Mi másról álmodhatott volna a kis Szoicsiró, mint kerékpárokról, fogaskerekekről és láncról? Ott nőtt föl a családi műhelyben, évekig csak apját látta hajlongani a vázak és küllők fölött. Maga is inasnak állt, versenyezni kezdett, minden energiáját ebbe fektette: a sebesség volt az ő istene, áldozott minden nap.
Honda újításait és technikai reformjait órákon át gépelhetném, és a vicces történetektől is lerobbanna a blogmotor. Michele d'Auria néhány perces rajzfilmje sokkal többet mond el nálam; tessék csak feltekerni a hangerőt, majd hátradőlni – ez Szoicsiró álma.
Az animáció nem csak légből kapott eset: a száguldásba már gyerekkorában beleszeretett fiú volt az, aki szívós munkával oda emelte a japán motoripart, ahol jelenleg is tündököl. Megdolgozott mindenért, a rossz körülmények sem tántorították el: a háborúba belerokkant Japánban képes volt arra, hogy 1947 novemberében bemutassa első segédmotorját, a biciklire épült, fél lóerős A-type-ot, majd két évvel később a saját fejlesztésű kétütemű, kilencvennyolc köbcentis, három lóerős D-type-ot, ismertebb nevén a Dreamet.
Ekkor ért véget az álom és kezdődött el a valóság.
