Valahol Stájerországban gyorsan el kellett hagynunk az autópályát, mert szakadni kezdett az eső - öltözni, öltözni!

Most már értem én ezt a csávót, Atlaszt. Aki így tartja a vállán Földet, tudják, egy mondabeli mandró, állítólag nagyon erős, még a Toldi Miklósnál is kokszosabb. Rájöttem, nem kell szuper izomzat ahhoz, hogy az ember hegyeket tartson a puszta karjával. Elég, ha a helyzet olyan. 

Amikor harmincöt fokos melegben, talpig motorosruhában, zúduló patakverejtékkel a homlokomon, saját házunk előtt alkottam bal lábamból, egy kábé 280 kilogrammos motorkerékpárból, valamint kiegészítésképpen a talajból elegáns, egyenlő oldalú háromszöget, az nem volt szándékos, higgyék el. Olyan volt, mint a pisai ferdetornyot tartani, maradjunk annyiban.

Mivel múlt hétvégén a BMW meghívására részt vettünk a brünni Superbike VB fordulón, már az induláskor sejtettük, hogy hazafelé jövet lesz valami meglepetés a táskánkban a nyájas totalbike olvasók számára.

Az Alpha Racing csapat a BMW partnereként indítja versenyzőjét a sorozatban, így mindkét cég logója szerepel az idei szezon hivatalos nyári ingjén és baseball sapkáján. A csapattagok kivétel nélkül ezt viselték Brünnben, így az a hiéna, aki helyesen válaszol az alábbi kérdésre hamarosan átveheti az ajándékokat. Ráadás ajándékunk egy márkahű badge tartó, melyet Zirig kolléga ajánlott fel.

A képen Kozma Endre a magyar motorkerékpár sport nagyja látható. A harmincas években elért hazai és nemzetközi sikere mellett azért emlékezik rá a sporttörténet, mert ő szerezte a magyar motorkerékpár sport első európabajnoki pontjait.

Kérdésünk: Melyik versenyen történt ez? A teljes értékű válasznak tartalmaznia kell a verseny helyszínét, az évszámot és az elért helyezést, illetve a motorkerékpár pontos típusát. Az első helyes megfejtő nyer, mindenki csak egyszer próbálkozhat és csak az egy kommentben szereplő teljes megfejtést fogadjuk el.

Átmegyek Horváthékhoz, mondtam gyerekkoromban, de felnőttként, a leugrom Horvátba ugyanilyen triviálissá vált – a magyar motorosok egyik legkedvesebb célpontja a dalmát tengerpart. Aki teheti, legalább egyszer egy évben ledurran: mióta kész az autópálya, pár óra alatt a vízhez érhet, aki akar.

Sokaknak pont a pancsolás a cél és nem az odaút – nem csoda, hogy a régi hegyi úton alig látni magyar rendszámot. Pedig aki nem siet és az országból is látna valamit, adjon néhány órát magának, és amint lehet, hagyja el az amúgy is fizetős autópályát.

Legcélszerűbb Karlovacnál (Károlyváros) elkanyarodni a hegyek felé, de aki tényleg ráér, már ide is elbóklászhat országúton. A régi 1-es út leginkább a Plitvicei Nemzeti Parkról ismert: a Mala Kapela és a Plješivica hegyeiből lecsurgó vízerek, patakok és folyócskák döbbenetes szépségű, lépcsőzetes tórendszert hoztak létre.

Szó se róla, gyönyörű cél, de könnyen elhalványítja a szemet, és olyan látványosságok mellett hajtunk el, amelyeket egyszer látni kell, muszáj. Slunj (Szluin) városa ilyen – mióta megépült a folyó felett átívelő viadukt, mindenki egyenesen áthajt a Slunjčica és a Korana által létrehozott vízesésrendszer felett.

A híd előtt és után is van egy-egy levezető, ahol bemehetünk az apró óvárosba. A két-háromszáz éves vízimalmocskák máig lakottak, az elképzelhetetlen színű víz körbeöleli a házakat. Éttermek és kávézók várjak a motorost, igaz, a folyamatos zúgástól hangosabban kell beszélni – van olyan terasz, ami közvetlenül a zuhatag fölé épült.

Az óvárosi rész egyik oldalát betonpilonok zárják, de nekem a helyi rendőrök mutatták, hogy nyugodtan hajtsak be, csak az autósokat fékeznék meg. A kis hídról is gyönyörű a kilátás – az egyik legjobb pihenőhely Slunj – aki tovább is időzne, a régi Frangepán várromot is megmászhatja.

A Plitvicei-tavakhoz nem árt, ha levetjük a motorosruhát és sétálni indulunk; sajnos az útról nem látni. A nemzeti park többféle túralehetőséget kínál, de jobban járunk, ha hét közben megyünk – péntek-szombat-vasárnap az 1-es úton mozdulni sem lehet a lakókocsis kirándulóktól, akik szigorúan negyvennel másszák meg a hegyet.

Idén a Harley legalacsonyabbjával, a Super Low 883-mal mentem. A V2-es nyomatéka és kellemes karaktere ideális a barangoláshoz, igaz, túrázóknak gyári állapotban nem alkalmas, hisz se hátsó ülés, se csomagtartó nincs rajta. Hogy ne karcoljam össze a tesztgépet, szalagragasztóval beburkoltam a sárhányót, erre rögzítettem pókkal a vidám, narancssárga hullazsákot. 

A kanyarokban persze hamar leér a lábtartó, de ez megszokható, sőt, mókás dolog végigkaristolni az ívet. Amire vigyázni kell, hogy a kipufogó díszburkolatának rögzítője ne érjen le, mert ez kiemelheti a hátsó kereket – egyszer nekem is megcsinálta, de sikerült korrigálni. Onnantól jobbra óvatosabban döntöttem.

Az útszakasz tapasztalatlanabbak is jó célpont, hiszen nincsenek durva hajtűkanyarok, kellemes íveken, jó tempóban haladhatunk, de óvatosan – szezonban a rendőrök is szívesen előhúzzák a traffipaxot. Navi sem nagyon kell: elég követni az utat és nézni a Split táblát – az aszfalt levisz a tengerig. Érdemes azonban meg-megállni, nézelődni, vagy akár sétálni egy kicsit. A hegyekből puszta sziklákká váló régió káprázatos, az idősebbeknek még ismerős is Gojko Mitič Winnetou filmjeiből.

Érdekes a sok meglőtt ház – úgy tűnik, a horvátok szívesen mutatják a háború nyomait, hisz a rendezett udvarokat látva feltehetőleg szándékos, hogy nem vakolják be a lyukakat. Ha Gračačnál letérünk az 1-es útról, izgalmas szakasz következik: itt a hegyoldalban még kiégett tankot is elcsíphetünk, ha nem feledkezünk teljesen bele a kanyargásba.

A Zrmanja folyót Obrovacnál keresztezzük. A hegybe igaz kanyont vágott a víz, ennek a völgyébe épült a városka. Ezen a szakaszon az aszfalt felső felületét megmarták, de nem kell megijedni: nem foltokban, hanem teljes egészében megdolgozták, így nem kell az alattomos megcsúszástól tartani.

A 27-esen tovább motorozva elérjük az izgalmas Korinsko-öblöt, amely annak ellenére, hogy tónak néz ki, tenger. A szomszédos Novigrad-öbölhöz csatornával kapcsolódik, majd onnan egyenest az Adriai tengerbe – érdemes megkerülni őket, kiváló, látványos útvonal. Akár Gornji Karin, akár Poseradarje felől bukkanunk ki, már csak egy ugrás a szeretett adriai part: Zadar, Biograd, Sibenik mindössze néhány kilométerre található.

Persze családdal, autóval az ember nem ezt az útvonalat választja, de ha már a birtokunkban van egy kóborlásra alapértelmezetten is alkalmas motorkerékpár, érdemes kipróbálni ezeket az útvonalakat – Horvátország, a híresztelések ellenére nem csak a tengerről szól. 

Kunio elutazott. Pénteken délelőtt repülőgépre szállt, és a motort hátrahagyva hazament spórolni. Kell neki a pénz, hiszen jönne vissza. Vissza Magyarországra és vissza Afrikába. Az, hogy most nem sikerült neki, nem tántorítja el: munkába áll volt cégénél, és indul a gyűjtögetés.

Legutóbbi találkozásunkkor a Pilisben motoroztunk. Akkor találtuk ki, hogy a sok beszéd helyett meséljenek inkább a képek – gyűjtse össze kedvenc fotóit az útról és írjon hozzájuk egy-egy mondatot.

Ivan, a kamionsofőr. Nélküle esélyem sem lett volna Kavalovszk városába jutni. Mindent tudott: az útviszonyokat, a benzinkutakat, a szálláshelyeket és a veszélyzónákat is

Az első sorozat még az orosz utakon készült. Mellbe vágta a vadság, a körülmények, amelyeket a civilizált Japánban el sem tudott képzelni. Az utak és benzinkutak hiányát viszont enyhítette az emberek által sugárzott szeretet: „Az utazók mindenhol utazók, bármilyen nyelvet beszéljenek is.”

Nem a munkád vagy, nem a pénztárcád és nem is a bankszámlád. Kivéve, ha Ruby sisakot készülsz vásárolni, mert ebben az esetben utóbbi kettőre igen nagy szükséged lesz. A termék szinte fogalommá nőtte ki magát a motorosok és a divatbuzik között egyaránt. Persze akadnak jó néhányan, akik még nem hallottak róla, illetve lesznek olyanok, akikben soha nem fog megmozgatni semmit, sőt, egyesek majd ócsárolnak, de akkor is vannak, akik hajlandóak fizetni legkevesebb 520 Eurót egy nyitott bukóért. Én megértem.

