Spórolok, tehát vagyok!

Ez ám a barkács: a holland Dolf Peeters abból épített motort, amit más kidobásra ítélt. A 400 eurós – durván 120 ezres – költségvetéséből kijött a komplett gép. Hogy a műszaki vizsgán átmegy-e a garázsmix, rejtély, ám a biztonság kedvéért rendszámtábla-tartó van rajta.

A furcsa bokszer DAF 44-es személyautóból származik, amelyet egy üveg whisky-ért kapott cserébe. Kis munkával rásimította a műhely padlóján fetrengő négyfokozatú Dnepr váltót, majd az egységet beemelte egy szintén Dnepr vázba.

A két lengéscsillapító a Hagon gyártmánya, míg az első villa BMW; ez simán passzolt az orosz villakiflibe. A hátsó kerék a helyi bontóból származik, korábban egy Suzuki alatt gurult – Dolf némi esztergálással és közdarabbal simán összeboronálta a kardánhajtással.

A tank Honda CB900-ról, a fékek BMW-ről és Suzukiról származnak. A barkácskedvű építő célja a nyers, oroszos kolhoz jelleg volt. Azt hiszem sikerült elérni célját: ebbe a szövetkezetbe mindenki beadta amije volt, és úgy tűnik, a kényszer hatására működik. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr824488708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurista robogós 2012.05.05. 10:00:36

Az első lámpa és a rendszám felfogató kivételével, tetszik.

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.05.05. 10:47:39

Hej, ha ezt látnák a Mozaik utcában... :-D

Bull 2012.05.05. 12:19:17

Nem rossz nem rossz, nade ez a kínai csávóóó, hohohohóóó!
files.mommo.hu/pictures/000/170/170245_f5c3a3efef_s.jpg
Hirtelen nem találom nagyobb méretben, de a lényeg látszik, zártszelvény váz, autó kerekek... :)) Must have, instant get a cucc!

1kutya 2012.05.05. 12:22:50

@bervas: azonnal szívinfarktust kapna az összes vizsgabiztos:)

Szittya75 2012.05.05. 14:00:56

Magyarországon főbe lőnék,kibeleznék,sós kútba dobnák és atombombát robbantanának a feje fölött :-(
Amúgy a motor nem rossz,sőt!!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.05. 14:32:55

Nem kis munka lehetett azért,és ha műszakilag működik csak elismerst érdemel.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.05. 14:35:12

Tulajdonképpen a daf volt az első robogóhajtásos.jármű?
Variátoros.

mx3 2012.05.05. 16:20:55

@hagyma: Mér Te tudod,hogy Hollandiában nincs olyan? Mert a faszi Holland és nem ámerikai

Suraki 2012.05.05. 18:02:51

Ötletesnek ötletes és akár szép is lehetett volna, de nem lett, nagyon nem. Masszív szépérzékficam.
Viszont így is sokkal szebb halál ezeknek a vasdaraboknak mint egy roncstelepen elrohadni.
Ilyenkor mindig Winkler titkos (titkolt) projektje jut eszembe. :-D
Hahó Winlkler! Csak csináltass mondjuk erről egy másolatot:
www.bikeexif.com/yamaha-virago-920
Nem lesz teljesen egyedi, de lehet rajta motorozni és SZÉP. ;-)

mallac 2012.05.05. 18:49:17

Kimondottan stílusosra sikerült holmi,valahogy olyan összeszedett és kidolgozott.Bár rövidnadrágban nem szívesen ülnék rá.

terroristapista 2012.05.05. 19:04:19

Hatalmas csávó egyre jobban szeretnék tudni én is szarból várat építeni. Annyi kidobott amúgy remek cucc van amiből eszméletlen gépeket lehetne építeni. Mad max gépet ha nem is mindenkinek de legalább nekem.

Cooper911 2012.05.05. 19:28:50

Zsír!
Ez ám a motorépités nem a boltból vett krómozott cuccok összeszerelése.
Simán lehetne csinálni a ficónak egy müsort.

Gomulka Béla 2012.05.05. 19:41:19

Ugyan már, ennél sokkal kevésbé eltalált holmik nyernek ilyen-olyan nagy díjakat, és kapnak égbe zengo ovációt ezeken a lapokon! A motor (-blokk) egy rendkívul szép tárgy. (Rendben, a lámpát jobban is kitalálhatták volna, de meg arra is lehet magyarázat. Ez a rat és a steampunk zabigyereke. Na?)

Raticus 2012.05.05. 21:18:16

@Cooper911:Nem is tudtam, hogy Ficó is épít motorokat, bár a műsort az nélkül is csinálja Szlovákiában. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.06. 06:18:55

@mx3: hat, gondoltam, ahol lehet fuvezni, ott nem problema az ilyesmi/a'merikaban is van allam ahol van muszaki vizsga, peldaul itt, 10 percig is eltart, de amugy arra gondoltam, hogy sajat epitesu gepnel valami mas engedely kell mint vizsga....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.06. 06:29:47

amugy belegondolva, ha megfelel a karos kibocsajtas es fog a fek, akkor siman alkalmas kozlekedesre

Kelemen Csaba 2012.05.06. 08:00:43

"az első villa BMW; ez simán passzolt az orosz villakiflibe"
Mert a háború után a ruszkik hazavitték az egész BMW gyárat. Ez a rész pedig a BMW-nél sem sűrűn kerül a fejlesztők asztalára.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2012.05.06. 09:05:36

Nekem ezek az ülés megoldások nem tetszenek!

Garga Pitic 2012.05.06. 10:16:44

kicsit ültetném elöl

ez a szín meg pocsék

Morghy 2012.05.06. 16:14:11

Hát, én azért el járogatnék vele! Bár az első lámpa és az ülés cserés lenne!

IhopeUdie 2012.05.06. 19:18:48

Á hát az a lámpa vérgagyi. Oké, hogy minimál költség, de ezzel elcsúfította.
Amúgy kéne... :)

ZON 2012.05.06. 22:13:03

Tiszteletem a fanatikus tulajnak. Biztos nem jön szembe egy másolat.
Bár az ülés-sárvédő-kipufogó mintha ismerős lenne holmi 400-as Yamaháról...:)

Hojlele 2012.05.07. 02:53:26

@hagyma: Neked minden blogon el kell mondanod, hogy mi és hogyan működik itt az USA-ban? Akit érdekel, kijön és megnézi.
Írjad inkább a magad kis blogját. Ott úgyis le vagy maradva elég régóta már.

skyrangr 2012.05.07. 07:20:41

nemhiába. a sok gandzsa megteszi a hollandoknál a hatást :)
ettől függetlenül a gép igen pofás. lehet hogy ez-az kilóg a 'sorból' rajta, de erre lehet tényleg mondani hogy custom-built :)

KelemenGy 2012.05.08. 00:24:31

Műsort ennek a fazonnak :)
Inkább nézek egy ilyet, minthogy OCC-ék baromi drága alkatrészekből összecsavaroznak valami mégdrágább és sokszor még csak szépnek sem nevezhető izét + közben leüvöltik egymás haját.
Ebben a hollandban van tehetség rendesen és ez a dolog azért közelebb áll európához mint tutulék.

bh pearl 2012.06.30. 23:40:26

Jó lámpa, jó motor. Jó szin, jó arányok.

Aki rinyál, épitsen jobbat!

Friss topikok

Hirdetés