Ezt ne próbáld ki otthon!

Gumiégetést már sokat láttunk, autóval és motorral egyaránt. A megfelelő körökben nagy sikere van ezeknek a mutatványoknak, de megdöbbenést már aligha okoznak. A Cosentino Engineering és a Christini AWD közös projektjéből született videó azonban tényleg nem mindennapi. Ezt ne próbálják ki otthon!

004

A videó főszereplője egy összkerekesre átépített KTM 990 Adventure túraenduró. A kétkerék-meghajtású motorkerékpár nem forradalmi ötlet, hiszen a Suzuki már a nyolcvanas években is kísérletezett hasonlóval. Éppen tíz évvel ezelőtt a Yamaha is tett egy próbát: ők az Öhlins hidraulikus rendszerét alkalmazták, és elsősorban a terepmotorozásban vártak sikereket a megoldástól. A WR 450 F 2-Tracet a 2004-es Párizs-Dakaron próbára is tették, David Frétigné három szakaszgyőzelem után végül az összetett hetedik helyén zárt.

001

Persze azóta is születtek próbálkozások, köztük Ian McElroy Subaru WRX-ről mintázott futurisztikus tanulmánymodellje, majd a kezdetben biciklikkel foglalkozó amerikai Christini AWD is beszállt a buliba. Elsősorban átalakítókészleteket kínáltak, később aztán saját márkás motorokat is piacra dobtak. Megoldásuk teljesen más, mint az Öhlinsé: nem hidraulikus, hanem mechanikus úton hajtják meg az első kereket.

003

A Christini konstrukcióját használta fel a Cosentino Engineering is, amikor megrendelésre egy KTM 990 Adventure túraendurót építettek át összkerékhajtásúra. A végeredmény zseniális, a motor a terepezés mellett huligánkodásra is kiválóan alkalmas. Olyannyira, hogy a gumifüstöléshez láncra is kellett verni.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr645671796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phteven 2013.12.05. 09:40:37

Egy kerékkel is marhaság. Kettővel duplán számít. :-)

cukkkorka 2013.12.05. 10:08:39

a hidraulikus sokkal okosabb

2013.12.05. 10:36:42

Kellene egy erővágó a másik fickó kezébe... ...hátha nincs nyitva a garázsajtó! ;-)

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2013.12.05. 12:35:38

nem értem, felhangosítani meg az irodában nem akarom. hogy viszi le a hajtást az első kerékig a lánctól?

mt-03 2013.12.05. 13:51:29

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: ket hosszu forgo rud (kardantengo) viszi le a kereken levo fogaskoszorukra a hajtanyt.

GERI87 2013.12.05. 14:57:59

@cukkkorka:

A hidraulikusnak nagy a vesztesége...szar.

pannonkondor 2013.12.05. 16:50:29

Mindig is mondtam,hogy aki ilyet csinál a motorjával,az sosem szerette a motorokat. Igaz ez bármilyen járműre egyébként. Ez a gumiégetés,leszabályozásig forgatás,és egyéb gépkínzások,nálam kiverik a biztosítékot. Egy vörös-izzásig hevített motorlánccal verném addig az ilyeneket,amíg ki nem hűl. Az ember,nem a lánc. Amúgy ezzel az áttétel rendszerrel,ennek sem lehet kicsi a vesztesége. Persze,nem mintha számítana,hiszen az egésznek nem sok értelme van. De, hát mennyi mindennek nincs?

GERI87 2013.12.05. 18:21:49

@pannonkondor:

Hülyeség ugyan, de nem lesz baja a gépnek, csak a guminak, azt meg lehet cserélni...azért szabályoz le hogy ne károsodjon...ilyen rövid ideig meg főleg nem fog.

dorset_naga 2013.12.08. 19:28:44

@GERI87:
Geri, neked milyen motorod van? csak úgy, kíváncsiságból kérdem...

KAWAszaki 2013.12.09. 09:01:49

Üresben tiltásig forgatni ... nem sok értelme van, nem is túl egészséges, de a gépnek ezt simán bírnia kell. Nem százéves veteránról beszélünk.

We make the world a better place 2013.12.10. 22:06:24

Jó ez a láncreklám.
Még egy kétkerékhajtású KTM sem bír vele. :-)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása