A gömbölyű fenék a gyengém


Két szóval bővítettem a Totalcar/Totalbike-falkában tiltott kifejezések listáját. Mielőtt még egyszer, utoljára leírom ezeket, megjegyzem, a felelős nem én vagyok, hanem Kőbájker. Lassan két hónapja öljük egymást a Robogóblog főinkvizítorával egy rendkívül fontos kérdés miatt. Tudni akarjuk, hogy a Yamaha eredeti, Japánban gyártott blokkot szerelt-e a legendás, 3KJ motorkódú Jogba és későbbi társaiba, vagy már a tipikus, kilencvenes évekbeli, belpiacos típusaihoz is az olasz Minarellitől szállította-e a fekvő, egyhengeres ötveneseket?

A lényeg, egyetlen képen. Előtérben egy Yamaha Jog NextZone Super ZR, hátrébb Apriók

Kiterjedt kutatómunkánk oka, hogy a könnyen felismerhető, rövid meghajtótömbbel készített CVT-s motor ma rengeteg itthon forgalomban lévő robogóban megtalálható. A kérdés megválaszolása tehát közszolgálat. Én azt állítom, hogy a fekvőhengeres lég-, illetve folyadékhűtésű Minarelli-utódokat, amelyek például az Aeroxot, Neo’s-t, a Jog R-t, illetve RR-t, az Aprilia Gullivert, és még vagy fél tucat egyéb, olasz, illetve japánnak mondott, valójában európai robogótípust hajtanak, együttműködésben készítették az egyébként régóta a Yamaha-csoporthoz tartozó olaszországi gyárban. A tízcolos kerékhez méretezett 3KJ blokk viszont a műfaj hatputtonyos aszúesszenciája, azt biztosan nem innen szállították Japánba tízezerszám, hogy aztán ott tegyék köré a kis kasztnikat.

Kétszáz levél, sok-sok irónia és töménytelen verbális aljasság, továbbá hajukat tépő kollégák teremnek levelezésünk nyomán, de a Végső Választ még keressük. Aki esetleg beszállna a szellemi tusába, annak jelezném, hogy wikipédiás, illetve netről innen-onnan összelapátolt információcskákat nem fogadunk. Pecsétes levelet kérünk a japán Yamahától!

A dilemmával akkor szembesültünk először, amikor megérkeztem Brüsszelből, és néhány hétig tartó hősies kerékpáros munkába járás után fontos döntést hoztam. Egyelőre nem támasztom fel három éve garázsban pihentetett Jog Apriómat. Ehelyett, a csikósi életelveket követve, túrok valamit az avarban, ami már majdnem jó, de azért kell, és főleg lehet vele foglalkozni. Az Aprio is sorra kerül hamarosan, de még várnia kell egy keveset.

Önök ne legyenek olyan hülyék, mint én! Ha még nincs robogójuk, lélekszakadva keressenek egy megfelelő Yamaha Jogot, mondjuk egy Artistic Spec-et, egy Nextzone-t, vagy akár egy orrkosaras Poche-t. Ha Winkler-rajongók, vegyenek Vinót, hisz az is egy Jog, csak más első futóművel, olaszos maskarában. Nincs jobban kitalált, hálásabb, tartósabb és főként megbízhatóbb CVT-s kisrobogó a Föld kerekén. Szuper tárcsafékes Apriómmal (hozzám hasonló betegek kedvéért Type-II Jog) három szezont nyomtam le, téli kihagyás nélkül. Tűrte az esőt, a járdapadkán lapított kipufogókönyök miatt ideálisnak nem nevezhető gázáramlási viszonyokat, sőt a havat is. Nem vettem rá téli gumit, inkább kisétáltattam a lábam mellett a legközelebbi takarított aszfaltfoltig, amikor a bokáig érő hóban nem tudtam elindulni a gyári, tükörsima IRC gumikon. Most szépen, elrakva várja a feltámadást, vagyis, hogy az időközben szétrohadt kipufogót, bovdeneket, kilométerspirált lecseréljem rajta, és kapjon végre egy normális első futóművet a gyári zsíros helyett, amely ugyancsak a rozsda áldozatává vált.

Pontosan ugyanilyen Aprióm van. Nagyon jó kis gép, a legtöbbet a tulajdonos árthat neki. Ezt tettem én is

Újkori robogós álmaim fókuszában, hetekig a Piaggio Liberty 125 állt. Nem a lakossági verzió, olyanja mindenkinek lehet. Elöl-hátul masszív csomagtartóráccsal szerelt változat kellett, ha már nem találtam elfogadható Yamaha Gear teherrobogót a piacon. Megtudtam, a kiszemelt, majd napok alatt a beteges imádatig magasztalt citromsárga gépeket a francia postánál rendszeresítették, ezért Liberty 125 La Poste néven érdemes rákeresni. Egyre több ilyen négyütemű, tehát alacsony fogyasztású, de vihargyors, nagykerekű robogót hirdetnek itthon, általában rendszám nélkül.

