Amikor néhány hete a Johammer J1-eséről olvastam, a megosztó formát látva felmerült bennem a kérdés, hogy vajon melyek lehetnek minden idők legrandább motorkerékpárjai. Nem könnyű kérdés, hiszen ízlésről nincs túl sok értelme vitatkozni, ráadásul a témában már számos toplista készült. Az ezeken szereplő gépek döntő többségét nemhogy nem találom csúnyának, de kifejezetten tetszenek is. A Robogó blog gazdája, Kőbájker korábban már összegyűjtötte minden idők talán legcsúnyább robogóit, én pedig most a nagymotorok közül válogattam.
Egy ilyen listán mindenképpen helyet kell szorítanom a Bimota DB3-asnak, ismertebb nevén a Mantrának. A kis olasz cég a kilencvenes évek második felében, 1995-től 1998-ig gyártotta ezt a roadstert. 904 köbcentis kéthengerese 86 lovas teljesítményt és 90 newtonméteres csúcsnyomatékot tud leadni. Kevesebb mint ötszáz darabot gyártottak belőle, de ez talán nem is baj: csúnyasága talán a fejidomban és a tankot borító műanyag burkolatban rejlik, de az első sárvédő rögzítése is igen érdekes.
A BMW-ről általában nem a csúnya motorok jutnak az ember eszébe. Gondoljunk csak a kilencvenedik születésnapra készített R nineT-ra - ugye? Ha viszont visszatekintünk a nyolcvanas évek végére, akkor mégis találunk valamit: a K1-est 1988-tól 1993-ig gyártották. Nem spóroltak a műanyaggal, hatalmas burkolatokkal látták el a sport-túragépet. Ennek két eredménye lett: az egyik a kor motorkerékpárjaihoz képest kimondottan jó, 0,34-es légellenállási tényező. A másik pedig a sokak szemében ormótlan forma.
Ma már a Ducati Multistrada sem számít csúnya motornak, ez azonban nem volt mindig így. A kétezres évek első felében alkalmazott fejidom és az érdekes formájú fényszóró igen érdekes karaktert kölcsönzött az olasz túragépnek - igaz, szélvédelme viszonylag hatékony volt. Hab a tortán, hogy a plexi a fejidomtól külön, a kormánnyal együtt mozog.
A Topper a Harley-Davidson egyetlen robogójaként kakukktojásnak számít ebben a posztban. A hatvanas években gyártották, ma már kevésbé ismert. 165 köbcentis kétütemű egyhengeres hajtotta, elöl-hátul dobfékkel szerelték. A Harley aztán gyorsan felhagyott a robogógyártással, és azóta nem is igazán kísérleteztek hasonlóval. Ma már csak elvétve bukkan fel egy-egy Topper a hirdetőoldalakon, ezekért a példányokért akár egy-kétmillió forintnyi dollárt is elkérnek.
Hangyászszerű ábrázatával került a listára a KTM 690SM supermotója. Ehhez hátul kacsafarok és az égnek meredő dupla kipufogó társul, hogy igazán megosztó legyen. Külseje vagy tetszik valakinek, vagy nem, műszakilag azonban nagyon is rendben van. Ahogy az osztrákoktól megszokhattuk, ez is egy kezes, agilis gép, elődjéhez képest kissé visszafogottabb teljesítménnyel.
A klasszikus Suzuki Katanáról, vagyis a GSX 1100 S-ről is elmondható, hogy formáját lehet imádni, és lehet borzongani is tőle. A terveket egyébként a bajor Target Design készítette, a korábbi BMW-dizájner, Hans Muth vezetésével. Több variáció is készült belőle, ED-1, valamint ED-2 néven, utóbbit az 1980-as kölni Intermot szalonon mutatták be. A sorozatgyártású változat 1981-re született meg.
A Triumph ugyancsak képes gyönyörű és kevésbé szép motorok gyártására is. A Tiger 955i ufószerű fejidommal riogat, az összképen pedig nem túl sokat javít a zöld fényezés sem. 955 köbcentis, négyütemű háromhengerese kellően erős, 104 lovas, legnagyobb nyomatéka 92 newtonméter. Huszonnégy literes üzemanyagtankjával akár nagyobb túrákra is alkalmas az enduró, hatótávja 320 kilométer körüli.
A lista végére maradt egy kevésbé ismert klasszikus. A Vincent Motorcycle 1954 és 1955 közt, mindössze egyetlen esztendeig gyártotta a Black Knightot. A brit gyártó egyébként több, kimondottan szép motort is készített az ötvenes évek elején, de a Black Knight sokak szemében nem illeszkedett ezek sorába. Talán a félig burkolt hátsó kerék és a szinte függőlegesen álló fejidom az, ami kicsit furcsává teszi a motort. Az aukciókon akár 10 millió forint fölötti összegeket is kifizetnek egy példányért.
Nem ért egyet a fenti listával? Vagy éppen hiányol valamit? Mondja el a kommentablakban!