Alakul a Virago, de nem biztos, hogy jól

Az első dermesztő pillantás, extra leanderrel

Én is egy kretén vagyok. Miért kell nekem egy félkész motort nézegetni? Hagynám inkább alkotni a művészt.

Úúú…hhhhhh….

Khmhmhm, öhö… Ez most a permetezés és a Simson Schwalbe transzcendens kapcsolatára utal? – kérdeztem Pistikétől, amikor végre megláttam, miben mesterkedik. A múltkor már tisztáztuk, hogy a tank egy, illetve inkább másfél permetezőtartály, a kerék Honda, a gumi Harley, a faridom két VW bogár-sárhányóból készül. Kicsit olyan is volt, mint egy Indian, de most kiderült, hogy Pistike szerint túlságosan is. Hiába vágta meg precízen, ha hátralépett, és elkezdte a motorépítő hunyorgást, az istennek sem adta ki úgy, hogy szép legyen. Indian utánérzés, de nem is az a legnagyobb baj, hanem hogy rossz Indian-utánérzés. Úgyhogy fogta magát és elment egy barátjához, Ubulkához (nem a mi trollunk, ez egy másik Ubul), akitől megvette ezt a Schwalbe fart, amit most itt látok a motoron.

Egykarú első futóművel is szépen kiadná

Én a fejemet fogom – ez iszonyú. Dögös, formás patkányt képzeltem el, ez meg olyan, amivel a Bagi-Nacsa megy a Fábry Showba. Sipos közben megérkezik, hogy tovább hegessze valamelyik Ford furgonját, érzi, hogy a helyzet válságos és lelkesen magyarázni kezdi, mennyire csodálatosan kiadja, nézzem csak meg! Látom a vízszintes bordákat az oldalán? Lépjek csak hátrébb egy kicsit! Hunyorogjak erősebben! Na, nem látom?

A Schwalbe csomagtartója volt az egyetlen momentum, amiben egyetértettünk

Nem, a rosseb egye meg! Mindenhonnan egy rohadt Schwalbét látok, hogy az isten verné meg. A Schwalbével egyébként semmi bajom, a keleti blokk Vespája, elegáns, arányos, finom, talán még a Vespáknál is szebb. De mégiscsak egy átkozott 50 köbcentis robogó! Ez borzalmas. Ez szörnyű. Akárhonnan próbálkoznék, ennek nincs egy normális nézete!

-Te mondtad, hogy nem akarsz power cruisert.
-És ha valaki nem akar power cruisert, te azonnal ráraksz a motorjára egy fél Schwalbét?!

Pistike szerint így, a telóval már egész máshogy néz ki, mint egy Schwalbe

Pistike magyarázza, hogyan mennének benne a telók és hol, mennyit és hogyan vágna le róla, de persze csak úgy kísérletezésből nem vághat, mert az egész Schwalbe-kasztni kölcsönbe van nála. A lengőkar feletti rész tíz centivel rövidebb lesz, Na, kapcsolok egy derítővakut, hátha így kiadja… és tessék, íme egy Schwalbe, amihez odafogtak egy telót. Hát ez mindenhogy szar. Egyetlen pozitívuma, hogy senki sem vádolhatja Indian utánérzéssel. Muhaha.

Ha levesszük az egészet a vázról, rögtön kapunk egy szép formát. Ha visszarakjuk, azonnal előttünk áll egy rakás szerencsétlenség. Pistike szerint pont ellenkezőleg: egy ragadozó-szerűség rajzolódik ki. Hát, ha ilyen volna egy ragadozó, nap mint nap pukkadásig zabálhatná magát, mert egy ilyen ragadozótól egyetlen növényevő sem szarja össze magát az ijedtségtől.

Felállok egy ládára, hátha úgy jobbak az arányok

A tank makettje már elkészült, papundekliből van, réz vázzal, bent van egy fordított Marauder villa, ami annak köszönhető, hogy a bontó jelentős kínálatában ennek volt megfelelő hossza. Nekem úgy tűnik, kicsit magasra került a súlypont, de Pistike megnyugtat a colstokkal, hogy jóval alacsonyabb a permetezőtartály, mint ahol a tank volt. Én azt vetem ellene, hogy oké, de tömeghatás tekintetében túl sok anyag került magasra, és az építészet egyik alapszabálya, hogy a konstrukciók felfelé könnyülnek. Pistike szerint mindössze annyi a bajom, hogy a motor fel van polcolva – ha a földön állna, rögtön másképp látnám. Föl is állok egy dobozra, hunyorgok, rázom a bokrot, főnök, de nagy erőfeszítéssel kell benne hinni, hogy így egy fikarcnyival is jobb. Ráadásul Pistike azt magyarázza, hogy ha Schwalbe nélkül csak így ott van a permetező, mint tank, az nem kapcsolódik össze semmivel, a vonalak nem tartanak sehonnan sehová. Na ja, mondom erre én, így meg összekapcsolódnak egy Schwalbe hátuljával, köszi.

Érdemes megnézni a villával is

Legszívesebben zokognék, miközben arra gondolok, nem volna szabad Pistike jelenlétében kárognom, hiszen milyen már az, amikor II. Gyula pápa állandóan Michelangelo vérét szívja, hogy Buonarottikám, hát ez borzasztó, hogy néz már ki az úristen? Miért nincs hosszabb szakálla? Ádámnak nem lehetne egy kicsit kockásabb a hasa? Egyértelmű, hogy így nem lehet alkotni. Michelangelo sem engedte be a pápát a munka négy éve alatt, igaz, ő a firenzei segédfestőket is elkergette, mert nem bírta, ha körülötte sertepertélnek, Pistikének meg ott van a Sipos, a világ egyik legsúlyosabb szófosója. Tehát hagynom kell Pistikét, találja ki maga, egyébként is mintha utalt volna rá, hogy ebben a Schwalbe-farban már ő sem olyan biztos. Hát igen, ilyen egy alkotási folyamat. Vér, verejték, könnyek, csapásokat kapunk, csapásokat adunk. Pozitív hullámokra van szükség, azokat kell küldeni, és akkor majd mindenki meglátja: kiadja az!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr82671990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terrorjony 2011.02.19. 08:12:20

Ízlések és pofonok... Sztem a schwalbe vég marha jol néz ki rajta, viszont az a tank iszonyat... ugy kéne megnézni, hogy a simson végböl folytatni elöre, és egy konvencionálisabb tankot rádobni. de nem az enyém lesz :)

mükkemakk 2011.02.19. 08:16:15

Jajj, ez fájt reggelre. Azt a szüzecskét (Virago) gyári állapotban kéne hagyni, úgy is egy rokokó chopper, de így....nem adja ki.

Esetleg egy letisztultabb Harley-klónná még át alakítható, szigorúan fecskefar nélkül. Az első villa viszont maradjon az jó és funkcionális, az F16 beömlő marad?

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.02.19. 08:39:48

túl nagy a "rés" a motorblokk és a villa között... ki kéne tölteni egy-egy Trabi első lökhárító sarokelemmel - lehet, hogy az passzolna fecske hátuljához :)

jó lesz ez.

muz 2011.02.19. 08:46:59

Hááááát,ízlésről tényleg nem vitatkozunk:-)))

panza 2011.02.19. 08:55:54

Pillanatnyilag az extra a legjobb, de ki kell várni a végét!:-))

007 turbozva nem keverve... 2011.02.19. 09:09:47

Szerintem meg hiányzik az összehangolt alapgondolat, valahogy szedett rakott összetolás feelingje van.A tank meg a faridom lemaradhatna ebben a kinézetbe,valami egyszerübbet de mégis különlegeset kellene beépiteni,pl kobrafej formáju tankot és krokodiltest formáju hátsó sárvédőt.Pikkelyes festés ,2 kicsi nagyitós lámpa elől.....lenne egy krokodil-alien témáju motor.....

Vhornet 2011.02.19. 09:15:30

Egyenlőre nem jön be! A Schwalbe farok kókányá teszi, számomra. Még ha össze is hozza a "mester"!

robian 2011.02.19. 09:33:17

druszám írj be egy szavazatot a fecskefarkú mellett, én adnék egy esélyt, hátha átpingálva jobban kiadja. de azért pistamester mentsen el valami visszaállítási pontot, ha mégse. (bár nem tudom, milyen költségvonzata van)

Vhornet 2011.02.19. 09:34:36

Szép a fecske farok, de nem ez a helye! Ha egy ezeröcsire, W123-as hűtőmaszkot tennék, de nem vagyok szentségtörő! Mindenki kiröhögne! Szerintem ez kicsit olyan!

6096czt 2011.02.19. 09:35:01

szeretem az épített motorokat....de ettől már a címlapon hangosan kezdtem röhögni!Illyet! Magyarországon Schwalbe véggel-ha kiadná esetleg-kegyetlenül kiröhögnek...szvsz jogosan-én is csak vigyorognék..mint most...

robian 2011.02.19. 09:36:42

@Vhornet: tisztelettel, nem nyelvtannáci vagyok, de egyelőre. bocs a trollakodásért.

millesei (törölt) 2011.02.19. 09:37:43

Ehhez a csókához képest az a bangladesi pajeszos egy igazi művész. Sőt, ehhez képest mindenki az. Mondhatni különbet sz.....

nehogymárne 2011.02.19. 09:51:53

van a tévében ez a szivatós lakásátalakítós műsor, amiben két őrült elősszörre direkt olyan szarrá csinálja a a lakást, hogy a szerencsétlen áldozat elsírja magát. (aztán megcsinálják normálisra)
winki, reménykedj, hogy ez most ilyen, mert tök mindegy, hogy van-e olyan, aki gerjed a schwalbe farokra, ha te hányingert kapsz tőle.
beledöntesz egy csomó pénzt, soha nem állsz ki vele a garázsból és még a "motorművészek" is tuskónak fogank tartani. igazi nyerő szitu.

Bazsi(HUN) 2011.02.19. 09:54:14

Jaja, kutyának igaza van! Kéne oda két b@zi réz szívótölcsér! Mindkét oldalra, a tetejük párhuzamosan a tank aljával, az aljuk pedig a blokk ívét követve! Ha megvalósítható akkor jó lenne!:)

Amúgy most a Schwalbi s*ggel hogy menne rá az ülés? Vagy azt hova gondoltátok?

Amúgy nem hülyeség, mert a préselt minták illenek a tank stílusához. Csak így még ebben az állapotban nem adja!

Szerintem folytassátok, ne legyetek sablonosak, mint azt itt sokan kérték! Nem kell, hogy egyen formája legyen, legyen egyedi és meghökkentő!:) Ez a s*gg meg eléggé az!:D

korszellem 2011.02.19. 10:04:43

Gratulálok Robikám!
Na nem a motorhoz,hanem az írásodhoz.
Nagyon vidám percekkel ajándékoztál meg,köszönöm!XD

Attys 2011.02.19. 10:11:30

Bazsi(HUN)val értek egyet én is.
Ne akarj Sablon gyökér lenni, pláne ne akkor ha patkány gépet akarsz.
Vagy ez csak a látszat és mégis "szalongyökér" lennél?
Ha tényleg egyedit szeretnél akkor legalább tegyél is valamit érte, ne csak a "megrendelem és utána fikázok, mert egyedit akarok,meg patkányt,de azért csillogjon is" arcodat mutasd a világnak.
A kettő együtt nem adja ki. :o)
Meg mert így szánalmas vagy és nem úgy ismerünk.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.02.19. 10:18:11

Hát, ha a Schwalbe far még csak-csak, mert azon csak az röhög, aki látott már Schwalbe robogót, de a "tankon" szerintem mindenki.

mtk001 2011.02.19. 10:20:38

Tegyél le a permetezőtartályról - baromira nem jó. (Direkt nem szépet írtam.)
A Schwalbe fenék egy jó kis cseppformájú tartállyal talán ...

'saztán? 2011.02.19. 10:23:35

tényleg kéne szavazó
- schwalbe
- trophy
- egyéb

Halálos_fogkefe 2011.02.19. 10:41:08

Most tényleg furán néz ki, de biztos vagyok benne hogy össze fog állni és nem is akárhogy.

Másnem Neked lesz a legegyedibb schwalbid kerek e világon.

Rák Attantam 2011.02.19. 10:42:13

Szerintem csak a világospiros szín miatt látod sötéten a jövőt. :)
Erre a motorra csak két dolog nem kéne: a bádogember-body meg a Schwalbe-tail.

Ha már patkány motort akarsz, kalapáljon a mester valami patkány alakú borítást rá, aztán ragasztgass rá 10 centi hosszú fekete szőröket (itt-ott egy-két rühfolttal, véres harapásnyommal). Az orra hegye lehetne a lámpa, a bajszán az indexek, a fülét a kormány és az onnan ívesen lelógó rózsaszín bowdenek adnák ki. A végén sárfogó gumiként funkcionálhatna a csupasz patkányfarok.

Te lehetnél a Macskafogó 33.1/3 reklámfigurája. :)

Röviden: gondoljátok ezt még át kissé...

ezüsthárs 2011.02.19. 10:42:14

@mükkemakk: amire gondolsz, az egy betűvel kevesebb: virgo.
A virago sárkányt jelent latinul.
Ez mondjuk eléggé egyfejű :-)

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2011.02.19. 10:53:34

Inkább egy nagykerekű Babetta vagy egy Vespa.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.02.19. 10:56:49

@Bazsi(HUN): vigyázat, azzal már "krúzeres" lenne, azt pedig nem akarjuk :)

Csikós Zsolt 2011.02.19. 10:58:10

Nem hiszem el, hogy ebből bármi jó tud kisülni.

És nem hiszem el, hogy Pisti elcseszné.

A két, egymásnak ellentmondó állítás között ott a készülő motor.

Hmmmm.

stealthbomber 2011.02.19. 11:12:44

Szerintem a Schwalbe hátsórész jól néz ki..Van stílus benne, én legalábbis látom... :-)))

Csikós Zsolt : már nem emlékszem pontosan a cikkre azért megkérdezem...anno te vettél Keewav fesszabályozót a 400-as gépre ? És tényleg 2000 Ft körül volt ?
Csak azért érdekel, mert egy 85-ös GSX 1100 EF-em van, gyári állapotban, és az említett alkatrész elfosta magát... Mivel teljesen behülyítettetek a veteránozással, úgy döntöttem, nem adom el....

mükkemakk 2011.02.19. 11:19:56

@ezüsthárs: régen tanultam latint, de a Tegyey szótárban a virago a férfias nő- ként szerepel.

az is 1 sárkányfajta....

Bazsi(HUN) 2011.02.19. 11:43:07

@kutya_zzr: Lehet... lehet.:) Majd meglátjuk milyen lesz a végleges tank, ahhoz lehet illene!

Valami ilyesmi cső,mint az a tartály, elkeskenyedő véggel, nem lenne cruiseres!:)

fc02.deviantart.net/fs71/i/2010/280/3/b/steampunk_rocketeer_jetpack1_by_skinz_n_hydez-d309oht.jpg

Pityubácsi 2011.02.19. 11:46:13

a schwalbi segg fasza.
kicsit meg kell nyírni itt-ott, patkány fényezés és jó lesz.

a trophy féle benzintank, fényszóró egység is fasza lesz.

ne rinyálj, winkler!
jó lesz ez, hagyd alkotni a mestert! :)

titkosgyilkos 2011.02.19. 11:54:38

Nem vagyok ideológiailag képzett, a patkány stílus az olyan, amikor valami úgy néz ki, mint egy ótvar bontószökevény, de valójában nem az?
Akárhogy is, azt a dolgot, ami a képeken van, nem értem. A blokk mondjuk jól néz ki, biztos lehet köré jó motort építeni. Egyszer már meg is csinálták, úgy hívták, Virago. Bízzunk benne, hogy még tényleg érdemben alakul a koncepció (-> tabula rasa :))

pog ma thon 2011.02.19. 11:56:41

ÉRDEKES KIVÁNCSI LESZEK MI FOG EBBÖL KISÜLNI.

Z o z ó 2011.02.19. 12:07:38

Hát ez írtó ronda...még...kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

ZON 2011.02.19. 12:27:07

Ha nem akarsz power cruisert, akkor azok a vaskos első telócsövek a nagy féktárcsával mennyire jönnek be?
Ha már eklektika, és patkány , akkor inkább valami Earles első rugózás.
Vagy a Verhovina Roadholder eleje...:)

w a s d 2011.02.19. 12:28:51

@Pityubácsi:
Ez az, hogy azt a Simson hátsót még bőven át lehet alakítani.

Pl. egy nagyon ügyetlenül is igénytelenül, paintben kivitelezett, sablonos elképzeléseken alakuló átrajzolás, ami szerintem már dob rajta:

kepfeltoltes.hu/110219/1940150_5f204eb43d64e5152611d84d49a53623_xl_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

okta 2011.02.19. 12:34:23

WR-hoz ez tökéletesen fog passzolni.

:-DDDDDDDDDD

(Nekem nem kéne...)

Bazsi(HUN) 2011.02.19. 12:41:19

@F/:

És mi van ha az ülés az eredeti Simó ülés helyén lenne?:D

Na az vadul nézne ki, csak kéne hozzá egy méteres kormány toldat, meg nem biztos, hogy kényelmes lenne.:)

GERI87 2011.02.19. 12:46:59

Először nekem is az Indian jutott eszembe...de ez...

Azzal a fejidommal tényleg egy nagy V2-es Svarbli lesz belőle.

Ez nem motorépítés hanem háztáji sufnituning kókányolás:)
Eddig ez jön át.

chiagochico 2011.02.19. 12:50:25

Jó lesz az!!!Szerintm remek ötlet.
A cikken meg sírtam :D:D:D

GERI87 2011.02.19. 12:50:46

Winkler úgy látom betalálja az ilyen "mestereket" aztán jól átbasszák:)
Végén meg ír egy cikket hogy évek keserves "együttműködése" végre megszakadt...

whale 2011.02.19. 12:55:36

két dolog van. Egyrészt hogy a Schwalbe seggről itthon mindenki TUDJA, hogy szimó, így nem tud elvonatkoztatni tőle, MÁSRÉSZT a lemezen láccik, hogy virsligumira tervezték, úgy áll azon a keréken, mint tehénen a gatya. Erősen átszabva, feketében, vagy valami rozsdás rat festéssel esetleg. Ami a nagyobb gáz, aza permetlétartály. Abból nem jössz ki jól szerintem, csak ERŐS szabás után.Talán. szerintem gondold újra a dolgot...

KadettGSiforever!!! 2011.02.19. 13:05:15

Winkler Robi!

Amikor eljön az idő, és a párod gyermekkel áld meg téged, és látod az első ultrahang felvételeket a kis trónörökösről, akkor sem egy szőke, kék szemű helyre kis legényt fogsz látni - és ez igaz bármelyikőnkre... :)

De komolyan, fel a fejjel, ÉN TÉNYLEG LÁTOM BENNE A FERGETEGET!
Nekem tetszik...fantázia, csak ennyi kell hozzá... ;)

last barons 2011.02.19. 13:10:13

@millesei: azért miközben banglades térképén keresed az öreg művészt, azért megemlíteném, hogy Pisti egy Európa bajnok motort is össze bírt már lapátolni sapkával, /Time Machine/ és az Egyesült Államokban is 6. helyezést értek el freestyle kategóriában.
a diliházas bogarával az egyik legkreatívabb építést csinálta az elmúlt időben.

úgyhogy még ne temessünk el élőket szerintem.

sios 2011.02.19. 13:25:59

Jobban is haladhatnátok!:)
Még a végén az xjr-el kell megkezdened a szezont!!:)

mianicked? 2011.02.19. 13:32:35

na, én is skiccültem egyet:

kepfeltoltes.hu/110219/schwalrat_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

meredekebb első villa, megtört permetező-ív

DBandesz 2011.02.19. 13:49:41

Bocs Robi, ez nem az én világom. Nekem a gyári az igazi. Ez kezd sok lenni Vir-Marau-Scwalbe? Permetezőtartály? Honda kerék? Mi lesz ebből? Motor nem, az én szememben legalábbis. Van benne egy kicsi MZ beütés is, kissé Trophy-s az eleje.

Olyan semmilyen az egész.

lanciabacci 2011.02.19. 13:53:12

Szerintem egyenlőre nagyon eklektikus az egész. Sok a jó ötlet, de nem állnak össze még, hiányzik a koncepció, mintha csak kísérletezés zajlana, vagy még inkább erőlködés. A letisztult cult-far és a részletgazdag, steampunk blokk több feszültséget adnak a kelleténél - szétesnek formailag. A Schwalbe-far nem lenne rossz, de annyira karakteres, hogy mindenképp vissza kellene hozni valamilyen formában ezt a stíluselemet az elején is, pl a lámpa körül. Akkor viszont egy bazi nagy Schwalbe lesz az egész :)

Talán az lehetne a megoldás, ha valahogyan épp annyira torzulna/nyúlna a már ismert far, hogy ha ránézel, akkor értsd, de mégse. A tank ötlete a réz permetezővel cool, de mostanra rá kellene jönni sajnos, hogy öncélú, nem fog menni, rettentően rosszul áll és öli a formát, ráadásul egy harmadik formai irányt vonva be. Nem ismerem az alkotót, de ha valóban tehetséges a srác, akkor ő is érzi és megoldja, csak idő és sok közös beszélgetés kell hozzá.

Kiváncsian várom az eredményt! :)

joejoe1974 2011.02.19. 13:54:33

kissé meglepő formák :D

csuvel 2011.02.19. 13:55:58

Winkler Robi látod b+ hogy mit tesz a kábítószer?

dr.oid 2011.02.19. 14:26:39

Jesus Christ what a shocking experience! Valszeg legalább akkora sokk lehetett meglátni e mutánst mint megkóstolni a kollégák által összekotyvasztott Coca-Colát:)) Kérdezzük meg CsikósMestert. Ő kíméletlenül és kendőzetlenül megmondta a tutit kólaügyben itt sem fog sokat kertelni:D Winkler Robi bőkezű mecénásként méltó utódja lehet Gyula pápának!!!:)))

megrettent 2011.02.19. 14:27:52

Kövezzetek meg de nekem tetszik, az utolsó képen "kiadja". Winkler, ha nem jön be majd akkor vevő leszek rá, legalább ez a motor is Szekszárdra megy el.

VFR800 2011.02.19. 14:29:26

Gorcsos akarast erzek ebbe a projektbe ... A vegeredmeny viszont Fabry dijazn centerebe valonak tunik. Ez egy igazi remalom .... A permetezo tankot mar az elejen se vagtam es ez sajnos meg most sem valtozott. De aztan lehet, hogy bennem van a hiba:-). Pedig hunyorogtam de nagyon ... Jobban jartok, ha meg most elviszitek az ocskashoz. Idot es penzt kimeltek magatoknak :-)

ommm 2011.02.19. 14:43:41

A baj ott kezdődik, hogy sokan nem ismerik Pistit azok közül, akik ide beesnek, mert nem motoroznak.
Aztán ebből születnek a hülye kommentek :)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.19. 15:21:20

A hozzászólásokat elnézve, egész bizakodó vagyok. Sokaknak lejön, hogy ez, itt még csak a próbálgatás fázisa. Ötletek jönnek-mennek. Persze, klassz lenne, ha a kommentekben nem találkozna az ember olyannal, mint hogy a kedves kommentelő különbet szarik, mint Pistike. Az, ha egész nap aranyat, meg gyémántot enne, akkor sem jönne össze neki.
Mikor először láttam a Schwalbe sárvédőt a motoron, azonnali hidegrázásom lett tőle. Aztán továbbnézegetve, igen sok fantáziát láttam benne. Természetesen egyetlen felpróbált alkatrész sem abban a formában kerül(ne) a motorra, ahogy azt a képek most láttatják. Ráadásul a fotókon nagyon más a hatás, mint élőben. Ha ott állsz mellette, és motorépítő-hunyorgással nézed, kezded látni, hogy szélesebb sárvédővel, hosszabb nyakkal, a tank elején a lámpafészkekkel, ráccsal, satöbbivel hogy fog kinézni.
A hátuljával kapcsolatos fenntartásokat megértem, sok még a bizonytalanság, de ami a tankot illeti, szerintem nagyon jó lesz, persze mindenkinek nem tetszhet, de az nem is cél.
Ja, és az egy nagyon jó kis olajozós-melós pulóver, csak nem tűzálló, na.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.19. 15:23:35

@scheerti: Rá fog még az a mosoly fagyni az arcotokra:)

dr.oid 2011.02.19. 15:28:20

Hüjekomentek? Fáuk jaú! Ki kezdett el vernyogni netán mink nyálas olvasók? Ha tényleg Pisti a Motorépítés Buonarottija nincs kétségem a végeredményt illetően:)))

Alf (törölt) 2011.02.19. 15:29:22

ne hülyéskeggyé, nagyon jól fog kinézni.
Mondjuk én citroenes vagyok, szóvala a takart hátsóra bukok :)

tibidanny 2011.02.19. 15:43:31

ez így egy okádék, de ízlések és pofonok...
viszont Isten-t illik nagy "I"-vel kezdeni...

last barons 2011.02.19. 15:53:55

@lanciabacci: Lám-lám, nem ömlengésig elfogult véleményt is lehet értékelhetően, intelligensen megfogalmazni, anélkül, hogy ökölbe szorulna az ember talpa az idegtől-ámde gondolatot ébreszt.

SZARKAPISTI 2011.02.19. 15:56:54

Érdekes megközelítés.VINCENT-BLACK NIGHT Talán valami ilyesmihez tudnám hasonlítani a hátsó részt.Remélem lesz belőle valami.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.19. 16:00:52

@last barons: Van az úgy, hogy valakinek kicsit sem fogja meg a fantáziáját, amit lát. Ha szerinte randa, az is egy vélemény, nincs azzal semmi baj.
Persze jobban veszi ki magát, ha valaki veszi a fáradságot, és elgondolkozik a dolgokon, majd nem rest, és értelmes, egész mondatokban fejti ki a véleményét. Úgy már van miről beszélgetni, vitatkozni.

Tomchy 2011.02.19. 16:14:27

A sors kegyelméből volt a gépemen fotóbolt.

kepfeltoltes.hu/110219/Winkler_patk_ny_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Na, mit nyertem? :O)

Tomchy 2011.02.19. 16:17:58

@Tomchy: Ja, és messze nem alapos munka, csak egy vázlat.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.02.19. 16:23:11

@streetsta: Nem az lepne meg, ha ebből a végén egy szép, tetszetős motor lenne, mert láttam a Time Machine-t, és az államat a földről kellett összegereblyézni. Az lepne meg, ha ezzel a permetezős tankkal és a Schwalbe hátsóval kiadná. Elég nehéz elvonatkoztatni a kis Simsontól, annyira jellegzetes ez a fecskefarok:)
Aztán persze simán lehet, hogy én vagyok a hülye, és gyönyörű permetezőtankos rat lesz belőle.

nortonvincent 2011.02.19. 16:38:48

Nekem nagyon bejon az a Schwalbe hatso resz,amivel nem igazan tuduk kibekulni az a tanknak a hatso resze,nagyon hirtelen veget er,nem latok egy atmenetet a tank lecsapot,sarkos vege kozott es az ives hatso "sarvedo" kozott.
Amugy nem rosz az elkepzeles,szerintem a vegen dobbenet lesz.

GERI87 2011.02.19. 16:59:02

@Gyurma73:

Svarblinak mondják mifelénk...akárhogy írják is.

Most aki motorozik annak tudnia kell ki ez?
Ugyanmár....

dextercapo 2011.02.19. 17:02:09

a cikk tuti - az a veg meg maga a nagybetus Borzalom . a schwalbe olyan mint a pestis - megfertozi es megoli azt amihez hozzaer - vagy mint a szennyviz - egy hordo szennyvizbe egy kanal bor : szennyviz
egy hordo borba egy kanal szenyviz : szennyviz .
ha ez egy kegyetlen , ferfias ragadozo akar lenni ha felno , akkor egy morzsa hello kitty sem fer meg rajta .
nagyjabol olyan mintha a jeep-re valahogy ra akarnek tenni egy rendorauto ajtot : csak ugy nez ki jol ha tobb helyen atlovom , osszeverzzuk valahogy es ralancolom a gallytoro racsra keresztbe :)

kzolee 2011.02.19. 17:22:29

Szerintem maga a Virago blokk a ronda. A japánherlik közül tán ez az egyik legfélresikerültebb dizájn...

Robi, ha ebből valami tényleg szép fog kisülni, akkor Pisti mennybe megy :-) Vagy legalábbis díjat nyer egy custom shown.

kzolee 2011.02.19. 17:26:32

ommm:
"A baj ott kezdődik, hogy sokan nem ismerik Pistit azok közül, akik ide beesnek, mert nem motoroznak.
Aztán ebből születnek a hülye kommentek :)"

Aki motorozik, annak ismernie _kell_ Pistit?

ommm, itt valamit félrefogalmaztál :-)

lanciabacci 2011.02.19. 17:28:34

Az ilyen "megbízlak, hogy fejezd ki a személyiségemet" szitukban egyébként szerintem elvi ellentmondás feszül; nem véletlen, hogy a legjobbak ebben a műfajban (is) azok, amiket a saját örömükre készítenek az alkotók (mint pl. nemrég a másik Simson, amit Leno nézett ki magának). Ha a művész másnak akar megfelelni, ha elbizonytalanodik, akkor oda a lazaság, elindul a rágörcsölés és éppen a lélek fog hiányozni az egészből, ami pedig épp a lényeg. Persze azt nem tagadom, hogy megbízásra is lehet jól dolgozni, de nagy a különbség egy rendes iparos munka és egy ihletett mobil szobor között - na és mástól is kell mindkettőt megrendelni. Szóval vagy építs magadnak de legalább találd ki egyedül (mint Karotta a hangyászt), vagy pedig legyen áhitatos csend és kajáld meg, amit a pénzedért kapsz és közben imádkozz :)
Ha szerencséd lesz, akkor talán neked is tetszeni fog az eredmény... :)

tittadili 2011.02.19. 17:31:37

Ilyen lenne kb, ha Leepu, az indiai auto design zseni elkezdene motort építeni... :-) Mé' nem lehet valami normális stílusban átalakítani? Bobber, vagy café racer vonal inkább.

last barons 2011.02.19. 17:58:55

@lanciabacci: Jobb esetben viszont kijöhet egy kellemes középút a megrendelő és az építő elképzelése között félúton, amitől egyik sem kap rángógörcsöt.
W.R. bizonyára nem azért fordult Pistihez, mert egy megszokott motort akart sok billet cuccal teleaggatva, hisz konfekciót többen is tudnak szorgos dobozfeltépkedéssel kreálni, itt valami más a cél.
Ilyen esetekben a megrendelő- W.R.-kénytelen valamilyen szinten a projektet az építő kezébe adni-ringassa az, legfeljebb aggódó pillantásokat vet a bölcső felé, hogy a bébije végül is kire fog jobban hasonlítani.

kzolee:, Nem, nem kell feltétlenül ismernie, de nem árt.:)

tittadili: ez a patron már el lett sütve, kreatívabban, ha kérhetném.:)

Winkler Róbert 2011.02.19. 18:25:41

@tittadili: A Café Racer a következő projekt.

Winkler Róbert 2011.02.19. 18:26:47

@Tomchy: Hát ez annyira nagyszerű munka, hogy igazából bejössz a szerkesztőségbe, és választasz valamit. Egyébként a fényezett elemek színe kopott fehér lesz, a tank meg ugye réz. A többit pedig még nem tudjuk.

Castigliano (törölt) 2011.02.19. 18:27:14

Szerintem lábtartónak egy Babetta pedál állna a legjobban.

Bazsi(HUN) 2011.02.19. 18:37:46

Hát én a matt fekete, és fém felületek híve vagyok!:)
(Mondom ezt egy zöldeskék motorral!:D)

Tomchy 2011.02.19. 18:54:24

@Winkler Róbert: Mese nincs, a szerkesztőségből én Angélát választanám (csak az asszony meg ne neszelje)! Vagy egy Csikós-összes bőrkötésben
:O)

kranführer 2011.02.19. 19:43:45

Winkler!
Csaxólok hogy pont a HD leggyengébb láncszemét készülsz beépíteni a gépedbe. Mi mind Metzeler Marathont használunk mert a gyári Dunlop egy kalap sz@r.
Üdv
kran

vnweb 2011.02.19. 19:51:16

esetleg egy csepptankos jawa hátsó sárvédő? :)

tlacka 2011.02.19. 20:15:52

Mire berhelsz rá műszakit, addigra megszokod majd a formát is.

ommm 2011.02.19. 21:30:03

@kzolee: Illene, ha már hozzászól a témához...

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.02.19. 21:35:19

@Bazsi(HUN): na ehhez nem, de mintha valami ovális, ettől lényegesen drabálisabb darabot láttam volna a múltkor a képen
(kb. olyat, amit a mostani karton makett is mutat a vázon)

Bazsi(HUN) 2011.02.19. 21:40:18

@kutya_zzr:

Az maga a permetező volt, nem? Mert azzal szórakoztak a srácok. Szép kis szőlőmintás permetező, ilyen réz, vagy mi.:)
Majd ha így folytatják az lesz a véglegesen is, remélem.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.02.19. 21:45:41

@Bazsi(HUN): kár, hogy pénz- és időrabló sztori egy csopperfaragás, mert épp hirdettek egy AME merev vázas Z1000-et... Na arra érdemes CSAK kézzel faragott/kalapált/öntött/gyurmázott holmikat aggatni, abból nagyon komoly vas kerekedne. ráadásul 240-re hirdeti az ember, ami ajándék ennyiért, főleg, h magyar papíros - de csak váz, blokk és kezelőszervek.

Bazsi(HUN) 2011.02.19. 22:00:23

@kutya_zzr:

Hát az alap megvan!:) A többi cucc ami hiányzik, úgyis kuka lenne, egy komoly építésnél!

Jó lesz ez a Winkler vas is, na! Én bízok benne! Az a blokk az egyik legszebb japó blokk, valami érdekes ki fog sülni a projektből az biztos!:)

Suraki 2011.02.19. 22:12:32

Jó lesz az a hátsó, de a "permetező" szerintem is magasabban van pár centivel a tutinál. Nekem a legnagyobb gondom vele, hogy erősen retró hatású jelen állapotában a tervezet. Amúgy símán lehet ez egy pofás trophy-schwalbe interceptor.:-)
Ami számomra most a legizgalmasabb, hogy a permetezővel hogyan hozza őssze a mester a bádogot...vagyis az ülés és környéke nagyon más irányba kanyaríthatja ezt a konstrukciót.
A schwalbetlenítéshez: az idom ülés részét lefaragnám, az oldalsó kidomborított részt meg kinyesném. Senki nem mondaná meg, hogy honnan származik.

Gzula[HUN] 2011.02.19. 22:26:49

Ha úgy lesz a "svalbi" idom vágva, ahogy a 8. képen "kívánja" a motor, akkor nem is lesz xar. Egyébként ehhez a tankhoz ez az idom jobban illik, jobb ötlet, mint a bogár sárvédő. Az összkép vele jobb, a végeredmény önmagáért fog beszélni.

Azt azonban megjegyezném, hogy ha meg is csodálok adott esetben egy műalkotást, és el is ismerem a művész tehetségét, attól még nem biztos, hogy a nappalim falára kiraknám az adott képet. De ezért változatos a világ. Ízlések és pofonok.

Virago_1000 2011.02.20. 00:38:21

@Winkler Róbert: "Ha levesszük az egészet a vázról, rögtön kapunk egy szép formát. "

Hat igen, lehet, hogy a Virago kicsit giccsesre sikerult, foleg az USA modell, de a vonalvezetese gyonyoru.

Valaki szerint a legcsunyabb japan blokk, izlesekkel nem lehet vitatkozni, de annyi biztos, hogy rettento kiforrott, megbizhato.

Azzal a Scwalbe hatsoval szerintem hanyiger, a permetezorol nem is beszelve, de en bizok az epitoben. Szerintem jo fog kisulni belole. O mar nem egyszer bizonyitott, nem kis neve van a szakmaban.

Jamesblond 2011.02.20. 02:24:51

A Schwalbe hátsó nálunk nagyon karakteres. 30 fölött mindenki nagyon jól ismeri, bármilyen szögből felfogja mi az.nErre futotta a csóró világban, ami nem pl Riga... Semmi képpen nem tudja emelni a színvonalat, ha egyáltalán az a cél. De érdekesnek sem érdekes, inkább olcsó. A Schwalbe-ból kistraktort szoktak kendácsolni, meg triciklit, hát pont a hátulja az ami semmire nem való. Bulgáriában lehet hasonszőrű házilag készített járműveket látni. Amikkel persze semmi gond, mert ott azt használják ami van- és persze ingyen, vagy olcsón... USA-ban nem tudnák mi az a hátsó, de nálunk nagyon is! Minden lehet fasza, de a burkolt szimó "blóder" nagyon sutyerák. Nem pedig rat, patkány, meg ki tudja mi. A többi tényleg kafa... (szerintem)

millesei (törölt) 2011.02.20. 07:51:05

jajmá
elnézést kérek, hogy nem érek fel hozzátok, tényleg nem ismerem a Pistit. De mondjuk nem is írtam, hogy a végeredmény tuti szar lesz. Söt azt sem írtam, hogy szar lenne a Pisti minden munkája, sem azt, hogy dögöljön meg az ilyen. A Robi meglátta benne a csodát? Nem. Na én sem. Most, jelen állapotában, pillanatnyilag, jelenleg fos. Ezt írom be a kommentablakba, mert úgy tartja kedvem. Sehol nem láttam olyat, hogy nem kommentálhatnak olyanok, akik
1. nem nagyobb májerek a totalcaros szakértöknél
2. mást írnának, mint ami elvárt
3. nem érzik trollnak magukat, annak ellenére, hogy a trollvadász indekszes zsurnaliszták vélhetöen trollként fogják kezelni

Vagy most mindenkinek a fönök úr seggét kéne nyalni? Oké. Nyugi Robi, jó lesz az, jó kezekben van a motor, a végeredmény garantált. A Pisti nem tévedhet, a csillagok állása is fasza, a koncepció jó, idö, pénz, szakértelem adott. De ne érezd azt sem, hogy feleslegesen írsz, írd csak le a kételyeidet, majd mi lelket öntünk beléd. A hülye trollokkal ne foglalkozz, majd mi kicsináljuk öket.
Így jó lesz?

millesei (törölt) 2011.02.20. 08:04:31

Na jó, egy kicsit durva voltam a Pistit illetöen, de könyörgöm, nem fordult meg ez a Robi fejében is? Nem erröl szól a post? Mindenki belelátja a csodát, csak én lennék vak, mikor simsonos permetezös japáncsoppert látok?
omfg

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.02.20. 08:38:31

@GERI87: egy valaki tudatlan így mondta a többi tudatlan meg átvette.De szerintem ne terjesszük a hülyeséget.

last barons 2011.02.20. 09:26:26

@millesei: Javaslom azért ne borulj ki. :)
Nem hinném, hogy ilyen szar a helyzet.
Én más szemszögből látom a dolgot, ennyi az egész. Minket is rendszeresen néznek őrültnek, Robi sem értette legutóbb, miért nézünk olyan szépen percekig egy félig sem kész létraalvázat a Báróval.Hiszen csak két darab vas volt ott.
És a fülkét csak utána mutattuk meg neki.
Na, az sem segített sokat!:)))
Valószínűleg ezért lehet, hogy kevésbé aggódom Pisti permetezős-rat-japó gépe miatt is.

h4z4rd 2011.02.20. 11:28:30

@Winkler Róbert:

Azt gondolom, hogy egy épülő motorról egy ilyen cikket megírni, leközölni, a kibiceknek feltálalni meredeken önsorsrontó.
Amiket a képeken látok, azt én úgy nevezném, hogy kísérletezés, puhatolózás, vázlatos stílustanlmány. Ez a képző(ipar-)művészet kötelező velejárója, főleg akkor, ha a művész megrendelésre dolgozik.
Remélem nem okoz különösebb meglepetést, hogy az autógyárak is (többek között) emiatt szokták a nyilvánosság tekintete elől féltőn óvni a félkész koncepciókat.

Pisti ugyanis valóban művész, még ha az igen érzékeny lelke nem is mindig világlik ki a múltszázadi afrikakutató jelmeze mögül. Ettől még biztosan létrejön egy visszacsatolás a cikk, az abban nyilvánosan megfogalmazott bizonytalanságod és a kommentek nyomán, ami erősen frusztrálhatja őt. Mindezt ellenpontozni meglehetősen sovány a Michelangelo-hasonlat. Könnyen belátható, hogy ez minden, csak nem motiváló.
Kicsit olyan, mintha szándékosan gördítenél akadályokat a projekt sikere elé. Ezt viszont nagyon nem értem, nem mellesleg szerintem nem is fair.

Egy biztos: innentől kezdve a siker csak és kizárólag Pisti profizmusán múlik és nagyon nem rajtad.

Leírom azt is, ami zsigerből szakadt ki belőlem a cikk végére érve: Ki az a félkegyelmű, aki zsűri elé visz egy alkotást, ami még igazán kitalálva sincs?!

Örömet okozna, ha mindezt valóban végiggondolnád.

GERI87 2011.02.20. 14:10:47

@Gyurma73:

Miért lenne hülyeség? Azért mert te azt mondod?
Ne röhögtess már....én CSAK így halottam, biztos a holdon élek.
Pfff

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.02.20. 15:41:44

@GERI87: aza aszép hogy rá is van írva :Swalbwe magyarul fecske,ezt nem tudom hogy lehet svarblinak olvasni???
ráadásula svarbli mit jelent németül??
tudsz segíteni?

Bazsi(HUN) 2011.02.20. 16:30:08

@Gyurma73:

A svarbli az egy becenév.:) Nálunk is így csúfolják.

nem kéne... 2011.02.20. 19:01:38

@Tomchy:

hát, ez egy trophyba oltott schwalbe, egész konkrétan.
:)))

h4z4rd 2011.02.20. 19:44:03

@Gyurma73: Schwalbe, ha már kötözködsz...

fOnok 2011.02.20. 20:01:02

Istent nagybetűvel, alapműveltség legalja.

Krisi 2011.02.20. 20:02:14

szerintem egész pofás alakulás így eddig, bár nekem inkább az alapötlettel van nemteccésem: a Svarbli úgy néz ki jól, ahogy Suhl-ban (vagy hol) legördült a gyártósorról (bár egy ekkora lóbaszó kerékkel azért elég ínycsiklandozó valljuk be). ugyanezek a gondolataim a tankkal kapcsolatban is: ez a beteg elképzelés számomra csak a Trophy-n mutat jól eredetiben, ez jelenleg egy gyenge utánérzés, de mivel nincs még kész nem mondok semmi negatívat.
a csomagtartó meg maradjon mindenképp, aztán jó vége lesz!

JmOS 2011.02.21. 09:11:10

Szerintem a forma kiadja, azzal nincs gond.
A kérdés hogyan lehet úgy beépíteni egy ordítóan értéktelen/kommersz/lenézett alkatrészt, hogy a végeredmény igényes legyen - gyak. ahogy itt már írták: az emberek el tudjanak vonatkoztatni (de közben mégis párhuzamot vonni?)?

Remélem sikerül, én drukkolok!

Tigrisszív 2011.02.21. 09:54:18

Szerintem nem rossz elképzelés, nekem tetszenek nagyon a félig burkolt kerekű customok. A Schwalbe burkolat talán kicsit merész (vagy nem elég merész), de az irány szerintem nagyon rendben van.

GregDzsi 2011.02.21. 13:33:56

Drága W.R.

Ne keseregj, mestered azért már bizonyított. Nomeg az is eszedbe juthatott volna, hogy vajon Ő mit gondolt a te fizimiskádról, amikor először meglátott: Lehet, hogy csak ezért próbálkozott egy ilyen erőset elsőre:):)
Mert ez elsőre azé' tényleg erős. De Tomchy is láttatta, hogy van benne lehetőség. Sztem pl. igennagyot ütne, ha a Schwalbe burkolat anyagában/színében is hajazna a réz permettartályra: kicsit tán vágni kéne, meg beleütni a szőlőlevelet, csak könyörgöm, fel ne ne legyen polírozva egyik se:)
Kitartás, fájintos lesz, az U*C után az egri pincesornak is te leszel az arca!

g

lally 2011.02.21. 15:10:48

@fOnok: Melyik istenre gondolsz okoska ?

stealthbomber 2011.02.21. 22:01:01

Néhány gondolat szőrmentén :
1. akinek a Schwalbe hátsórészről a nyomor jut eszébe, az magára vessen.
2. Ha meg a nyomor jut eszébe, akkor mi a pöcsömet gondol egy permetezőtartályról.

Szerintem meg egyedi lesz és ez a cél.
Ízlések és pofonok ugyebár...

Tigrisszív 2011.02.22. 17:14:12

Még annyit, hogy így félkészen lehet, hogy sokkoló látvány, de ha "egybe lenne", ugyanez másként mutatna. Ezt onnan tudom 100% biztosan, hogy gyerekkoromban mindenféle olcsó háztartási holmiból, hulladékból, kacatokból építettem űrhajó maketteket (qrva sok idő és ragasztó, meg festék felhasználásával) a nagy gyerekkori sci-fi lázban. Amikor egy szerkezetileg kész, de festetlen példányt megmutattam valakinek, nem látta a formát, csak hogy ott egy piros fogkefe, amott egy sárga eldobható borotvanyél, satöbbi. Aztán mikor ugyanazt a makettet lefestettem lényegében egyszínűre (szürke, és/vagy fekete, kivéve a feliratok), ugyanaz az ember aztakurvázva nyilvánította ki a tetszését, ugyanazokat az elemeket már nem ismerte fel, mint amiktől 2 nappal azelőtt nem látta a teljes makett formáját.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.02.23. 20:38:29

@Bazsi(HUN): én hallóttam már :
Sváb-li -t is:-))

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.02.23. 20:39:28

@h4z4rd: úgy írtam(amikor odafigyeltem:-))

Bazsi(HUN) 2011.02.23. 21:16:47

@Gyurma73:
Na látod! hívják azt mindenfélének!:)

Gerivel meg nem érdemes szóváltásba elegyedni, felesleges!:D Hagyd rá, mindig neki van igaza!:P:D

TyerCorp01 2011.02.26. 21:48:15

@Winkler Róbert: Ha a faridom jellege tetszik, de ne legyen schwalbe, akkor szerintem nézzetek körül Csehszlovákiában. A Jawa 555 fara szerintem sokkal szebb, kicsit nehezebben, de beszerezhető, ha csak a beszerzésen múlik, egy ismerősömnél porosodik egy.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása