki. Ha nem akar messzire menni, tolja be hozzánk a szerkesztőségbe, jó lesz dísznek az asztal végébe. Még jobb – ha neki nem kell, adja oda valamelyik olvasónknak, mi segítünk benne.