Yamaha Gear. A hátsó plató teherbírása úgy 15 kiló lehet

Mindezt azért írom le most ilyen nyíltan, mert végül sikerült megmentenem magam az ötvenesnél nagyobb robogó rendszám nélküli használatának gondolatától. Megijedtem attól, hogy házi nepperünk, Kroneraff István is azt mondta: semmit nem tehet a rendszámozásért, ha nincsenek meg a kiválasztott robogó származási papírjai, a kivonási nyilatkozat, a forgalmi engedély másolata, és az adásvételi szerződés. Ha balesetezem egy ötvenesnek hazudott százhuszonötössel, akár okirathamisítással is vádolhatnak. De, ami még rosszabb, fütyül majd rám a biztosító, hiszen hamis adatok alapján kötöttünk szerződést.

Tudom, ezzel egy elhanyagolható kisebbséghez tartozom, hiszen további mániáim, a kiváló, soros kéthengeres, kétütemű szörny, a függőcsapszeges első futóművel szerelt robogóipari Pagani Zonda, amelyet Italjet Formula 125-nek hívnak, vagy a nem kisebb élményfaktort hordozó, ám nagymotoros fogyasztású, kétütemű Gilera Runner 180 fellelhető példányait sem nagyon látni Pesten, legális formában.

Az elérhető örület. Egy szép Gilera Runner 180. Ebből is a kétütemű a király de sokkal elterjedtebb, mint az Italjet Formula

Képbe került még a titkos kedvenc Kymco People 125. A szeretetlenül is százezer kilométerre hitelesített Liberty-hasonmásról végül a szerkesztőség belátóbb tagjainak finom lelki nyomására tettem le. Egyszerűen nincs kétszázezrem, hogy a motor és az autó mellett beleugorjak a rendszámos robogózásba. Ráadásul ezért az összegért inkább veszek két ötvenest és/vagy újíttatom fel az Apriót. Így, ha a BMW-t nem akarom városban kínozni, és Zsófival két különböző irányban akad dolgunk, nincs dilemma.

Kicsit visszautaztam hát az időben, és komolyan elhatároztam, hogy valóra váltom egy újabb kamaszkori álmomat, veszek egy Yamaha Slidert, vagy ahogy a franciák ismerik, MBK Stuntot. Ez a gép a legőrültebb ötvenesek egyike. Alapjaiban egy közönséges Yamaha BW’s, amelyet nem a teljesítménye tett naggyá a szememben. Nézzék a minimalista vonalakat! Innen már nem sok idomot lehet letördelni. Cserélhető oldalkoptatók, tökéletes ötlet. Az ég is elbénázott egykerekezésből indított csúszásra (innen a név, Slider) teremtette. Amit kinéztem, elvitték az orrom elől. Nem baj. Állítólag sok ilyen blokk lesz főtengelyes a sima használattól is.

Amikor Csikós megneszelte, hogy robogóvásárlási szándékom túllépett a kamaszfiú-pornóújság papír zsebkendő stádiumon, már csak napok választottak el a szombattól, amikor Zsófival Cegléd felé fordítottuk az anyai ágról örökölt Swift orrát, ahol egy fickó tizenhét ütött-kopott Vespát hirdetett.

Melyiket szeressem?

Közben megismerkedtem az ország ritka értelmes robogószerelőinek egyikével. A Frangepán út egyik garázsában rendel, húsz éve van a szakmában, tehát még a 27V-s, vagyis csőrös, trapézlámpás old-Jogról is vannak történetei. Ez azért elég durva. Ő rántott vissza arról a küszöbről, ahonnan simán belevetettem volna magam a neonszínű olasz műanyagrobogók, a Piaggio NRG-k, Zip-ek, és Typhoonok, illetve Aprilia SR-ek nyolcvannal száguldó világába. Nem beszélt le ezekről a komoly tuningpotenciált felvonultató típusokról, de megkérdezte, mi a véleményem az első generációs Fiat Punto kilincséről.

Nagyon népszerű, és alapvetően tartós robogó a Piaggio NRG. Több generációt is ismerünk, de a lényeg egy: nyélgázon már egész jól megy, de elektromos gondok lehetnek vele

Elmesélte, hogy akkoriban – a Punto I idején - kezdték széles körben alkalmazni a lebomló műanyagokat az olaszok. Jutott belőle az autókra bőven, és mit tesz isten, egyes Piaggio-blokkok bizonyos elektromos alkatrészeihez is használták. Elképzeltem, ahogy tolok egy ilyen vacakot a Bem rakpartot verő havas esőben. Pár mondat erejéig kitértünk egy másik örökzöldre, a Kymco Agility 50-re. Kicsit hümmögtünk, de bennem ekkori már lappangott valami visszafordíthatatlan.

Már nem emlékszem pontosan, hány délutáni kávé után ömlött ki Csikósból a Kati Vespája című, harmincezer leütésbe összesűrített szituációs komédia. Egy biztos, nagyon bánhatják, hogy senki nem állítja színpadra, ahogy Zsolt hangokkal és zörejekkel, illetve arcokkal, köztük az ős-Vespa arcával megspékelt robogós történetet mesél. A szemétből vásárolt hálás kis 125-ös dögét, amely évekig szolgálta, soha cserben nem hagyta gazdáit. Zümmögött kilencvennel mindenhol, pömpörgött szégyellősen a hitetlenkedő rendőr előtt, aprópénzért, zokszó nélkül.

Így esett, hogy megbarátkoztam a gondolattal, nem veszek átmeneti megoldásként egy főtengely-törő Honda Diót, hanem meglépem azt, ami még az érzelmi életemre is jó hatással lesz. Veszek egy igazi lemezkasztnis Vespa robogót.

Motordokink a szerkesztőségi levelező listáról értesült a kirándulásról. Ez nála bőven elég ahhoz, hogy sokat látott négyéves kislányát, Zsófit is belerángassa az ügybe. Néhány órával később, a két Zsófi (az enyém és az övé) már ott múlatta az időt a ceglédi udvaron, ahol mi térdig gázoltunk az éthordófedél-felnis, gázbojler-hőfokszabályzó benzincsapos, megmagyarázhatatlanul nagy hasmagasságú, bontott, összeépített, rozsdás, vagy csak simán karcos Vespa PX-ek, illetve PK-k közt. A fentebb taglalt okok miatt, már az első perctől az ötvenes bádogbilikre koncentráltunk. Tiszta ügy egy ilyen PK. Veteránértéke semmi, és nem is lesz egyhamar, viszont  még akkor is hitelesebben hozza a negyvenéves, kézi váltós olasz lemezrobogók hangulatát, mint a későbbi ET-k és LX-ek, ha mindössze húszéves.

A netes hirdetésben hetvenötezer forintért kínáltak egy csalinak szánt PK-t. Eredetileg azt terveztem, hogy ügyet sem vetve a titkos Vespa-rezervátumra, csak ezt az egyet próbálom majd ki. Ha egy kiskör alatt sikerül megszoknom a kormányváltót, ha nem borulok fel az úttartás hiánya miatt, illetve nem üt el egy lovaskocsi, beleugrom az újabb feneketlen kútba. Az erős szimbólumbirtoklási szándékon kívül, tudással is alaposan felszerelkeztem, mielőtt beléptem a ceglédi udvarra. Hiába léptem le az elmúlt években már kétszer is az úgynevezett motoros szakmából, egyvalaki mindig nagyon nagy kedvvel üdvözölt, amikor szenvedélyem gravitációja újra és újra visszarántott a gittegyletbe.

Gianni Favaron, Magyarországra települt ex-motorosrendőr, aki tizenkilenc éves korában, még Olaszországban Piaggio szervizvezető volt. Látta lüktetni a világon mindenhol istenként tisztelt márka szerelősorait, most is ugyanazzal a lelkesedéssel sietett a segítségemre, mint korábban bármikor. A hajtóerőt fokozta, hogy kiderült, Gianni nem csak motoros felszerelés-kereskedőként létezik Magyarországon, de ő a magyar Vespa színtér egyik szellemi vezére is.

Tanácsai szerint küzdöttem a delírium ellen, ami egyre csak szívott, vonszolt a Vespa irányába. Percek alatt itatott át az érzés, hogy lehet valamim, amihez nem kell magyarázat, amit a magam képére formálhatok, vagy hagyhatok karcosan. Akár kevés törődéssel is elszállít majd a szerkesztőségbe, együtt donghatunk haza az éjjeli cikkleadások után. Az öreg PK-val valami nagyon élő, nagyon eredeti, ügyesen kitalált használati tárgy lehet az enyém, illetve a miénk, hiszen már öt éve vártunk rá Zsófival, hogy legyen egy Vespánk.

Nem értek a nem CVT-s, azaz nem szíjautomata-váltós robogókhoz. Kevés ilyen van (másik kézenfekvő példa a Simson Schwalbe), de a Vespa ezek közül az egyik legérdekesebb. Nem tűnik kézenfekvő megoldásnak háromfelé vágni egy régi vágású kétütemű motor teljesítményét, és kell némi bemelegítés a fokozatok helyes használatához is. A négyes váltó nem sokban különbözik a hármastól, a vásárláskor inkább a gép általános állapota a döntő. Gianni már a telefonban említette, hogy az első kerék mögött, a váz középvonalának vájatában lévő horpadás óriási probléma lehet. Ha ilyen példányt látok, ne vegyem meg! Bár a súlyos hiba javítható, de teljesen ki kell belezni hozzá a kasztnit, vagyis időigényes és költséges.

Ezzel foglalkozni kell, nem árt egy nyitott kipufogó sem, de utána egy alig futott Vespához jutok

A kis, fekete, háromfokozatú PK50 (vagyis V5N1T) ekkor előzte be a korábban kiszemelt négysebességes kéket. Utóbbi azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy már Magyarországon is belekerült néhány kilométer a meglevő 43 ezerhez, tehát tökéletesen felébredt az egyes feltételezések szerint legalább tíz évig tartó téli álomból. Sajnos egy kézsimítással kiderítettem, magán viseli a halál jelét, a kasztni korábban ütést kapott. Biztosan boldog lesz vele valaki, de én nem lehettem az. Ahhoz már túl sokat tudtam.

