Angéla átforrósódik

P1110503.jpg

Több mint egy éve vettem meg a robogómat, de akkor teljes egészében kihagytam a telet. Októbertől március végéig a garázsban pihent a Cukorka. A nulla tapasztalatom és a hideg miatt sem mertem még bevállalni a téli robogózást. Egy-kétszer merészkedtem ki, akkor is teletubby-nak öltözve; még úgy is szénné fagytam.

P1110489.jpg

Viszont idén megvettem életem legjobb motoros termékét, az egyetlent, amivel 100%-ban elégedett vagyok több hónapos használat után is: a Tucano Urbanót. 

A sisakom zajos, felhajtott plexivel meg lehet benne süketülni; a térdmelegítőm tépőzárjai rövidek és menet közben elengednek; a Shoxos téli dzsekimen a zsebek cipzárjai szétnyíltak, a Mugen kabát meg kibolyhosodott, pedig mindössze egy szezon van mögöttük. De a Tucano, az tudja, amit kell. Csiki és Dani is ódákat zengett már róla, és én sem tudok mást írni.

Danival elmentünk Giannihoz, ahol a szinte nincs olyan robogó- vagy motortípus, amire ne lehet kapni, és a még a felszerelésben is segítettek. A kézzsák már bajosabb volt, mert a Jogra pont nem volt passzoló, annyira pici a kormánya, de végül sikerült abból is találni egy megfelelőt.

P1110501.jpg

Ezen a télen mindössze néhány hetet kellett kihagynom. Egészen december közepéig, amíg megérkezett az első hó, simán tudtam közlekedni. Csak bebújtam a Tucano alá, kezem az új kézmelegítőben (direkt nem akartam itt is muffot írni) és vigyorogva mehettem bármikor. Mivel az Aprio elég pici, a lepel szinte teljesen betakarja - engem is. Egészen biztos, hogy a térdeim és lábaim később hálásak lesznek ezért.

Nyakba is akasztható – ami vészhelyzetben tépőzárral kioldódik, tehát nem vagyunk fixen a motorhoz láncolva - így tényleg szinte teljes felületen véd, nincs az a rés, ahol a csúnya hideg szél befújhatna. Egyedül az eső tud beférkőzni, az is csak sunyi módon: szemből ugye nem, viszont a dzseki takaró alól kilógó részeiről lecsordogáló víz egyenesen az ölünkbe tud folyni, komikus foltokat eredményezve, szóval kell alá az esőnadrág.

P1110493.jpg

Bár tavaly óta javult a hidegtűrő képességem, s már nem vagyok annyira nagyon fázós, de azért mínuszban fel szoktam venni alá motoros nadrágot, enyhébb időben pedig csak térdmelegítőt. De kevésbé fázósaknak, mint például a köztudottan hideget jobban tűrő, magasabb testhőmérsékletű pasiknak még az sem szükséges.

Ami még nagyon tetszik benne, hogy a motorral együtt leláncolható. Az ülésre is ráhúzható, így álltában sem ázik meg, s nem a vizes ülésre kell ülni. Bő két és fél BKV bérlet áráért megvehetjük, és legalább ugyanennyi hónappal tovább tudunk motorozni évente. A legjobb vételnek tartom.

P1110500.jpg

A lábtakaró mellett új kézzsákot is vettem, mert ugye az előzőt ellopták. Klasszisokkal jobb, mint a régi, de nekem ebben is fázik a kezem. Én nem láttam még egy kesztyűt sem, legyen bármilyen hiper-szuper, amiben nem vacogna az ember keze télen.

Nekem tényleg annyira átfagy, hogy muszáj volt valamit kitalálnom. Elkezdtem keresgélni kézmelegítő dolgokat. Találtam levegővel érintkezve hőt termelő lapocskákat, de csak egyszer használhatóak, napi két pár fogyna belőle, úgy már nem éri meg. Találtam még elektromos fűthető kesztyűt horror áron és benzines kézmelegítőt is.

P1110484.jpg

Végül a Lidl-s zselés fűtőpárna volt az, amiről úgy gondoltam, hogy megér egy próbát. Újraaktiválható, kesztyűbe is belefér, és filléres, így ha nem válik be, akkor sem gáz. Eredetileg túrázáshoz kabátzsebbe, illetve hasfájásra találtak ki. Valamilyen sóoldattal van töltve, s egy benne úszkáló fémlapocskát megpattintva megszilárdul, kikristályosodik. Mindeközben 50 fok körüli hőt termel, ami egy órán át tart. Eleinte annyira forró, hogy be kell bugyolálni egy textil darabba, hogy ne égesse meg a bőröm.

P1110486.jpg

Többször is használható (egészen pontosan 1000 alkalmat ígér a leírása), csak forró vízbe kell tenni pár percre, s újra folyékonnyá válik. Egy-egy ilyen párnácskát beraktam egy kicsit nagyobb kesztyűbe úgy, hogy a teljes kézfejemet és félig-meddig az ujjaimat is fedi. Így még könnyen tudom mozgatni a kezem, nem zavar, és mikor fél óra motorozás után leszállok a robogóról, épp hogy csak az ujjaim végei fáznak egy kicsit. Ciki vagy nem ciki, de eddig bevált.

Most már csak egy zárt, nem párásodó sisak hiányzik a szettből, hogy tényleg minden körülmények között tudjak robogni. Sajnos a hóeséssel és 5 fok alatt az esővel sem nagyon tud megküzdeni a mostani nyitott. Már egy ideje keresgélem a megfelelő bukót, de nem egyszerű a választás. Legközelebb erről is beszámolok.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr535056582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

holysmoke0523 2013.02.02. 07:38:53

Én egy ilyet használok már 3 éve télen,eddig nagyon meg vagyok vele elégedve. img.jofogas.hu/images/05/0598293235.jpg

Nem véletlenül esett erre a választásom,gondoltam,a rendőrségnél biztos nem adnak szart az embereknek. Igazam lett. a 3 év használat jelenleg annyiban látszik meg rajta,hogy kicsit kifényesedett a tenyérnél a hasítottbőr.
Tyúkanyót még nem használok,de tervezem a beszerzését.

Ja! A víz ölbefolyása ellen tuti tipp: hátizsák. Annak a pántja elvezeti a vizet az ember háta mögé.
A sisakom nekem is párásodik,de már felhajtom a francba,síszemüveggel és maszkkal védekezem.

pappito · http://pappito.com 2013.02.02. 08:42:25

"A sisakom zajos, felhajtott plexivel meg lehet benne süketülni; a térdmelegítőm tépőzárjai rövidek és menet közben elengednek; a Shoxos téli dzsekimen a zsebek cipzárjai szétnyíltak, a Mugen kabát meg kibolyhosodott, pedig mindössze egy szezon van mögöttük."

szóval az egész totalcar, totalbike, robogóblog és összes kapcsolt részek összes szerzői, akik mindenkinél okosabbak etéren (is), egy csomó szart vetettek veled robogózáshoz. És persze Gianni szemrebbenés nélkül el is adta neked ezeket.

Jó kezekben vagy.

ujpistolpete 2013.02.02. 08:55:59

pinlockos buko a tuti
nekem semmilyen esoben sem parasodik be
jo, lampanal fel kell nyitni

ujpistolpete 2013.02.02. 08:59:14

telidzsekinek decathlonos sidzsekit hasznalok, ilyenkor mar akcios, es tuti vizallo, szelallo, annyi vizet felsziv a kulso rteg hogy nem folyik az oledbe

Breacher 2013.02.02. 09:10:35

ÖÖÖ markolatfűtés? Meglep hogy ez nem került szóba.

@holysmoke0523: "a rendőrségnél biztos nem adnak szart az embereknek." Hehe, bár az a kesztyű tényleg jó, azért ne így állj minden rendőrségi cucchoz. Emlékszem egy motoros rendőrre meg egy "fasza" műszaki állapotú motorra. Azóta csak a motor van meg.

Pityubácsi 2013.02.02. 10:04:25

angi, ne már, hogy zsák+kesztyű kombinációban fázik a kezed.
tavaly (sajnos idén nem rotyogózom) mínusz 5-ben is megizzadt a kezem.

Bala_7 2013.02.02. 10:22:09

Nálam a Scarabeon van egy gyári plexi elöl, ez nagyjából feleslegessé teszi az itt felsorolt cuccok 80 százalékát...+ régebbi síkabárom, s kesztyűm...

nagyonnagyon 2013.02.02. 10:56:52

Több Angélát a totálkárközeli élményekre :)

RCH 2013.02.02. 11:14:05

Egy nagy túraplexi, ami a kormány elôtt is takar, télen maga a kéjes mámor.
Mögötte szinte nincs menetszél, akár nyitott plexivel is lehet motorozni még fagypont körül is.
Viszont esôben - pláne este - egy rémálom.

calibra91 2013.02.02. 11:14:12

Most vettem ez tucano kézzsákot a motoromra. 16 ezer jó magyar forint volt. A no-name gagyi pedig 4500 ft. Annyian dicsérik a Tucano márkát, hogy gondoltam teszek egy próbát, hátha ó lesz pár szezonra....
Remélem nem csalódok!
Amúgy szegény Angélának a Tucano cuccainak az összértéke lassan meghaladja a kis robogó értékét!

Lehet, hogy én vagyok hülye, de beruházott egy valag pénzt, kimondottan erre a típusra való Tucano felszerelésekre, aztán majd ha kibukik alóla a 40 eret érő motorka, akkor fújhatja a téli felszereléseket..

calibra91 2013.02.02. 11:15:30

Na... jó pár betű kimaradt... Elnézést!

palinkasa 2013.02.02. 12:51:00

Vajon Csikós Angélára gondolt mikor tesztelte a tyúkanyóját?

Katana750 2013.02.02. 15:10:53

@calibra91: Nem olyan kibukósak ezek a motorkák. Nekem egy '86os Suzuki Carnám van, '93óta az enyém,de gyertya és levegőszűrő kivételével nem nagyon kellet ráköltani,miközben 3xátfordult a km számláló. Természetesen fékbetét és gumi is volt cserélve. A fiam motorozni tanulása viselte meg a legjobban. Vettem is egy Simsont, nyúzza azt!

közpolgár 2013.02.02. 16:11:27

Nekem Kymco Xiting 250-es van, olyan jó a plexije, hogy közepes esőig száraz marad az ember, csak ne kelljen megállni. Egy rendes bélelt bőrdzseki alá magasnyakú pulcsi is elég, meg síkesztyű, kapcás surranó a lábra és kész.
A sisakpárára nekem bejött a búvárnál használatos nyálkenés.

közpolgár 2013.02.02. 16:11:58

Nekem Kymco Xiting 250-es van, olyan jó a plexije, hogy közepes esőig száraz marad az ember, csak ne kelljen megállni. Egy rendes bélelt bőrdzseki alá magasnyakú pulcsi is elég, meg síkesztyű, kapcás surranó a lábra és kész.
A sisakpárára nekem bejött a búvárnál használatos nyálkenés.

hálátlan olvasó 2013.02.02. 16:18:03

@pappito: milyen igaz. bár az is tény, hogy egyetlen tuti motoros cucc (kabát, nadrág, sisak, vagy csizma) annyiba kerül, mint ez a robogó.

amúgy gianni pont jó cuccokat árul, csak azt a tb-s fizuból nem tudják megvenni.

Tökösmákos 2013.02.02. 17:39:24

Egy Swift 200 ezer HUF, fogyaszt 5 litert és kényelemben de még biztonságban se lehet egy fos robogóhoz hasonlítani :P
Sőt, ellopni se 1 perc, meg utána járni se olyan egyszerű vele mint egy segédmotorral.

9mmPara 2013.02.02. 18:01:07

@Tökösmákos: Valamint fizeted rá a kgfb-t, teljesítményadót, négy gumit, a rendszeres szervizelést, parkolást (ha találsz helyet) és ugyanúgy állsz a dugóban vele, mint az összes autós.
Nem akkora hülyeség az a robogózás.

zöldi 2013.02.02. 20:49:15

Asszem nekem megvan a Tuti FB recept.
Idén végre lett 4t robogóm :)
Ez egy dolog, de ezen levágott tetejű vitorla van elöl, kb a nyakamig ér. Ez durva szélzajt csinál a 65-ös végsebhez képest, de elviselhető, cserébe sötétben is látni. Viszont a testről és a kezekről elviszi a szelet. -5 alatt meg felteszem a Fyzz lábtakarót, az csak egy tizes, de tökéletesen funkcionál, alapban az ülés alatt pihen. Ja, és Saito markolatfűtés is van a gépen, így nekem tökéletes, -15 ben is szeltem vele boldogan a várost.

átlátó 2013.02.03. 00:25:28

Öléggé cukorból vagytok... amúgy a vegyvédelmi ruha. Nem a köpeny, hanem a ruha...na az, víz és atomálló, meg a szeleket se eriszti ki alólad, amikor fűt is.
Mondom, hogy cukorból vagytok... fél óra motorozásról beszélsz öcsém, hogy jaj a kézfej... ez is kesztyű kérdése... :) November végén mérgemben egy Honda 100-as Leaddel jöttem haza. Bécsből, le Tolnába. Tankolás Schwehátnál és Kisbér előtt, meg egy kávé, oszt jóccakát.
A sisak valóban tud geciskedni, ha párásodik, de vannak trükkök. :) Tapasztaljatok. :) Meg sálat kössetek, ne anyátok szóljon utánatok. :)

átlátó 2013.02.03. 00:29:30

Jut eszembe a szakszolgálatok miatt... :) A motor bécsi rendszámos, ha esetleg megütötte a szemét a szakszolgálatnak a 100 köbcenti, de eurót nem másolok, csak fénymásolóval. Azt olcsón adom.

eastern 2013.02.03. 03:26:15

Gusztustalanul kilóg a (reklám) lóláb.

Peter48 2013.02.03. 06:21:09

@átlátó: Mert muszáj volt hazajönnöd. Olga diktált: Tolna.

Én is itt vagyok 2013.02.03. 08:14:37

Háááát.
Az robogózzon télen kinek 3 anyja volt.
A jelenlévők és a poszt írója kivétel :)

eastern 2013.02.03. 08:37:40

@A te anyád!:

Én 6 évet, azaz 6 telet nyomtam le távíratkézbesítőként, azt is ki lehetett bírni. Pedig nem volt Tucano...

g.d 2013.02.03. 11:00:38

Csak én vagyok ilyen perverz állat hogy nem a lidlis fűtőmicsodával szeretném felfűteni Angélát?:)

átlátó 2013.02.03. 11:53:43

@Peter48: Nem volt muszáj, de ha diktálni kell oda megyek, ahol nagy a szükség. Vagy ahová hívnak. :) Még valami, mert aztán diktálnom kell. :) Sok a műértő.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.02.03. 12:58:36

@Tökösmákos: Az megvan, hogy mekkora sz*pásfaktor városban egy autó a dugóban állva és mekkora egy motor?Parkolása ugyszintén?Adózás, fenntartási költségek? Élvezeti érték?Na. Akkor ezt tedd bele szépen a mérleg másik tányérjába...Hat évet robogóztam Pesten, azon belül is inkább Budán.Óbuda-Osztyapenkó bármikor, bármilyen évszakban 25 perc...és nem azért mert piros lámpákon mentem át.Mint a kizsírozott villám, úgy tud haladni a robogó a dugóban.Kocsival ez 1ó 25 perc uszkve 2ó 25 perc között szokott enni.Nagyon nem mindegy.Persze van olyan is, aki ráér...

mt-03 2013.02.03. 22:17:20

telleg nem ertem en sem, ezek a szakik akik robogoval esoruha nelkul mennek szakado esoben olaszba, meg hasonlo marhasagok es ok oszitjak az eszet?
amugy meg rendes cuccot kell venni, az igaz hogy draga, de nem kell evente ujat venni, no meg azt az egy evet is vegigszopni. multkor az a cikk a parasodas ellen, de a pinlock fel se merult, most meg a markolatfutes szoba se kerul?
oxfordot mar 20e korul meg lehet venni (az a legjobb, de nyaron meg 16e-ert is lattam), saito meg olcsobb, szoval nem is ertem...

ja es exo2-es stromshield cuccot ne vegyetek. az telleg egy xar, cserebe nagyon sokba van. en atkozom a napot amikor raleltem a neten...

maguborka 2013.02.04. 07:50:41

Egy nagy plexi tobbet er. Nem esik rad az eso, nem fuj a szel- csak a hatadra a turbulencia miatt. Egy reteg ruha minuszt jelent.

Agr3ssor 2013.02.04. 10:58:18

@Tökösmákos:

Egy bármikor üzembiztos kulturáltabb Swift nem 200ezer... De ha annyi is, átíratás, eredetvizsga, új forgalmival már 250-260...

Egy Swift, pláne télvíz idején nem 5 litert fogyaszt... A párom 5 kilométeres ingára használja Budaörsön, nem dugóban... erős 7, de inkább 8 liter a téli átlaga... Amikor minden reggel stabilan -5 alatt volt a hőfok, a jégkaparás+járatás mellett 10-11-re jött ki a fogyasztása... Persze ez szélsőség, de átlagban köszönőviszonyban sincs az általad leírt 5 literrel.
Van egy másik Swift szedán a nővéreméknek. Vidéken jár, 6-7 literrel. Télen inkább 7.
És nővérem anyósának egy 1000-es Swift-je. Az fogyaszt nyáron 5-öt minimális várossal... Gyöngyösön munkába járáskor 6-ot. Télen ugyanúgy 6-7 között a városban.
Szóval én 3 (jó állapotú) Swift ismeretében mondom, NEM 5-öt fogyaszt!!

bh pearl 2013.02.07. 21:31:50

a kézvédő életveszélyes, eséskor mi van?
azonkívül jó a cucc.

Oktato 2013.02.12. 14:51:30

@bh pearl: Eséskor baj van szerintem kézvédővel vagy anélkül... Mellesleg nem tudom, sosem vezettem kézvédővel.

És tényleg, nagyon nagy az elvonási tünet a motorozástól, mert 1 ember kivételével senki sem akarta Angélát - aki szerintem is jó csaj - megprütykölni, már elnézést...

Vagy minden kommentelő Csikós jóbarátja?

bh pearl 2013.02.12. 15:13:38

@Oktato:

Menj jégen szűk farmerba zsebre dugott kézzel.

Oktato 2013.02.12. 15:29:05

@bh pearl: Nem azt írtam, hogy nem estem...de eséskor én a kezemet teszem le utoljára - amit lehet, hogy rosszul csinálok - mert nem szeretném, hogy a kezem az út és a motor közé kerüljön... Lehet, hogy ez csak markolós/darus reflex - kabinból nem ugrunk ki, mert véd. Ja és a motort is le szoktam magamról rúgni - 3× történt meg - nehogy már a holtsúly halottá változtasson... :)

bh pearl 2013.02.12. 15:35:12

hát ez nekem magas... biztos nem tudok motorozni, de ez az eldobom a motort kicsit fellengzős.
persze ezt lehet gyakorolni, azt sem vitatom hogy te nem tudod, de az átlag, beleértve egem is nem tudja.

jobban tetszik az esésközben fogalmam sincs hogy mi történik, ha szerencsém van nem üt agyon a motor, vagy a padka.
na ez így, bár utoljára 1983 ban estem az 1 napos schwalbe nyergéből, autentikus.

azt tudom, hogy van olyan ismerősöm aki majdnem ottmaradt, mert nem tudta használni a kezét a kézvédő miatt. beleszorult, és kész.

Oktato 2013.02.12. 15:48:36

@bh pearl: Hobbiterpmotorozok néhanapján.... Nem tudok ugratni meg hasonlók, "fejtisztításra" használom, de rendben vannak a reflexeim és a csúszós-mázos domboldalon van időd gondolkodni - 2-4mp - azon hogy mit tegyél, szerintem...

Az ismerősödet sajnálom az eset miatt, de örülök, hogy relatíve jól jött ki a dologból, nehéz lehet ennek függvényében objektívnak lenni.
Ez olyan biztonsági öves utóíz - bekössem vagy ne? - mivel 6 évig voltam tesztvezető egy pozsonyi autógyárban mindig bekötöm, mert egyszer nemtudtam "megfogni" 50-ről... :( Úgy lefejeltem a tükröt, hogy a szemüvegem is eltört.

Friss topikok

Hirdetés