Hát nem megérte?

Még október közepén hirdettünk motoros népítélet pályázatot, tessék-csak-tessék, folyvást-csak-folyvást alapon, mindenkinek. Kaptunk sok új leírást, értékelést, és természetesen voltak, akik etidő alatt bővítették korábbi írásukat. Ők mindannyian részt vettek a pályázaton, aminek díja egy patent Yamaha-dizájnos Momo sisak volt. 

IMG 6651

Nem volt könnyű dolgunk. Ugyanis nekünk, akik az összes pályaművet el kell hogy olvassák, azok az ítéletek a kedvenceink, amik gyorsan fogyaszthatók és lényegre törőek, csak hát nem ilyenre vágyik az, aki egy kiválasztott típusról a lehető legtöbbet szeretné megtudni. Az első kézből származó, valódi felhasználók tapasztalatait összegző népítéletek a leghasznosabbak a vevők szemszögéből. Így ez volt most a kiemelt szempont. Tárgyilagos, részletes, alapos ítéletet kerestünk.

IMG 6654

Több ilyen leírás is született, de a szerkesztőség erősen szubjektív ítélete alapján Beke József írása érdemelte ki a díjat. Egy olyan tulajdonos összegezte tapasztalatait, aki már több típust is birtokolt korábban, nem elvakult márka vagy típushívő, rendesen használja is a motorját, így a leírt dolgok valós tapasztalatokon alapulnak. Aki egy ilyen BMW vásárlásán gondolkozik, sok pozitív és negatív élményt elolvashat ebben a népítéletben, jó segítség lehet a döntés meghozatalában.

Beke József a szerkesztőségben személyesen vehette át Vályi Pistától a kobakkupakot. Kiderült, a stílusos sisakot egy retro robogóhoz fogja használni József, aki egy Aprilia Mojitóval intézi a helyközi közlekedését. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a BMW-t ne használná, biztosak lehetünk benne, hogy folyamatosan bővíti tapasztalataival a saját népítéletét, de kis távolságokra, józan megfontolásból robogóval jár.

IMG 6657

Igaz, a pályázatunknak csak egy fődíja volt, de szeretnénk biztosítani azokat, akik időt és energiát nem kímélve megírták saját népítéletüket, nagyon sok nyertesünk van. Mert mindenki, aki népítéletet ír és olvas, profitál az itt leírt tapasztalatokból - ez az egyik legjobb módja, hogy segítsünk a többi motorosnak a számukra legmegfelelőbb gép kiválasztásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr715683953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hun_Fighter 2013.12.10. 15:16:44

Gratula a nyertesnek! :)

gumitamin 2013.12.10. 15:51:55

Remélem most látom utoljára ezt a sisakot :)

spud74 2013.12.10. 17:42:14

Az én robogómhoz is passzolt volna.

Na de hová tűnt a Zírig Árpád?
Talán már nincs a cégnél?

Mamagaio 2013.12.10. 19:33:11

Vicces, hogy pont a palóc troll adta át a bukót, aki ugye szívből megvet minden kétkerekűt (lásd az összes égéstér összes adásának összes percében, stb..) :)

Tomchy 2013.12.10. 19:42:04

@spud74: Sajna már egy jó ideje nincs. Hiányzik is...

Józsefnek gratula!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.12.10. 19:48:05

a nyertesnek sok balesetmentes kilometert!

jo ez a buko, a gyari beallitott kepeken olyan fagyi gombocnek nez ki de igy "emberi" kepeken tok jo. Remeljuk csak a leejtestol lesz karcos :)

@Mamagaio: nincs baj Pistankkal, trollkodasa meg epito jellegu.

Ogerg 2013.12.10. 22:22:26

Hát én is rápájáztam a sisakra pont mosatnában próbéok beszerezni egy hasonló emblémájú kiegészítót egy ilyen hangvillás sisakhoz, de el kell ismernem József írása tényleg nagyon jó és részletes.
Szerintem teljesen megérdemeleten lett ővé a nyeremény és gratulálok hozzá.
Bár szerintem olyan lassan jött a hír a nyertesről hogy azt hittem teljesen el is lett felejtve a verseny :-)

Motordoktor 2013.12.11. 08:30:39

@Mamagaio: Ez jól hangzik, csak nem igaz.

Gabsy 2013.12.11. 09:19:37

Hello, tudnatok segiteni? Irtam iteletet en is, de nem talalom a tobbi kozott, lehetseges, hogy nem kaptatok meg? Honda CBR 600 F4i, az itelet cimere pontosan nem emlekszem de valami hasonlo: Olasz Japan Import. E-mail sem erkezett, hogy elfogadtatok volna.

Mamagaio 2013.12.11. 09:44:54

@Motordoktor: Égéstér 93. adás 28.-k perctől. Nem én mondom, ő maga, meg a stáb. Ennyi.
De félreértés ne essék, nagyra tartom a vitathatatlan szakmaiságát, az írott médiában megjelent cikkeit, a közvetlen stílusát. De nem kell mindenkit mindenáron bevédeni, ez nem egy kutyamenhely. Aki kritizál, vállalja a kritikát is. Építő.

metal · http://electric.blog.hu 2013.12.11. 13:23:50

Gratula a nyertesnek. Én is próbáltam beküldeni ítéletet (elvileg be is küldtem, mert azt kaptam vissza, hogy pár napon belül élesedik), de nem találom sehol, azóta se, pedig 2 hónapja biztosan megírtam. xj600s 2000-s.

Moto-Cat · http://srx.ini.hu 2013.12.11. 14:39:39

Gabsy, nekem is volt a problémám, írtam is a tb-nek, hogy nézzenek már utána. Megtalálták a népítéleteimet, de nem lettek aktívak. Azt ígérték, hogy ránéznek a problémára. Azóta is semmi. Két írásom eltűnt a semmibe. Azóta ismét írtam nekik, hogy most akkor mi van. De erre még nem is reagáltak. Szerintem te is elfelejtheted az írásod, ahogy én.

g.d 2013.12.11. 20:03:41

Én anno (vagy 5 éve) kértem hogy az enyémet vegyék le, aztán azóta is fent van.

Friss topikok

Hirdetés