Ember nem ment el úgy mellettem, hogy meg ne tapogatta volna. Nézték, simizték. A fotós ötperces gyönyörködését megszakítva, feltette a mennyibe kerül kérdést. Mondom az árat, mire ő: de hát csak jet sisak, ez aránytalanul drága.

Persze, mint minden híres termék esetében, létezik egy legenda, amely a hivatalos weblapon elolvasható. „Jerome Coste, a vagabund francia formatervező hat koponyasérülést követően úgy döntött, hogy megmenti a motorosok életét, és bukósisakot készít.” A megvilágosodás 2001-ben köszöntött rá, amikor egy japán motoros magazint lapozgatva teljesen beleszeretett a tokiói underground motoros arcokba és retro öltözékükbe. Ezt megelőzte néhány év tapasztalat, amelyet a JT Racingnél (motokrossz ruházat gyártó cég) szerzett Kaliforniában, még a kilencvenes évek elején. 2004-ben Jerome levédette a Ruby nevet, majd elkezdett dolgozni a Pavillon fantázianevű bukón. 2006 októberében találkozott Jean-Etienne Prach-al, aki azóta a menedzsment viszi.

Időközben megérkezett még Steve McQueen szelleme és Jerome vintage motorok iránti mérhetetlen rajongása, amely csak tovább növelte a márka imázsát. 2008-ban Coste teljesen a divat felé fordult, miután Eley Kishimoto, a kortárs képzőművész saját motívumaival látta el, mind a Pavillon, mind az időközben piacra dobott a rostéllyal ellátott Belvedere típuscsaládot. 

Ezt 2009-ben megfejelte az örök fiatal Chanel vezér, Karl Lagerfeld, aki Tweed sisakot készített a Ruby számára, iPod zsebbel megfércelve. Alapára 1200, a plafon valahol 5000 euró környékén van.

Vajon szüksége van erre az utca motorosának, amennyiben nem a GQ címlapjára vágyik? Pont ezt szerettem volna megtudni, amikor megkerestem Dánielt, az importőrt, akinek üzlete Pest bohém negyedével szemben, a Hercegprímás utca elején található. Pár pillanattal később már ott loholtam az Andrássy úton, kezemben a fekete Pavillon St. Germain-t vörös dobozával.

Az általam viselt M-es méret aránylag könnyű a maga 950 grammjával; mindez a szénszálas héjnak köszönhető. Így a kérdésre, hogy mennyire biztonságos a Ruby, azt a választ adhatjuk, hogy high-tech a köbön, csak ne essünk arcra. A héj kialakítása és a középen elhelyezkedő enyhe taréj exkluzivitást sugall. A körbeívelő króm szegély, a finoman kidolgozott báránybőr belső a keresztirányú varrásokkal, a francia divatbuzéria csúcsát mutatják. A bordó bőr, a rubin alakú embléma, valamint a jobb-bal oldalon található két aprócska rubinvörös gomb akár totális erekciót is okozhat.

De milyen benne motorozni? Bátran kijelenthetem, hogy jó, sőt remek. Kényelmesnek botrányosan kényelmes, a dupla D-gyűrűs zár a legbiztonságosabb megoldások egyike. A bőr bélés fejrészen átvedlik alcantarává, ott a légáteresztő képessége lényegesen jobb, mint a bőrnek.

30 fokban felvettem, talpig bőrben bohóckodtam vagy másfél órát, fotóztunk, forgattuk a motort jobbra és balra. A végén a pólómból kicsavartam a vizet, a sisak bélése pedig alig volt nedves. A hajam egy kicsit jobban, de az ilyenkor megszokottól elmaradt.

Tulajdonképpen a baj az, hogy nem tudok negatívumot felhozni a Ruby ellen, pozitívumot meg felesleges, mert így is attól tartok, hogy elfolyik a poszt végén a pont. Pedig azt még nem is mondtam, mennyire cuki a két pici mikrofonnak tűnő levegőztető és a felette látható retro patent a tarkónk felett, amely apró kártyát is rejt: erre nevet és vércsoportot lehet írni. A sisak belsejében, egy szárnnyal és fáklyával ábrázolt cickós csaj látható, aki szerencsés utat kíván nekünk.

Drága, de ez van. Ennyiért nagyon komoly full-face sisakot lehet vásárolni, de mint mondtam, a Ruby más szegmenst céloz meg. Van akinek a stílus fontosabb a sebességénél, az egyediség meg a gazdaságosságnál – felesleges tárgy, de birtokolni csodálatos. Ünnep a fejnek, komolyan.