A kis fekete nem olyan szép. Több rajta a karc, olyan mintha a Polip (La Piovra) című maffiasorozatban jelen lett volna Corrado Cattani felügyelő géppisztolyos kivégzésénél, szóval átkozottul életszerű.

Csikós azt mondja, a rohadtkókuszszagú benzin eredeti olasz tankolás lehet. Éppen abból a korszakból maradt ránk, amikor ezeket a kései, nagy műszerfalas, besimuló hátsólámpás PK-kat gyártották. Látom, hogy a brazil gépsoron készült, megkövesedett Pirelli-abroncsok sem lehetnek fiatalabbak, mint a lejtősseggű, small-frame Vespa. Az akkutartót, a pótkereket, a gyújtáskapcsolót már nem találtuk a helyén, de ez a Vespa élni akar, és élni is fog, nálunk. Azon a szombaton ugyanis elvesztem a vonalai közt.

Ezért mentünk vissza Csikóssal Ceglédre, egy hódmezővásárhelyi Mercedes-megnézés, nemvásárlás, illetve a tulajdonosok alapos felvilágosítása után. Nagyon szórakoztató történet, részletek itt. Élveztem, hogy csak alkonyatkor, némi izzócsere és tankolás után tudtunk elindulni hazafelé. Én elől, mögöttem Csikós a Swifttel. Valahol a PK sok szünettel tűzdelt életének 5600-ik kilométere táján kiköhögte a tétlen éveket. Csinos pamacsokban távozott belőle némi olajkoksz. Közben román kamionokkal ismerkedtünk, néha kissé túl közelről. Alapvetően mindenki gyűlölt engem, és beállítási problémákkal küzdő, gyárilag fojtott PK-t, de megérte, hisz kutya bajunk, és nem tettünk semmi törvénytelent.

Senkit ne tévesszen meg a sebességérzet. Itt is negyvennyolccal mentem

Giannival és Motordokival megbeszéltük, hogy a napi használat kezdete előtt mindenképpen át kell nézni az új szerzemény összes főbb elemét. Átkenni a futómű lengőalkatrészeit, kitisztítani a karburátort és a légszűrőt, lecserélni az olajat a váltóban.

Közben kerül majd bele minden, ami most hiányzik, de idegesítő, ha nincs egy robogón. Bádogbili már bizonyított, nem hagyta, hogy eltapossanak a forgalomban, amikor egyetlen lefulladást leszámítva könnyedén hazadöcögtünk. Rövid rollerezéssel indul, kicsit gyorsul, az utcai sebességmérő szerint valahol 48 és 51 közt van a vége, de ezen hamarosan segítünk egy Sito kipufogóval. A lényeg, hogy látom, szeret, szolgál, így én is szeretem. Máris, nagyon.  

  

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr93297648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2011.10.13. 10:40:38

Napi használatra szerintem egy ET azért alkalmasabb : car-tarsak.blogspot.com/2011/08/csak-egy-kep-18.html

...de ha régi gömbölyű fenekű, akkor egy ilyen : car-tarsak.blogspot.com/2010/11/vespa-150-1958.html

zöldi 2011.10.13. 10:55:21

Nagyon élvezetes cikk, várom a folytatást!

stofilol 2011.10.13. 11:24:07

jajj megint az 50/125 kérdés .... :D

havi átlag 2000-2500 kilométert megyek futárként liberty 125-el minden gond nélkül, látszatra-hangra tökéletesen egyezik az ötvenessel, (az igazság hogy nemis megy sokkal jobban... ) Rengeteg futár társam használ -ennél jóval pofátlanabbul nagyobb motorokat is- mindenféle biztosítási-rendőr és egyéb probléma nélkül.

ha nagyon fosol (már bocsánat a szóért) a 50esnél nagyobbtól, akkor vizes minarellit-piaggiot kell venni, örök mint a nyomorúság... (nemtudom a villamos hibákat honnan szedted, de baromság...) bármelyik kasznival a legjobb választás. (ha nem szeretnél szezonon kívül motorozni, értsd: összel-télen, akkor a levegős minarelli is oké.(aprilia scarbaeo) de a termosztát miatt a vizes minden esetben tartósabb... és a szépen légmentesen zárt gyujtás stb ujabb előnyök)

vizeseket csak a legdrágább brutál kasznis-futómüves motorokba tették, semmi gondod nemlesz velük, viszont megkell fizeti őket még most sok évesen is. (én titkos tippem: aprilia rally LC) (a gilerra runner 50 felejtő, bődület nehéz hozzá a kaszni)

nem mellesleg minden filléres hozzájuk, beleértve a tuning alkatrészeket is... valamint a levegős egyszerü dekni-henger cserével vizesíthető...(persze+ hütő és csövek)

1kutya 2011.10.13. 11:27:58

azt meg lehet tudni mennyibe fájt?

huong 2011.10.13. 11:35:30

Yamaha Force 125 cc: vietmotor.blog.hu/

nekem ez a kedvencem

Thai Thai 2011.10.13. 11:55:55

Az egyik nap írtok egy cikket, hogy milyen jó végre megszívatják a sok robogóst. A másik nap meg segítetek egy Sito dobbal a Vespa-n. :((
Ahogy a szél fúj igaz?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.10.13. 12:18:16

@stofilol: engem mondjuk nem az tart vissza az ötvenesként használt 125-ös Libertytől(az tetszik), hogy nekimegyek egy Ferrari Californiának és sóbányában dolgoztat a maffiozó tulajdonos amíg ki nem fizetem a javítást, hanem az, hogy egy biztosítós haver szerint hiába veszek én egy külföldi papíros motort, ha ötvenes biztosítást kötök rá, és a kormány holnap kitalálja, hogy akkor műszaki szemlét és rendszámot mindenre, ami mozog(nem is olyan utopisztikus ez), akkor van egy sem ötvenesként, sem 125-ösként forgalomba nem helyezhető motorod. Ahhoz meg drága, hogy csak a port fogja.

+ vidéken a 125-ös téma felejtős, látja a pesti rendőr is, csak leszarja, de itt Veszprém környékén úgy kihúz a sorból, mitn a huzat. És nem hülye, hogy ne tudjon megkülönböztetni egy 125-ös négyüteműt egy ötvenes kétüteműtől.

stofilol 2011.10.13. 12:30:33

@scheerti:

gondolván erre a verzióra is, eleve ugy vettem a motort hogy kétnyelvű adásvételivel, és teljes olasz papírokkal... (papirók alapján megkerestem a volt tulajt facebookon hogy hogy emlékszik mennyi km volt benne mikor eladta, és csodák csodája nem visszatekert volt... :D ) ha beüt a papirmizéria, csak regisztrálom, kap egy mozaik utcás csók műszakit, és ennyi ... (de futárként, hogy nincs azonosítód külön előny...annyit megyek ott és ahogy akarok, és oda parkolok ahova csak akarok)

vidéki tapasztalatokról... zalaegerszegről tudok beszámolni, közeli ismerőseim: RD 125, anno én honda mtx 80 majd 125, aprilia leonardo 125, piaggio hexagon 180 2t... minden gond nélkül.

megkülönböztetésről továbbra is azt mondom, ha kicserélem 90esre az órát egy liberty-n, nincs ember aki megmondja hogy mekkora a motor...sőt hamég nemment ilyennel, próbakör után sem mondja meg...(annyira gyönge a 9 lóereje a 125-ösnek)

Psziho 2011.10.13. 12:39:45

hogy jut eszébe valakinek hogy olaszországból vinnének japán motorba blokkot

ilyen még nem fordult elő és nem is fog

ZáchDani 2011.10.13. 12:45:52

@Thai Thai: A kiválasztott Sito-dob nem tuning dob, hanem csak egy normál áramlású, nem rezós dob. A mostani, sajátjával nagyjából csak lejtőn képes a 40 km/h túllépésére - így közlekedni elég hajmeresztő.

stofilol 2011.10.13. 12:49:46

@Psziho:

aprilia és egyéb márkáik szorosan vannak yamahahával kismotorok-robogók terén... (motorikusan)

Psziho 2011.10.13. 13:00:09

@stofilol:

ezzel nem mondtál semmit,mindenki tudja

olyan még nem fordult elő,hogy japán összeszerelésű gépbe európai motor került,sőt először mindíg japán belpiacosként indul minden blokk ami később gyártásba kerül máshol a világban

ez a japán motorgyártóknál alapelv

az injektoros morini szar sem került bele a suzuki motorjába sem,hiába európai egy katana

Psziho 2011.10.13. 13:04:46

egyébként ez az utolsó pk a legrosszabb választás,egy berugós 4 sebességes pk-s sokkal jobb gép még duplaennyi kilóméterrel is

a 3 sebességes lassú mint a tetű és már nem tuningolható úgy mint a régi pk-k

ZáchDani 2011.10.13. 13:07:03

@Psziho: Ez most a PK-s kommentre. A német és osztrák piacra szánt példányoktól tartottak vissza. Azokon más a henger és tényleg nagyon lassúak. Ez a gép viszont olasz, és könnyen normális teljesítményre hozható.

1kutya 2011.10.13. 13:11:26

én ezt az 50/125 dilemmát úgy küszöböltem ki, hogy vettem egy rendszámos, 100-as lead-et, egy papír nélküli, hasonló korú és futású 125 áráért (átírással együtt). simán tudja a 80-at, a 125-ösöknél kisebb teste miatt jobban boldogul városban és a közút sem felejtős vele...

zöldi 2011.10.13. 13:24:24

Sokat mantráztam én ezeken a Vespákon, de elsősorban a váltó miatt nem ugrottam rá. Majd 50-ig "gyorsulva" akasszak fel 4 gangot. Nem maradt más, megvárom míg gazdag leszek, és GT300

Psziho 2011.10.13. 13:43:05

@ZáchDani:

én csak olaszokon ültem,az osztrák-német piacos lomismotorokra rá sem nézek

meglátom a zöld plecsnit aztán szevasz:)

ez az új dugattyúvezérléses,míg a régin a főtengely sonkája adagol természetesen teljesen más minden,nem is párosítható össze semmi

ehhez alig van tuningcucc,a régihez ezerféle henger,áttétel,kipufogó szívócsonk és karbó kapható gombokért

GERI87 2011.10.13. 13:49:28

Budapesten kívül települések között egy 125/50-es motorral nem 50-60-al fogsz csettegni hanem 90-el...akkor viszont már gyanús és senki nem hiszi el hogy 50-es smkp....
Ha meg településen belül, pláne kis forgalmú falun használod, akkor meg minek a 125? Elég az 50-es is.
Budapestre nem de Biharszecskára igen...

Azt is nehéz lenne megmagyarázni hogy miért 4T ha elvileg 50-es, ha meg végképp bizonygatod hogy az akkor meg pláne nem nagyon megy 50-nél többet....

Rendszámos 125-re olyan alacsony a bizti hogy nem éri meg szarakodni smkp-ként...

"RD 125, anno én honda mtx 80 majd 125, aprilia leonardo 125, piaggio hexagon 180 2t... minden gond nélkül."

Az 50-esként használt 125-ös 80-as meg tuningolt kis vackok meg olyan sokat zabálnak hogy simán megéri egy rendszámos 4T.....határba csapatni jó, de mindennapi közlekedésre nem, úgyhogy nem jó példa egy A-ból B-be robogóval szemben....

szabee49 2011.10.13. 14:03:40

Istenem, menyire imádtam az Artistic Spec-emet :) Japánból hozták konténerben. Baromi szép piros volt, a sisaktartójában elfért egy zárt bukó. Első Mo-i tulaj voltam.Nem tudom, hogy milyen blokk volt benne, ki mit csinált vele, de eszméletlenül ment. Gyári hengere és gyári kipufogója, gyári mindene volt, de a 60ig skálázott órát bármikor,bárhol megakasztotta 2 személlyel is :) Vége sík úton óra szerint 75-80 volt, de ez csak körülbelüli érték, mivel 60ig volt órázva, de a mutató jó 1,5-2 centivel járt a 60 után :) egyszer mentem vele nagyon hosszú lejtőn 90 km/h-t. A 0 km/h jelzés volt baloldalon, 30 fent, 60 jobb oldalon (félköralakban ugye), amikor a mutatóra néztem függőlegesen lefelé mutatott, pont a 30 km/h-s jelzéssel ellentétes irányban. Újgazdag ismerős akkoriban vásárol Jog R-jét is bármikor elverte.Sajnos ez volt az első motorom a M jogsim megszerzése után, 14éves koromban, és ez a használatán is meglátszott. Folyamatos egykerekezés, gyorsulás,"erőfitoktatás", hidegen pörgetés, 3-4 esés,nagyon hozzánemértés, mindenféle neon meg világítós szelepsapka csicsa, zene a kalaptartóba :( Emlékszem, nem tudtam, hogy hova kell önteni a 2t olajat, és 1 éven keresztül csak tiszta benzinnel hajtottam, de bírta, és nem ragadt meg! Aztán persze később felvilágosítottam, miért is világít az OIL felirat... :) Az amortizálós 2 év alatt egyszer ment tönkre, azt hiszem a röpsúlynál egy rugó adta meg magát-csere után ment tovább. Amikor már nagyon szét volt esve, eladtuk. Megvette egy ismerős, a fia 2 hét múlva egykeréken nekiment egy házfalnak. Azóta nem tudok semmit szegény Jog-ról. Utólag vissza gondolva és mai ésszel k*rvára bánom, hogy így használtam, illetve az eladást is nagyon-nagyon sajnálom. Azóta volt pár motorom, de egyszer tuti bevállalok egy ilyen kiskerekű, elől hátul dobfékes speedy gonzales-t :))

Psziho 2011.10.13. 14:39:29

'1 éven keresztül csak tiszta benzinnel hajtottam, de bírta, és nem ragadt meg"

-hát hogyne

zöldi 2011.10.13. 14:41:16

@szabee49: "1 éven keresztül csak tiszta benzinnel hajtottam, de bírta, és nem ragadt meg!"

Ezek szerint abban az évben 1000km alatt mentél vele, kb 1500-at bír egy tank olaj. Tiszta benzinnel meg olyan 20 kilométerre saccolnám az élettartamát, de lehet, h sokat mondok.

mtk001 2011.10.13. 15:11:06

Ez az !!!
Ha robogó, akkor Vespa.

Nekem is öreg Vespám van, PX150 -es.
Az megy mint a golyó !!!

szabee49 2011.10.13. 15:29:35

@zöldi: @Psziho: 1000 km alatt mentem vele, az biztos, mert egy nagyjából 5-15 km-s távon nyúztam. Tényleg nem tettem bele olaj,mert nem tudtam, hova kell önteni. A lámpa világított, a kúton pedig nem keveréket árultak. Nem akarom egyikőtöket sem meggyőzni arról, hogy higgyétek el,amit írtam,mert igazából nem érdekel a véleményetek,meg a neten való arcoskodás sem az én stílusom :) egyszerűen jó volt visszaemlékezni,leírni,megosztani az élményeket a 3kj-ről.

stofilol 2011.10.13. 18:32:50

@GERI87:

tévedésben vagy, a váltos kétütemüek nem esznek sokat, egyszerű okból kimélni tudod felváltással (variátorossal szemben, mert csak akkor megy ha nyomod neki), mtx 80 al simán elrohangáltam 3-4ből (konkrétan kevesebbet evett mint a simsonom, azt lesem irom mint ment hzzá képest),ami messze áll a tuningtól, nemis pörög 8 főlé... illetve pögög csak értelme nincs. mtx 125 más, power szelep kiskutyapöcse, cserébe rettenetesen megy...(power "alatt" simán 5 körül volt tartható, de kinyomva a szemét sem tudtad 8 főlé vinni...) Azért vettem mtx "családot", mert kategóriával és konkurenciával ellentétben nem hegyezettek (hegyezett napi használatra valóban nem való, de nem a fogyasztás miatt, hanem mert üzemórás a motor), még csak egy kicsit sem, kinyírhatatlan mindkettőnek a motorja... ha lehetne kapni önindítóst, máig ilyennel járnék.

fogyasztás robogó téren...
kétüteműek:
egy 50es... 4 litertől felfelé a csillagos ég.(aki mást mond hazudik) ok egyszerű: nonstopp fullgázzal mész.

125, tipusfüggő... rs 125-skipper 125 (levegős) 7+++ liter, nagyban vezető függő, mert itt már nemtudsz fullon menni :) , ugyan ez a blokk vizhütéssel runnerben hexagonban jóval jobban fogyaszt akár a 180as is 6+ körül tartható, mindemellé kegyeltenül megy... honda phanteon ami még gyakori, szintén 5+ (más említésre méltó nagy kétütemű nincs)

kétütemünél nemis a nagyobb fogyasztás ami zavaró... mert egy liter nem érdekelne, de a mellé töltendő 4ezer forintos olaj, annál inkább zavaró... fogyasztásra osztva mindjárt 10 fölé löki literben

négyüteműek
50es, van a kinai amiről nemirnék (ami futároknak nincs, nem motor :) , van aprilia scarabeoban, piaggio libertyben, stb tipusaikban, várakozáson felül megy, mint egy gyönge 2t, fogyi olyan erős 3, jó alternatíva

125, mint libertym is, giga plexivel 3.8-4-4.2 , plexi nélkül +-3,5. naggyából összes konkurens ekörül eszik, kivétel a rotax blokkosok, a hegyezés miatt gyönge 4-5 körül...

röviden... tessék kijönni a tévhitekből

spapda 2011.10.13. 18:38:25

@stofilol: a 4 rugós olajjal meg a 4 litertől fölfelé fogyasztó 2T 50-esekkel erősen el vagy tévedve, úgyhogy lehet, hogy nem neked kellene a tévhiteket oszlatni, vak vezet világtalant jeligére...

Nido 2011.10.13. 18:39:37

En vettem meg az egyik feher Vespat ugyaninnen , csak akkor meg a Motordokival voltatok,azota is hajtom a kis gepet de nagyon jo:)

Psziho 2011.10.13. 19:23:41

@stofilol: !

beszélgessél Szabee49-el,te tudod hogy lehet a benzinen spórolni,ő meg tudja hogyan lehet az olajon:)

mi meg had maradjunk a tévhiteikben

GERI87 2011.10.13. 19:48:48

"mtx 80 al simán elrohangáltam 3-4ből"

"mtx 125....simán 5 körül volt tartható, de kinyomva a szemét sem tudtad 8 főlé vinni...)"

Ez nem sok?:)
Hol élsz te?
3 meg 4 meg 5-8...?

Ahhoz képest hogy mekkora a teljesítményük ez sok, persze ez a működésből adódik de akkor is....ez nem alternatívája a városi, vagy olcsó közlekedésnek....hobbinak elmegy de amúgy nem.

"egy 50es... 4 litertől felfelé a csillagos ég"

Hiába 2T ez azért hülyeség...ha ennyi akkor műszakilag nincs rendben.

Egy 125-ös 4T nek sem szabad 3 liternél többet ennie...a Liberty is kijön annyiból ahogy utánnanéztem...

"röviden... tessék kijönni a tévhitekből "

Tévhiteid neked vannak.

zöldi 2011.10.14. 07:43:44

@szabee49: Akkor ezt megbeszéltük :)

stillriver 2011.10.14. 08:03:27

Sziasztok!

Nem akarok bele vau-vau, az 50/125-be, de vidéken egy rendőr srác motorozott 125 ccm-es robogóval 50-esként. Személyi sérüléses balesetet okozott. Ő is megsérült. Büntetőeljárás indult ellene, szakértő vizsgálta a motort és megállapította, hogy nem ötvenes, innentől ugye a biztosítás sem él. Nem elég hogy megsérült, ki kell fizetni a szakértői díjat, az okozott kárt, és 2 év 4 hónapot kapott, mert a bíró szerint Neki rendőrként sokkal jobban szem előtt kell tartania a jogszabályokat, és

Nahh én amikor ezt megtudtam, letettem a 125-öst / igaz szeptember volt már /. Nincs kedvem a családomat anyagilag és erkölcsileg kellemetlen helyzetbe hozni.

1kutya 2011.10.14. 11:13:22

@stillriver: mindezek ellenére a szembeszomszéd rendőrsrác vígan motorozik a rendszám nélküli 125-ösével és röhög az én rendszámos 100-asomon. mondtam is neki, hogy addig jár a korsó a kútra..., de csak röhögött rajta. ezek szerint, lehet majd egyszer én fogok rajta röhögni?

FogarasiArpi 2011.10.14. 13:31:31

Edes fiam, ha mar penzt kaszalsz Te, vagy a szerkelsztoseged a reklamboil, akkor legalabb illik azt odairni is. Onnantol kezdve a sok hulyeseget a sok szajtati Jenoke is a helyen tudna kezelni, es nem csak annyira futna, hogy a szajaba adagolt marhasasaokat szajkozza vissza,..

Házas motoros 2011.10.14. 15:57:34

Az 50/125 ös témához illetve úgy általában az 50-es robogókohz sincs túl sok közöm. Viszont. 2évig volt egy újabb kasztnis 200-as 4t runnerem. Max. fogyasztás 4liter. Ha egyszer lesz elég pénzem, ahhoz, hogy fent tudjak tartani (meg tudjak venni) egy ilyet egy "rendes" motor mellett, biztosan veszek egyet. Nem írok róla meséket, próbáljátok ki, megéri. Volt egy GSR600-asom is. Max. 5,8l. Sajnos már rég nem a megendgedett sebességkorlátok közt, de még ésszel. :) Ergo, nem értem azokat (a lóvét leszámítva, mert ugye az nagy úr) aki egy 50-es csettegőbe tankol 4-5 litereket 100km-ként, és örül hogy 80-at megy. Nem bánnám, ha bevezetnék a rendszámot minden motorra, és akkor "rendbejönne" a használtpiac is. Tudom, hogy most mindenki utál ezért, de két dolog: 1. Európa kultúráltabb részén egyedül nálnk nem kell rá rendszám. 2. Minden 14 éves suhanc ilyennekel teker pl. mondjuk fék nélkül, mer' az má' nem fért bele a kosárba a leovince dob mellé. Ja. És még egy. Minden rendőrnek, decibellmérőt! Egy tuning ezres is hangos. 3 másodpercig. De ezek fél percen keresztül tolják 1km-en! Vicc. Na és most lehet szidni....

Loona 2011.10.14. 21:21:35

Életem első "motoros" élménye egy Jog volt.
Barátnőmé volt, csinálta rá a jogsit. Naná, hogy elkértem kipróbálni. (Akkor még bármiféle jogsi nélkül... Bukó sem volt, bár ha jól emlékszem, akkor az még nem volt kötelező.) Nagyon tetszett. Igaz, majdnem eldobtam az első kanyarban, de végül azt is megoldottam. :D
Szívesen járnék valamilyen kis tötymörgővel a melóba, ha már a csúcsszuper Jawa Mustangomba senki nem képes életet lehelni.

(BTW, Cegléden merre van ez a "lerakat"???)

kristooof · www.sufnituning.blog.hu 2011.10.15. 16:13:29

Hát srácok, ez egy fasza cikk, sok infóval, előszőr is grat!

Jogom csak egyszer volt de hamar túladtam rajta, mert egy szétgyilkolt taiwani gyártmányú Yamaha volt, nem került közel a szívemhez, de tudom mennyire jók a rendes japánok!

Viszont egy másik típus, sokkal közelebb férkőzött a szívemhez, és a józan eszemhez,a Yamaha Mint!
Iszonyat elhanyagoltan vettem mindössze 5000 forintért, kis szervíz után működött, és azóta is hűséges társam Budapesten! fogyasztása nagyon baráti, bármikor bárhova el merek vele indulni úgy, hogy egy gyertyakulcsot se tartok magamnál, az alkatrész gombokért van hozzá és mindenhol kapni. Mondjuk iszonyat pici, de mondjuk én ezt szeretem benne, könnyű, simán felemeled.
a legolcsóbb OMW-s olajjal használom, amióta megvan. Ha valakit érdekel részletesebben a story: sufnituning.blog.hu/2010/10/12/title_1584001#more2366659

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása