Nagyon szép, kár, hogy nagyon drága

Minap már beszámoltunk Roberto Rossi egyik legújabb motorjáról, amely úgy tűnik, nem nagyon képez metszetet a magyar közízléssel – olvasóink inkább kritizálták, mintsem lelkesedtek volna érte.

Most itt egy korábbi építés, amely aktualitást nyert, hisz a decemberben kedves kis videót adtak ki, amelyben főszerepet játszik. Harley-Davidson XL1200 Sportster Stellalpina – szó szerinti fordításban ez az Alpok csillagát jelentené, de az olasz szó a havasi gyopárt takarja. A filmecskét az ismert reklámfilmes, Giorgio Oppici forgatta a gyönyörűséges Lessini-hegységben, Veronától északra.

A nyeregbe Alessandro Viganò, a Wrangler Jeans kreatív igazgatója ült – a saját kampányukban is ezt a hangulatos anyagot használják majd. A motorépítő és a felsőruházattal foglalkozó cég együttműködéses nem újkeletű, hisz korábban már az 1942-es Harley Davidson WR és az HD Shovel alapú XT Interceptor is részt vett a kampányban.

A léghűtéses V2-es szemre nem sokat változott, Rossi pont annyit finomított rajta, hogy az összkép slankabb és elegánsabb legyen. Belevágott a segédvázba, Softail sárhányót tett fel, amire Lucas lámpát csavarozott.

A kipufogó szinte hagyományos, két dobon pöfög a világba, bár a film alapján úgy tűnik, picit hangosabb a gyárinál. Meglepő, hogy átalakított Fat Boy első villát használt – nem gyakori látvány egy Sportsteren. A kormány sem gyári, de nem a cső az izgalmas, hanem a míves egyedi kezelőszervek.

A dizájn előnye, hogy nem hivalkodó: egyszerű, régies gépnek tűnik az amerikai 1200-as. Roberto Rossi egyébként öt darabos szériácskát készít a Stellalpinából – áruk egyenként 22 ezer euró, vagyis 6,5 millió forint. Ez viszont sajnos elég durva.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr504990860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dextercapo 2013.01.03. 09:54:00

tetszik . azt hiszem a headbanger es a mac utan ez is felkerul nalam a toplistara .

Bad7Boy 2013.01.03. 10:05:05

Igazi parasztvakítás a cikk, 22 ezer euró, vagyis 6,5 millió forint a spory ára...
A motor szép és finom egyébként :)
A nevet kell megfizetni,ettől lesz exkluzív a jármű.
Otthon simán lehet hasonlót építeni,igaz arról nem lehet elmondani,hogy X.Y. na és persze Z. bábáskodott a születésnél és végül megvásárolta W.H.K.B.

Wendriner Tódor Emánuel 2013.01.03. 10:27:57

Na, ez az, Arpad, ez valoban sokkal jobb, mint az elozo!

FrundsbergW201 2013.01.03. 11:35:07

Jól néz ki de az üléspozíció nem tűnik túl kényelmesnek.Főleg köves hegyi utakon...

Pista bá 2013.01.03. 12:16:43

ezzel a tankkal akár a sarokig is elmegy

tuttitiz84 2013.01.03. 12:54:31

Hát ja! Aki ezeket fikázza annak valószínűleg nem a motor műszaki ornamentikája számít hanem az hogy úgy nézzen ki mint egy CBR vagy egy Ninja esetleg egy GSXR. Ezek között annyi a különbség mint az Auchanos és a Tescos szatyrok között. Ez a motor szép kivéve a kommersz V2-t. Az ára viszont tényleg faszkivan!

tehtube 2013.01.03. 14:59:21

Sárhányó nélkül, ekkora tankkal, utas nélkül... csak nem május 1-i felvonulásra tervezték, feltéve ha süt a nap és meleg van. Jól néz ki, de az önmagában kevés, főleg ha fenn is ül rajta az ember, mert akkor úgysem látja.

Plumper 2013.01.03. 15:12:14

naés? majd 10 éves korában jöhet...:-P

Neonknight 2013.01.03. 17:19:53

@tehtube: A videón azért ott van a sárvédő.

Tsyga 2013.01.03. 17:22:01

Na, ez nem csak összehányva van, hanem egy összeillő koncepció. Csak élőben nagyon piciny lehet.

muz 2013.01.03. 19:08:20

Tényleg nem kötekedésből de az a hátsó lámpa 20 métert sem élne túl.
A motor nagyon tetszik de sosem értettem,hogy a művészeknek mi a bajuk a sárvédőkkel.
Vagy csak zsigerből utálják a használható motorokat?

_lászló 2013.01.03. 20:48:03

@muz: Az enyémen is vissza van vágva. Nekem így jobban tetszik. Pont annyira használható mint előtte, annyi a különbség hogy vizes lesz a hátam nedves úton, sőt néha még hátulról elém is dobja a vizet, így duplán kapom.
Ízlés dolga, én ezért ezt vállalom. Persze kellemetlen. Nem kötekedni akarok, tudom miről beszélsz, néha azért elmorzsolok egy káromkodást én is. De csak ha esik.

tamank 2013.01.03. 21:19:52

Az ember nyála csorog. Sosem lesz tavasz sem ...

muz 2013.01.03. 21:21:49

@_lászló:

Nézd ez ízlés kérdése,pl. az oldalra kitett rendszámokat sem csípem.
Ez a sárvédős dolog meg olyan,hogy a faszom sem szeret bosszankodni motorozás közben.Az eső önmagában nem zavar,esik ez a dolga,leszarom!Tenni úgy sem tudok ellene.
De legalább a saját képembe ne verjem magamnak:-))))
De akinek ez tetszik az se zavar, az ő dolga,semmi közöm hozzá.De nekem esztétikailag is kell,hogy legyen rajta.
Bocs a vulgáris hangnemért nem neked szól csak így érzek:-)

Rock & Roll

_lászló 2013.01.03. 22:18:26

Tudom hogy nem ellenem irányul :) Nem is veszem személyeskedésnek.
Apropó oldalra kitett rendszám. Az is van. Akkor én vagyok az ellentéted.
Engem az zavar ha valaki egykeréken próbál motorozni. Kivéve ha az egy repülőtér nem használt kifutópályáján van vagy olyan helyen történik ahol én nem vagyok ott. Meg senki akit szeretek.
Mások vagyunk. Én vallom hogy motorosok mind. Úgyhogy igazából mindegy ki mit szeret. Biztos lehetsz benne hogy inteni fogok ha szembe jössz. De ha megelőzöl, akkor is :)

tomtyi 2013.01.04. 05:58:22

"Minap már beszámoltunk Roberto Rossi egyik legújabb motorjáról, amely úgy tűnik, nem nagyon képez metszetet a magyar közízléssel – olvasóink inkább kritizálták, mintsem lelkesedtek volna érte."
Vagy csak újra beigazolódott az örökbecsű igazság:
szarból nem lehet várat építeni.
Még az olaszok sem tudnak.

@tehtube
Olaszok tervezték, így de: május 1., napsütés. ;)

@_lászló
Ezek szerint téged meglepne, ha azt mondanám, hogy pont azokra a funkciókra találták ki, amelyeket te ezzel a redesign-nal felülírtál. ;)

Bad7Boy 2013.01.04. 12:17:21

@tomtyi:
Mitől szar a Harley Davidson???Pláne a Sportster?
Sok a 4 literes fogyasztás?
Túl olcsó és egyszerű a szervizelés?
Baj,hogy nagyon jó vele motorozni akár a hegyek között is?

muz 2013.01.04. 15:54:44

@_lászló:

Ha te jössz szembe velem biztos lehetsz benne,hogy nem csak intek de a barátaimmal egyetemben a legnagyobb csodálattal fogunk közeledni hozzád és minden jó dologgal megkínálunk majd ami nálunk lesz!!
Mert a reklám film által sugallt életérzés ellenére azon a hegyen biztosan te leszel az egyetlen levágott sárvédővel és oldalra kitett rendszámmal közlekedő motoros:-)))))!!

mpali35 2013.01.05. 06:47:11

A videobol kiderul a lenyeg.Ha a reggel megivott meregeros kavera kenyer nelkul akarsz megenni egy rud szalamit, akkor razasd magad egy Sporival, mely rugozasa csakis koves-sziklas utakra lett kifejlesztve. Erthetoleg, ha racsattantasz 22 lepedot, nem jut garazsra, a tank tartalma meg eleg, mivel benzinre sem. Ha nem Rossipapa epitette volna a vasat, fel sem figyelne ra senki sem, kutyanak sem kellene, meg fele aron se. Igy meg par kogazdag gyujto megveszi.

Inta omri 2013.01.09. 00:46:11

Tetszik a motor, csak nemtom ez mitől építés. Egy kis bandázs, egy kis fényezés és egyből a bolti ár kétszeresét "éri" :-)
A videó meg hát igaz "életérzés" Hüvösben kesztyű nélkül farmerba....

Friss topikok

Hirdetés