Úgysem hiszed el, hogy ezt az esést túl lehet élni

motorcycle-parachute-jump-goes-all-wrong-the-rider-survives-video_1.jpg

Érdemes megtekinteni a lenti, 1926-ban rögzített kisfilmet, amiben nem csak az első motoros ejtőernyős kísérletet tekinthetjük meg (spoiler: nem adta ki), de egyben a világ első stunt videóját is. A felvételen Fred Osborne próbált rá az azóta sem mindennapi mutatványra. A jelek szerint a fodrásznál is több időt töltött (figyeljék meg a szuper frizurát, amivel ma is epekedő női tekintetek keresztüzében tudna csak eljutni a pulttól az asztalig) mint amennyit a biztonsági intézkedésekre fordított.

tovább »

Legalább a cipőd kösd be, ha már hülye vagy

A videón látható, erősen streetfighterre átépített motorokkal vonuló bandánál szemmel láthatóan nem alakult ki az összhang. Ami viszont még ennél is rosszabb, hülyék, mint segg.



Annyi érdekes és kifogásolható részlet van a benne, hogy csak a felszínt megkapirgálva is rengeteg klasszikus hibát figyelhetünk meg: rendes motoros ruházat senkin nincs, krossz kesztyűnél és bukósisaknál többel senki nem fárasztja magát, aztán az is elrettentő, ahogyan az autópályára felhajtva lelassítanak, hogy megvitassanak valamit. Ezután jön a vadbarom, aki első ránézésre valamilyen oknál fogva megpróbálja nyélgázon elfűzni a disputálók között, a sokadik lassított megtekintésnél viszont kiderül, hogy igazából ő is hátra fele nézelődött félig elengedett kormánnyal.

tovább »

Zephyr 750

kawasaki_zephyr_750_1.jpg

Józsival a Parkoló Parádén találkoztam. Be is írtam a számát a telefonba mint Zephyr Józsi, hogy később felvegyük a kapcsolatot, mert szép motorokra vadásztam. Az volt a terv, hogy ha érdekes motorokat találok ('80-as, '90-es évek, tudjátok) és megvan a tulaj is, megdumálunk tesztet meg ilyesmit.

tovább »

Dagadt bolond vagy? Tök mindegy, imádni fognak!

Ki a tököm speciál: Streetbike Tommy

streetbiketommy1
Figyeljék meg jól: így néz ki egy ember, akinek bejött az élet

 

Tommy Passemante a Nitro Circus tagja, ám ő úgy került be a világhírű show-ba, hogy egyetlen extrém sportban sem tartozik az élvonalba. Sőt, testalkata miatt a világ sportjainak nagy részére kapásból alkalmatlan. Viszont akkorát esett pofára, hogy a sokat látott motokrosszosok is földig lengették a sisakjukat.

 

Tommy, a Streetbike előnevet nem félelmetes közúti gyakorlatairól kapta, hanem egy Darwin díjra felterjesztéssel egyenértékű hülyeségről: fogadásból bevállalta, hogy egy szivacsgödör felett beadja egy GSX-R1000-rel az előre szaltót. Nehéz megítélni, hogy tökösségre, vagy éppen komplett hülyeségre vall, hogy egyáltalán megpróbálta beadni a trükköt a kétezer dolláros tétért, de én az utóbbira voksolnék, hiszen az ember például azért lett a Föld leginkább meghatározó faja, mert pont az ilyen ötletekre megtanult nemet mondani.

streetbiketommy4
Csúcsformában: a mester éppen rákészül egy mutatványra

 

Az első próbálkozásnál látszik, hogy az elmélet megvolt, de nagyobb tempó kéne. A második nekifutás viszont enyhén horror lett: valahogyan elkottázták a rámpa és a szivacsgödör közti távot, és Tommy bőven túlrepülte a biztonságos landolásra esélyt adó vermet. Az előzetes feltevéseknek megfelelően a szaltó sem sikerült, és orbitális pofára esés lett a vége. A betonra, ha nem lett volna világos.

 

 

 

Végül megkapta a kétezer dollárt, de ennél sokkal többet adott az életéhez, hogy a videó hatalmas karriert futott be az interneten – ám míg hasonló sztárok, mint például a Star Wars kölyök vagy az Afro Ninja ebből azért nem éltek meg, Tommy-t elismerésre méltó teljesítményéért/hülyeségéért leigazolta a Nitro Circus, és mint hivatásos bohócot azóta is folyamatosan foglalkoztatják.

 

Pastranáék szokatlan döntését az idő igazolta, Streetbike Tommy azóta a közönség egyik kedvence lett, a teljes stáb is rajong érte, ő pedig azt csinálja amiben a legjobb: teljes erőbedobással adja a hülyét. Hát lehetséges, hogy valakinek ennél jobban bejött az élet?

 

steetbike tommy2
Az É-L-E-T C-S-Á-S-Z-Á-R-A
A Nitro Circus Moto Mayhem 2015. június 14-én érkezik Magyarországra a Groupama Arénába, ahol Streetbike Tommy és társai bemutatják egyedülálló mutatványaikat.

Sons Of Budapest

soa3.jpg

Jön a Sons Of Anarchy ötödik évad az AMC csatornára, ezért körbemotoroztuk a várost. 

A világsikerű sorozat épp annyira motoros, hogy hozza a hangulatot, még akkor is, ha a motoroknál kicsit több a hulla. Az ötödik évad promóciójára szervezett forgatásra kaptam meghívást és meg kell mondjam, szívesen veszek részt ilyesmiben, mert csípem a sorozatot, ráadásul elszórakozunk a motoros kollégákkal, miközben össze-vissza motorozgatunk a városban.

soa_1.jpg

Megkaptam a vezető Go Pro kamerát  a hátamra, amit tulajdonképpen szakmai továbbképzésnek is felfogható, mivel még soha nem forgattam a hátammal. (Go Proval sem, mert utálom.) Stábot viszont nem vittem, így nincsenek motorozós felvételeim, úgyhogy be kell érni ezzel:


VIDEÓ!





A forgatást a H-D Budapest szervezte és ha már ott voltunk, mentem egy kört a Forty Eight-tel, ami egy 1200-es Sportster, így élből nagy rajongója vagyok.

forty_eight.jpg

Azt hittem tökön fogom szúrni magam a lefordított tükörtől, de meg bírtam szokni, a rezgéseit meg nem kommentálom: ez kell azoknak, akik nem világmegváltó túrákra mennek, hanem csak motorozni akarnak, de azt egyszerre intenzíven és ép eszűen.

street_bob.jpg

Majd Street Bob-bal kanyarodtam egyet, ami majdnem hiteles jármű volt ez esetben, hiszen a SOA preferált motorjai a Dyna típusok, a 103 köbinch pedig önmagáért beszél, főleg, hogy nem jár olyan simán, mint a Softtailek. A lábtartó viszont nem elöl volt, így lényegében görcsöt kaptam - többet kéne balettozni.

sr_500.jpg

A nap kétségtelen sztárja viszont egy Bratstyle-ra pimpelt Yamaha SR500, ami ugyan néha eldobta az alapjáratot, ezért esélyes volt, hogy világrekordot döntünk SR500 tolásban, de végül mindig beindult.

soa4.jpg

A program egyébként újságírók motoroztatása volt részben, ezt két-három motoros vállalta be közülünk, mivel nekik volt hátsó ülésük. A sajtó képviselői nagyon zsír ajándékokat kaptak, mi pedig megtarthattuk a colort. 

A Sons Of Anarchyt mindenkinek ajánlom, akinek van tévéje: nem sétagalopp, de érdemes nézni, és a hét évad legvégén van egy jó tanulság is. Eddig akinek mondtam, mindenki rákattant.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása